A reformáció történelemszemlélete

A Múltunk wikiből

A jobb jövőben reménykedő, bizakodó álláspontnak bonyolultabb változata is van. Nehezebben érthető, nyilván ezért nem került a legnépszerűbb szövegekbe; nem egyszerűen elemi bibliai tájékozottsággal is érthető történelmi párhuzamra épít, hanem a világtörténetről alkotott filozofikus színezetű koncepció. Puszta megértéséhez is komoly történeti és teológiai tájékozottság kell, a vele való gondolati azonosulás pedig kifejezetten szellemi teljesítmény. Két tudományos értekezés fejti ki, Ozorai Imréé[1] és Károlyi Gáspáré[2], valamint néhány, nyomtatásban csak egyszer kiadott históriás ének szól róla. Nagyon valószínű, hogy legfeljebb az értelmiségi köztudatba került bele.

Alapja több szimbolikus értelmű bibliai történet és prófécia. Az egész konstrukció pedig nagyon leegyszerűsítve a következő: az emberiség történetének utolsó szakaszában élünk, a „negyedik birodalom”-ban. Krisztus földi visszajövetele és az „utolsó ítélet” bármelyik pillanatban várható. Ezt a tényt a bűnök eláradása és az Antikrisztus megjelenése bizonyítja. A végítéletet kifejezetten várjuk, mert Jézus az után fogja az „igazak” számára „örök birodalmát” megalapítani.[3]

Ez a „négy birodalom”-koncepcióra építő ideológia éppen olyan komor, mint a zsidó és a magyar sors hasonlóságát hangoztató. Itt ugyan nem a pusztuláson, hanem az „utolsó ítélet” közeledtének tüneteiként tárgyalt bűnökön van a hangsúly, de az eredmény ugyanaz: végtelenül nyomasztó kép a jelen viszonyairól. A jövőbe vetett hit azonban nem kevésbé egyértelmű, mert az utolsó ítélet közelsége egyben a „szabadulás” közeli voltát mutatja. A pusztulás élményét tudatosan feldolgozó, a jobb jövő reményét a zsidó-magyar párhuzammal, illetve az utolsó ítélet után várt „örök birodalom” ideológiájával kifejező világ- és történelemszemléletet a 16. században protestáns szerzők műveiből lehetett megismerni. A legnépszerűbb gyülekezeti énekek ugyanis tőlük valók, és közéjük tartoztak Károlyi Gáspárék is. Gondolataikra bizonyosan hatással voltak a wittenbergi teológusok apokaliptikus elképzelései, a világ közeli végét váró tanításai. Az egész koncepció azonban eredendően nem protestáns jellegű. Ellenkezőleg: a kereszténység által a középkor óta használt gondolatelemekből épül fel.[4]

Az előzmények felsorolása helyett egyetlen frappáns példa érzékeltetheti, milyen széleskörűen felhasznált ideológia-foszlányok gyűltek össze a hazai reformátoroknak az ország helyzetéről alkotott állásfoglalásában. Andreas Pannonius, Itáliában élő karthauzi szerzetes egyik munkájára lehet példaként utalni. Valamikor Hunyadi János bizalmasa volt; 1467-ben dicsőítő iratot intézett Mátyás királyhoz.[jegyzet 1]

A reneszánsz bölcsőjéből írja a hatalma tetőpontján álló uralkodónak: „reményed erősítésére mindig Dávid király zsoltárát énekeljed!” És a zsidó–magyar párhuzam az egész traktátuson végigvonul. Hunyadi Jánost úgy ragadta ki Isten „ebből a siralom völgyből” , mint „Hósiás királyt”. Mátyás uralmáról Ézsaiás próféta jövendölt; a „magasságos Isten hangja Mózes által” szól hozzá; Dávid zsoltáraiból kell ismételten tanulságokat levonnia. Andreas a jelen nyomorúságáról hosszan ír, mert „ez az élet nyavalyás”, és erős szavakkal részletezi e gondolatot. Oldalakon át sorolja bűneinket; ezek nála is az „utolsó idők” tünetei. Az Antikrisztus az ő traktátusában is megjelenik, hosszan értekezik róla. Végül az „utolsó ítélet” után következő „új ég és új föld” szépségét mutatja be. A „négy birodalom” Andreas Pannoniusnál közvetlenül nem szerepel, bár a katolikus misztikában nagyon gyakran fordul elő. Egy 1456-ban Magyarországon másolt – egyébként a zsidó–magyar analógiáktól hemzsegő – kódex egyik prédikációja például a naptári év négyes tagozódását elemezve szinte költőien magyarázza az emberi történelem „négy birodalom”-ra oszlását.[jegyzet 2]

A hasonlóságok természetesen nem azt jelentik, hogy a magyarországi reformátorok Andreas Pannoniustól tanultak volna, hiszen a keresztény eszmerendszernek ugyanezeket az elemeit egymástól függetlenül mások is használják. Csak a legfeltűnőbb hazai előfordulásoknál maradva: alkalmazzák őket a vallásos ideológiával jelentkező középkori társadalmi mozgalmak éppen úgy, mint a Dózsa-felkelés ideológusai, vagy a korabeli katolikus gondolkodás olyan reprezentánsai, mint a Veszprém mellett prédikációkat fogalmazó Karthauzi Névtelen és a pálos Gyöngyösi Gergely.

