A monarchia jozefinus szabadkőművessége a teréziánus időszakban

A Múltunk wikiből

A felvilágosult abszolutizmus célkitűzéseinek és munkamódszereinek előkészítésében nagy szerep jut a szabadkőművességnek, Ezúttal túlléphetünk a Csatornán, s közvetlen angol befolyást is megállapíthatunk: a szabadkőművesség Angliában szerveződött rendszerré, onnan terjeszkedett, és egyes személyekre közvetlenül, az életre hívott osztrák, olasz, belga, cseh vagy akár magyar páholyokra közvetve hatott.

Tekintsünk el a szabadkőművesség előtörténetétől. Fogadjuk el azt a kész helyzetet, amely a 18. század elejére Angliában kialakult. „Páholyok” működnek, melyek már nem a több társadalmi réteget mozgósító építészet művelőit, pártfogóit fogják össze. E páholyok érdeklődése filozófiai, természettudományos, hovatovább politikai. Az egyesült páholyok megalakítják Londonban a Világ Anyanagypáholyát, megszerkesztik az első szabadkőműves alkotmányt. Hangot kap ebben a keresztény vallások egymás közötti türelmének igénye, s az Isten előtti egyenlőség gondolatának kitágítása: az emberek is egyenlőek, legalábbis a páholyokban megszűnnek a rangkülönbségek.

Anglia fenntartotta magának – egy ideig sikerrel – azt a jogot, hogy új páholyalapításokra engedélyt csak ő adhat. A szabadság, az egyenlőség és testvériség jelszava megkezdi hódító útját Európában és Amerikában. Londonból történt az első hivatalos párizsi páholyalapítás 1725-ben, ezt követte Spanyolország 1728-ban, Hollandia 1731-ben, Svédország 1735-ben, Hamburg, Moszkva, Firenze 1737-ben, Berlinben pedig 1740-ben alapítják meg azt a filiálét, mely az angol kezdeményezések egyik legnagyobb vetélytársává válik.

Protestáns országok és hatalmas katolikus területek kerültek a szabadkőművesség társadalmi-ideológiai befolyása alá. A pápa már 1738-ban felfigyelt az új, a katolikus egyház ideológiai uralmát veszélyeztető szervezet tevékenységére, és bullában tilalmazta a szabadkőművesség működését. De sem ennek, sem az 1751-ben kibocsátott újabb bullának nem volt foganatja. A felvilágosodás nagy szellemi áramlata olyan lebírhatatlan erőt jelentett az egyház hagyományos tanításaival szemben, hogy a pápaság defenzívába szorult. (Láttuk, mint adta fel leghívebb harcostársait, a jezsuitákat.) Bonyolította Róma helyzetét az is, hogy a trónfosztott Stuartok utódai s híveik, a katolikus jakobiták is szabadkőműves-páholyokat hívtak életre, pedig éppen ők harcoltak a legelszántabban a protestáns angol szabadkőművesek ellen.

Az angolok eljutnak as Osztrák-Németalföldre; a mai Belgiumba; Marlborough-val hozzák kapcsolatba a nagyon korai, már a húszas évekre feltételezett első, de nyilván csak átmeneti, katonai páholyokat. A szabadkőművesség megszilárdulása inkább a századközépre esik, és akkor Brüsszel válik igen fontossá. A szervezet virágkora idején tucatnyi páholy működik itt, a listák tanúsága szerint igen változatos arisztokrata, nemesi és polgári „testvérekkel”. Az bizonyos: németalföldi területek nem kaptak szabadkőműves indításokat Bécstől. Ellenkezőleg: Lotharingiai Ferencet még házassága előtt, 1731-ben Hágában az angol követ házánál avatták be, majd a mesterré fogadás Angliában történt Sir Robert Walpole miniszterelnök norfolki házában.

