A severusi virágkor

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2016. december 23., 21:03-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
193
április 9. Carnuntumban császárrá kiáltják ki Septimius Severust, Pannonia Superior helytartóját.
193–211
Septimius Severus római császár uralkodása.
193–238
A severusi virágkor Pannoniában és a dunai tartományokban; kiváltságokkal és reformokkal kedveznek a hadseregnek.
Colonia rangjára emelik Cibalae-t és Bassianát; Daciában colonia rangot kap Drobeta; municipiumok Pannoniában: Brigetio, Vindobona?; Daciában: Apulum, Potaissa, Porolissum, Tibiscum?, Ampelum.
194
Carnuntum és Aquincum colonia rangra emelése.
202
Septimius Severus látogatása Pannoniában.
211–217
Caracalla római császár uralkodása.
Constitutio Antoniniana kiadása, amelyben Caracalla a birodalom valamennyi szabadon született lakosának megadja a római polgárjogot.

A Severusok – különösen pedig a dinasztia alapítója, a Pannoniában császárrá kikiáltott Septimius Severus – különféle kiváltságokkal és reformintézkedésekkel adták tanújelét annak, hogy Illyricumot előnyben részesítik. A Severus-kori fellendülés egyes tünetei a markomann háborúk utáni újjáépítés jeleként is értékelhetők, azonban Commodus egyes határvédelmi intézkedéseken túlmenően alig tett valamit a háború sújtotta területekért, így valószínű, hogy az újjáépítés voltaképpen a severusi különleges politika részét alkotta. Pannoniával ellentétben aktívabb külpolitikát folytatott Commodus Daciában, ahol az 180-as évek közepén az elégedetlen telepesek mozgalma arra késztette a kormányzatot, hogy az adómentességet további városokra terjessze ki.

Egyes belső-pannoniai városoknak, például Sisciának vagy Savariának nyújtott anyagi természetű kedvezményeken kívül az új dunai politika legszembetűnőbb jele a két pannoniai helytartói székhely, Carnuntum és Aquincum colonia rangra való emelése volt. Aquincum esetében ennek dátuma is ismert (194), és ebből következően az első Severus kikiáltásának színhelye, Carnuntum is legkésőbb akkor nyerte el a római városok legmagasabb rangját. Ezt a két kitüntető rangemelést egy sor további követte: Pannoniában Cibalae és Bassiana, Daciában Drobeta nyerte el – több más dunai város között – a colonia rangot. Ennél a kiváltságemelésnél jóval nagyobb méretű volt az új városok alapítása. Septimius Severus vagy fia, Caracalla adta meg a municipium rangot Brigetionak, Apulumnak, Potaissának, Porolissumnak és talán Vindobonának, Tibiscumnak (Zsuppa), Ampelumnak (Zalatna) és más városoknak. E városok között olyan kis települések is voltak, amelyek igazi városi központokká sohasem tudtak fejlődni; a városi rang megadása ezek esetében tulajdonképpen csak a territorium önkormányzati formájának rómaiasítását jelentette. A birodalom egyes jobban romanizált tartományai már a II. század folyamán eljutottak a teljes municipalizáltság fokára. E tartományok városi arisztokráciája szívesen elhitte és hangoztatta azt, hogy az imperium voltaképpen önkormányzatos közösségek szövetsége. A fejlődésnek erre a fokára a dunai tartományok sohasem jutottak el, a Severusok és néhány későbbi császár formális, látszatvárosiasító intézkedései azonban megértésre találtak a fokozódó öntudatú illyricumiakban.

Ehhez járult Caracalla rendelete, amely megadta a római polgárjogot a birodalom minden szabad születésű lakójának. Mivel ennek következtében a polgárok és peregrinusok közötti régi különbség jogilag megszűnt, a civitas peregrinák fenntartását jogi szempontból már semmi sem indokolta. Megszűnt a legionáriusok és segédcsapati katonák közötti alapvető jogi megkülönböztetés is. A canabae-kat Septimius Severus igazgatásilag beolvasztotta a szomszédos városokba, ahol pedig ilyen még nem volt, a canabae kapott municipium rangot. Különleges helyzet alakult ki Apulumban, amelynek Marcus alatt alapított municipiumába nem olvasztották be a canabae-t, hanem második apulumi municipiumként látták el városi ranggal.