A reformátorok Magyarországon a hagyományos gondolati elemekből állították össze a jelen és a jövő értékeléséről szóló mondanivalójukat. Állásfoglalásuk nem a reformáció tanításaiból következik. Elvben tehát tulajdonképpen bárki, a katolikus egyház bármelyik képviselője ugyanígy összeállíthatta volna. Hiszen még a leginkább protestáns ízű elem, az, ami szerint az „igaz hit” a változás feltétele, sem szükségszerűen vonatkozik a reformációra. Minden vallás „igaz” a saját hívei szemében.

A protestantizmus és az ország helyzetéről alkotott koncepciók összefüggése valószínűleg egyszerűen abban van, hogy ugyanazok az emberek ismerik fel az állásfoglalás szükségességét, akik reformátorok lesznek. Igen érzékenyen és tudatosan gondolkodó kortársak.

A teológiai tanítások területén a magyarországi reformátorok persze nem alkotnak nagyot. Mások, nem is mindig élvonalbeli teológusok nézeteit hangoztatják teológiai műveikben. Érthető: az itthoni, egyetemet nélkülöző szellemi környezet nem vet fel saját tudományos problémákat. Az élet más területein viszont a magyarországi reformátorok éppen úgy viselkednek, mint az európai mértékkel mérve is legnagyobbak, illetve úgy, ahogyan a reformátorok általában. Ők az öröklött vallási közösségekből kilépve, nem egyszerűen elfogadnak új tanításokat, hanem kezdetben életük kockáztatásával, később pedig sok személyes támadás vállalásával azok hirdetőivé válnak. A régi helyett új közösségeket szerveznek, meggyőzéssel, sokszor erőszakkal. Bizonyára nem konvencionálisan gondolkodó nyájlények keresnek maguknak ilyen szerepet. Mert kétségtelenül keresik; senki nem lesz véletlenül reformátor. Nagy magabiztosság, az ember tulajdon meggyőződésébe vetett feltétlen hit kell hozzá, valamint a külvilág, a környezet problémáira irányuló érdeklődés.

Nem véletlen, hogy a 15–16. század fordulóján, sőt egy kicsit még később is, Európa-szerte reformátorok fogalmaznak meg vagy öntenek közérthetően szavakba – a teológiai dogmák átalakítása mellett – számos megoldásra váró társadalmi és gazdasági kérdést is. Ezek nagy része csak annyiban van a vallással kapcsolatban, amennyiben a kortársak a keresztény eszmerendszerrel fejezik ki gondolataikat. A reformáció hatása vagy vonzereje pedig óriási mértékben attól függ, hogy képviselői milyen problémákat, kiknek a gondjait teszik magukévá. Magyarországon a hitújítás a legnagyobb erővel az ország megromlott helyzetéről nyilatkozik, illetve a reformátorok nyilatkoznak róla elsősorban. Amellett nagyon fontos: senki nem hirdeti a maga véleményét olyan széles körben, mint éppen ők. A jobb jövő reményét a reformáció képviselői szinte szervezetten terjesztik. A hitújítás hazai befogadtatása nagymértékben ennek az állásfoglalásnak tulajdonítható.

Feltűnő azonban, hogy a reformáció történelemszemlélete – minden optimizmusa ellenére is – milyen passzív. Világosan látja az ország keserves, végromlásra jutott állapotát, mégsem késztet cselekvésre. A bizonyosan remélt jobb jövőt nem a török elleni harctól várja; az énekek nem az ellenség elleni valóságos küzdelemhez kérik Isten segítségét. Megtérésért, haragja eltávoztatásáért könyörögnek hozzá.

A jelenség annál is feltűnőbb, mert ugyanezek az ideológiaelemek nem is olyan régen már szerepeltek Magyarországon harciasan törökellenes összefüggésben. 1456-ban, Hunyadi János nándorfehérvári táborában a kor legnagyobb szónoka, Kapisztrán János, az 1514. évi keresztes hadjárat meghirdetése idején pedig más ferencesek lelkesítették velük az ellenség ellen készülődő paraszti katonaságot.