Prága és Itália megelőzi Ausztriát. Ide is közvetlenül érkeznek az alapító szándékú angolok. Így Lord Middlesex alapítja 1732-ben vagy 1733-ban az első, nem hosszú életű firenzei páholyt, közel egy időben történik alapítás Pisában, Sienában. A Velencében a negyvenes években megjelent Enciklopédiában a szabadkőműves címszó (muratori liberi) 30 oldalt kapott. Torino központtal a Savoyai-dinasztia pártolóan támogatja a szervezetet, s Nápolyban olyan erősek a szabadkőművesek, hogy hosszú harc után a mindenható Tanuccit is meg tudják buktatni. Az olasz testvérek között a legnagyobb nemzetközi tekintély egy hercegi család fia, Beccaria mellett a humanista jogszolgáltatás leghatékonyabb harcosa: Gaetano Filangieri. Szabadkőműves volt a milánói Giuseppe Gorani gróf is, aki memoárjában megőrizte számunkra a katonapáholyok atmoszféráját. 1758-ban a hétéves háború során lett szabadkőműves. 1760-ban hadifogolyként Berlinben működött, 1762-ben Tilsitben már ő alapított tiszttársaival együtt olyan páholyt, amelybe tilsiti polgárokat is felvettek. A polgárok és különböző országokból érkezett tisztek érintkezését a páholyokban használatos francia nyelv könnyítette meg.

Kelet- és Közép-Európa beszervezésében az angoloktól önállósult Berlin játszotta a főszerepet. II. Frigyes segítségével alapítják meg 1741-ben Boroszlóban a „Három csontvázhoz” címzett páholyt azzal a célkitűzéssel – s ennek politikai vonatkozásait nem szabad szem elől téveszteni –, hogy innen terjesszék ki Ausztriára is a szabadkőművességet. Valóban, 1743-ból fennmaradt az innen alapított első bécsi páholy taglistája, amelyben az osztrák, morva mágnások mellett magyar arisztokraták is szerepelnek.

Ennek az első bécsi páholynak főleg az alapításával foglalkozik a szakirodalom – azt latolgatva, milyen közel álltak Ferenc császárhoz. Az alapítók zömmel grófok, akik vagy nagy vagyonok, vagy magas hivatalok felett rendelkeztek (Hoditz gróf, Waldstein gróf, Miehna gróf). Számunkra érdekesebb az első bécsi páholy nemzetközisége, s az, hogy a tarka összetételű együttesbe azonnal bekapapcsolódnak magyarok is. Az orosz Czernichewich gróf együttműködik itt a raguzai Gondola gróffal, a szász területről repatriált Zinzendorf Lajos gróffal, aki hamarosan az osztrák gazdaságpolitika egyik megújítója, vagy legalábbis erre törekszik. Együtt van a génuai patríciusok ivadékaival, Doria márkival, az angol követség titkárával, Jean du Vigneau-val (francia neve ne zavarjon bennünket, a hugenotta üldözések óta Hollandia és Anglia bővelkedik jó képességű francia származékokban) és a skót származású francia diplomatával, Blairrel. Ez utóbbival egy napon veszik fel a páholyba az erdélyi Gubernium későbbi vezetőjét, Bruckenthal Sámuelt. Hetven nevet ismerünk: testvérek és látogatók. Ezek között tekintélyes a magyarok száma: ábécé rendben haladva: Bánóczi Ignác, Báróczy Sándor, Bethlen Gábor gróf, Kemény János és László báró, Kempelen János Kristóf, Reviczky János, Székely László gróf (a későbbi aranymachinációk botrányhőse), Szilágyi Sámuel és a horvát származék, de magyar rokonságú, s főként fia miatt, aki a magyar szabadkőműves alkotmányt kialakította, ide tartozik Draskovich János.

Akár erre az első bécsi páholyra gondolunk, mely a kétértelmű Aux trois amons nevet viselte (sokáig tévesen három ágyúnak, majd helyesen törvénynek, kánonnak fordították), akár a „Koronázott remény”-re, tény, hogy Bécsben a legelőkelőbb családok tagjai, kulcshelyeken dolgozó magas hivatalnokok olyan szervezetben beszélték meg az általános emberi és a nagyon is konkrét napi politikát érintő kérdéseket, mely szervezet Berlintől függött. Ha tekintetbe vesszük az örökösödési háború, a hétéves háború idején, de az azt követően is nagyon feszült osztrák–porosz viszonyt, világos, hogy az udvar szempontjából a helyzet enyhén szólva problematikus volt. A politikum mindinkább nyilvánvalóvá vált. Ezért is vállalt a szabadkőművességben vezető szerepet a század utolsó harmadában a német területek szinte minden kormányzó hercege, így Ferdinánd (Frater a Victoria), a braunschweigi herceg, a porosz hadsereg nagy hírű hadvezére, a szász-weimari uralkodó s kortársuk, a svéd király is.

