A nemesi felvilágosodás reformelképzelései

A Múltunk wikiből
1790
Megjelenik Nagyváthy János A tizen-kilentzedik százban élt igaz magyar hazafinak öröm-órái című verses műve.
Megjelenik Batthyány Alajos Ad amicam aurem című röpirata.

A nemesség legműveltebb része persze világosan látta, hogy az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni, a József uralkodása előtti állapotok teljes visszaállítása, a restitutio in integrum nem lehetséges, de nem is volna kívánatos. Ez a – nyugodtan mondhatjuk – nemesi elit a felvilágosodás eszméiben nőtt fel, s felismerte a régi rendszer megreformálásának szükségességét. Elképzeléseik, reformtörekvéseik sokban hasonlítottak József császáréihoz társadalmi, közigazgatási, gazdasági téren egyaránt, ugyanakkor lényeges különbség volt köztük, hogy a változtatásoknál nem a birodalom, hanem csak az ország érdeke lebegett szemük előtt. Patrióták voltak s élesen szembeszálltak a Magyarország beolvasztását célzó összbirodalmi törekvésekkel és a germanizálással.

1789-től konkrétan is több szó esett körükben a magyar alkotmány idejétmúlt, a fejlődést gátló részleteiről, arról, hogy „a parasztra nehezedő nyomást” enyhíteni kell, és hogy a teljes nemesi adómentesség nem tartható fenn. Montesquieu érveit magukévá téve, szükségesnek látták a bíráskodás, a közigazgatás megreformálását, s voltak, akik a fiziokrata tanok hatására terveket készítettek a mezőgazdasági termelés modernizálására. Mint a felvilágosodás fiai, szilárdan bíztak az értelemben, a meggyőződésben, ellenségei voltak minden erőszaknak. Vallották, hogy a reformok csak alkotmányos úton léptethetők életbe, az országgyűlés hozzájárulásával. Ha József meghallgatta volna őket, az érdekeiket figyelembe vette volna, bizonyára zömük mellé áll, így azonban ellene foglaltak állást, megbélyegezve az uralkodót, aki a despotizmust választotta, engedelmességet követelt, s közben maga megszegte a törvényt. A despotizmusnak nevezett abszolutizmussal szemben a felvilágosult nemesek ideálja nálunk is az alkotmányos monarchia volt.

Egyik legjellemzőbb megtestesítője ennek a típusnak a művelt erdélyi főnemes, Teleki Sámuel gróf (a később a köz számára is megnyitott híres könyvtár, a marosvásárhelyi Téka megalapítója), ez időben az egyesített magyar és erdélyi kancellária vicekancellárja, aki közvetlenül a József halála utáni hetekben írásban is benyújtotta kormányzati elképzeléseit.[1] Javaslatai – írja – „a nemesség biztonságát és az állam nyugalmát” szolgálják, s ennek érdekében az uralkodónak és a nemeseknek is bizonyos áldozatokat kell hozniok, „nehogy a népet a hatalom túlkapásai felkelésre ingereljék és így alkalma legyen ráébrednie mindeddig rejtve maradt saját erejére”.[jegyzet 1] Először is – mondja Teleki – a törvény előírásait szigorúan meg kell tartani, az uralkodó tartózkodjék minden önkénytől. Országos tisztségre csak felvilágosult gondolkozású, érdemes és arra méltó emberek nevezendők ki, születésre, vallásra és pártfogóra való tekintet nélkül. Éppen ezért az örökös főispánság intézménye megszüntetendő. Az országgyűlés egykamarás legyen; a főrendek személy szerinti megjelenési joga szűnjék meg; a két megyei küldött egyike viszont mindig főnemes legyen. A városok csak egy-egy követet küldhetnek. Az egyházak állami felügyelet alá kerülnek, jövedelmük nagyobbik részét ezentúl fordítsák művelődési intézményekre, elsősorban iskolaállításra és azok támogatására. A papság politikai ügyekbe ne szólhasson bele, ezért az országgyűlésre is csak megyés püspökök kapjanak meghívást.

