A szervezkedés

A Múltunk wikiből
1794. január
Megalakul a Diana Vadásztársaság, az erdélyi ellenzéki nemesség társasága.
1794. március
Lengyelországban felkelés tör ki Oroszország ellen.
1794. április 14.
Kirobban a varsói felkelés.
1794. április 20.
Zágrábban szabadságfát állítanak fel.
1794. május 14.
A piskolti röpirat felszólítja a megyéket, hogy szövetkezzenek az Ausztriai Ház uralmának megdöntése érdekében.
1794. május
Martinovics Ignác megkezdi a Reformátorok Társasága és a Szabadság és Egyenlőség Társasága szervezését.
Martinovics Ignác megírja a titkos társaságok kátéit.
Verseghy Ferenc magyarra fordítja a Marseillaise-t.
1794. június 26.
A fleurusi ütközetben a franciák döntő vereséget mérnek az osztrák csapatokra.
1794. július 7.
A nagykárolyi főispáni beiktatáson találkozik a felvidéki s erdélyi, a magyar demokratikus mozgalomhoz kapcsolódó ellenzéki vezérkar.
1794. július 23–24.
Bécsben elfogják a demokrata szervezkedés tagjait.
1794. augusztus 6.
Pesten kitűzik Verseghy Marseillaise-fordítását.

A szervezkedés gyakorlati megvalósítására Martinovics igazgatókat nevezett ki. A Szabadság és Egyenlőség Társasága élére Hajnóczyt, Laczkovicsot és Szentmarjayt, a Reformátorok Társasága vezetésére pedig Sigray Jakab grófot, ez utóbbit inkább nevéért, mintsem egyéni értékeiért. Sigray nem tartozott a vezérkarhoz, a polgári forradalom tervéről nem is tudott.

Az igazgatók nagy lelkesedéssel fogadták Martinovics tervét, bár először meghökkentette őket a forradalom megvalósításának kimondása, amire eddig konkrétan aligha gondoltak. Szentmarjay egyenes gondolkodása fellázadt a kettős terv „csalafintasága” ellen, Martinovics azonban meggyőzte őt annak taktikai szükségességéről. A többieknek is voltak aggályai: hogyan teremtik elő a szükséges anyagiakat, hogyan állhatnak meg a birodalom szervezett erejével szemben. Martinovics megnyugtatta őket, hogy a francia Konventtől titkos támogatást kapnak, sőt általánosságban célzott arra is, hogy a pénz már útban van. Hivatkozott vezető jakobinusokkal való kapcsolataira, s a Konventtól kapott megbízatására. Hozzátette ehhez, hogy a magyar mozgalom korántsem áll egyedül: Ausztriában megindult a szervezkedés, a stájerek csak azt várják, hogy fegyveresen a magyarok mellé állhassanak, s a lengyelek sem fognak késlekedni összefogni velük. Ma már tudjuk, hogy mindebből semmi sem volt igaz. Robespierre-rel vagy a Konventtel Martinovics nem volt kapcsolatban, s a birodalom népeinek szervezkedéséről mondottak is túlzottak voltak. Nincs nyoma annak, hogy Stájerország népe fegyveres felkelésre készült volna a Habsburgok ellen, s az osztrák radikális értelmiségiek szervezkedése mögött sem állt tömegerő. A lengyel szabadságharc pedig már nem volt abban a helyzetben, hogy egy magyarországi mozgalomnak segítséget nyújthasson. Martinovics tehát mindjárt az induláskor becsapta és félrevezette legközvetlenebb munkatársait. Azok talán nem is vállalták volna a forradalmi szervezkedésnek ezt a formáját, ha a francia támogatás és az európai segítség hazug meséjével nem kelti bennük azt a reményt, hogy az eddig izolált, saját erejére hagyatott magyar mozgalom egy nemzetközi akció szerves része. Martinovics azzal, hogy reális lehetőségek helyett illúziókra alapozta a szervezkedést, akarva-akaratlan politikai kalandba sodorta a radikálisokat.