A monarchiában azonban erre nem került sor. Lotharingiai Ferenc csak titokban tartott fenn kapcsolatot a páhollyal, melyet Mária Terézia hamarosan – viharos körülmények között – feloszlatott. De Mária Krisztina férje, a szász-tescheni Albert Kázmér, az Albertina nagy hírű alapítója szász területen lett szabadkőműves, s pozsonyi helytartóságának éveiben csendes protektorként ott állt a bécsi és északnyugat-magyarországi kezdeményezések mögött. Protektorra nagy szükség volt. Ezt tanúsítja a milánói páholy 1756. évi üldöztetése. Mintegy húsz katonatiszt, osztrákok, magyarok, svájciak vettek részt s páholy „munkáiban”, amelynek élén egy genfi protestáns órás állt. Itt találták meg az olasz szabadkőművesség első politikai manifesztumát: Flaminio Zanoni az uralkodók letételét, egy nemzetek fölötti republika megteremtését javallja as olasz utópisták merész módján. A genfi órást kiutasítják Lombardiából, két paptestvért is eltávolítanak néhány hónapra,e a tisztek csak rövid karcer-büntetést kapnak.

Lappangó szabadkőműves páholymunka továbbra is folyt Bécsben, de azt mindinkább áthatották a rózsakeresztes hatások. Christian Rosenkreutz, 15. századi német lovag legendája az, amire a rózsakeresztes rend egymást követő változatai hivatkoztak. A lovag bejárta Arábiát, Marokkót, Egyiptomot, s onnan csodás titkokkal megrakodva tért haza. A rózsakeresztesek a testvéri vallásosság tanát hirdették, de főleg alkimista és szellemidéző machinációkkal foglalkoztak és életelixíreket állítottak elő. Tanaik már korán átszivárogtak Hollandiából Angliába, de különösen a német okkultizmusra hatottak. Szász-, Porosz-, Bajorországban, Sziléziában, Mecklenburgban, de főként Prágában óriási volt az alkimista érdeklődés. Csak magában Bécsben 1760 táján a korabeli memoárok elképesztő számokat emlegetnek. Nyilvánvaló túlzással 6 ezer alkimistáról vélnek tudni. A tudomány ügyeit is irányító németalföldi van Swieten mindent elkövetett fölszámolásukra. Laboratóriumokat foglaltak le, bűnösnek talált embereket Spielbergbe záratták. Bonyolította a helyzetet, hogy a császárnak a Hofburgban volt laboratóriuma, és titkára, Jolifiot széles körű levelezést folytatott, hogy német és holland csodarecepteket kapjon. Persze általánosan művelték a kabalát is. Egy korabeli kézirat ezt a jellemző címet viseli: Cabal, die latein, franzoesisch, deutsch und boehmisch antwortet. Volt olyan kabala, mely azt ígérte, hogy segítségével előre megállapíthatók a politikai fordulatok. A jezsuita Boskovics kabalája a lottó nyerőszámait ígérte. Tudomásul kell venni a kor természettudományos érdeklődésének ezt a szintjét. Bár jellege erősen misztikus, célkitűzései sokszor igen reálisak. A 18. századi bécsi rózsakeresztesek mentségére hadd hozzuk fel, hogy fél évszázaddal korábban a nürnbergi alkimista társaságban kerek egy éven keresztül maga Leibniz töltötte be a titkári tisztséget.

A rózsakeresztesek egyébként nem tömörültek szabályozott páholyokba. Kis körökben dolgozgattak, és emlegették a titokzatos feletteseket, akik mindent tudnak, ami az alkímiáról vagy az örök ifjúság elixírjéről tudható, Érdeklődésük persze kielégítetlen maradt, így a szabadkőművesak páholyaiba is kérték felvételüket, remélve, hogy a titkok megfejtését ott találják meg. Egyes páholyokba belépve, rózsakeresztes elkötelezettségüket vagy közölték, vagy nem. Csak magánlevelezések, titkos listák összevetései segítenek abban, hogy megállapítsuk, kik voltak tisztán szabadkőművesek, kik tisztán rózsakeresztes vagy vegyes állásponton.

