A nemesi ruhatár

A Múltunk wikiből

A nemesi viselet egyes darabjai és díszei azonban csak konkrét ruhatárakba rendezve lesznek képesek valóságosan érzékeltetni gazdáik életszínvonalát és ettől meghatározott életmódját. Férfiakon és nőkön egyaránt olyan viselet ez, melyen még elevenen érződik a reneszánsz hatása, s mely a század folyamán a társadalmi mobilitásnak is egyik kifejezőjeként az életmód változásának sodrában majd egyre szélesebb parasztpolgári, szabadparaszti, mezővárosi, végül már jobbágyi rétegekre is ki fog terjedni.

Egy komáromi kisnemes felesége 1757-ben összeírt ruhatárában régi damasztszoknyát őriz aranycsipkével, selyemkántust, égszínű creditorselyem szoknyát, kék damasztpruszlikot, fehér patyolatkötényt, piros karmazsincsizmát, két selyemkeszkenőt (közülük az egyik aranyos, úgy mint a vörös magyar főkötő is), ezüsttel kivarrott asszonyi cipellőt, fejre való gyöngyös pártát, arannyal kivarrott bársonypapucsot. Ékszerei között egy aranyboglárt, tizenegy rend igazgyöngyöt, egy arany „szencségecskét”, egy három- és egy négysoros gránát nyakláncot írtak össze, az utóbbiakat is igazgyönggyel.

Férje ruhatára violaszín damasztdolmányt, húsz apró ezüstgombbal, dupla makkokkal díszített szürke dolmányt tartalmaz, valamint tengerszín ezüstgombos mentét, hozzávaló dolmányt filigrán gombokkal és egy selyemövet.[1]

Ugyanebben az évben a veszprémi püspökség egy provizorának és feleségének birtokában is összeírnak férfi- és női ruhákat. Itt is a női ruhatár a gazdagabb. Aranyos és ezüstös főkötő, cipellő, hét keszkenő (egyik ezüsttel kivarrott, kék), virágos, kék creditor szoknya, sujtásos selyemkántus, aranyos csipkés váll ezüst kapcsokkal, csipkés patyolatkötény, patyolating, szoknyára való aranycsipke, fekete tafotakötény sorakozik a leltárban. Aranygyűrű kilenc rubinttal, ezüstgyűrű három gyémánttal és három rubinttal, aranygyűrű, „mellyen Boldogh Asszony képe vagyon”,[jegyzet 1] több ezüst hajtű ékesíti az asszonyt. A férfi ruhatárából csak egy zöld téli és egy új fekete prémes mente került a leltárba.[2]

A városi polgár viseletét az 1730-as évekig több konkrét példán elsősorban Pestről ismerjük. Itt a leltárak a nemesi viselettől valóban eltérő németes-polgárias öltözékeket írnak le: élénk (szürke, barna, kék, zöld) színű kabátokat, mellényeket, a jobb módúak mellényén ezüst- vagy sárgaréz gombokkal. A nadrágok között sok a barna, néha fehér bőrnadrág; ezek mellől már mintegy természetesen hiányoznak a nemesi viselethez tartozó díszes övek. Télen a jobb módú polgár kék vagy zöld színű bundát húz magára, ezüstgombokkal. A női viselet fő darabjai a pesti polgárasszonyoknál is a pruszlik, a vállfűző (utóbbi többnyire különböző színű damasztból), a szoknya előtt kötény ugyancsak damasztból vagy tafotából, de lehet zsorzsettből is, néha selyemből; a mellrevalóról ritkábban van említés. A polgárasszony is hord főkötőt, mely olykor díszes is lehet; télre – férjéhez hasonlóan – ő is ezüstgombos, színes bundát vesz magára.[3]

A viselet e bármilyen vázlatosan bemutatott képe is végső soron a berendezkedési tárgyaknál már látott rétegződésre utal, ha persze módosulásokkal is. A paraszt – és a paraszti módon élő kisnemes – viseletének a termelési feltételekhez alkalmazkodó, így korszakunkban még kevéssé változó voltáról már szóltunk, a főúr újuló viseletére pedig más vonatkozásban még visszatérünk. A nemesi viseletnek a fentiekben ismertetett ruhatárai azonban és az előfordulásaikat akár egyes darabjaikban, akár együtteseikben jelző adatok már két fontos tanulsággal szolgálnak. Érzékeltetik egyrészt a viseletnek legfőbb darabjaiban immár országosan egységes voltát, mintegy az una eademque nobilitas egyik, bár nyilván öntudatlan kifejezéseként is, másrészt azonban egy egészében még a 17. századig, sőt ezen át a reneszánszig is visszanyúló, jellegzetesen kelet-közép-európai, törökös elemeket is felvett ízlés jelenlétét, illetve egy ilyen ízlés országos normaként való fennmaradását, ezáltal pedig végül is az ezt az ízlést megszabó mentalitás valamilyen archaikus, de archaizmusában mélyen politikus voltát. Mert ez a viselet mintegy katonás szabásával élesen elüt a kor nyugat-európai, kivált németes viseletétől, így alkalmas egyrészt az idegeneket a magyaroktól – nem elsősorban etnikailag, hanem állami hovatartozásukat illetően – elválasztó különbség érzékeltetésére, másrészt annak a nemesi öntudatnak állandó ébrentartására, mely a magyar nemesnek az idegenek, az udvar által egyre inkább támadott kiváltságait megalapozó „született katona” voltából táplálkozott. Ezzel szemben az udvari arisztokrácia bécsi közvetítésű, közép-európai ízlést tükröző viselete már az így kifejezett nemzeti politikai magatartás tudatos ellenpólusát jelezve – mint még látni fogjuk – a kor egyik botrány kövévé és ütközőpontjává fog válni.

Lábjegyzet

  1. Ugyanott 240–241, 578.

Irodalom

  1. A komáromi kisnemes ruhatára: Magyar Országos Levéltár E 156. Fasc. 155. Nr. 39 = Urbaria et Conscriptiones. 7/1. 240–241.
  2. A veszprémi provisorék ruhái: Magyar Országos Levéltár E 156. Fasc. 155. Nr. 38 = Urbaria et Conscriptiones. 7/2. 577–578.
  3. A pesti polgárok ruhatára a Dümmerth Dezső, Pest város társadalma, 1686–1696 (Budapest, 1968) által közölt leltárak alapján van rekonstruálva.


A viselet
A magyar viselet darabjai Tartalomjegyzék