A munkához látó kormány

A Múltunk wikiből

Az utolsó rendi országgyűlés berekesztése után három nappal Batthyány és minisztertársai már Pesten voltak, s nyomban hozzáláttak az 1848-i törvénykönyvben körvonalazott új rend kiépítéséhez. Mindenekelőtt a maguk és az általuk képviselt liberális nemesi körök hatalmi helyzetét igyekeztek minél gyorsabban minél szilárdabbá tenni. Sietve megszervezték tehát az egyes szakminisztériumokat, s ezzel egyidejűleg egyfelől felszámolták a korábbi központi kormányszékeket, másfelől keresztülvitték, hogy a márciusban létesült forradalmi választmányok is hagyjanak fel működésükkel. De nem késtek eltávolítani az Apponyi-kormányzat idején a megyékbe küldött főispáni helytartókat és a konzervatív főispánok legtöbbjét sem, s helyükre hamarosan új – nagyrészt liberális – főispánokat ültettek, közben pedig haladék nélkül megalakíttatták az 1848:XVI. törvénycikkben körülírt ideiglenes megyebizottmányokat,[1] s intézkedtek a városok új vezető testületeinek létrehozásáról is.[2]

Gondja volt továbbá a kormánynak az új rend védelmében felhasználható fegyveres testületekre is.[3] Szemere már április harmadik hetében elrendelte, hogy a törvényhatóságok az 1848:XXII. törvénycikk értelmében mindenütt szervezzék meg vagy – ahol máris létezik – szervezzék újjá a nemzetőrséget, s ennek folyományaként a nemzetőrség a következő hetekben is szakadatlanul terebélyesedett (létszáma július elejéig az április közepinek több mint ötszörösére nőtt), a falusi és a városi szegénység képviselői, valamint a diákok viszont szinte mindnyájan kiszorultak a nemzetőrségből. De kísérleteket tett a kormány az ország területén állomásozó sorkatonaság engedelmességének biztosítására is: egyrészt közölte a magyarországi, a temesközi, a szlavóniai és a horvátországi főhadparancsnoksággal, hogy felsőbbségük az 1848:III. törvénycikknek megfelelően a továbbiakban nem a bécsi udvari haditanács. hanem a magyar hadügymimisztérium lesz, másrészt a nemzetiségi mozgalmak veszélyére hivatkozva – már április folyamán három ízben is felszólította az udvart azoknak az ország határain kívül elhelyezett magyar csapattesteknek a hazaküldésére, amelyek nem az olasz hadszíntéren állanak, majd április utolsó hetében azt is kinyilvánította, hogy – bár a hadsereg egységét megbontani továbbra sem akarja – ha a távollevő magyar katonák hazahozatalára irányuló kívánságának nem lesz foganatja, akkor nem fog visszariadni egy a nemzetőrség kötelékébe tartozó és így a császári hadseregtől immár független – 10 ezer főnyi – reguláris sereg megteremtésétől sem.

Mindezenközben nagy erőfeszítéseket tettek a miniszterek az ország gazdasági, társadalmi és kulturális átalakulásának kibontakoztatására is. Minthogy az államkincstár a kormány hivatalba lépésekor mindössze félmillió forint körüli készpénzzel rendelkezett, s a közigazgatási év végéig, október 31-éig még várható bevételeinek összegét sem lehetett 5 millió forintnál többre taksálni, Kossuth már a kezdet kezdetén tervbe vette, hogy államkölcsönt fog hirdetni, majd a begyűlő nemesfémkészletet fedezetül használva, önálló bankjegykibocsátásba kezd. Szerény pénzügyi lehetőségeit azonban a kormány addig is igyekezett minél jobban kiaknázni – elsősorban az ekkor már Magyarországra is lesújtó európai gazdasági válság kártételeinek ellensúlyozására. Így kisebb kölcsönöket nyújtott az üzleti forgalom megcsappanása folytán anyagi nehézségekkel küzdő pesti iparvállalatok legfontosabbjainak, a Hengermalom-Társaságnak, a Cukorgyár-Egyesületnek, valamint a Vasöntő- és Gépgyár-Társaságnak, majd az utóbbival abban is megállapodott, hogy gépgyárát fegyvergyárrá fogja átalakítani, s november közepétől kezdve naponta ötszáz gyalogsági lőfegyvert fog szállítani a kormánynak, a kormány viszont e fegyverek árának egy részét előlegezi a társaságnak. Az ugyancsak szorult helyzetben levő pesti kereskedők megsegítése céljából pedig a kormány kieszközölte, hogy számukra – hitelezőik nagyrészt osztrákok lévén – maga az osztrák nemzeti bank biztosítson egymillió forintnyi kölcsönt.

