A rendek a kormányzat önállóságáért

A Múltunk wikiből
1556
június 13. A budai pasa Szigetvárt ostromolja. (Július 31-én eredménytelenül elvonul.)
augusztus vége Ferdinánd főherceg Szigetvár környékén harcol a törökkel.
1562
június 2. Nádasdy Tamás nádor Egervárott meghal. A nádori méltóságot 1608-ig nem töltik be.
1563
augusztus 20. I. Ferdinánd e napra országgyűlést hirdet Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (LXII. tc.: a városokba költözött nemesek viseljék a helyi adóterheket.)
szeptember 8. Miksa főherceget még apja életében, választás nélkül megkoronázzák.
1566
február 2. I. Miksa e napra országgyűlést hirdet Pozsonyba, képviseletében Károly főherceg jelenik meg. (III. tc.: írják össze a jobbágyokat; XV. tc.: a földesurak tartsanak minden száz jobbágy után három állandó lovaskatonát.)
1576
október 12. Bécsben meghal I. Miksa, utóda I. Rudolf. (Uralkodik 1608-ig.)

A magyar rendek, hasonlóan a Habsburg-család más országaiban tapasztalható rendi törekvésekhez, mindent elkövettek, hogy megőrizzék a Magyar Királyság állami különállását. Igyekeztek elejét venni annak, hogy idegenek beleszóljanak az ország kormányzásába. Ez a törekvés azért is nehezen volt megvalósítható, mivel a király külföldön tartózkodott. Gyakran kérték tehát, hogy jöjjön Magyarországra: ezt kívánja a török elleni küzdelem érdeke és az ország belső nyugalma. Hivatkoztak a korábbi magyar királyokra, akik a Német Birodalom és más országok fölött is uralkodtak, idejük javát mégis itthon töltötték. Ferdinánd viszont úgy érvelt, hogy az ország számára külföldi segítséget csak úgy tud biztosítani, ha személyesen vesz részt a birodalmi gyűlésen és más országai rendi gyűlésein. A rendek azzal is megelégedtek volna, ha a király az év egy részében tartózkodna Magyarországon, vagy legalább az ország közelében, sőt, ha maga helyett Miksa fiát kü1dené ide. Az utóbbi kívánsághoz 1547-ben a nagyobb nyomaték kedvéért hozzáfűzték a veszélyes kitételt, hogy „minden időre” alávetették magukat Ferdinánd és örökösei uralmának; így a királyfit is, mint magát az uralkodót, úgy fogják tisztelni. A király fia – tették hozzá – ne a spanyol udvarban nevelkedjék, hanem magyarok között tanulja meg a kormányzást, a katonai fegyelmet és a magyar nyelvet; akkor – remélik – az ország önálló államiságát is inkább fogja méltányolni. A huzavona Miksa uralkodása alatt is folytatódott, és a rendek csak akkor nyugodtak meg átmenetileg, amikor a király öccse, Károly főherceg jött Magyarországra intézkedési joggal. Mindemellett tovább sürgették a király fiainak visszahívását Spanyolországból. Egyúttal folytatták erőfeszítéseiket, hogy védelmezzék az ország szabadságait és kiváltságait, vagyis rendi jogaikat. Ezek közé számították a kormányhatóságok önállóságát, tisztségek, birtokok és egyházi javadalmak adományozását magyarországiaknak, a magyar törvények érvényét az itt tartózkodó külföldiek fölött is, az ország elidegenített várainak, városainak visszaváltását. Az uralkodó többnyire megígérte, hogy a rendek kívánságait teljesíti, de csak az ország egységének helyreállítása után. Amikor Ferdinánd Erdélyt fennhatósága alá vonta, a rendek emlékeztették ígéretére, de a király azt felelte, hogy a török támadás előestéjén a királyi várak parancsnokait nem lehet azonnal kicserélni. Ezt az országgyűlés el is fogadta, azzal, hogy a külföldiek egyedül a védelemmel foglalkozzanak.

Miután Révay Ferenc nádori helytartó 1553 végén meghalt, az 1554. évi pozsonyi országgyűlés nagy többséggel Nádasdy Tamás országbírót választotta meg az 1530 óta betöltetlen nádori méltóságra. Ez annyiban jelentett fordulatot a központi hatalom és a rendek viszonyában, hogy a nádort a régi szokás alapján közvetítőnek tekintették a rendek és a király között, tőle várták az ellentétek rendezését.[1] A nádor, aki Pozsonyban működött, és távollétében a Magyar Tanács egyik tanácsosa helyettesítette, a király helytartója volt. Az uralkodó tudomásával részleges gyűlést hívhatott össze; sürgős ügyekben – legalább hat tanácsos jelenlétében – a távollevő király nélkül határozhatott. Közigazgatási és katonai kérdésekben rendelkezhetett. 32 jobbágytelekig birtokokat, megüresedett egyházi javakat adományozhatott. A nádor bírói hatalmat gyakorolt, ítélete ellen nem lehetett fellebbezni. Megkegyelmezhetett minden bűnösnek, azok kivételével, akik a király személye ellen vétettek. Mint az ország főkapitánya a király vagy fia távollétében az általános felkelést vezette, a magyar hadaknak, akár a királyiaknak, akár a rendieknek, parancsokat adhatott, és katonai büntetőhatalmat gyakorolt. Nádasdy kezében egyesült a királyi hadak és az országos hadak parancsnoksága (supremus et generalia capitaneus). A király a kincstár költségére 500 lovast és 500 gyalogost rendelt mellé, akikkel a nemesi felkelést irányította és ellenőrizte. A végvárakat is parancsnoksága alá rendelték, azzal a megkötéssel, hogy a várnagyokat nem cserélheti ki, és a nem királyi várakban tiszteletben tartja a tulajdonosok erre vonatkozó jogait.[2]