Ez az elvegyülés mindenesetre elősegítette amonarchia nagy részében a klasszikus angol szabadkőműves rendszerről a skót, a svéd és a német (tulajdonképpen francia földön kialakult) szisztémára való áttérést. A polgári eredetű és arisztokratákkal megrakott angol szabadkőművesség is módosult az idők folyamán. Még inkább be kellett ennek következnie a kontinensen, ahol merőben feudális társadalmak vették át a szerveződésnek ezt a formáját. Az eredeti hármas beosztásból háromszor három, vagy éppenséggel harminc fokozat lett. A nemesi, főnemesi „testvérek” a középburzsoáziától, az értelmiségiektől így elhatárolódtak, és illően magas polcra kerültek. A francia társadalomban ez igen gyorsan bekövetkezett, pedig a nemesség mindössze a lakosság 1,5%-át tette ki, s a kezében lévő birtok sem érte el a föld 25%-át. Mennyivel inkább várható hasonló folyamat Európa keletibb területein. A felvilágosodás igénye itt sajátosan keveredett a feudális társadalmak szerkezetéből adódó nosztalgiákkal: a lovagkor romantikája, a keresztes hadjáratok kincsszerzőinek hagyatéka korbácsolta fel a fantáziát. A német, szláv vagy magyar nemesi és rendi igények, előjogok és függések bonyolult rendszeréhez kellett idomulnia a szabadkőművességnek is.

Más és más volt a feudális társadalom képe a porosz, bajor, cseh, lengyel, osztrák, olasz vagy magyar területeken, de annak mindenesetre kedvezett, hogy a különböző magas fokozatok elterjedhessenek. A múltat, legendát kereső képzelet a szabadkőművesség elődjét a templomosok rendjében találta meg, nagymesteréhez, Jacques Molay-hoz és életben maradt lovagjaihoz kötötte a titkos tudományt, nem feledkezve meg a templomosok óriás vagyonáról, birtokairól sem. Több konferencián megvitatták a templomosok egykori állítólagos területi beosztását. Ennek VII. és VIII. provinciájába osztották be – más országokkal elkeverve – a monarchiához tartozó országokat. A VII. provincia magában foglalta a németalföldi, északnémet, porosz, braunschweigi, sziléziai, szász és cseh-morva részeket. A VIII. provincia délnémet, osztrák, magyar, erdélyi területeket és az olasz zónát foglalta magában. A szervezet működését is a templomosok mintájára igyekeztek megszervezni: a provincia négy diocézisből állt (időnként baillage-nak is nevezték), ezeket osztották tovább prefektúrákra, s ezek alatt működtek a páholyok. A nemeseket lovagoknak (equites) nevezték, a polgár az armiger, a főnemesi pártfogó tag a socius vagy amicus. E komplikált szerkezethez még annyit, hogy Bécset 1764-ben alpriorátusnak minősítették. A Prága központú, hatáskörét Sziléziára, majd Galíciára is kiterjesztő Radomskoy prefektúra nagyobb múltra tekinthetett vissza, nagyobb befelyással is rendelkezett. Az osztrák, a cseh páholyokban feltűnően sok volt a birodalomszerte mozgó, a nemzetköziséget biztosító olasz, német, cseh, belga, magyar katonatiszt. Az arisztokrata és nemes származású szabadkőművesek mellett azonban számban és tekintélyben jelentős értelmiségi réteg tevékenykedett, és ez néhány páholyban a vezetést is teljesen a magáénak tudhatta. Magyarországon más volt a helyzet.

Közkeletű megállapítás, hogy a szabadkőművesség jelentőségének egyik kulcsa az volt, hogy programszerűen fogta össze a különféle társadalmi kategóriákat, különböző hiten levőket, és ily módon mind a társadalmi, mind az ideológiai feszültség valamilyen enyhítésén munkálkodott.

