A morvák

A Múltunk wikiből
822 ősze
A frankfurti birodalmi gyűlésen Pannonia Superior (Dunántúl) avar fejedelmei hűségükről biztosítják a frankokat. Itt emlitik első ízben a morvák nevét és követeit.
824–826
Sikertelen bolgár–frank tárgyalások a hatalmi érdekszférák elhatárolása ügyében.
825
Német Lajos Bajorország és az Oriens élén.
826
A bolgárok megtámadják és elűzik a frankokat Pannonia Inferior keleti részéről.
827–831
Az elhúzódó harcok során bolgár kézen marad a Szerémség és Kelet-Szlavónia, leszámolnak az abodritokkal. A Tisza alsó folyásvidékét és a Maros völgyét is meghódítják Omurtag kán hadvezérei.
829–842
Theophilosz keletrómai császár uralkodása.
832
Omurtag utóda, Malamir bolgár kán békét köt a frank birodalommal.
833-836 között
Mojmir morva fejedelemtől elűzött nyitrai herceg, Pribina Pannoniába menekül.
838
Pribina, az Oriens prefektusa, Ratbod elől először bolgár földre, majd Ratimar dél-pannoniai szláv fejedelemhez menekül.
840 körül
Német Lajos beneficiumot adományoz a hűségre visszatért Pribinának a Zala folyó környékén.
842–867
III. Mihály keletrómai császár uralkodása.
843
A verduni szerződés, a frank birodalom felosztása.
846
I. Mojmir megbuktatása után Német Lajos Rasztiszlavot teszi meg a morva-szlávok uralkodójának.
846–848 között
Pribina a frankok iránti hűségéért a Dráva-vidék határőrgrófi tisztét nyeri el, birtokait allódiummá változtatják.
850
Liudprand érsek a salzburgi egyház pannoniai központjában Mosaburgban Mária tiszteletére templomot szentel fel.
860
Német Lajos Regensburgban kelt oklevelében “Wangariorum marcha” nevű határhegy szerepel.
861
eleje Pribina halála (feltehetőleg az apja, Német Lajos ellen lázadó Karlmann, az Oriens prefektusa szolgáltatta ki szövetségeseinek, a morváknak). Fia, Kocel, Német Lajoshoz menekül Regensburgba.
861–862 körül
Az önálló pannon egyház megteremtésére törekvő Osbald chorepiscopus I. Miklós pápával tárgyal, Adalwin salzburgi érsek azonban kolostorba záratja.
863
III. Mihály bizánci császárRasztiszlav kérésére — Konstantint (Cirill) és Metódot küldi a morva fejedelem székhelyére.
864
Német Lajos győzelme Dowinánál (Dévény) Rasztiszlav felett.
865
Kocel több egyházat alapít Mosaburg környékén: az Ortahu nevű birtokon levőt Adalwin salzburgi érsek szenteli fel Szent Mihály tiszteletére.
867
Konstantin és Metód Rómába vezető útjuk során megállnak Mosaburgban, ahol Kocel tanítványokat rendel melléjük.
867–886
I. Baszileiosz keletrómai császár uralkodása.
869
Konstantin halála Rómában. Metód Rómából visszatér Kocelhez.
870–871 tele
A II. Adorján pápa által Sirmium érsekévé kinevezett Metódot a frankok elfogják, és a bajor egyházi bíróság fogságra ítéli.
873
VIII. János pápa segítségével Metód kiszabadul a fogságból, de Kocel hatalomvesztése miatt már nem maradhat Mosaburgban.
874
Kocel utóda, Gozwin és Theotmár salzburgi érsek részt vesznek egy bettobiai (Ptuj) templom felszentelésén.
A frank-morva háborúk utáni forchheimi béke Szvatoplukot elismeri Morvaország vazallus fejedelmének.
881
A magyarok és kabarok serege — Szvatopluk oldalán — Bécs alatt és a Kulm hegynél (Kulmberg) harcol a frankok ellen.
882
Egy frank követség arra kéri a bolgárokat, hogy ne szállítsanak (Erdélyből) sót a morváknak.
883–884
Szvatopluk pannoniai betörései a Rábától keletre.
885
Metód halála. Tanítványait Szvatopluk elűzi. Wiching, Nyitra püspöke Arnulf keleti frank király udvari kancellárja lesz.
886–912
VI. (Bölcs )Leó keletrómai császár uralkodása.
892
A keleti frank uralkodó, Arnulf magyar segédcsapatokkal indít hadjáratot Moráviába Szvatopluk ellen.
894
Szvatopluk halála, fiai egymás ellen fordulnak.

(kimarad a könyv megrongálódása miatt)

…központokban feltárt templommaradványok nagyobb része. A templomok nyugati – legfeljebb dalmáciai előképeket követnek, névadó szentjeik (patrocinium) kivétel nélkül a római egyházra utalnak.

