A neoliberalizmus

A Múltunk wikiből

A liberalizmus megújításának programjával indult irányzatok közül a polgári radikalizmus volt az egyetlen, amely választ keresett és a maga módján adott a liberalizmus általános krízisének alapkérdésére, az imperializmus kialakulására, a monopolista tendenciák értelmezésére, s állást foglalt a szabadpiaci gazdálkodás és a monopolista kötött gazdálkodás felmerülő alternatíváival szemben. A polgári radikális tábor, illetve talán pontosabban a szellemi vezérkar, a Jászi Oszkár és Szende Pál körül tömörült vezetői mag ebben a kérdésben a klasszikus szabadpiaci forma fenntartása mellett foglalt állást. Ezzel a döntéssel tudatosan és tájékozottan csatlakozott ahhoz a szellemi erőkben igen jelentős táborhoz, amely szerte Európában és Amerikában a kialakuló imperializmus ellen a „tiszta piacviszonyok” megőrzése, visszaállítása, sőt tulajdonképpeni megteremtése követelményéből kiindulva vette fel a harcot. Ennek a neoliberalizmusnak nevezett áramlatnak egyik előfutára és anticipálója maga Herbert Spencer volt, ő dolgozta ki főműve egyik fejezetében a kereskedőtársadalom és a katonai társadalom tipológiáját, amelyben a kereskedőtársadalom a tiszta szabadpiaci rendszer ideális képe volt, a katonai társadalom karikatúraszerű képében pedig egységben szerepeltek a porosz típusú későfeudális monarchizmus és a modern imperializmus vonásai. A neoliberális kritika a monopolista tendenciákat, a gazdasági önállóság korlátozására irányuló törekvéseket a feudális gazdasági korlátozások reneszánszának tekintette, az imperializmus politikai jelenségeit: a militarizmust, a végrehajtó hatalom erősödését a törvényhozás rovására, a parancsuralmi tendenciákat a feudális abszolutizmus új kiadású jelentkezéseinek, az imperializmust afféle burzsoá feudalizmusnak.

A magyar polgári radikalizmus számára ez az irányzat olyan koncepciót kínált, amely szerves egységben szemlélte a monopolkapitalizmussal és a polgári társadalom feudális maradványaival kapcsolatos jelenségeket. Abban az országban, ahol a századfordulón az imperialista kor monopolgazdasági tendenciáit kifejező politikai törekvések az újkonzervativizmus ideológiájában, mint az iparszabadság idejét megelőző céhes idők patriarchális szervezeti formáinak modern újrafogalmazásai öltöttek politikai formát, a neoliberális imperializmus-kritika különösen meggyőzően hatott. Jászi és tábora ideológiai koncepciót nyert vele, segítségével a magyar elmaradottságot szerves egységben bírálhatta a modern imperializmussal.

A neoliberalizmus széles áramlatához nem csupán a burzsoá törekvések tartoztak, hanem kezdettől fogva jelen volt benne egymagát ”liberális szocializmusnak” nevező kispolgári harmadikutas áramlat is. Ez a monopolkapitalizmus fellépésében annak bizonyítékát látta, hogy az eredeti tőkés társadalom lényege: a tiszta piacviszonylatok, a korlátozatlan gazdasági konkurencia a nagytőkés termelés közegében nem tudtak kibontakozni, mivel a mammutvagyon a maga önsúlyával monopolhelyzet forrása, a tiszta konkurrencia gátja. Igazi kapitalizmus csak egyenlő esélyekkel versenyző kistulajdonosok közegében lehetséges: azaz az ”igazi” kapitalizmus voltaképp mint kistulajdonosi szocializmus valósulhat meg. A tiszta piacviszonyok idealizálása köré tehát az imperializmussal szembeni kistulajdonosi-értelmiségi ellenállás egy utópikus harmadikutas ideológiát termelt ki. E szerint tehát a tiszta piaci viszonyok a tulajdon kiegyenlítődése (és éppen nem koncentrálódása) felé tendálnak, a vagyoni koncentrációt nem maga a gazdaság, hanem a politikai erőszak, a nyers hatalom hozza létre, az a bizonyos ”gazdaságon kívüli kényszer”, amely egyszerre lényege az egykori feudalizmusnak és a modern imperializmusnak. Ennek a harmadikutas ”liberális szocializmusnak” volt egyik legkorábbi s legkifejlettebb koncepciója az 1860-as évek Amerikájában Henry George földértékadó elmélete, amely a földtulajdon monopóliumában látta a tiszta konkurencia gátját jelentő monopolhelyzet lényegét s ezt akarta adózási politikával megtörni. George tanításai, mivel rendkívül alkalmasak voltak arra, hogy a nemesi eredetű nagybirtok társadalmi monopolhelyzetének bírálatát szervesen beépítsék a neoliberalizmus eszmekörébe, hamar elterjedtek a junkerbirtok uralma ellen lázadó német értelmiség körében. A georgizmus befolyást nyert a Huszadik Század táborában is. Mellette jelentős volt a tízes években a német ”liberális szocializmus” más szerzőinek hatása is. Penetráns antiszemitizmusa miatt nem idézték, de jól ismerték az Engels által is bírált Eugen Dühring tanait; viszont nyíltan népszerű és citált volt Franz Oppenheimer, akinek egyik jellegzetes írását, ”Az állam” című könyvét 1912-ben magyarra fordítva megjelentették a polgári radikálisok.

A magyar polgári radikalizmus három nagyobb kitapintható áramlata: a marxisták, a neoliberálisok és a mérsékeltek közül a Huszadik Század hangadó szerzői és a polgári radikális közélet irányító alakjai közül a szociáldemokraták számban talán valamivel többen voltak, mint a neoliberálisok s a kevésbé markáns profiljuk, heterogenitásuk miatt alig észrevett mérsékeltek; az 1906 előtti időszak megmaradt veteránjai talán nagyobb számbeli és jelentőségbeli súlyt képviseltek, mint számontartani szokás, azonban mindezzel együtt is a mozgalom karakterét a neoliberális áramlat, méghozzá ennek harmadikutas zöme adta meg. Ennek az áramlatnak a hangadó voltak egyben az egész polgári radikális tábor vezetői, politikai irányítói.

Irodalom

A polgári radikális vezérkar neoliberális szemléletének problémáit érinti Jászi Oszkár, Új Magyarország felé (Budapest, 1907) és Méray-Horváth Károly, Társadalomtudomány, mint természettudomány (Budapest, 1912). A neoliberális imperializmus-kritika jelentkezik Domokos László, A magyar imperializmus (Budapest, 1910) és Szabó Ervin imperializmus-elemzésén: Imperializmus és tartós béke (Budapest, 1917). A neoliberális szemlélet átfogó módon egy elkésett írásban került kifejtésre: Neuhaus Ferenc, A társadalmi kérdés (Budapest, 1920). A dzsentri problémát polgári radikális szemszögből elemzi Lippay Zoltán, A magyar birtokos középosztály és a közélet (Budapest, 1919) és Farkas Geiza, Az úri rend (Budapest, 1912). A dzsentri probléma tanulmányozásából adódó következtetésekből átfogó társadalmi teóriát dolgoz ki Leopold Lajos, A presztízs (Budapest, 1912).


Politikai gondolkodás 1890–1918 között
Marxizmus és polgári radikalizmus Tartalomjegyzék A magyar polgári radikalizmus és a hasonló külföldi mozgalmak