A harcias vonatkozások mellőzését a magyarországi reformációban Luther hatásának szokták tulajdonítani, akiről általában azt tartják, hogy mivel a török nála is Isten büntetése, tiltja ellene a harcot. A valóságban a nagy reformátor ezt a kétségtelenül létező, kezdeti álláspontját csak 1529-ig őrizte meg. Akkor kiadta A török elleni háborúról című röpiratát. Ebben már a leghatározottabban, gyújtó szavakkal hív fel a török ellenség megsemmisítésére.[5]

A változás mögött munkáló eseményt nem nehéz felismerni: 1529 szeptemberében Szulejmán szultán eljutott Bécs falai alá. A török immár a Nyugatot nagyon is közvetlenül fenyegető veszéllyé vált. Luther álláspontja pedig megváltozik. Méghozzá nemcsak a törökről, de az ellene való védekezés legtermészetesebb vezéréről, a császárról kialakított, korábbi véleményét is megváltoztatja. A császár a reformáció számára kezdetben éppen úgy Antikrisztus volt, Isten büntető akaratának végrehajtója, mint a török. 1529-től azonban rohamosan változik meg a szerepe az ideológiában. Ahogy a töröktől való rettegés Nyugaton elhatalmasodik, úgy válik Luthernál mind kifejezettebben V. Károly Istentől nyert tisztévé a védelem megszervezése. 1529 után a reformáció egyes árnyalatai, különböző képviselői aszerint foglalnak állást a török történelmi szerepéről, hogy valóságos fenyegetését mennyire ítélik reálisnak.

Luther hatása tehát 1529-től kezdődően már éppen nem a török passzív tűrését, hanem a törökkel szemben harcias álláspont megfogalmazását jelentené. Sőt, még a császár fivérének személyében Magyarországon megjelenő Habsburg-uralom érzelmi támogatását is eredményezhetné.

A reformáció ideológiája azonban Magyarországon nem mutat ilyen természetű változást. Maga a protestantizmus ugyan egy nagyon rövid időre mintha megbékélne az uralkodóházzal; I. Miksa főhercegsége alatt, majd uralma elején észlelhetők ilyen tünetek. Az első, ma nyomtatásban ismert protestáns prédikációk például 1558-ban neki ajánlottan jelennek meg.[6] A közeledés jelei mögött azonban távolról sem ideológia munkál, hanem Miksának a kortársak előtt közismert reformációs hajlamai. Az 1550-es esztendők táján voltak olyan várakozások Európa-szerte, hogy a Habsburg-ház osztrák ága Miksával a protestantizmushoz csatlakozik. Nagyhatalmi szempontok miatt aztán ez a fordulat elmaradt. A reformáció képviselői pedig Magyarországon éppen úgy, mint másutt, elfordultak Miksától.

A törökkel szemben passzív és távolról sem Habsburg-párti történelemszemléletet tehát nem lehet Luther hatásának tulajdonítani. Mert éppen úgy a valóság igényei alakították, mint az ideológiákat általában.

A török magyarországi megjelenését, az ország pusztulását valamilyen módon meg kell magyarázni. A rendkívül súlyos helyzetben az állásfoglalás égető. A kényszert a magyarországi reformátorok minden jel szerint felismerik, és megfelelnek neki. Mégpedig mindenki számára elfogadható magyarázatot dolgoznak ki. A „mi” bűneink büntetését hangsúlyozzák ugyan, de ebben az általánosításban nyilvánvalóan az elhárítás szándéka áll. A kollektív felelősséget személyes bűntudat nélkül magára veheti bárki.

A török ellen ideológiai mozgósításra ezzel szemben nincsen szükség. Tőlünk távol, Nyugaton, ahol még dönteni lehet az ellenség ilyen vagy olyan megítéléséről, ott, ahol a védekezést a császár vagy megszervezi, vagy nem, de a török valóságosan nincs jelen, érdemes, sőt – a jövőt tekintve – talán szükséges is lelkesíteni. Magyarországon azonban semmilyen ideológia nem befolyásolhatja az emberek cselekedeteit a törökkel szemben, mert itt a legközvetlenebb kényszer hajt ellene.