Mást is kiépített azonban Rasztiszlav, a hatalmas föld- és fafalakkal, sáncokkal és mocsarakkal védett morva erődrendszert. A Thaya, Morva, Duna mentén ezek lettek a lakosság mentsvárai. Rasztiszlav az erődrendszerre támaszkodva, 853-tól önálló politikai útra lépett, megtagadta a frankoknak a censust, a hűbéri adót. A keleti frank büntető expedíciók sorra elakadtak a várak sáncain. 855-ben Német Lajos összpontosított támadása az Oriens prefektusa, Ratbod comes lázadása miatt évekre félbeszakadt. Rasztiszlav időt nyert, helyzetét tovább erősítette.

858-ban Német Lajos fiát, Karlmannt, az Oriens új prefektusát küldte Rasztiszlav ellen. A morva fejedelem és előkelői (optimates) kénytelenek voltak színleg meghódolni. Rasztiszlav azonban rövidesen kihasználta Karlmann lázadását (861–863), amikor is a Karoling Pannoniát első ízben megtámadó magyar szövetségesei segítségével ismét lerázta a frank uralmat (862). Rasztiszlav ekkor jutott el politikai hatalma csúcsára, 863-ban érintkezésbe lépett III. Mihály bizánci császárral, s püspököket kért tőle az önálló morva egyház megteremtésére. Erre azonban már nem került sor.

A Karlmann felett diadalmaskodó, a morvák ellen bolgár szövetségeseivel együtt fellépő Német Lajos előtt Rasztiszlav ismét térdre kényszerült (Dowina / Dévény, 864), hűségesküjét meg kellett újítania. Hatalmának megosztására Nyitra hercegéül küldték haza Regensburgban nevelt unokaöccsét, Szvatoplukot – frank nevén Zventibaldot. A béke eredményeként engedélyeznie kellett a bajor–frank egyház további működését, ami röviddel megérkezésük után nehéz helyzetbe hozta a bizánciaktól a morvákhoz küldött görög testvéreket, Konstantint és Metódot. A bizánci és magyar beavatkozás lehetőségének ellensúlyozására tartós katonai és érdekszövetség jött létre a frankok és bolgárok között, mindenkor két irányból fenyegetve a morvákat.

869-ben Rasztiszlav az újból az Oriens prefektusi székébe helyezett Karlmann, valamint két pannoniai gróf, Kocel és Gundachar támogatásával ismét szembefordult Német Lajossal]], ezúttal azonban végleg belebukott kísérletébe. Német Lajos nyitrai embere, Szvatopluk, a frank király segítségével és a közben ismét apja hűségére tért Karlmann-nal együtt Moráviára támadt, elfogatta Rasztiszlavot, és kiszolgáltatta a birodalomnak (870. május). Lajos király és nagyjai Regensburgban hűtlenség vádjával halálra ítélték a morva fejedelmet, büntetését azonban a király megvakításra és kolostorba zárásra mérsékelte.

Rasztiszlav bukása után a háború tovább folyt (871). A frank seregek ezúttal sem tudták bevenni a morva központokat, már csak azért sem, mivel Szvatopluk köpönyeget fordított, s támogatta az ellenállást. A következő két évben megújuló, a Morva vidékét letaroló hadjáratok miatt a morvák kénytelenek voltak tárgyalni. A 874-ben Forcheimben kötött béke Szvatoplukot elismeri Morvaország vazallus fejedelmének, s uralma alá helyezi a cseh törzseket is. Szvatopluk ingatag helyzetére jellemző, hogy menedéket nyújt ugyan a bajor fogságból kiszabaduló Metód érseknek, ugyanakkor azt is kénytelen megengedni, hogy Hermanarich passaui püspök személyesen szervezze újjá a szláv szerzetesektől alaposan megbolygatott morva egyházat.

Szvatopluk 883. és 884. évi pannoniai betörései az önállóskodó trónörökös, Arnulf országrészét sújtották. A Duna északi oldaláról kiinduló pusztító morva hadjáratok nyomában a Rábától keletre elterülő, délen a Dráváig terjedő vidék, egykorú híradások szerint, pusztasággá vált. A mindkét alkalommal körülbelül két hétig tartó dúlás és gyilkolás után Szvatopluk seregével együtt visszatért az „övébe”, hangsúlyozottan: Duna feletti országába. Hogy mennyire nem hódításról volt szó, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Szvatopluk második hadjárata évében újabb hűségesküt tesz Vastag Károlynak, amelyben megfogadja, hogy soha többé nem háborítja birodalmát. A király kívánságára 885-ben, a bajor főnemesség jelenlétében ünnepélyesen békét köt Arnulffal, Pannonia urával is, amelyet mindkét fél hét éven át megőriz.[1]

