A paraszti viselet változásai

A Múltunk wikiből

Ugyanilyen jellegű változás figyelhető meg az életmód másik jellegzetes elemének, a paraszti viseletnek alakulásában is. A 18. század végétől ugyanis az agrárnépesség mind női, mind férfi ruházata fokozatosan eltávolodott attól a viselettől, amelyre még a naturális gazdálkodás, illetve azon belül a ruházati önellátás volt a jellemző. Megváltozott mindenekelőtt az anyag. Az árutermelés révén befolyó pénz, a bővülő választékkal a parasztig lehatoló kereskedelem háttérbe szorította a korábbi házivásznat és a szűrposztót, s a paraszti viseletbe is bevitte a tőkés textilipar finomabb, immár színes anyagait: a falusi szűrposztó helyére lépő kék és színes, mintás karton, selyem és gyolcs árukat. Férfiaknál, elsősorban télire és ünneplőre, elterjedt a kék posztónadrág csizmával, a dolmány, illetve a mándli: utóbbi az előbbi díszítésével gazdagodva, előbbi pedig az utóbbi alakját véve át. A legtehetősebbeknél már a posztóköpönyeg is megjelent. Ezzel együtt megindult a viselet formáinak átalakulása is. A könnyebb anyagból készülő ruhadarabokhoz már többféle anyagot használtak fel. Beköszöntött a nagyobb anyagmennyiséget is igénylő, bővebb, ráncosabb, lengébb formák: a bő sok szoknya, a lobogós ingek, gatyák divatja. Az anyagok megváltozása révén a viselet színesebbé és díszítettebbé is vált. A zsinórozás, a fémgomb, a csipkeszalag is megjelent a kor új paraszti ruhadarabjain.

Az így végbemenő változás azonban nem jelenti a régi háziipari anyagok teljes és gyors elhalását, a régi viseletek radikális megszűnését. A parasztság tömegei között még sokáig élnek a házilag előállítható anyagok, elsősorban a vászon vagy az olcsó szűrposztó. Az ing és gatya viselete még sokáig megmaradt. Sokan télen is gatyában jártak (a nagy hidegben esetleg kettőt húztak fel egymás fölé), vagy bőr, máshol esetleg szűrposztó nadrágban. A szűr és a guba ugyancsak általánosan elterjedt viselet maradt, néha télen is ezt hordták a bunda helyett. Az asszonyok viselete, már csak azért is, mert olcsóbb anyagokból készült, hamarabb alkalmazkodott ugyan a divathoz, a hagyományos viselet azonban itt is sokáig tovább élt. A régi az újnak mind a férfiaknál, mind az asszonyoknál elsősorban a vagyoni helyzet különbségei által – néha a hagyomány áttételesen is érvényesülő befolyása alatt – meghatározott ütemben adott helyet, az új beszerzéseket általában az ünneplő ruháknál kezdve el. Az új anyag, forma és ezen át az új divat átvétele is itt észlelhető elsősorban.

A változás legkorábban és legerősebben azokon a területeken jelentkezik, ahol korszakunkban részint a népességszám növekedése, részint pedig olyan jelek, mint a népi építkezés átalakulása, különös súllyal utaltak a paraszti árutermelés lehetőségeire. Viseletének átalakulásában egyrészt az alföldi mezővárosok, illetve a kiváltságolt kerületek szabadparaszti lakossága, másrészt az északnyugati Dunántúl és a Kisalföld parasztsága jutott legtovább. A paraszti jómód viseleti velejárói: posztóruha, ezüstgomb, ezüstsarkantyú, posztóköpönyeg, mándli, rékli, gyolcsing, gyolcsgatya, suba, csizma e területeken jelentkeznek először, és válnak a paraszti viselet egyre inkább terjedő elemeivé. A módosabb öltözködés nyomai a Duna mint fő szállítási vonal mentén végig láthatók, a szőlőbirtokos és Pestre gyümölccsel kereskedő, valamint hajós szállítást vállaló nógrádverőceiek viseletén éppúgy, mint Tolnában a bölcskeiek kisalföldiek viseletével rokon ruházatán is.[1] A verőceiek esetén a kortárs a sok drága ruha szemrehányó emlegetése mellett sorolja fel a „sok és csinosabb ízlésű építések”-et és a „jó élet”-et,[jegyzet 1] jó szemmel mutatva rá ezzel az életmód végül is oszthatatlan voltára és mindezeknek az árutermelés lehetőségeivel való kapcsolatára.