1789-ben, József életében, az alkotmányellenesen életbe léptetett reformok visszavonása előtt, érthető módon, a nemesi felvilágosodásban is elsősorban a közjogi kérdések voltak előtérben. A reformerek is úgy látták, hogy a Habsburgok nem teljesítették uralkodói kötelességeiket, s ezzel sorozatosan megszegték a néppel kötött szerződést. Rousseau Társadalmi szerződésének érveire hivatkoztak, persze a népen magukat értették, „Werbőczy népét”, a nemességet. A nemzeti függetlenség hátsó gondolatával 1789—ben a porosz királlyal tárgyalást kezdő nemesi csoport tagjai zömükben az ő soraikból kerültek ki. 1790 tavaszán, úgy gondolták, hogy az ország és a nemzet érdekének előtérbe állításával megnyerhetik az alkotmányosan életbe léptetendő reformoknak a nemesség zömét, az országgyűlés többségét.

Nézzük meg kissé közelebbről az 1790-ben az országot szinte elborító magyar, német, latin nyelvű nyomtatott röpiratáradatot, mindenekelőtt azt a részét, amely a felvilágosult nemesség véleményét tükrözi. Igaz, ezeket a pamfleteket általában nem a politikai táborok vezetői vagy legképzettebb tagjai írták, a közvélemény viszont talán jobban visszhangzik bennük. Arról, hogy a felvilágosodott nemesek egységes reformtábort alkottak volna, különben sem beszélhetünk; ahogy a maradiak is megoszlottak. Az egymás mellett vagy egymással szemben álló csoportok azonban elsősorban nem a születés, a vagyon vagy a társadalmi rang alapján alakultak ki; az igazi elválasztó és meghatározó tényező a reformerség foka volt.

Az elsők között lépett elképzeléseivel a nyilvánosság elé Batthyány Alajos gróf, az ismert főúri család sarja. Szenvedélyes, sőt zabolátlan természet, aki a jezsuita szerzetességtől a huszárságig sok mindent végigpróbált, miközben a tételes vallás tanításait elvetve deistává lett, s a francia felvilágosodás lelkes hívévé szegődött. Minden érdekelte, de huzamosabban semmi sem kötötte le. Nagy műveltségű és nagy tudású ember volt, a politikában azonban járatlan; politikai vezetésre nem is törekedett.[2]

1790-ben jelent meg három kis kötetből álló munkája: Ad amicam aurem. Latinul, mert ahogy maga írja, a magyart csak töri. Batthyány munkája, amely rövid idő alatt nagy népszerűséget ért el a felvilágosult nemesség, sőt a városi polgárság egy részénél, félúton áll a politikai röpirat és az elméleti munka között. Nem rendszeres, nem egységes mű, hanem pontokba foglalt rapszodikus elmélkedések és eszmefuttatások halmaza, melyből az olvasó tájékozódhat az európai felvilágosodás tanairól, s a politikai küzdelemben modernnek ható érveket meríthet belőle. Batthyány nem volt forradalmár, a reformokra is az késztette, hogy úgy látta, a régi rendszer változatlan fenntartása esetén a jogtalan tömegek, francia mintára, maguk fogják kézbe venni a változtatást, s ezt el akarta kerülni. Javítani, reformálni kívánta tehát a meglevőt, kora eszméivel átitatni a régi hazai intézményeket, hogy csökkentse a belső társadalmi feszültséget. Reformjaival elsősorban az arisztokrácia és a klérus hatalmát akarta visszaszorítani; azt mondhatjuk, saját osztályos társaival szemben a köznemesség oldalára állt.