892-ben, amikor Szvatopluk újra megtagadja a hűséget, Arnulf elérkezettnek látja az időt, hogy végleg leszámoljon az országát pusztító, csak önös érdekeit követő hűbéresével. A magyar segítséggel indított hadjárat már a honfoglalás előjátéka. Ez alkalommal a frankok tartósan megvetik lábukat Moráviában. A frank sereg szláv származású hadvezére, Braszlav, Karoling-hídfőállást és erődöt létesít a korábban lerombolt Dévény közelében, a későbbi pozsonyi várhegyen. Braszlav vára (Brazalawspurc) tövében szenvedett végső vereséget 907-ben honfoglaló őseinktől a Pannonia visszafoglalására előnyomuló bajor sereg.[2]

Szvatoplukot halála (894) után a fejedelmi méltóságban fia, II. Mojmir követte, de két testvérével kellett megosztania a hatalmat, köztük a magát II. Szvatopluknak nevező a frankokra támaszkodott. A rövidesen meginduló frank támadás és a csehek különválása (895) meghúzta a vészharangot Morávia felett.

A Kónsztantinosz Porphürogennétosz bizánci császár által használt Megasz Moraviász megjelölés földrajzi fogalom, ugyanolyan, mit a Bretagne–Grand Bretagne, Graecia–Magna Graecia, Hungaria–Magna Hungaria, és nem történelmi értékjelző vagy éppen a birodalmi nagyság jelzője. Morávia kiterjedése legnagyobb hódításai idején is mérsékelt volt; a mai Morvaországot, Alsó-Ausztria Duna feletti szakaszát, Nyugat-Szlovákiának a Garamig terjedő részét foglalta magában. Ezen belül igazi központja egy körülbelül 50*50 km-es terület. Csehország csupán alkalmi hűbérese volt, éppen a morva fennhatóság alatt építik ki a Přemyslidák önálló hatalmukat.

A morva állam belső szerkezetéről alig tudunk valamit. Nem voltak okleveles birtokviszonyai, uralkodói nem verettek pénzt, az írás idegen, többnyire idegen szolgálatban álló papok s néhány tanítványuk privilégiuma volt. Az egyetlen név szerint ismert központ, Velehrad lehetett az uralkodók és az egyház székhelye.

Az ásatások bizonyították ugyan a kiváltságos – frank fegyverekkel, ékszerekkel, méltóságjelvényekkel vagy azok helyi utánzataival eltemetett – vezető réteg (a forrásokból ismert optimates) létét, de gazdasági és társadalmi szerepének megvilágításával adósak maradnak. Igazolták a morva központokban az ekés földművelés meglétét, az állandó megtelepedést és egyes iparágak (ötvösök, kovácsok, ácsok) meghonosodását, viszonylagos fejlettségét, ezek azonban alig haladták meg a barbár Európa más népeinek gazdasági színvonalát. Igazolták a forrásokból ismert kereskedelmi–gazdasági kapcsolatokat is. Első helyen a keleti frank birodalommal létesült szoros kapcsolatokat, az ékszerművesség területén – az alapvető avar örökségen túl – erőteljes balkáni, bizánci–szláv hatásokat. A sót szállító bolgárokkal való kapcsolatok bizonyítékaként néhány jellegzetes bolgár edény is előkerült morva telepeken és sírokban.

Irodalom

A késő avar és morva-szláv viszonyok egyoldalú megítélését megalapozó régészeti munkák: J. Eisner, Devinska Nová Ves (Bratislava, 1952); J. Poulík, Staroslovanská Morava (Praha, 1948); Jížní Morava země dávných slovanú (Brno, 1950). Staré Město–Velehrad ásatási eredményei: V. Hrubý, Staré Město, Velkomoravské pohřebiště na Valach (Praha, 1955); Staré Město. Velkomoravský Velehrad (Praha 1965). A nagy sikerű régészeti ásatások kevéssé szerencsés történeti értékelései J. Poulíktól származnak (In: Das Großmärische Reich. Praha, 1963. 49. skk.). Nézeteinek nagyszabású összefoglalása: Archäologische Entdeckungen und Großmähren (In: Das Großmährische Reich. Praha, 1966. 11–47). régészeti elméleteit megkisérelte forrásokkal alátámasztani Fr. Graus, L'Empire de Grand-Moravie, sa situation dans l'Europe (In: ugyanott 133–221). Jogos és kemény kritika eddig csak történeti oldalról érte: B. Grafenauer, Großmähren, Unterpannonien und Karantanien (In: ugyanott 377–389), azonban egy képzelt délszláv-karantán birodalom kedvéért.