Nádasdy nyolc éven keresztül, haláláig töltötte be a nádori méltóságot. Sokat tett a belső rend megszilárdításáért és a Dunántúl védelmében. Katonai téren a legnagyobb eredménye Szigetvár felmentése volt 1556-ban. A pénzhiány azonban meghiúsította terveit, katonáinak számát az udvar erősen csökkentette, fizetését ő is, csapatai is rendszertelenül kapták. Hasonló helyzet jellemezte a végvárak ellátását a védelmi vonal egész hosszában. Nádasdy a Habsburg-királyság következetes híve volt, de egyre kevésbé remélte, hogy az uralkodó fel tudja tartóztatni a török terjeszkedését. Nemegyszer a király és a rendek között az érdekek ütközőpontjában állott. Amikor az országgyűlési határozatok végrehajtását sürgette, saját birtokostársai elégedetlenségét váltotta ki. Azzal vádolták, hogy eltűri a nemesi kiváltságok csorbítását, és azt, hogy az udvar követelései a parasztokéhoz hasonló sorsra juttatják a nemességet. A király viszont megneheztelt rá, amiért az országgyűlés nélkül kívánt adó fizetését a Magyar Tanáccsal együtt megtagadta. Rontotta kapcsolatát az udvarral, hogy szembefordult a királlyal, amikor az legidősebb fiát, Miksát az örökösödés jogán, választás nélkül akarta magyar királlyá koronáztatni. Ferdinánd csak Nádasdy halála (1562) után vette újból elő a kérdést, miután Miksát Prágában megkoronázták, s Frankfurtban német királlyá választották. A választáshoz a magyar tanácsosok egy ideig ekkor is ragaszkodtak, de végül is engedtek.

Nádasdy azzal, hogy ismételten keresztezte a királyi akarat érvényesülését, Ferdinánd ellenszenvét váltotta ki a nádori méltósággal szemben. Míg előzetesen elismerte fontosságát, Nádasdy halála után a tisztséget feleslegesnek, viszályok okozójának és túlságosan költségesnek ítélte. Kívánságára a Magyar Tanács beleegyezett abba, hogy a nádori tisztséget ne töltsék be. Nádasdy után közel fél évszázadon át nem volt nádora az országnak; a központi hatalom saját törekvéseinek akadályozóját látta a nádori méltóságban.

Miután 1558-ban Ferdinánd kísérlete, hogy országgyűlés nélkül vessen ki adót, mint láttuk, kudarcot vallott, 1559 elejére összehívta a rendeket. Azok sérelmezték, hogy a királyi seregek és tisztviselők mértéktelen követelésekkel lépnek fel, s nem engedelmeskednek a magyarországi hatóságok rendelkezéseinek; egyúttal azt kívánták, hogy az idegen tisztviselőket magyarokkal váltsák fel, és senki ne vonhassa ki magát az ország törvényei alól. Az udvar azonban elzárkózott: a végvárakat idegenek védik, és a rendek nem tudják biztosítani a szükséges anyagi fedezetet.

Az országgyűlésen a rendek a „tisztán és pontosan Magyarország szabadságait és kiváltságait érintő ügyeket” a „tisztán idegen országokra vonatkozó ügyekkel” állították fogalmilag szembe.[jegyzet 1] A Magyarországot érintő ügyekben hallgassa meg a király a Magyar Tanács véleményét, hiszen a tanács tagjai az ország törvényeit jól ismerik, és közvetlenül érdekeltek, mivel életük, vagyonuk naponként veszedelemben van. Kifejtették, hogy amiként a magyaroknak nincsen szavuk a többi Habsburg-országot érintő kérdésekben, úgy az idegenek se szóljanak bele Magyarország ügyeibe, és az Udvari Kancellária se rendelkezhessék magyarországi ügyekben. A rendek azonban az ügyek fentebbi két kategóriájának meghatározásával voltaképpen elismerték, hogy vannak olyan magyar ügyek is, amelyek Magyarországon kívül más országokat is érintenek – abból következően, hogy Magyarország a Habsburg országokkal közös uralkodó alatt áll, a Német Birodalomtól és a többi Habsburg-országtól segítséget kap. A rendek okfejtéséből így csak az a kívánság volt levezethető, hogy az országban levő idegenek is engedelmeskedjenek a Magyar Kancellária útján kibocsátott királyi rendeleteknek.[jegyzet 2] – A király kitérő választ adott: eddig is mindent megtett, hogy az alattvalók sérelmei véget érjenek, és a jövőben is erre fog törekedni. A valóságban minden maradt a régiben.