Gyakorlati javaslatai mérsékeltek voltak. A majorátusi intézmény eltörlését kívánta, hogy elősegítse a főúri családok kezében levő óriási földbirtokok szétosztódását, sőt az eddigi szokásjoggal ellentétben, a női és férfi utódok egyenlő arányú Örökösödését javasolta. Felszólította a nemességet, hogy méltányosságból, saját elhatározásából, önként vállaljon részt az adókból és az állam fenntartási költségeiből. Különösen méltánytalannak tartotta, hogy a megyei tisztviselők fizetését és az országgyűlési küldöttek költségeit a parasztságra hárítják.

A jobbágyot – amelynek szabad költözködési jogát külön is megerősítené – nemcsak a földesúri bíráskodás alól akarja kiszabadítani az úriszék eltörlésével, hanem birtokszerzési és hivatalviselési joggal kívánja felruházni.

Mivel azonban – írja – a parasztság nem érett meg a teljes felszabadításra, az országgyűlésen megyénként két-két „derék nemes” képviselje érdekeit. A földesurak kössenek szerződést jobbágyaikkal, de a jobbágyi terhek nem csökkennek. Vélemény- és sajtószabadságot kíván, de úgy véli, hogy aki a nemesi kiváltságokat nem respektálja, az „keményen megbüntetendő”.

Az uralkodói hatalmat Batthyány is erősen korlátozni törekszik. Montesquieu érveivel fejti ki, hogy a királyt csak a kormányzás illeti, a törvények yégrehajtása fölötti felügyelet; minden más „az állam,” jogkörébe tertagik. Az államot pedig a „nép”, azaz az országgyűlésen egybegyűlt nemesség akarata testesíti meg. Az országgyűlés hozza a törvényeket, két országgyűlés között pedig a megyei küldöttekből megalakítandó országos tanács szava legyen az irányadó.

Mindez korántsem mondható merész társadalmi reformnak. Sokkal radikálisabb volt Batthyány a vallás, az egyház kérdéseiben. Mint deista, ellensége volt minden dogmának. Szerinte a vallás a természet alkotója iránti tisztelet megnyilvánulása, s az erkölcsi parancsok foglalata. Ebben a vonatkozásban szükséges is fenntartani. Ebből következik, hogy a különböző vallások egyenrangúak, ezért az államnak gondosan vigyáznia kell a lelkiismereti szabadságra. Nem tűrhető viszont, hogy bármelyik egyház beleszóljon őt nem illető kérdésekbe, például „beleártsa magát a házasságkötésbe”. Az egyház kezén levő földet, alapítványokat vegye át az állam, a szerzetesrendeket oszlassák fel, a papnövendékeknek tanítsanak kevesebb teológiát, viszont minél több földművelési és orvostudományi ismeretet, hogy azt továbbadják a parasztságnak.

Batthyány elgondolásai a kor irodalmában a legátfogóbb igénnyel foglalták össze a felvilágosult nemesi reformizmus programját. Mások a kérdések egy-egy részletét dolgozták csupán ki, igaz, hogy nemegyszer túl is léptek Batthyány elképzelésein.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ha többnyire csak egyéni megnyilatkozásokat tudunk is a reformelképzelésekre idézni, többről van szó, mint egyes, magányosan álló emberek elszigetelt véleményéről. Amikor Széchényi FerencIstván apja, a Magyar Nemzeti Múzeum későbbi megalapítója – Batthyány Alajossal azonos értelemben azt javasolta, hogy a nemesség vállalja el bizonyos adók fizetését, amikor Török Lajos gróf, a kassai tankerület főigazgatója, az alkotmányos monarchia megvalósításához szükséges változtatásokat részletezte, amikor a horvát hazafi, Skerlecz Miklós arról írt, hogy az alkotmányos jogok egynémelyikét ki kell terjeszteni a nem nemesekre is, nem pusztán a maguk véleményét tolmácsolták, hanem a felvilágosult nemesi reformercsoportét.

