A szőlőtermelés megújulása

A Múltunk wikiből
1896. május 10.
1896:V. tc. A phylloxera által elpusztított szőlők felújítása előmozdítása tárgyában.
1908. december 11.
1908:XLVII. tc. A borhamisításnak és a hamisított bor forgalomba hozatalának tilalmazásáról.

Mezőgazdasági kultúránk évszázados múltra visszatekintő ága, a szőlőtermelés, a korszak elején élte a filoxéra okozta válság mélypontját, és alig másfél évtized leforgása alatt a korábbinál minden tekintetben magasabb szintű szőlőkultúra lépett a helyébe. Az ország szőlőterülete az 1880-as évek közepén volt a legnagyobb kiterjedésű: 622 ezer kat. hold. A filoxéra ekkor kezdte meg igazában pusztító munkáját és egy évtized leforgása alatt a hagyományos borvidék szőlőinek mintegy 50%-át tönkretette. 1895-ben már csak 340 ezer kat. hold szőlőt írtak össze, ami 45%-os csökkenést jelentett, nem számítva a szőlőkultúra emlékét már csak nevükben viselő 150 ezer kat. holdnyi parlagon levő szőlőt. A betegség legjobban Gyöngyös és Tokaj vidékén, valamint a bánsági borvidéken pusztított, az előbbi tájon a szőlőnek 84,2, az utóbbin pedig 72,5%-át tette tönkre. Ehhez képest a Dunántúl borvidékeinek 39,5%-os szőlőpusztulása csekély méretű.

A betegség elleni védekezés során az első időkben a fertőzött gócok környékén levő szőlőket kiírtották, s ezzel valamelyest késleltették a rovarok terjedését. Sikeresebb lett volna az elárasztás, a fertőzött területet 5–6 hétig víz alatt tartani, ezt viszont szőlőink zömének fekvése tette lehetetlenné. A legeredményesebbnek bizonyuló szénkénegezést, sajátos módon, a legkisebb mértékben alkalmazták.

A filoxéra pusztítása azokban az években tetőzött, amikor a gabonaáresés a mélypontján volt, s ez még súlyosabbá tette a vész okozta társadalmi megrázkódtatást. A hagyományos borvidékeken nemcsak a kizárólagos szőlőtermelésből élő törpebirtokosok veszítették el máról holnapra egyetlen megélhetési lehetőségüket, hanem azok a szőlőmunkások is, akiknek kora tavasztól késő őszig az úri kézben levő szőlők művelése volt állandó és megszokott kereseti forrása.

A földművelési kormányzat – bizonyára azon paraszti mozgalmak emlékének hatása alatt is, melyeknek az 1848-as forradalom, illetve a kiegyezés éveiben a szőlődézsma fenntartása volt a kiváltója – igyekezett a vész okozta anyagi és társadalmi problémák élét tompítani. Mivel a franciaországi védekezési tapasztalatok bebizonyították, hogy az amerikai szőlőket a filoxéra nem veszélyezteti, már 1881-ben megkezdték az amerikai szőlőtelepek felállítását. E direkt termő fajták azonban csak az európai szőlővel oltva adtak az itteni ízlésnek megfelelő termést, ezért Kecskemét határában a filoxérával szemben immunis homoktalajon biztosították az európai szőlőfajták fenntartását, illetve oltványok előállítását. Ezzel párhuzamosan a kárvallottakon kezdetben adóelengedéssel igyekeztek segíteni, majd adómentességgel új telepítésre ösztönözték a volt szőlőbirtokosokat. Mivel az adópolitika sem igen lendítette előre a telepítést, 1896-ban az anyagi támogatás eszközéhez kellett nyúlni. A törvényhozás ekkor kedvezményeket biztosított a szőlőtelepítést kölcsönökkel támogató pénzintézeteknek. A kölcsönöket 15 évre adták, és a törlesztést csak az új telepítések termőre fordulása után kellett megkezdeni.

A kölcsönakció következménye, hogy a filoxéra utáni szőlőbirtokok megoszlása jelentősen eltért a korábbitól. Míg a filoxéra előtt a kis- és törpebirtokosok kezében volt a szőlők legnagyobb része, utána ezek részesedési aránya csökkent. A paraszti birtokosok tekintélyes része ugyanis idegenkedett a pénzintézeti kölcsönöktől, s így az akció kedvezményeit nagyrészt földbirtokosok, továbbá a különféle polgári és értelmiségi rétegekből verbuválódó új és régi szőlőtulajdonosok vették igénybe. Ez utóbbi rétegek – főként a minőségi borokat adó vidékeken – nem egy esetben felvásárolták a telepítésre anyagi eszközök hiányában képtelen törpebirtokosok volt szőlőit. Az új telepítések legnagyobb ösztönzője a borárak emelkedése volt. Míg 1880–1884 között az új borok hektoliterének öt évi átlagára 7,14 forint volt, addig 1890–1894 között 15,21 forint. Bortermelésünk 1892 óta a hazai fogyasztást sem fedezte, s tíz esztendőn át külkereskedelmi mérlegünknek jelentős behozatali többletet kellett elkönyvelnie.

A telepítések, illetve a régi szőlők rekonstrukciói az 1890-es évek közepétől egyenletes ütemben haladtak az egész korszakon át, és 1913-ra az ország 563 497 kat. hold szőlőterülete már megközelítette a filoxéra előtti nagyságot. E telepítések során növekedett fel jelentőségében is a történelmi borvidék mellé a homoki szőlőkultúra. A Duna–Tisza közének eddig értéktelen futóhomokja iránt ekkor nőtt meg az érdeklődés. A régi borvidékek törpebirtokos szőlősgazdái otthagyták elpusztult szőlőiket és Kecskemét környékének homokbuckás pusztáin vásároltak kisebb-nagyobb területet. A Duna–Tisza közének mezővárosaiból is évről évre zsellérek számos csapata rajzott ki a homokos pusztákra, hogy szőlő- és gyümölcstermeléssel próbáljanak szerencsét. A homok meghódításának hősei voltak ezek a törpebirtokosok, akik a maguk leleményességén kívül olyan mestertől tanulhattak, mint Mathiász János.

A filoxéra okozta megrázkódtatásból szőlőkultúránk magasabb fokra lépve került ki. Nemesebb fajták termelése terjedt el, ami viszont megkövetelte a termelési technika javítását is. A rekonstrukció során vált általánossá a forgatásos telepítés, a rendszeresebb trágyázás, az őszi takarás, jobb metszés, többszöri kapálás stb. és javult a borkezelés is. Az ugyancsak ebben az időben fellépett szőlőbetegség, a peronoszpóra elleni védekezés viszont a permetezés elterjedését eredményezte.


A mezőgazdaságVörös Antal
A termésátlagok és a fejlődés mérlege Tartalomjegyzék Zöldségtermelés és kertkultúra