A sajtó mint a kultúra szervezője

A Múltunk wikiből
1792 január 3.
Megjelenik a Görög Demeter és Kerekes Sámuel szerkesztette Magyar Hírmondó.
1798. május 25.
A Bécsi Magyar Merkurius beleolvad a Magyar Kurírba.
1800.
Megindul a Vereinigte Pester und Ofner Zeitung.
1803. március 29.
Megszűnik a Magyar Hírmondó.
1806. július 2.
Megjelenik a Kultsár István szerkesztette Hazai Tudósítások. (1808-tól Hazai és Külföldi Tudósítások címen jelenik meg.)
1811.
Megjelenik a Gazdaságbeli Gyűjtemény.
1817.
Megjelenik a Hasznos Mulatságok.
Megjelenik a Tudományos Gyűjtemény.
1821
Megjelenik a Zsebkönyv (1823–1826-ban Hébe címen folytatódik).
Megjelenik az Auróra.
1824.
Megjelenik a Kovacsóczy Mihály szerkesztette Aspasia.
1825.
Megjelenik Dessewffy József szerkesztésében a Felső Magyar Országi Minerva.
Megjelenik a Szemere Pál és Kölcsey Ferenc szerkesztette Élet és Literatúra (1827-től Muzárion címmel).
1827.
Megjelenik a Pethe Ferenc szerkesztette Erdélyi Híradó.
1832. január 4.
Megjelenik a Jelenkor.
1834.
Megszűnik a Magyar Kurír.
1841. január 2.
Megjelenik a Kossuth szerkesztette Pesti Hírlap.
Vajda Péter szerkesztésében megjelenik a Világ.
1841. január 5.
Megjelenik a Szilágyi Ferenc szerkesztette Múlt és Jelen.
1842. január 1.
Megjelenik a Vahot Imre szerkesztette Pesti Divatlap.
Kemény Zsigmond veszi át az Erdélyi Hiradó szerkesztését.
1843. január 7.
Megjelenik a Petrichevich Horváth Lázár szerkesztette Honderű.
1845. június 30.
Megszűnik a Hírnök.

Az irodalom, a képzőművészet, részben a zene, vagy akár a tudomány eredményeinek közvetítésében – lehetőségeihez képest – jelentős és bővülésével együtt egyre jelentősebb szerepet fog játszani a kor magyarországi sajtója. Korszakunkban kialakuló különböző típusú orgánumain keresztül (politikai vonatkozásaikról a politika történetében. külön szóltunk) a kultúrának e legfontosabb ágait már nemcsak, hogy önmagukban szervezi, hanem és egyre inkább össze is kapcsolja azokat, méghozzá egyrészt egymással, másrészt pedig a kor politikai, társadalmi és gazdasági fejlődésével – azoknak az információknak legfőbb hordozójaként, melyeknek egyre erősödő áradata a kulturális szféra alakulásában korunkban már különösen nagy és növekvő szerepet játszik. A sajtó jelentőségét a kor kulturális életében ezenkívül még különösen növelte az a körülmény, hogy kialakuló különböző pártállású orgánumai egyrészt a kulturális fejlődés hazai viszonylatban lehetséges minden lényegesebb változatát szélesebb politikai, társadalmi összefüggéseiben is bemutatták a kortárs olvasónak, másrészt azonban alkalmat is adtak e nézetek szembesítésére, vitatására. És ha ez természetesen a sajtó belső (szakmai és politikai) munkamegosztását követve alakuló orgánumok különböző profilja szerint változó mértékben érvényesült is, egészében, a sajtó kultúraszervező útjának ismerete nélkül (azt most nem tekintve, hogy általában bármilyen információ is részben kulturális vonatkozású), a kultúra átalakulásáról alkotott képünk szükségképpen csak tökéletlen maradna.