A reformerelképzelések kialakulásában, különösen kezdeti fokon, részük volt az előző korszakban is említett szabadkőműves páholyoknak. A páholyokban rendszeresen találkozott egymással egy-egy város, vidék nemesi elitje, s az előadások és viták sorra vették a kor legfontosabb politikai. társadalmi és világnézeti kérdéseit, segítették az egységes álláspont kialakulását, .A páholyok síkraszálltak a szabad vélemény formálásáért, elvetették az előítéleteket, az ember és ember közti faji, vallási megkülönböztetést, és elvileg az egyenlőséget vallották. Persze tévednénk, ha például a Drasković-obszervancia, a magyarországi szabadkőműves alapirat kijelentését : „megcáfolhatatlan igazság, hogy a természet szerint mindnyájan egyformák vagyunk”,[jegyzet 2] a francia forradalom terminológiája szerint értelmeznénk. A nemesi páholytagok egyenlőségi elvével még megfért a születési kiváltságok fenntartása. Mégsem jelentéktelen, hogy a vitákon a lakosság „nagy többségének nyomorult és üldözött voltáról” esett szó, s arról, hogy az adózó nép „a rárakott teher alatt csaknem összeroppan”.[jegyzet 3] A páholyok a reformok irányába befolyásolták tagjaik gondolkozását. A legjobbak szinte lázas izgalommal keresték és vitatták a kibontakozás új útját, páholyüléseken, levelezéseikben, egymással feleselő röpiratokon keresztül, s ha közöttük komoly, nemegyszer áthidalhatatlan véleménykülönbségek álltak is fenn, új és jelentős a problémák ilyen nyílt feltárása és megvitatása.[3]

Amiben a reformerek mindnyájan egyetértettek, az egyrészt az udvar önkényének és központosító törekvéseinek elutasítása, másrészt a teológiai világszemlélet, ahogy közönségesen nevezték : az egyházi babonák, a türelmetlenség és a fanatizmus elvetése volt.

A vita központjában azonban a jobbágykérdés állt, azt is mondhatnánk, az ebben elfoglalt álláspont volt a reformerség próbaköve. Általában az óvatosság jellemezte az elképzeléseket, a feudális kötöttségek teljes felszámolásáig senki sem jutott el. Az egykor Voltaire-rel levelező Fekete János gróf, tábornok talán a legmesszebb ment, amikor a parasztságot be akarta vonni az alkotmány sáncaiba s országgyűlési képviseletet tervezett számára, az 1789. augusztus 4-i francia emberi jogok deklarációjára hivatkozva : „egyik ember úgy, mint a másik szabadon (értsd: szabadnak) született”.[jegyzet 4] Vay József, a tiszántúli kálvinista nemesség egyik vezéralakja vitába is szállt vele: „A franciaországi példa bizonyítja – írta –, mely kevéssé szenvedi el a hosszas ideig setét tömlöcben tartott nép homályos szeme az egyszerre szeme eleibe tett világosság fényét,” s hozzátette: „értem a prosperitás szent törvényeit”. Vay tehát [[Batthyány Alajos|Batthyányval ért egyet, a parasztság szerinte sem érett arra, „hogy saját sorsának irányítását kezébe vegye”, a nemességnek kell képviselnie érdekeit. Hogy viszont „az adófizető nép a nemességnek körülötte való dajkálkodásáról meggyőzettessen”, a falvak elöljáróit beeresztette volna a megyegyűlésekre, hogy hallják „az ott javokra célzó rendeléseket”, s hogy lássák, a nemesség mindent megtesz „az elalélt nép megtartására”, amit „a haza környüállásai, a tulajdon jussai megengednek és az emberiség törvényeinek dísze kíván”.[jegyzet 5]

