A pacifizmus és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt

A Múltunk wikiből
1916. január 1.
A Spartacus Szövetség első konferenciája Németországban.
1917. április 6.
A Németországi Független Szociáldemokrata Párt megalakítása.
1917. április 17.
Lenin áprilisi tézisei.
1917. május 1.
Május elseje megünneplése: általános munkabeszüntetés, béketüntetések.

A háború elhúzódásával fokozódó szenvedések és a burzsoá politika imperialista béke felé tett fordulata erősítette a szociáldemokrácia táborában a pacifista irányzatokat, melyek befolyása 1916 végén, 1917 elején jelentősen megnőtt. A pacifizmus elkülönülése a nacionalista célokkal azonosuló jobboldaltól mindenütt hangsúlyozottabbá vált. Kifejeződött ez a centralisták és a baloldaliak ideiglenes összefogásával létrejött Németországi Független Szociáldemokrata Párt 1917. április 6-i megalakulásában is. A forradalmi baloldal, a Spartacus-csoport részt vett az új párt létrehozásában, de bírálta következetlenségeit, és fenntartotta szervezeti önállóságát. Pacifista álláspontot képviselt – elhatárolódva az Ideiglenes Kormány imperialista háború folytatására buzdító felhívásaitól – a mensevik-eszer többségű pétervári munkástanács is.

A pacifista irányzat, amely a béke kivívását nem kapcsolta össze az imperialista háborút folytató kormányok elleni forradalmi harccal, hanem egyezkedésre szorításukkal akarta a békét elérni, most tekintélyre tett szert a megegyezés felé tapogatózó vezető körökben is. A központi hatalmak szociálsoviniszta pártirányzatai is elő akarták mozdítani a hadviselő kormányok tárgyalóasztalhoz kerülését, de a pacifistáktól eltérően a békét nem annexiómentesen, hanem – az imperialista érdekekhez igazodva – jelentős hódításokkal próbálták elérni.

Lenin szembefordult az imperialista békén munkálkodó pacifista politikával, mert az – mint rámutatott – elősegíti a burzsoázia tervét, „hogy békés úton lefegyverezze a proletárok millióit”. „A forradalmi helyzet adva van Európában. Adva van a tömegek óriási elégedetlensége, forrongása és elkeseredettsége. Ennek az áradatnak erősítésére kell összpontosítaniok a forradalmi szociáldemokratáknak minden erejüket. A forradalmi mozgalom erejétől függ majd, sikere esetén, a szocializmus győzelme Európában, és az, hogy ne imperialista fegyverszünet jöjjön létre…, hanem valóban tartós és valóban demokratikus béke!”[1] Amíg a béke forradalmi kiharcolása csak a jövő kérdése volt, Lenin a háború elleni harcban együttműködött a zimmerwaldi pacifista többséggel. Most szétváltak az utak.

Ebben az időben a Magyarországi Szociáldemokrata Pártban is megerősödött a pacifista irányvonal: tényleges fordulat következett be. Erre a pacifista politikára – amellyel együtt járt a választójogi harc felélesztése is – most már legális keretek között nyílt kilátás. A decemberi békeajánlatot kezdeményező bécsi külügyminisztérium Buchinger és Weltner 1916 őszi hágai utazását már kifejezetten elősegítette, bár a magyar kormányzat egyelőre nem támogatta a szociáldemokrata békepuhatolózásokat. Tisza a decemberi békeajánlat napjaiban minél nagyobb harci elszántságot akart mutatni és tiltotta a pacifista hangulat kifejeződését. Ezért akadályozta meg például a feminista mozgalom vezetője, Bédi-Schwimmer Róza külföldre utazását is, amit január 11-i, hozzá intézett levelében így indokolt meg: „a Nagyságod és elvtársnői által folytatott békeagitáció… fegyvert ád kimerülésünket hirdető és abban reménykedő ellenségeink kezébe”.[2] Tisza azonban ekkor már nem tudta megakadályozni a pacifista irányú fordulatot a szociáldemokrata pártban.

1917 tavaszán a munkások körében a közeli változásban bízó harcos hangulat uralkodott, amit részben a burzsoá politika érezhető fordulata, még inkább a februári orosz forradalom hírei váltottak ki. A Népszava a februári orosz forradalmat, mint az önkényuralom megdöntőjét és egy liberális burzsoá rendszer létrehozóját, nagy rokonszenvvel fogadta. Hasonlóan cselekedett az 1917. április 8–9-én megtartott szociáldemokrata pártértekezlet is. Március közepétől a Népszava minden száma tudósított az oroszországi eseményekről.

A munkások helyzete 1916–1917 telén tovább rosszabbodott. Elkeseredésük nőtt a háborút folytató és a belső reformoktól mereven elzárkózó Tisza-kormány ellen. 1917 tavaszán az addigiakhoz képest ugrásszerűen megsokasodtak a gazdasági mozgalmak. A sztrájkhullám februárban kezdődött, március–április folyamán fokozatosan erősödött, majd május–júniusban érte el tetőfokát. E tavaszi megmozdulások többnyire sikerrel végződtek: a munkások kivívták a bérek emelését és a munkaviszonyok némi javulását. A Tisza-kormány ekkor jobbnak látta, ha – lovasrendőrök és csendőrök készenlétbe helyezésével – engedélyezi május elseje megünneplését, amit 1915-ben és 1916-ban a kivételes törvények alapján megtiltott.