A severusi konjunktúra vonzóerejével magyarázhatjuk Pannonia harmadik nagy bevándorlási hullámát. Az italicusok I. századi, a Rajna mentiek és galliaiak Flavius–Traianus kori nagy bevándorlása után a Severus-korban egyes pannoniai településeket szinte elárasztottak keleti, főleg syriai vállalkozók. Brigetio ma ismert decurióinak többsége szír volt, de sok szírt ismerünk Aquincum, Savaria, Carnuntum és más városok felirataiból is. E bevándorlást feltehetőleg a pannoniai csapatok számos Severus-kori hadjárata váltotta ki, amikor is a keletről visszatérő csapatok keleti katonákat hoztak magukkal. Egyes keleti csapatok már Marcus korában Pannonia limesére kerültek, mert a lovas jazigok ellen a lovas íjász szírek taktikáját akarták alkalmazni. Intercisa (Dunaújváros) a Hemesából (Homs) sorozott íjászok tábora lett, és egy, szinte kizárólag szírekből álló, meglepően gazdag kis település magját alkotta. A keleti kereskedők, iparosok és egyéb vállalkozók Daciában már korábban is a telepesek jelentős részét alkották. A bevándorlás Daciába a severusok alatt tovább folyt; keleti segédcsapatokkal Daciában nagyobb számban találkozunk, mint Pannoniában. Valószínűleg a keletiek nagyobb számából következett a daciai római kultúra és vallás szembetűnő keleties és görögös színeződése.[1]

A Duna vidéki romanizmus egyik jellemző vonása az volt, hogy a római (latin) formákhoz olyan bevándorolt elemek is alkalmazkodtak, amelyek hazájukból más nyelvű (szír, görög) írást és kultúrát hoztak magukkal. Az intercisai szírek Pannoniában vagy a porolissumi szír palmyraiak Daciában latin feliratokon örökítették meg magukat, holott a latint esetleg nem is beszélték. Még inkább vonatkozik ez a bennszülöttekre, akik kelta, illír és dák (trák) anyanyelvüket beszélték. Az illyricumi katonaság politikai aktivizálódásával azonban együtt járt rómaiságuk tudatos hangsúlyozása. A kelta kultúrának az a reneszánsza, amely a II. századi pannoniai kultúrát jellemzően színezte, a severusi felvirágzás idején nyomtalanul eltűnt; a névadást, a temetkezési szokásokat, az iparművészetet és vallást egy meglehetősen színtelen, általános romanizmus jellemzi, amelynek politikai indítékai ismertek, de ismeretlen az, hogy ez a rómaiasodás milyen mértékben hatotta át a városi arisztokráciát és a katonaságot, azaz a tartomány két uralkodó rétegét, amelyek mind Pannoniában, mind pedig Daciában a romanizmus kizárólagos helyi hordozóinak tekinthetők. A birodalom senatori arisztokráciája és egyes területeinek műveltebb képviselői már korábban sem voltak jó véleménnyel a dunai romanizmus mélységéről. Ezt a lesújtó véleményt erősítette az illyricumi katonák politikai aktivitása; a dunaiak fogyatékos romanizmusa a III. és IV. században az illyricumi politika ellenzőinél már-már közhelyként ismételt váddá vált.

A dunai tartományok „humanitásban” (műveltségben) nem jeleskedő lakói a kortársak szemében egyben „falusiak”, sőt parasztok is voltak. Illyricumban csakugyan nem alakultak ki olyan hatalmas vagyonok, amelyeknek birtokosai a senatori arisztokrácia tagjaiként akár politikai súlyuk, akár számuk tekintetében tényezővé váltak volna a birodalmi politikában. Mint láttuk, Illyricum azáltal vált politikai tényezővé, hogy nagy hadserege közel volt Itáliához. Ereje és gyengesége egyaránt ebből fakadt.