Vay és többen mások is komolyan hitték, hogy a nemesség – király és a nép közt közbenjáró” lassú reformok sorozatában a parasztság felszabadításán, az emberi jogok kiterjesztésén fog munkálkodni. Letörhetetlen optimizmussal bíztak a világosság fényénél uralomra jutó értelem es az emberiesség diadalában, egészen az illúziókig. Jellemző példa erre Nagyváthy János, a kor kitűnő mezőgazdasági szakembere, aki úgy vélte, mindenkit meggyőz, ha a lengyelországi események kapcsán reális érvekkel elmagyarázza, miért van szükség reformokra: Lengyelország bukását a nemesség vaksága idézte elő, az, hogy „a legsiralmasabb szolgaságban” tartotta a parasztságot. Egy másik, ugyancsak 1790-ben megjelent munkájában már teljesen utópisztikus elképzeléseknek adott hangot, amikor egy évszázaddal előre tekintve, mintegy a fejlődés végállomását rajzolja meg. Eszerint Magyarországon száz év alatt megszüntették a társadalmi egyenlőtlenséget: „a mezei munkás a polgárt, a polgár a nemest, a nemes a bárót és grófot, jóságos és nemes cselekedetei számához képest tartja magánál elsőbbnek”.[jegyzet 6] Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs többé földesúr, van, de ez a paraszt barátja, atyja, amaz viszont földesurának „munkasegítő ” társa. A nemesség feladta adómentességét; a papság, belátva, mily igazságtalan, hogy egy családtalan ember oly nagy jövedelemmel rendelkezik, lemondott birtokairól. Vallási egyenlőség, a zsidók emancipációja, teljes lelkiismereti és szólásszabadság, közjóléti intézmények, kórházak, árvaházak jellemzik ezt az új Magyarországot, amelyről elképzelését Nagyváthy költeményben is összefoglalta:[jegyzet 7]

Akkor fog a szelíd bárány a farkassal,
A megláncolt jobbágy a volt tirannussal
Egységre lépni. És a méltóságos
Gróf örül a szűrös embert barátságos
Karjai láncával melléhez kulcsolni,

S mint testvér testvérét nyájasan csókolni.

Lábjegyzetek

  1. Miriam Levy, Count Sámuel Teleki and his Reform Projekt: Comments on Habsburg Hungary in 1790. East Central Europe, 1975. 2. sz. 152.
  2. Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon. Budapest, 1905. 80.
  3. Ugyanott 90–91.
  4. Marczali Henrik, Az 1790/1-diki országgyűlés. I. Budapest, 1907. 306.
  5. Ugyanott 306–308.
  6. Nagyváthy János, A tizen-kilentzedik százban élt igaz magyar hazafinak öröm-órái. A Nagyszívűségnél 1900. Hely és év nélkül, 15.
  7. Nagyváthy János, A veres barátnak egy el-pusztult templom omlása mellet való szomorú képzelései. Hely nélkül, 1790. 31.

Irodalom

A nemesi felvilágosodás reformelképzeléseire lásd Ballagi Géza és H. Balázs Éva elöljáróban idézett műveit.

  1. Teleki Sámuel elképzeléseit ismerteti Miriam Levy, Count Samuel Teleki and his Reform Project (East Central Europe, 1975. 2. 152–170.).
  2. Batthyány Alajos munkáit elemzi Csaba Jenő Gr. Batthyány Alajos „Ad amicam aurem” című műve (Budapest, 1917).
  3. A szabadkőművességre lásd H. Balázs Éva, Contributions a l'ere des Lumieres et le Joséphisme en Hongrie (In: Actes du colloque de Mátrafüred 1970. Szerkesztette Edouard Bene. Budapest, 1971, továbbiakban: H. Balázs 1970) és Benda Kálmán, A jozefinizmus és jakobinusság kérdései a Habsburg-monarchiában (Történelmi Szemle, 1965. 4, továbbiakban: Benda 1965) 401–402.
A köznemesi szervezkedés kibontakozása és céljai
A magyar nemesi mozgalom Tartalomjegyzék A köznemesség nemzeti programja