Ugyanakkor a paraszti népesség számának gyarapodásában elakadt, sőt az elért életszínvonal fenntartása érdekében itt-ott már születéskorlátozáshoz is folyamodó olyan régiókban, mint a délkeleti Dunántúl (Somogy, Baranya), vagy akár a Göcsej vagy az Alföld és a hegyvidék északi peremén húzódó, ugyancsak stagnáló lélekszámú tájon: a palócoknál és a matyóknál ekkor még a viseletek is sokkal archaikusabbak és differenciálatlanabbak. Előállításukban a háziiparnak még viszonylag nagy a szerepe. Erdélyben a magyar etnikumú parasztság ruházkodását az erdélyi társadalmi szerkezet ugyancsak számos archaikus elemének megmaradása – illetve ennek okaként a paraszti és a nemesi árutermelés gyengébb lehetőségei –, ugyanakkor a jobbágyságnak a királyságbeliénél jóval kedvezőtlenebb viszonyai befolyásolták. Korszakunkon végig Erdélyben is megmaradt a ruházati önellátás jelentős szerepe. Amellett, hogy még több olyan archaikus ruhadarab élt tovább, mely másutt már kiveszőben volt (mint a durva posztóból való harisnya, a condra, a zeke, a szokmány), fennmaradt a háziposztó használata, és sem a kék posztó nem terjedt el, sem a háziposztóból készült harisnya mellett általában úgy látszik nem vált szokássá a gatya viselete, még nyáron sem. Ezért az életmódnak az a változása, amit a királyságban a viselet vonalán a kék posztó és a bolti-gyári anyagok megjelenése hozott magával, Erdélyben sokáig nem jelentkezett. Csak a negyvenes években adnak hírt a források a székelyeknél is bolti-gyári textilanyagok megjelenéséről. Jellemző, hogy a birtok elaprózódásától még adminisztratív eszközökkel is oly szigorúan megvédett, tehát magát viszonylag jól bíró határőr népességnél olvasunk – ugyancsak a negyvenes években – az olyan polgárias női viselet megjelenéséről, mint a bár még ügyetlenül szabott, gyenge anyagból készült és viselőik magatartásával sem összhangzó, de már terjedő viganó.

Általában megfigyelhető a viseleti változás a cselédség, a paraszti bérmunkaerő egy rétegénél is: azoknál, akiknek a konjunktúra sodrában emelkedő konvenciói – ám ugyanakkor a saját beruházásigényes gazdaság hiánya – lehetővé tették bizonyos szerény fényűzés kifejtését. A pásztorok bizonyos rétege vagy a szolgálólány mindazt, amit szerény béréből félre tud tenni, most éppen olyan könnyű szívvel költi öltözködésre: cifraszűrre vagy szalagra, selyem kötényre stb., mint az a közepes módú nemes, aki árutermelésének hasznából a gazdaság újratermelésén túl annak bővítésére hatékonyan fordítható többlettel már nem rendelkezvén, a szerény és másra nem fordítható felesleget életmódjának némi gazdagítására fogja felhasználni. Méltán, bár némileg túlzottan vonva ezáltal fejére a luxus hajhászásának azt a vádját, mely ettől kezdve oly sokszor fog majd felhangzani vele szemben éppúgy, mint az ő szájából a szerény jövedelemtöbbletét öltözködésre fordító szolga vagy szolgáló láttán. A Tolna megyei Tamásiban napszámjukból új, divatosan cifra ruhákat beszerző lányoknál éppúgy, mint a Nyitra megyei Pográny napszámos lányainál, vagy azoknál a hódmezővásárhelyi szolgálóknál, akiknek cselédbérében járandóságként már cifra rokolya, török kasmírkendő, miskolci pamutkendő is kell hogy szerepeljen.[2]

Lábjegyzet

  1. Krizsány János, …Verőcze helységének… leírása. Tudományos Gyűjtemény, 1827. IX. 54.

Irodalom

A kor magyar paraszti viseletére Kresz Mária munkája alapvető: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Budapest, 1956), amely a vonatkozó ábrázolások és igen gazdag kortársi leírások alapján valóban teljes képet ad tárgyáról (valamennyi hivatkozásunk innen:

  1. a nógrádverőceiekre és a bölcskeiekre: 98–99.,
  2. a tamási és a pogrányi szolgálókra: 109.).

Érdemei mellett is megemlítendő hiányossága azonban, hogy főleg ünneplő viseletekről szólván, munkájában háttérbe szorul a mindennapi viselet, pedig erről a kor nemcsak parasztságának, hanem szinte teljes társadalmának vonatkozásában rendkívül gazdag, hatalmas tömegű adatanyagot szolgáltatnak a helytartótanács által rendszeresen nyomtatásban is kiadott hivatalos körözőlevelek. (Teljes sorozatuk az Országos Levéltár Helytartótanácsi Levéltárában, az Impressa circularia /C 23/ című állagban.)


A parasztság
A paraszti életmód: a ház Tartalomjegyzék A nem magyar paraszt életmódjának változásai