E lapok közül legelső az 1786-ban indult, Bécsben kiadott, hetenként kétszer megjelenő Magyar Kurír volt. Szerkesztője előbb a francia forradalom iránt lelkesedő Szacsvay Sándor, majd 1793 után a magyar államnyelv jogaiért harcoló Decsy Sámuel volt. Ugyancsak Bécsben jelent meg a Görög Demeter és Kerekes Sámuel által szerkesztett Hadi és Más Nevezetes Történetek című hetilap, mely 1792-ben a Magyar Hírmondó címet vette fel. Ez azonban 1803-ban megszűnt. Az első Pesten kiadott hetilap, hamarosan a korszak legjelentősebb hírlapja, az 1806-ban induló Hazai Tudósítások volt. Jellemző, hogy a külföldi hírek közlésének jogát csak kétéves fennállás után, 1808-ban kapta meg, ekkor változtatta címét Hazai és Külföldi Tudósításokra. Szerkesztője, Kultsár István, aki már a 18. század végén, Mikes leveleinek kiadásával híressé vált, a kor kulturális problémáira is érzékenyen reagáló, széles látókörű újságíró volt, s csakhamar fellendítette lapját. Segédjei fiatal írók voltak (1817-ben Kölcsey is munkatársa volt). Szerzőinek honoráriumot fizetett, és elsőnek tett nem is sikertelen kísérletet arra, hogy lapja körül irodalmi kört hozzon létre. A lap sikere érdekében, jól megérezve a kor más, gyakorlatibb irányú igényeit is, 1811-től Gazdaságbéli Gyűjtemény címen gazdasági, majd 1817-től Hasznos Mulatságok címmel irodalmi-ismeretterjesztő jellegű mellékletet adott ki.

A világ eseményeiről tájékozódni akaró magyar olvasó ilyen igényét e két magyar lapon kívül ekkor még három német nyelvű hírlap is segített kielégíteni: a több mint fél évszázados múltra visszatekintő Pressburger Zeitung (melyet a kormány a maga félhivatalos mintaújságjának tekintett), az 1784-ben megindult Siebenbürger Zeitung (Erdélyben ekkor magyar hírlap még nem létezett) és az 1800 óta fennálló, de már csak helyi jelentőségű Vereinigte Pester und Ofner Zeitung. Egyenként néhány száz, de összesen is csak néhány ezer előfizetőhöz eljutó lapok ezek, ráadásul erőteljesen cenzúrázottak is. Folyóiratok ezekben az években magyar nyelven nem is jelentek meg.

A Habsburgok Napóleon ellen vívott háborúinak utolsó éveiben, a birodalom induló pénzügyi válságsorozatának első mélypontján csupán ez a szegényes hírszolgáltató szervezet szolgált Magyarország sajtótájékoztatására.

A magyarországi sajtó e mélypontjáról 1848-ig tartó útját minden vonatkozásban, így kulturális szervező tevékenységét illetően is részint állandó bővülés, részint (ezen belül) egymásból kifejlő, de világosan elkülönülő szakaszok szerinti tagolódás fogja jellemezni, a gazdasági, társadalmi és végül a politikai fejlődés hasonló mozgás által jellemzett menetéhez igazodva.

E fejlődésben az 1810-es és 1820-as éveket még az útkeresés jellemezte. A kulturális sajtó a műfajokat, helyesebben: a profilokat keresi. Az első kezdemény Döbrentei főurak és írók támogatásával 1814-ben indított Erdélyi Muzéuma, magas színvonalon irodalmi, tudományos és népszerűsítő cikkek közlésével: a liberalizmus ideái is itt jelentkeznek először. A 630 előfizetővel szépen induló folyóirat azonban csak 4 évig maradt fenn: ellaposodott, olvasóinak érdeklődése is csökkent, s 1818-ra megszűnt. A kultúra adott helyzetében legnagyobb és legállandóbb sikernek az 1817-ben indult Tudományos Gyűjtemény bizonyult; havi megjelenéssel, ismeretterjesztő, változatos, de már tudományos igényű profiljával, s ennek megfelelően éveken át 600–800 előfizetővel, sokáig, egészen 1841-ig maradt fenn. A bontakozó szépirodalom orgánumai még csak rövid életű kiadványok; viszonylag hosszú, 16 éves fennállásával Kisfaludy Károly 1821-ben induló, már a romantika ízlését tükröző Aurora című almanachja (afféle irodalmi kalendárium) még inkább kivétel. Rövid életű lesz a nők számára írott Laura (1824), a Felső Magyar Országi Minerva (1825–1833), az Élet és Literatura (1825–1829), Szemere Pál és Kölcsey már a romantika jegyében indult, elméleti kérdések tárgyalásától nem idegenkedő folyóirata, a szélsőségesen romantikus Aspasia (1824), és az 1821-ben indult Zsebkönyvet folytató Hébe (1823–1826) is.

