A reformmozgalom helytállása

A Múltunk wikiből
1837. január 1.
Megjelenik a Vörösmarty Mihály, Bajza József és Toldy Ferenc szerkesztette Athenaeum.
1837. október 5.
Az erdélyi országgyűlésen felesküsznek a főkormányszék megválasztott és kinevezett tagjai. 1811 óta először helyreáll a törvényes kormányzat.

Metternich kormányzatának elnyomó intézkedései, amelyek a liberális mozgalom megsemmisítését célozták, nem korlátozódtak a nagy politikai perekre. Egy, az országgyűlés befejeződése után kelt legfelsőbb rendelet a főispánt a tisztújításokkor előforduló „zavargások” esetére feljogosította arra, hogy a választást bizonytalan időre elhalassza, a megyei tiszt.viselőket önhatalmúlag kinevezze és megerősítse. A főispán minden eszközt felhasználhatott a közgyűlés megfékezésére. A megyék többsége ellenállt a rendeletnek, és maga látott hozzá szervezetének újjáalakításához. Pest megye kinyomtatott közigazgatási szabályzata azután a többi törvényhatóság számára is mintául szolgált. Ugyancsak uralkodói rendeletek intézkedtek a tanulóifjúság egyesületeinek betiltásáról, központi cenzúrahivatal felállításáról, a külföldi utazások korlátozásáról.

A törvénytelen rendeletek és letartóztatások, a perek ellenállási hullámot váltottak ki a megyékben. A közgyűlések tiltakozó végzéseket hoztak, azokat megküldték egymásnak, s így újra és újra nagyszámú résztvevő előtt olvasták fel. Küldöttségek látogatták egymást vagy próbáltak Bécsben az uralkodótól kihallgatást kieszközölni. Végül a Törvényhatósági Tudósítások nélkül is egymást erősítő tiltakozási hullám alakult ki. Bécsből dorgáló leiratok érkeztek, melyek újabb felírásokra adtak alkalmat. Megnövelték a kancellária létszámát. 1830-ban 34, tíz év múlva már 50 tisztviselői dolgozott ott – a magyar kancellária létszámgyarapodása a birodalom valamennyi hatósága közül a legnagyobb arányú. Szaporodtak a tilalmak és a perbe fogások, de a kormánynak érdemi lépések megtételére, a megyék egymás közti levelezésének meggátlására, a megyei autonómia felszámolására sem ereje, sem elképzelése nem volt. A kormányszékek, az abszolutisztikus kormányzat elárulta tehetetlenségét, a municipális rendszer bebizonyította erejét. Az ellentét azonban nem az uralkodói abszolutizmus és a nemesi rendiség ellentéte többé, noha a mozgalom, a reformmozgalom kibontakozásának éveivel ellentétben, sérelmi formákat ölt. Nem visszaesés következett be, nem az 1823–1825. évi megyei ellenállás ismétlődött meg, hanem az európai reakció fő központjával folytatott harcban kellett a védelem lehetséges hazai eszközeihez nyúlniuk.

Az úrbéri törvények szűkmarkú engedményei és a patriarkálisnak nevezett közvetlen brutális elnyomás korlátozása aktivizálta a konzervatív nemességet. „Egyik nem kapott aratókat; mert elfogyott gabonája s mert nem adta volna meg a munkabért s már azt az új törvényeknek tulajdonítja; a másik nem kapott kaszásokat, mert keveset akart fizetni; harmadiknak hajdúját a korcsmán megverték bor közben; a negyediknek kocsisa szökött meg, mert több botot kapott, mint kenyeret s mindezek az új törvényt okolják; s talán, ha mernék, a májusi fagyot, az azótai szárazságot, egyszóval minden bajt nekünk tulajdonítanának” – tudósítja barátait Deák.[1] A törvényeket megyei bizottságok ismertették a falvak népe előtt. A parasztság várakozása az „új urbárium” iránt oly mértékű volt, hogy a csekély engedményeket sok helyütt csalódottan vették tudomásul. Volt, ahol a számukra kedvező módon értelmezték, mint például Pest megye néhány községében, ahol a zsellérek egynyolcad teleknyi legelőilletőségük mellé a szántóból és a rétből is e hányad kihasítását kérték. Másutt a királyi jobbágyvédelem megnyilvánulásának tekintették a törvényeket és folytatódását is az uralkodótól remélték, noha a kihirdetők hangsúlyozták, hogy a törvény nem a királytól, hanem a nemességtől származik. A tatai és gesztesi Eszterházy-uradalomban a jobbágyok között tömegessé váltak a robotmegtagadások, a községek az uradalom elleni panaszokkal, az eddigi szerződés szerinti szolgáltatásoknak ”szorosan Urbarium szerint való” felcserélését szorgalmazó kéményekkel ostromolták a törvényeket kihirdető-magyarázó megyei küldöttséget.[2] Tarján községben azt követelték, hogy „a földdel nem bíró zselléreknek földek jelöltetnének ki”.[3] A megyei küldöttség mindenütt utasításához tartotta magát, így a feudális alávetettségben élők kívánságai nagyrészt teljesítetlenek maradtak. A parasztok tettleges megmozdulásaival, a szerződések felbontásával, kedvező robotbeszámítás követelésével, a különszolgáltatások megtagadásával viszont már magának az uradalomnak kellett szembeszegülnie. S az úrbéri vitákba peres eljárás során beavatkozó birtoktalan vagy csekély birtokú megyei tisztségviselők néhol nem birtokosi osztályérdekeket, hanem az érdekegyesítési politikát szem előtt tartva foglaltak állást a folyvást gyarapodó, s a paraszti osztályharcot kiélező, most már törvény által szabályozott tagosítási és irtásvisszavételi perekben. Így a parasztság nem egy esetben talált földesurával szemben a vármegyében pártfogóra. A nemesi származású és honorácior értelmiségiek, szegényebb nemesek (főként az ifjak: közben felnőtt egy új generáció!), ügyvédek, jurátusok, diákok, falusi jegyzők, lelkészek társadalmi helyzetük és ebből fakadó radikálisabb elképzeléseik révén ezekben az években is, amikor a feudális viszonyok felszámolásában nem történt érdemi előrelépés, biztosítani tudták, hogy az osztályellentétek ne tegyék realizálhatatlanná az érdekegyesítési politikát. Érdemi előrelépés csak néhány birtokon történt; igaz, ezek országos visszhangot váltottak ki. Bezerédj István volt az első, aki a robot és kilenced megváltásáról 1838-ban szerződést kötött medinai jobbágyaival, s az engedőleges örökváltsági törvény alapján 1840-ben szabadította fel kokasdi jobbágyait.