A sikeres sztrájk és a hatásos május elsejei demonstráció nyomán rohamosan emelkedett a szakszervezeti tagok száma (1916 végén 55 338, 1917 végén 215 222). A munkásosztály harca 1917 tavaszán közvetlenül három fő célra irányult: az élet- és munkaviszonyok megjavítására, a béke élérésére és a politikai jogok kiterjesztésére, különösképpen az általános választójog megvalósítására. A szociáldemokrata párt vezetősége e célok érdekében a polgári ellenzék balszárnyával, Károlyival, Vázsonyival és a Parlamenten kívüli polgári radikálisokkal építette ki kapcsolatait.

1917 tavaszán az északi semleges államok szociáldemokratái mindkét hadviselő fél szociáldemokrata pártjainak részvételével Stockholmban megtartandó konferenciát kezdeményeztek a kormányok közötti béketárgyalások előkészítése végett. Ez most elsősorban a központi hatalmaknak állt érdekében. A konferencia az eredeti elgondolás szerint nem jött létre, mert kezdetben a nyugati antantállamok szocialistái utasították el a részvételt, később viszont kormányaik tagadták meg tőlük az útlevelet. Az előkészítő bizottság azonban május–július folyamán tárgyalt az egyes pártok képviselőivel. E tárgyalások anyaga jól mutatja az egyes szociáldemokrata pártok politikáját.

A magyar párt és a szakszervezetek részéről hattagú küldöttség (Garami, Weltner, Kunfi, Jászai, Buchinger, Bokányi) utazott ki Stockholmba május végén. Az előkészítő bizottságnak átadott memorandum a párt akkori irányvonalának fontos dokumentuma: „A számtalan sebből vérző népek nem folytathatják a háborút addig, amíg a proletárság a hatalmat mindenütt magához ragadhatná… A népeknek a mielőbbi békére van szükségük. Nem követelhetnek tehát olyan békét, amely a nemzetközi szociáldemokrácia alapelveit teljesen megvalósítja, hanem arra kell szorítaniok a kormányokat, hogy mielőbb békét kössenek még akkor is, ha az ez idő szerinti hatalmi viszonyok alapján lehetséges békének a tartalma messze mögötte maradna a nemzetközi szociáldemokrácia követeléseinek, és a népek önrendelkezési jogát semmiképpen sem valósítaná meg.”[3] Valójában Európában – különösen Oroszországban, de mindinkább Ausztria-Magyarországon is – reálissá vált egy olyan irányvétel, hogy a háborút a tömegek forradalmi megmozdulásával fejezzék be. A Monarchia szociáldemokrata pártjainak vezetői azonban távol állottak ettől a stratégiától, ők a burzsoá ellenzékkel való tartós összefogásra építettek. E politika jegyében született meg a Választójogi Blokk terve. Április 25-én a Népszava felhívást intézett „minden szociális pártárnyalathoz” választójogi blokkba való tömörülésre. Ez a blokk a munkásság és a polgárság közötti „komoly szövetség” lenne egyetlen pontosan meghatározott célra: a. demokrácia kiharcolására. A blokk jelszava: „Vesszen Tisza és a háború, éljen a választójog és a béke!” A szociáldemokrata párt vezetősége nem igényelt vezető szerepet a kialakítandó összefogásban.

A polgári ellenzék támogatása Tisza ellen kétségtelenül helyes politika volt, szerepet játszott Tisza megbuktatásában. De ami a távolabbi, stratégiai célt illeti, a szociáldemokrata párt vezetősége nem készítette elő egyidejűleg a munkásosztályt á burzsoá rendszer későbbi forradalmi megdöntésére.

Lábjegyzetek

  1. Lenin összes művei. 30. 2. kiadás, Budapest, 1971. 331.
  2. Tisza Levelek, VI. Budapest, 1937. 122.
  3. Buchinger Manó, Küzdelem a szocializmusért. I. Budapest, 1946. 238.

Irodalom

A nemzetközi munkásmozgalomban jelentkező pacifista törekvéseket Jemnitz János, Between revolution and reformism. The european working class movement in 1917 (Studia Historica Academiae Scientiarum Hungaricae. 118. Budapest, 1975) című tanulmánya elemzi. A baloldali szocialisták, az antimilitarista diákmozgalom tevékenységéről elsősorban a Szabó Ervinnel kapcsolatos irodalom ad eligazítást: a Szabó Ervin válogatott írásai (Budapest, 1958) és a Szabó Ervin, 1877–1918. Válogatta, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Remete László (Budapest, 1968); Mucsi Ferenc, Szabó Ervin politikai tevékenysége az első világháború idején (Párttörténeti Közlemények, 1968. 4), Duczynska Ilona, Mesterünk Szabó Ervin. Halála 50. évfordulóján (Kortárs, 1968. 10) és Kőhalmi Béla, Pillanatképek Szabó Ervin élete utolsó évéből (Magyar Könyvszemle, 1968. 3) című visszaemlékezései; Tömöry Márta, Duczynska Ilona feljegyzései az 1918-as januári sztrájk előzményeiről (Történelmi Szemle, 1958. 1–2); Révai József, Szabó Ervin helye a magyar munkásmozgalomban (In: Marxizmus, népiesség, magyarság. Budapest, 1955); Nemes Dezső, Szabó Ervin ideológiája és kapcsolata a forradalmi szocialistákkal (Századok, 1972. 4–5) című tanulmánya és Litván György, Szabó Ervin (Budapest, 1974) című életrajza. Az utolsó háborús év baloldali törekvéseiről: Milei György, A hazai baloldali szocialista irányzatok a proletariátus feladatairól, 1917. november—1918. november (Párttörténeti Közlemények, 1968. 4).


1917, a fordulatok éve
A Monarchia újabb békekezdeményezése 1917 tavaszán Tartalomjegyzék A Tisza-kormány bukása és a Választójogi Blokk