A polgári jogrendszer alapjainak lerakása

A Múltunk wikiből

Az Andrássy-kormány legsürgősebb feladatai közé tartozott a feudális maradványokat őrző politikai rendszer polgári átalakítása, a polgári állam és jogrendszer kiépítése. Közvetlenül hivatalba lépése után gyakorlatilag életbe léptette a polgári szabadságjogokat: a sajtó-, a gyülekezési és egyesülési szabadságot. Az 1848. évi sajtótörvényt azonban a képviselőház felhatalmazása alapján rövidesen rendeletileg módosította. Az esküdtszékek felállítását csak öt városra korlátozta, az esküdtek listáját összeállító bizottságot, valamint a szakbírákat és ügyészeket a kormány nevezte ki. Ezekkel az intézkedésekkel biztosították a kormány befolyását a sajtóperekre és a nemzetiségi sajtó ügyeit magyar esküdtszékek elé utalták.

A gyülekezési és egyesülési jogot illetően nem volt törvény, a dualizmus egész tartama alatt nem került sor e jogok törvényes rendezésére. Ilyenformán a két alapvető polgári jogot miniszteri rendeletek szabályozták. A magyar uralkodó osztály a parasztok, munkások és nemzetiségek gyűléseit és egyesületeit minél nagyobb mértékben korlátozni óhajtotta, ezért nem tartotta kívánatosnak a gyülekezési és egyesülési szabadság törvénybe iktatását.

A gyülekezési jogot a magyar kormány 1848. április 20-i rendelete szabályozta. Eszerint minden gyűlést 24 órával előbb be kell jelenteni a törvényhatóságnak, mely köteles azt tudomásul venni, ha a gyűlés nem foglal magában „törvényszegést vagy a közrend erőszakos megháborítását”, ellenkező esetben be kell tiltani. Ezt a rendeletet 1868-ban lényegében megismételték. A gyűlés törvényességének megítélése a törvényhatóság fejétől, a városokban a rendőrkapitánytól függött.

Az egyesülési jogot illetően a nemzetiségi törvény 26. §-a a kulturális és gazdasági egyesületekre nézve kimondta, hogy „az egyes honpolgárok az állam törvényszabta felügyelete alatt társulatokba vagy egyletekbe összeállhatnak”.[1] A politikai egyesületek alakításának szabadságát azonban ez a törvény sem foglalta magában. Mindennemű egyesület megalakításakor az alapszabályokat be kellett nyújtani a belügyminisztériumba. Az egyesület törvényes működésének feltétele volt az alapszabályok miniszteri jóváhagyása; ha ez nem történt meg, az egyesületet betiltották. A különböző belügyminiszteri rendeletek különbséget tettek az egyesületek jellege szerint. A munkásegyesületeknek és a nemzetiségi egyesületeknek nem engedték meg, hogy alapszabályaikba politikai tevékenységet vegyenek fel. A munkásegyesületekre nézve ezt már 1869 elején hangsúlyozta egy miniszteri utasítás. De ekkor még elég liberálisan kezelték a munkásegyesületek politikai tevékenységét, s csak 1873-ban és 1875-ben szigorították meg az idevonatkozó rendelkezéseket.

A jogrendszer polgári átalakítására tett első lépés az új polgári perrendtartás törvénybe iktatása volt (1868:LIV. tc.). Ez kimondta a nemesi jogok teljes megszüntetését, az állampolgárok törvény előtti egyenlőségét. Jelentősen kiterjesztette az egyszerűbb, rövidebb, kevésbé költséges szóbeli eljárás körét. Jellemző viszont, hogy az ingatlan- és úrbéri perekben kötelezővé tette az írásbeli eljárást, ami a földbirtokosok védelmét szolgálta. A fővárosi polgárság különleges védelmére szolgált a budapesti kisajátításokról szóló törvény (1868:LVI. tc.), mely a vitás kisajátítási ügyeket Budapest területén a háztulajdonosok köréből alakított külön esküdtszék elé utalta.

A bírói hatalomról szóló törvény (1869:IV. tc.) elválasztotta az igazságszolgáltatást a közigazgatástól, vagyis a megyétől. Előírta a bírák jogi képzettségét, meghatározta a bírói függetlenség feltételeit, a bírák összeférhetetlenségének eseteit, és kimondta elmozdíthatatlanságukat, de megtiltotta nekik a politikai tevékenységet. Ezek az intézkedések a modern polgári igazságszolgáltatás felépítésének alapvető feltételei voltak. A bírói hatalomról szóló törvény az alsó fokú (megyei törvényszéki) bírák addigi három évenkénti választása helyébe a kinevezési rendszert vezette be. A törvényjavaslatnak ez az intézkedése a parlamentben heves vitát, a kormánypárt és az ellenzék nagy küzdelmét váltotta ki. Az ellenzék elkeseredetten támadta a kinevezési rendszert, mely arra alkalmas, hogy a kormány saját híveinek állásokat osztogasson, befolyást nyerjen az igazságszolgáltatásra, s ezáltal csorbítsa a bírói függetlenséget. A 48-as párt rámutatott arra, hogy Böszörményi László törvénytelen elítélését a sajtótörvény rendeleti módosításával létesített kinevezési rendszer tette lehetővé. A javaslatot védelmező kormánypárti szónokok utaltak a megyei igazságszolgáltatás és a bíróválasztások során történt visszaélésekre. Rámutattak arra, hogy egész Európában (Svájc kivételével) a kinevezési rendszer van bevezetve.