Nagyon jellemző ebből a szempontból, hogy a török szövetség oldalán sem merülnek fel ideológiai érvek. A Szapolyai-párt a politikai helyzet kényszerét hangsúlyozza. Amikor pedig az Erdélyhez mindig is közel álló Tiszántúlon, az ottani egyháziak között az együtt való hadakozás problémája vetődik fel, egyszerűen a keleti országrész uralkodói gyakorlatát szankcionálják. Leszögezik: szabad a törökkel együtt harcolni „az országnak igazságos és törvényes védelmében, a nyilvános rablások, az osztozkodók, árulók, pártütők ellen, midőn nincsen elég serege a hatóságnak”.[jegyzet 3]

A törökkel szemben viszont sokkal egyértelműbb a helyzet. A háború többnyire reguláris csapatok hadmozdulatainak formájában zajlik. Nagyon gyakran vannak jelen zsoldosok. A parasztok esetleges részvétele pedig törvények által megszabott keretekben történik: az urak meghatározott számú jobbágyot kötelesek időnként magukkal hadba vinni vagy hadba küldeni.[7] A paraszti katonáskodók megjelenése vagy távolmaradásuk nem a maguk lelkesedésén múlik. A 16. századra a nép lelkesedéséből vívott hadjáratok ideje elmúlt. Hunyadi János annak idején volt módszereit vagy a Bakócz-féle toborzás eszközeit már nem alkalmazzák. Mégpedig nem azért, mintha félnének a parasztságtól, hiszen általában az urak pénzén felfegyverkezve kötelezik őket hadba vonulni. Egyszerűen az történt, hogy a távoli küzdőterekről mindenki legközvetlenebb lakóhelyére tevődött át a háború. Hunyadi még kénytelen volt magyarázni a katonáinak, lelkesíteni őket: otthonuktól távol is a hazájukért harcolnak. Most mindenki a saját életét védi, a saját családját menekíti, a maga kisebb vagy nagyobb földje meghódításától retteg.

Ilyen helyzetben az ember lehet bátor vagy gyáva, elfuthat vagy felveheti a harcot, de a cselekedetei aligha függenek valamilyen eszmerend hatásától. Így érthető, hogy a török elleni háborúk évszázadában a reformáció állást foglal az ország megromlott állapotáról, de nem dolgoz ki harcba hívó, lelkesítő ideológiát. A kortársaknak ilyenre nincsen szükségük.[8]

Lábjegyzetek

  1. Andreas Pannonius, Ad regem gloriosum Hungariae. Kiadta Fraknói Vilmos, Irodalomtörténeti Emlékek, I. Budapest, 1886. 25, 4, 5, 52, 91, 122.
  2. Sermiones Dominicales. I. Kiadta Szilády Áron. Budapest, 1910.
  3. Debreceni hitvallás, 1562. Kiadta Kiss Áron, A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. Budapest, 1881. 270.

Irodalom

  1. Ozorai Imre munkája: Régi Magyarországi Nyomtatványok, 1473–1600. Kiadta Borsa GedeonHervay FerencHoll Béla, (Budapest, 1971) 15 (Holl Béla a kiadást későbbre datálta: Magyar Könyvszemle 1976. 1–2. 156).
  2. Károlyi Gáspár munkája Régi Magyarországi Nyomtatványok, 1473–1600. Kiadta Borsa GedeonHervay FerencHoll Béla, (Budapest, 1971) 192.
  3. A „negyedik birodalom” históriás énekekben: Régi Magyarországi Nyomtatványok, 1473–1600. Kiadta Borsa GedeonHervay FerencHoll Béla, (Budapest, 1971) 108/1; Régi Magyarországi Nyomtatványok, 1473–1600. Kiadta Borsa GedeonHervay FerencHoll Béla, (Budapest, 1971) 350. Az Incipitmutató szerint: A hatalmas Isten, királyok királya; Földet mennyet, mer nap Isten kelhete vesd össze A magyar irodalom története I–II.. Szerkesztette Klaniczay Tibor (Budapest, 1964) I. 334.
  4. A passzív ideológia törökellenes összefüggésben: Szűcs Jenő, A nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látószöge (Nemzet és történelem. Budapest, 1974. 129–135).
  5. Luther nézeteit a törökről és a császár törökellenes hivatásáról S. Hoyer, Türke-Antichrist (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1980. 2. 452) foglalta össze.
  6. Az első prédikációk: Régi Magyarországi Nyomtatványok, 1473–1600. Kiadta Borsa GedeonHervay FerencHoll Béla, (Budapest, 1971) 151.
  7. A jobbágyok hadba vonulási kötelezettségéről: Szabó István, Nemesség és parasztság Werbőczy után (Úr és paraszt a magyar élet egységében. Szerkesztette Eckhardt Sándor. Budapest, 1941).
  8. A reformáció történetszemléletének kapcsolata előző eszmei elemekkel: Szűcs Jenő, Nép és nemzet a középkor végén (Nemzet és történelem. Budapest, 1974).


Értékelések az ország helyzetéről
Magyarország siralma Tartalomjegyzék A humanizmus történelemszemlélete