A panaszok és kívánságok újból és újból felmerültek, de megoldásra nem találtak. Az új uralkodó, Miksa véget akart vetni az ismétlődő panaszoknak, ezért a drinápolyi béke megkötése után az 1569. évi országgyűlési előterjesztésében hangsúlyozta Magyarország és a többi Habsburg-ország egymásrautaltságát. A magyarok nem tudnak védekezni a németek segítsége nélkül a török ellen, de már sok év óta elhárítják a veszedelmet a németek feje felől, ezért a Német Birodalomnak és főleg a Habsburg országoknak alapvető érdeke, hogy a török ne nyelhesse el Magyarország maradványait. Az uralkodónak arra kell törekednie, hogy megtalálja a mindkét nép érdekeinek megfelelő utat.

A rendek részletesen előtárták sérelmeiket annak igazolására, hogy, összes eddigi erőfeszítéseik hiábavalók voltak, és Ferdinánd idejéhez képest romlott a helyzet. Szóvá tették, hogy a nemeseket, ha nagy költséggel felkeresik az udvart, kérelmükkel egyik hatóságtól a másikhoz küldözgetik. A Magyar Kamara, mely az udvar kívánságára véleményezte a rendek előterjesztését, következetesen velük szemben foglalt állást. Kiemelte, hogy Magyarország az idegenek segítségén kívül az idegenek tanácsát sem nélkülözheti, és a király külföldön – magyar tanácsosainak távollétében – a nagyobb fontosságú ügyeket németekkel tárgyalja meg.

Az Udvari Kancellária pecsétjével csak a kincstári ügyeket, valamint a németekhez szóló parancsokat szokták ellátni, mert azok a német pecsétet jobban ismerik. A magyarországi tisztségekre kinevezett németek a magyarokhoz hasonlóan hűségesek és a feladatokra alkalmasak, de a rendek kívánsága szerint legyenek alárendelve az ország törvényeinek. A király a különféle kérelmeket azért tárgyaltatja több tanácsban, mert az ügyek természetük szerint más és más fórum elé tartoznak. A had- és katonai ügyeket a Haditanácshoz, a kincstári ügyeket a Kamarához, a többieket pedig a Magyar Kancelláriához irányítják. Ez a megosztás már Ferdinánd idejében kialakult. A Magyar Kamara álláspontját a király belefoglalta a rendekhez intézett válaszába, és az ügyek megosztása bekerült az országgyűlés végzései közé[jegyzet 3] A rendek megismételt kérésére, hogy ügyeiket a király magyarok meghallgatásával intézze, az uralkodó válaszként kimondotta, hogy az igazságszolgáltatást, az ország jogait és szabadságait érintő ügyeket a Magyar Tanácsban, a kamarai ügyeket az Udvari Kamarában, a hadügyeket pedig az Udvari Haditanácsban fogja tárgyaltatni. Ezért elrendeli, hogy a Magyar Tanács két tagja (egy egyházi és egy világi személy) állandóan környezetében tartózkodjék, mert az első csoportba tartozó ügyekben az ő tanácsukra fog támaszkodni, de szükség szerint a hadügyekről is tárgyalni kíván velük. Hogy az Udvari Kamaránál és a Haditanácsnál a magyar felek gyorsabban intézhessék ügyeiket, két-két tolmácsot fog Bécsben tartani.

A rendek ismételt próbálkozása a Magyar Tanács és a Magyar Kancellária hatáskörének megvédésére tehát nem járt eredménnyel. Sőt az udvarban világosan rögzítették a kialakult gyakorlatot az ügyek hovatartozásáról. A Magyar Tanács működési területét szűken, de félreérthetetlenül körvonalazták, és a tanácsnak mint testületnek félreállítását jelentette a két tanácsos Bécsbe rendelése. A rendek nem is használták ki ezt a lehetőséget: nem küldték őket az udvarba, nyilván mert felismerték, hogy a két tanácsos az idegen környezetben nem lesz elég erős, hogy a magyar rendi érdekeket képviselje. A magyar tolmácsok alkalmazása még jobban aláhúzta, hogy az udvarban ezt a helyzetet véglegesnek tekintik.

Lábjegyzetek

  1. Corpus Iuris Hungarici 1559. VIII. törvénycikk
  2. 1559: IX. törvénycikk
  3. 1569: XXXVIII. törvénycikk

Irodalom

  1. A nádorról mint a király és a rendek közötti ellentétek kiegyenlítőjéről: Nádasdy Tamás levele feleségéhez, 1559. február 26.; Károlyi ÁrpádSzalay József, Nádasdy Tamás nádor családi levelezése (Budapest, 1882).
  2. A nádor katonai erejére: Miksa leirata a Magyar Kamarához, 1559. szeptember 3. Országos Levéltár Benignae Resolutiones.


A királyi Magyarország kormányzata
A nemesség az ország vezetésében Tartalomjegyzék A felső bíráskodás