De más volt ebben a vonatkozásban a tennivaló Ausztriában, más a cseh-morva területeken és Magyarországon. A „Lajtán inneni” részeken a tolerancia kérdésében a janzenisták, illetőleg a febroniánusok álltak az egyik oldalon, a másik oldal az ultramontán türelmetlenséget képviselte. Maga a probléma, a nem katolikusoknak az államgépezetben történő egyenrangúsítása azonban inkább elvi, mintsem gyakorlati kérdés volt. Magyarországon azonban a lakosság közel egyharmada protestáns volt, és ezek a Carolina Resolutio következtében a hivatalviselés lehetőségétől voltaképpen elestek. Hivatalba lépéskor olyan esküt kellett volna letenniük, amelyet vallásuk tilalmazott. Nagy feszültséget váltott ki ez a helyzet. Különösen akkor érzékelhető ez a feszültség, ha arra emlékezünk, hogy az előző évszázadok politikai harcaiban mekkora szerepet vittek a magyar protestánsok. Természetes, hogy a kevés protestáns mágnáscsalád, a nagyszámú nemesség és az általában külföldi egyetemeken iskolázott értelmiség legjava csatlakozott a szabadkőművességhez. A szervezet színezetét, jellegét magyar viszonylatban ők szabják meg. Annak ellenére, hogy a magyar kezdetek elsősorban a Bécsben működő kancelláriai tisztviselőkhöz és a magyar testőrség tagjaihoz fűződnek, az országos hálózat kiépülését nem a bécsi szabadkőművesek propagatív tevékenységének tulajdoníthatjuk. Több külföldi (varsói, mecklenburgi) alapítással is találkozunk a magyar páholyok között. Közvetlen bécsi hatást tulajdonképpen csak a pozsonyi páholyoknál észlelhetünk, melyeknek azonban csak addig volt nagy jelentőségük, míg az ott székelő Helytartótanácsot nem helyezték Budára.

A magyar szabadkőművességnek megkülönböztető jegye az volt, hogy tagjainak többsége protestáns volt, hogy a toleranciát nem elvként, hanem célként hirdette, hogy a munkaprogramjában felmerülő gazdasági-társadalmi kérdések a kor szintjén álltak. Számításunk szerint 600-ra, illetőleg 1OOO-re tehető a magyar szabadkőművesek száma a hetvenes-nyolcvanas években. Ezeknek minimálisan 75%-a, nemes, földbirtokos,túlnyomóan valamelyik protestáns vallás követője, és ezért, egészen II. József toleranciarendeletéig, kisebb megyei hivataloktól eltekintve az apparátusból ki voltak rekesztve. Ebből következett szokatlanul intenzív gazdasági érdeklődésük, politikai érzékenységük, fogékonyságuk a felvilágosult abszolutizmusnak a poroszoknál már ismert, Ausztriában már propagált rendszere iránt.

Irodalom

A szabadkőművesség szak- és dilettáns irodalma óriási. Ebből is, abból is meríthetünk adatokat. A kis összefoglalások közül a franciák könyvecskéi a legügyesebbek, így S. Hutin, a „Le temps qui court” sorozatban, vagy P. Naudon a sais—je?” 1965-ben megjelent kötetében. Igényesebb R. Le Forestier, A. Le Bihan, P. Chevalier munkássága. Az angol J. M. Roberts, The Mythology of the Secret Societies (London, 1972) és a német R. Koselleck, Kritik und Krise (FreiburgMünchen, 1973) európai összefüggésben és társadalomtörténeti súlyának megfelelően tárgyalják a szerveződést és annak eszmetörténeti összefüggéseit. Magyar vonatkozásban: L. Abafi, Geschichte der Freimaurerei in Oesterreich–Ungarn. I–V. (Budapest, 1889–1893) és Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon (Budapest, 1900); mindkettő elavult, de egyelőre pótolhatatlan összefoglalás.

A kiadott anyagon kívül fontos volt számomra a hágai szabadkőműves levéltárban folytatott kutatás, ott különösen az úgynevezett Kloss-gyűjtemény, hazai viszonylatban pedig az Magyar Országos Levéltár-ban a dégi szabadkőműves levéltár (az elveszettnek hitt Festetics-gyűjtemény), mintegy kilencven köteg, másolatainak, kivonatainak rendezése, majd átnézése (Magyar Országos Levéltár P 1134).


A felvilágosult abszolutizmus érvrendszere
Az itáliai elmélet és gyakorlat Tartalomjegyzék