A polgárság önálló liberális politikai mozgalma nem bontakozott ki. Pest százezres várossá fejlődött, a politikai élet azonban továbbra sem a városháza, hanem a megyeháza termeiben zajlott. A liberális mozgalommal rokonszenvező polgárok ugyanakkor ott ültek a pesti és vidéki kaszinókban, néhányan az Akadémiában is. Előrehaladt spontán magyarosodásuk. Pártfogolták a nemzeti kultúrát. Üzleti kapcsolataik a birtokos nemességgel személyes kapcsolatokká fejlődtek. A számukra is nyitva álló értelmiségi pályákon magánéletükben is összeolvadtak nemesi származású társaikkal, magukhoz rokonítván a nemességet, részben azonban a nemesi eszményeket tették magukévá. A liberalizmus a reakció éveiben a magánéletben érte el a legnagyobb hódításokat. Erősödött a felekezeti türelmesség. Eszménnyé vált a műveltség, tudatossá a nemzeti érzület. A társas kapcsolatokat sem a rendi szempontok irányították. Bizonyos polgári normák és életformaszokások egyre szélesedő körben váltak elfogadottakká. A polgári szemléletet és magatartást terjesztette a színház, ezt tűzte ki célul a szépirodalom is.

Az eszmék hirdetését új orgánum, az 1837-ben induló Athenaeum vállalta magára. Szerkesztői – Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc – az összes korkérdéssel szembekerülő, magas színvonalú, mintegy ezer példányban megjelenő és ezrek által olvasott lapot adtak ki.

A reformkor szubjektíve is átélt, a polgárosodás üteme által diktált társadalmi lendülete bizakodással tölthette el mindazokat, akiknek e változás egyénenként, s általuk összegeződően a nemzetnek kedvező jövőt ígért. A siker azonban csak küzdés által volt elérhető, s a hatalom ellenállása bizonytalanná tette kimenetelét. A helytállás erkölcsi-politikai elvének egyént és nemzetet átlényegítő roppant fontosságát a lét és nemlét kérdéseként fogalmazta meg Vörösmarty nagyszerű Szózata (1838). Múlt és jövő határpontján a nemzet. Múltjáért önmagában csak végtisztesség illethetné, de éppen ez a múlt kötelezi a mostani nemzedéket, hogy rendíthetetlenül helytálljon, ne szegje útját a majdani előrelépés lehetőségének: a jövendőnek.

Lábjegyzetek

  1. Deák Ferenc emlékezete. II. Levelek. Sajtó alá rendezte Váczy János. Budapest, 1890. 17.
  2. Szabad György, A tatai és gesztesi Eszterházy-uradalom… Budapest, 1957. 232.
  3. Ugyanott 223.

Irodalom

A polgárságról Nagy Lajos ír: Nagy LajosBónis György, Budapest története a török kiűzésétől a márciusi forradalomig. Szerkesztette Kosáry Domokos (Budapest története. III. Budapest, 1976). 373–426.


Az abszolutizmus ellentámadása
Széchenyi vállalkozásai Tartalomjegyzék