Az illyricumi katonaság társadalmi helyzetét tekintve csakugyan paraszti jellegű volt, azonban semmiképpen sem szabad politikai irányvonalát valamiféle paraszti irányvonalnak tartanunk. A dunai hadsereg állománya két elemből tevődött össze. Az egyik – tartományonként, sőt csapatokként változó nagyságú – részt azok alkották, akiknek családja a tábor melletti településeken – eredetileg canabae-ban – lakott; a család létalapját a katonai szolgálat jelentette. A másik rész a csapat állomáshelyének környékéről toborzódott. Ezek a bennszülöttek többnyire kistulajdonosi agrárkörnyezetből származtak, katonáskodásuk pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezekben a sorozókörzetekben a kisbirtokok versenyképesek tudtak maradni, nem olvadtak be a municipális nagybirtokokba. A municipális nagybirtokok vagy a municipális kereteket is szétfeszítő latifundiumok kialakulása a Duna-vidéken is megindult a II. század folyamán, de csak ott, ahol a lakosságot egyre kevésbé vették igénybe a sorozásoknál. Ott, ahol a bennszülött lakosság kisbirtokos rétege folyamatosan újoncokat szolgáltatott, a katonai jövedelem (zsold, külön juttatások, a végelbocsátás nagyobb pénzösszege) mind a helyi gazdaságon kívüli forrásokból származó bevétel a bennszülött gazdaságok fenntartásához járult hozzá. Ezért mind az örökletes katonaréteg, mind pedig a kisparaszti-bennszülött katonaréteg a központi kormányzathoz érdekeiben szorosan kötődő, nem a birodalom társadalmának valamely rétegérdekét képviselő katonaság volt. Politikai aktivitásának rugója kettős: egyrészt a birodalom anyagi forrásaiból való minél nagyobb részesedés, másrészt az egyre inkább fenyegető külpolitikai helyzetre való tekintettel a birodalom erőinek Illyricum védelmében való mozgósítása.

Mielőtt a külpolitikai helyzet alakulására rátérnénk, a dunai tartományok társadalmának egy további alapvető sajátosságát kell kiemelnünk. A városok arisztokráciájának és a tartomány uralkodó osztályának szoros kapcsolatai voltak a katonasággal. Azokban a városokban, amelyek territoriuma a legtöbb katonát szolgáltatta, a városi arisztokrácia tagjai között mindig voltak kiszolgált katonák, és a legiókban való szolgálatot a városi tanácstagok (decuriók) fiai sem tartották alantas dolognak. Már maga ez a tény is bizonyítja, hogy a városok vagyonos rétege nemcsak szorosan összefonódott a katonasággal, hanem vagyoni helyzete is jelentős mértékben a tartomány katonai jellegével függött össze. Ehhez járult az, hogy a városi vezetők másik része az államhatalom helyi működésével, helyi szerveivel volt szoros kapcsolatban. A vám-, bánya- és adóbérlők családjai a tartomány társadalmának hangadó, befolyásos elemei voltak. Mind a katonai, mind az igazgatási arisztokrácia helyzete attól függött, hogy a tartomány milyen mértékben részesül a birodalmi erőforrásokból, és hogy a császári hatalom milyen mértékben szorul e rétegek támogatására. Ugyanakkor épp a dunai tartományok katonai jelentőségéből, nagy hadseregéből következően a tartomány gazdasági élete nagymértékben a birodalom egyéb területeinek erőforrásaiból merített, ami végső soron megakadályozta azt, hogy területén exportra képes nagybirtokok vagy ipari centrumok jöjjenek létre. Az illyricumiak politikai csoportosulása ezért eleinte nélkülözte az a vezető csoportot, amely vagyona alapján a senatusba kerülhetett volna, és ott hagyományos, alkotmányosnak tekinthető formák között képviselte volna érdekeit. Az illyricumiak mozgalmának demokratikus, sőt olykor forradalmi színezete innen származott.

Az „illyricumiak” csoportosulásának súlypontja Pannonia volt, mégpedig egyre nyilvánvalóbban Sirmium környékre. A szerémségi Duna-szakasz volt az illyricumi limes középső szakasza, és ez volt az a pont is, ahol az Észak-Itáliát kelettel összekötő szárazföldi út a Dunát érintette. Itáliának a Száva völgyében volt az egyetlen vízi összeköttetése a Dunával, de a Balkánt átszelő, minden korban elsőrendű fontosságú BelgrádBizánc útvonal is innen indult ki. Ez magyarázza azt a véletlennek látszó jelenséget, hogy minden pannoniai származású császár szerémségi születésű volt. Sirmiumban székelt az a junta, amely a vezetést csakhamar magához ragadta.

Irodalom

  1. A keletiek (szírek) betelepedéséről J. Fitz, Les Syriens a Intercisa (Bruxelles, 1972), Balla Lajos, AcUD 12. 1977. 61. skk.; S. Sanie, Acta Musei Napocensis 10. 1973. 151. skk.
A virágzás és a válságok kora
A markomann háború és a dunai katonaság aktivizálódása Tartalomjegyzék A nagy válság és Dacia feladása