Az 1830-as évek, a reformkor polgárosodást előkészítő atmoszférájában életre kel a modern politikai hírlap: Széchenyi Jelenkora, majd a konzervatívok szolgálatában a Hírnök. A kulturális sajtóban ugyanakkor megindul a Tudományos Gyűjteménynél magasabb színvonalú, határozottan polgárias művelődési elveket valló Kritikai Lapok, majd az Athenaeum. Ezzel egy időben jelenik meg a polgárosodást aprópénzre váltó első divatlap, Mátray Gábor Regélő Honművésze, az irodalomban kibontakozó új ízlés még elég színtelen propagálásával, de már a polgárosodás szélesebb bázisa, hétköznapibb igényű hívei felé fordulva.

Míg az 1830-as évek a sajtó a kornak megfelelő típusait bontakoztatták ki meglehetős sokféleségben, az 1840-es évekre ez a bőség már felismerhetően néhány fő tengely körül koncentrálódott. Létrejöttek s mint már láthattuk – az egymással szemben álló politikai pártalakulások rendszeresen megjelenő, határozott politikai programra építő nagy hírlapjai: a liberális Pesti Hírlap, a konzervatív Világ (mely majd Budapesti Híradóvá alakul át), a klerikális Nemzeti Újság. Erdélyben is 1842-től válik modern politikai hírlappá Kemény Zsigmond sugalmazásával és a magyarországi reformmozgalmak bizonyos eszményeinek továbbításával a még 1827-ben indított, eddig teljesen régies, referáló stílusban szerkesztett Erdélyi Híradó. És ha Keményt a kormány csakhamar eltávolítja is a lap vezetéséből, ez a lap ellenzéki, liberális irányát már nem fogja megváltoztatni, mint ahogy nem tud vele szemben ellenzéket képezni Szilágyi Ferenc kormánypárti Múlt és Jelenje sem. Az átalakuló vagy éppen most induló, sajátlagosan irodalmi, illetve egyre irodalmibbá váló divatlapok immár határozott irányokhoz kötött, mintegy irodalompolitikai profilt kapnak. A Mátray-féle folyóiratból most valódi pesti divatlappá alakuló Regélő Pesti Divatlap az ügyes Vahot Imre kezében, Petőfivel cégérén, a népiesség által felemelkedő progresszív irányt juttatja szóhoz. Ezzel szemben Petrichevich Horváth Lázár Honderűje (szinte az irodalom egészén belül is egyedülállóan), az arisztokratikus igényű polgárosodás konzervatívan, sőt reakciósan polgári-urbánus ízlését hirdeti. Frankenburg Életképek című szépirodalmi divatlapja a városi értelmiségi polgárság és a polgárosodó, értelmiségi igényű vidéki nemesség orgánuma lesz. Jellemző az irodalmi élet belső mozgására is, hogy Petőfinek a Pesti Divatlapnál induló pályája hogyan torkollik végül az Életképekbe.[1]

Jellegzetes módon ez az évtized hozza magával azt, hogy nemcsak Erdélyben, hanem a királyságbeli, még csak nagyon szerény vidéki sajtóban is megindul bizonyos, a kulturális érdeklődésen lemérhető színvonalemelkedés. Magyar nyelvű időszaki színvonalas sajtót átmenetileg Pozsonyban és Kassán találunk, Debrecenben és Miskolcon még csupán hirdetési lapok jelennek meg. Nem meglepő viszont, hogy az 1840-es évek elejére már fővárosi színvonalú hírlappá fejlődik az ország akkor egyik legnagyobb, s jelentős magyar kereskedő és értelmiségi réteggel bíró kereskedővárosának, Győrnek Hazánk című, német változatban is megjelenő lapja. Szerkesztője, a liberális, jómódú orvos, Kovács Pál, több Petőfi-verset is közöl és a lap végig támogatja a polgárosodás irányába mutató ellenzéki politikát.