Nagyobb pénzösszegek mozgósítására azonban a kormánynak már nem nyílott módja. Hiába ajánlott meg tehát a pozsonyi országgyűlés például a közlekedési eszközök fejlesztésére tízmillió forintot, s hiába rendelte el ennek értelmében Széchenyi is újabb vasútvonalak kitűzését és felmérését: egyelőre csak a szóban forgó vasútvonalak mérnöki tervei készülhettek el, s Széchenyi gyakorlati közlekedésfejlesztő tevékenysége továbbra is szinte kizárólag az immár teljes felépültéhez közeledő Lánchíd fölötti bábáskodásra korlátozódott. Annál nagyobb buzgalommal munkálkodtak viszont a kormány tagjai azoknak a kérdéseknek a rendezésén, amelyek megoldása különösebb pénzbefektetést nem igényelt. Így Klauzál a leginkább érdekelt kereskedők bevonásával megkezdte egy új vámszabályzat kidolgozását, s tapasztalván, hogy a munkások életviszonyainak és munkalehetőségeinek a gazdasági válság okozta rosszabbodása mekkora elégedetlenséget kelt főleg a céhlegényekben, előkészületeket tett az 1848-i törvénykönyv által még érintetlenül hagyott céhrendszer megreformálására. Majd mikor nyilvánvalóvá lett, hogy a márciusi fordulatot a parasztság is csupán első lelkesedésében fogadta egyértelmű elégedettséggel s apránkint fogyni kezd azoknak a parasztoknak a száma, akik hajlandóak beérni az úrbéres szolgáltatások meg a papi tized eltörlésével, akkor Deák is hozzálátott egy a jobbágyfelszabadítás körének kiszélesítését célzó törvénytervezet kidolgozásához. Eötvös pedig ezzel egyidejűleg tető alá hozott egy az elemi oktatás rendszerének gyökeres megújítására szolgáló törvényjavaslatot.

Irodalom

  1. Az új megyebizottmányokról ír Lakatos Ernő, Az első megyebizottmány 1848–1849 (Levéltári Közlemények, 1958); Balogh István, A megyei önkormányzat működése Szabolcsban 1848–1872 között (In: Tanulmányok a magyar helyi önkormányzat múltjából. Budapest, 1971) és Degré Alajos, Zala megye központi közigazgatása 1848-ban (Zalai Tükör, 1974).
  2. A városi választásokról helyi példák alapján ad képet Szabó István, Debrecen 1848–1849-ben (Debrecen, 1928); Ungár László, Pécs 1848–49-ben (Pécs, 1934) és Kajtár István, Pécs szabad királyi város tanácsának működése 1848–49-ben (Pécs, 1975); továbbá Baraczka István, Buda főváros első törvényhatósági közgyűlésének megalakulása (1848) (Budapest, 1944); H. Fekete Péter, Hajdúböszörmény részvétele a szabadságharcban (Hajdúböszörmény, 1948); Virágh Ferenc, Az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc Békéscsabán (In: Tanulmányok Békéscsaba történetéből. Békéscsaba, 1970); Balázs Péter, Az 1848-as választások Győrött és Győr megyében (In: Tanulmányok a magyar helyi önkormányzat múltjából); Máthé Gábor, Székesfehérvár szabad királyi város közigazgatásának kérdései 1848/49-ben (A Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Actái. XIII. Budapest, 1971); Bácskai Vera, Pest társadalma és politikai arculata 1848-ban. A választók és megválasztottak összetétele alapján (In: Tanulmányok Budapest Múltjából. XIX. Budapest, 1972 [1974])] és SpiraVörös.
  3. A kormány első katonai vonatkozású intézkedéseit ismerteti Urbán Aladár, A Batthyány-kormány hadügyi politikájának első szakasza (1848. április–május) (Hadtörténelmi Közlemények, 1971).


A Batthyány-kormány berendezkedése
Tartalomjegyzék A kormány és az ellenforradalmi erők