Az ellenzék felismerte azt is, hagy a törvényjavaslat a megyék hatalmi pozíciójának csorbítását készíti elő. A vita nagy része a megyei autonómia kérdése körül forgott, az ellenzék azt követelte, hogy a törvényjavaslat tárgyalását halasszák el és tárgyalják együtt a közigazgatás reformjával. Tisza Kálmán egy vegyes jelölési és választási rendszert tartalmazó javaslatot, Irányi Dániel pedig minden fokon életfogytiglani választást követelő javaslatot nyújtott be. A parlamenti harc kiéleződése arra késztette Deák Ferencet, hogy közvetítő javaslatot tegyen: a bírák kinevezéséről szóló paragrafushoz fűzzék hozzá, hogy „a kinevezés előtt a bírói állásra pályázók vagy jelöltek fölött az állambíróság lesz hivatva az igazságügyminiszternek véleményt adni”. Deák elgondolása szerint az állambíróság tagjait felerészben az országgyűlés választja, felerészben az uralkodó nevezi ki. „Ezen bíróság hivatva lenne különösen a politikai bűntettek és vétségek fölött ítélni, de némely más tárgyak is ezen bíróság alá lennének sorozandók.”[2] Deák felszólította az igazságügyminisztert, adjon be e tárgyban törvényjavaslatot, és az a bírói hatalomról szóló törvénnyel együtt lépjen életbe. A kormány azonban, Deákkal szemben, egyáltalán nem óhajtott egy fölötte álló, rendelkezéseit felülbíráló alkotmánybíróságot létesíteni. Az ellenzék részéről Tisza Kálmán a javaslatban foglalt biztosítékot csekélynek tartotta és elutasította. Deák javaslatával az történt, hogy napirendre tűzésekor a Deák-párt többsége nem jelent meg az ülésteremben és az ellenzék leszavazta.

A bírói függetlenség további biztosítékául szolgált két modern, liberális törvény: a bírák felelősségéről (1871:VIII. tc.) és nyugdíjazásáról (1871:IX. tc.). A hiányos igazságszolgáltatási szervezet nagyszabású kiterjesztését valósította meg az első folyamodási bíróságok rendezéséről szóló törvény (1871:XXXI. tc.), mely 360 járásbíróság és 102 törvényszék felállítását rendelte el. Külön törvény hozta létre a közigazgatástól elválasztott és a bíróságokhoz kapcsolt, ugyancsak kinevezésem alapuló ügyészi szervezetet (1871:XXXIII. tc.). Az ügyészi törvénybe foglalt fontos jogi garancia volt, hogy az ügyész nem nyomozhat, nem rendelhet el vizsgálatot, előzetes letartóztatást, mindezt csak bíró teheti. Végül a régi hiteles helyeket felváltotta a modern, független közjegyzői szervezet (1874:XXXV. tc.). A Deák-párt liberális reformerei modern büntetőtörvénykönyv megalkotását és a büntetőperekben az esküdtszéki eljárás bevezetését is tervbe vették. Ezt azonban a kormány és a Deák-párt széles körű reformokat nem kedvelő körei megakadályozták. Éppen ez időben történt a betyárvilág utolsó fellángolása, melynek felszámolásával 1868-ban különleges felhatalmazással, királyi biztosként gróf Ráday Gedeont bízták meg. A közbiztonság megszilárdítására szükség volt, de Ráday pandúrjai tömegesen tartóztattak le ártatlan embereket, és a nyomozásban a legkegyetlenebb középkori kínvallatási módszereket alkalmazták. A feudális büntetőjogi gyakorlat legkirívóbb embertelen eszközei: a testi fenyíték és a bilincsbüntetés eltörléséről külön törvény (1870:LII. tc.) rendelkezett. 1872-ben Csemegi Károly egy ideiglenes bűnvádi eljárási szabályzatot készített, melyet fogyatékosságai miatt a képviselőház nem fogadott el, de a bíróságok gyakorlatukban a századfordulóig alkalmazták. Különösen hátrányos vonásai voltak: a vizsgálati idő korlátozásának hiánya, a nyomozásban a közigazgatási hatóságok (például szolgabíró) részvétele, a nyomozati és vizsgálati vallomások perbeli figyelembevétele.

Az ismertetett törvények lerakták a modern, polgári liberális jogrendszer és igazságszolgáltatási rendszer alapjait. E rendszer a vagyonos, tehetős társadalmi rétegeknek mind személyes polgárjogaik gyakorlása, mind anyagi érdekük érvényesítése szempontjából kellő biztosítékokat nyújtott. Ezzel szemben a polgári szabadságjogok kodifikálásának és bírói úton való biztosításának, a büntetőtörvénykönyv és a bűnvádi eljárás törvénybe iktatásának hiánya lehetővé tette az uralkodó osztály érdekeivel ellentétes politikai tevékenység – munkás-, paraszt- és nemzetiségi mozgalmak – hatósági elfojtását; sőt a vagyontalan munkásokat és szegényparasztokat személyes szabadságuk és anyagi érdekeik terén is kiszolgáltatta a közigazgatási hatóságok önkényének.

Lábjegyzetek

  1. Magyar Törvénytár. 1836–1868. évi törvényczikkek. Budapest, 1896. 493.
  2. Deák Ferencz beszédei. VI. 1868–1873. Budapest, 1898. 220.


A dualizmus rendszerének kialakulása Magyarországon
A pártok programja és működése Tartalomjegyzék A polgári államszervezet kiépítése