Ennek a társadalom számára a legtágabb értelemben vett, méghozzá (periodikákról lévén szó) igen jelentős hányadában többé-kevésbé friss, időszerű információt szolgáltató sajtónak a differenciálódása és az általa képviselt tematika körének az egyes lapok szerkezetében, egyre változatosabb rovatokra tagolódásában is tükrozódó roppan bővülése immár nemcsak a politikai cselekvés, hanem a legtágabban vett irodalomból a mezőgazdaságig vagy a kereskedelemig terjedő tárgykörből merítő kulturális tevékenység lehetőségét is kibővítette. Az így nyert információk körét igen jelentős – bár teljesen ellenőrizhetetlen – mértékben bővítette még az a számos, az országba érkező külföldi-, elsősorban német nyelvű hírlap és irodalmi vagy szakfolyóirat, melyekre kaszinók, olvasókörök fizettek elő. Információik így példányszámuknál szélesebb körökbe is eljutottak, amit persze a magyar nyelvű sajtótermékeknél sem lehet figyelmen kívül hagyni.

A növekedés számszerű adatai maguktól beszélnek. 1801-ben összesen 8 hírlap és folyóirat élt Magyarországon, ebből 4 magyar, 3 német és 1 latin nyelvű. 1830-ban ez a szám 23-ra, 1840-ban 53-ra nő: ezen belül a magyarok száma előbb 10-re, majd 26-ra, a németeké már csak 9-re, majd 18-ra; megjelenik viszont a többi nemzetiség sajtója is; 1830-ban még csak 3, de 1840-re már 6 szláv és mellettük 2 román nyelvű periodikával. A lapok jó része persze még csak rövid életű, hiszen 1801-től 1830-ig 50, 1831 és 1841 között pedig már 98 lap létezéséről tudunk. A posta 1842-ben már 12 ezer sajtóterméket szállít, ideértve a postán előfizetett külföldi lapokat is, de jellemző, hogy e 12 ezernek több mint kétharmada, 9551 példány nemcsak hogy magyarországi, hanem egyenesen pest-budai megjelenésű. 1847 végén, 1848 elején 59 hírlap és folyóirat működik, a magyarok száma már 33, a németeké azonban csak eggyel növekedve 19; a 2 szlovák és a 2 szerb lap mellett már 3 román lap is megjelenik. De hogy végülis az időszaki sajtó iránti igény (ha az objektív lehetőség persze nem is) ennél jóval nagyobb volt, azt az 1848-ban, a sajtó felszabadítása után megjelenésüket legalábbis megkezdő, bár jó részükben nyilván kevéssé megalapozott periodikák nagy száma fogja bizonyítani.

Korszakunk folyamán tehát, a társadalom a polgárosulás kapcsán egyre differenciálódó szerkezetének és azt követően bővülő és szétágazó politikai-gazdasági és kulturális ágazatainak megfelelően, az abszolutizmus nyomása (a sajtó vonatkozásában mindenekelőtt a cenzúra) ellenére is létrejön nemcsak a kor hazai sajtója, hanem annak kultúraszervező és kulturális ismeretanyagot is terjesztő tevékenységi köre, képesen arra, hogy a kulturális fejlődés e szétágazó vonalait orgánumainak többé-kevésbé határozott társadalmi vagy politikai bázisa szerint egységbe szervezve mutassa be olvasóinak.

Irodalom

A sajtó kultúraszervező funkciójáról elmondottakhoz Dezsényi BélaNemes György A magyar sajtó 250 éve (Budapest, 1954) című munkájának korunkra vonatkozóan Dezsényi Béla által írott fejezetei szolgáltak forrásul. A magyar sajtó történetét tárgyaló többkötetes vállalkozás I. kötetének – mely az 1709 és 1848 közötti időszak történetét tárgyalja (Budapest, 1979) – eredményeit már nem tudtuk felhasználni.

  1. Az irodalmi divatlapnak mint műfajnak és mint ízlésformaló, stílus- és szemléletteremtő orgánumnak jelentőségét és funkcióját szépen mutatja be konkréten a Regélő Pesti Divatlap történetén Erdélyi Ilona, Irodalom és közönség a reformkorban. A Regélő Pesti Divatlap (Irodalomtörténeti füzetek 69. Budapest, 1973).


A magyar nép kulturális életeVörös Károly
A stílusváltozás kezdetei a képzőművészetben Tartalomjegyzék Az oktatásügy intézményei