A cseh és szlovák eredményeket a frank politika és erőviszonyok oldaláról vizsgálja K. Bosl, Das Großmärische Reich in der politischen Welt des 9. Jahrhundert (München, 1966). A morva régészet negyedszázados nagyszerű eredményeinek tárgyilagos összefoglalása: B. Dostál, Slovanská pohřebiště ze středni doby hradištny na Moravě (Praha, 1966). Konkrét eredményei igazolták, hogy 950 előtt egyetlen temető használata sem szűnt meg Moráviában. A lakosság "koncentrálódása" 850–875 között zajlott le, a telepek virágkora 875–950 közé esik. A mindennél többet mondó tények fényénél lényegtelenné válnak a honfoglaló magyar "hordák" barbarizmusát illető vádak s a morva kultúra "kegyetlen" magyar elpusztításáról hangoztatott elméletek.

Az észak-szlovákiai blatnicai és a steyermarki–hohenbergi és krungli avar–frank viseletű szláv törzsfők sírleleteit összefoglalóan tárgyalja Fettich Nándor, A honfoglaló magyar nép fémművessége (Archaeologia Hungarica 21. Budapest 1937). Tévedés őket még mindig valamiféle avar kori határőrszervezet képviselőinek tartani, mint A. Lippert, Mitteilungen der Anthropologischen Gesellschaft in Wien C. 1970. 162–170.

  1. Szvatopluk pannoniai "uralmának" története a magyar krónikák nyomán olyan mélyen bevésődött a magyar és szomszéd népek történeti tudatába, hogy még újabb összefoglalások is (például Mitterauer, Sz. de Vajay) tényként számolnak vele. A hadjáratokra vonatkozó korabeli forrásban (Annales Fuldenses. Manuscriptum Altahensis a. 884 és a. 885) kivételes bőséggel elbeszélt eseményekből azonban csak az ellenkezőjét lehet kiolvasni. A "Pannoniae magnum detrimentum" két Karoling főnemesi család viszálykodásából keletkezett, amelybe "Zuentibaldus dux Maravorum" a folyó északi oldaláról, "de septentrionali parte Histri flumi" kegyetlenül beavatkozott: "cum exercitus invadit Pannoniam, inmaniter ac cruenter more lupi mactat, igne et ferro maximam partem devastat, deterit et consumit...". A következő évben, második hadjárata során "in Pannoniam hostilem exercitum infert", "Cum tanto enim multitudine in regno Arnolfi per XII dies exspolia.ndo' versabatur, demum, prout voluit, prospere reversus est, postes quoque missa quadam exercitus sui parte supra Danubium." Az Arnulf tartományában – farkasok módjára – végzett tizenkét napos pusztítás után seregével együtt hazatér a Duna fölött (tudniillik a Dunától északra) elterülő országába. A háború végén megjelenik Pannonia nyugati határán III. Károly császár. Szvatopluk, nagyjaival együtt, elébe siet, újabb hűségesküt tesz, és megfogadja, hogy Károly életében soha többé nem hatol be ellenséges szándékkal a birodalomba. Nyilván a császár kényszeríti a béke ünnepélyes helyreállítására Arnulffal, amelyre a következő esztendőben, Bajorország nagyjainak jelenlétében kerül sor: "Pax in Oriente inter Arnolfo et Zwentibaldo ... iusiurando constare firmatur" (Annales Fuldenses a. 885). A forráshely ismeretében rejtély, hogyan lehet a két, "farkasok módjára" végzett véres pusztító becsapásból – évtizedek óta – Pannonia tartós meghódítására, sőt bekebelezésére következtetni. Ezzel szemben nagyon valószínű, hogy az "avar pusztasággal" (Avarum solitudo) határos "pannon pusztaság" (Pannoniorum solitudo) a Rábától keletre Szvatopluk hadjárata nyomán keletkezett (Reginonis Chronica ad a. 889). Maga Pannonia szilárdan frank kézben maradt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Arnulf 890-ben birodalmi gyűlést tartott területén; "rex Pannoniam proficiscens generala conventum... habuit" (Annales Fuldenses Annales Fuldenses ad a. 890).
  2. A 907-ben emlitett frank vár (Bresalauspurc, Brsslavaspurch, 1052-ben Preslawaspurch) egyetlen számba jöhető névadója Braszlav frank-szláv gróf, 884-től a magyar honfoglalásig Arnulf keleti hadainak parancsnoka és Pannonia katonai kormányzója (vesd össze Annales Fuldenses Annales Fuldenses a. 884, 892, 896), akinek neve a Codex Aquiliensis f.2 és f.6 lapjain Brasclauo formában is fennmaradt (vesd össze A. Cronia, Studi Aquiliesi. Aquileia, 1953. 361).
A Karoling Pannonia
Pribina, Kocel és Metód Tartalomjegyzék