Az igazgatók azonban hittek Martinovicsnak, s a kezdeti aggályokat egykettőre elnyomta a lelkesedés. 1794. nyár elején Martinovics visszament Bécsbe, itthon pedig az igazgatók vezetésével megindult a szervezkedés. Hogy kik legyenek a tagok, azt csak általánosságban rögzítették, de arra ügyeltek, hogy „mágnás, gazdag nemes, kereskedő és a maga vallásában bigott ne légyen”.[jegyzet 1] Viszont kimondták, hogy „mindenféle elöljárókat, prédikátorokat, falusi nótáriusokat, békétlen szerzeteseket és más egyéb, maga sorsával meg nem elégedetteket” igyekezni kell megnyerni.[jegyzet 2] A tagok fölvétele négyszemközt történt. Kézbe kapták és lemásolták a kátét – illetve a radikálisok a kátékat – s esküvel fogadták meg a titoktartást, és hogy a „szabadság és egyenlőség principiumait minden kitehető módon alattomban előmozdítani és segélleni fogják”.[jegyzet 3] Minden tag két új tag felvételére kötelezte magát. A szervezkedés sejtszerűen haladt, mindenki csak az őt beszervező és az általa felvett tagokról tudott, valamennyi beszervezett nevét csak az igazgatók ismerték.

Először a pesti „klubisták” beszervezésére került sor. A Hajnóczy és Szentmarjay körüli csoportból Abaffy, Szentjóbi Szabó, Verseghy, Berzeviczy, Kovachich, Koppi és a baráti kör többi tagja az elsők között volt. Aztán jöttek a többiek, tanárok, kamarai, helytartósági és bírósági tisztviselők, ügyvédek (köztük Őz Pál), orvosok, színészek, szerzetesek, prédikátorok és főleg a jurátus és egyetemi ifjúság (csak közülük 13 került bíróság elé), akiket Hajnóczy unokaöccse, a fiatal ügyvéd, Verhovszky Sámuel és Szolártsik Sándor, az Abaffy fiúk nevelője hoztak. A fővárosban beszervezettek teljes számát megállapítani szinte lehetetlen, bíróság elé harmincan kerültek közülük, de tényleges számuk jóval nagyobb lehetett.

A szervezés azonban korántsem akadt el a főváros falainál. Hajnóczy rábeszélésére Verseghy átültette magyarra a Marseillaise-t, Abaffy ugyanezt szlovákra és latinra fordította le, s németül is terjesztették. Alig néhány hét múlva már Nagyváradon, Debrecenben és Egerben fogták el a „forradalmi versek” másolatait. Zágrábban szabadságfát állítottak, az arra kifüggesztett horvát verset ugyancsak Verseghy fordításában körözték, amely az intervenciós háború ellen izgatott. Névtelen röpiratokat fogtak el mindenfelé. A Nagyváradon terjesztett azt hirdette: „szükség egy kis francia világnak lenni nálunk is”.[jegyzet 4] Egy másikat Miskolcon köröztek, ez már egészen radikális volt: „Öljük meg az urakat. A királybúl semmi sincsen többé, egy csöpp vére sem. Ezeren vagyunk és fegyverünk vagyon. Kereszt és akasztófa elég van.”[jegyzet 5] Sokak kezébe eljutottak ezek a röpiratok, olyanokéba is, akikhez a szervezkedés talán el sem ért.

Nyár derekára a szervezkedés már a vidéki értelmiségi központokban is komoly előrehaladást tett. Főleg Szentmarjay meg Laczkovics unokaöccse, a fiatal jurátus, Szlávy János tevékenykedtek ebben. Kassa, Várad után sor került a kisebb helyekre: adataink szerint az ország tizenhat városában és mezővárosában. Így kerültek az összeesküvésbe Kazinczy és Batsányi, a kassai akadémia több professzora, orvosok, ügyvédek, sőt talán még kereskedők is. Váradon Balugyánszky professzor, Szlávy György főszolgabíró, Kazinczy két öccse, sőt egy lakatosmester is. Ugyanígy Sárospatakon, Szabadkán, Halason, Székesfehérvárott, Szatmárnémetiben, Kőszegen, Körmenden, Rohoncon vagy Ócsán megyei és városi tisztviselők, szabad foglalkozású értelmiségiek, papok, ritkábban polgárok, kereskedők, iparosok. Közülük mintegy hetvenet név szerint is ismerünk.

Nyár végén már a megyei nemesek beszervezése is megkezdődött, különösen Abaúj, Zemplén, Bihar és Szatmár vidékén folyt erőteljesen a szervezkedés. Fontos állomása volt ennek a nagykárolyi főispáni beiktatás júliusban, amire messze vidékek nemessége összejött, és ahol az ünnepségek leple alatt a „jakobinusok” nyugodtan tanácskozhattak. Elsősorban Szentmarjay, mellette Kazinczy tevékenykedett itt, s bár azok közül, akiket megnyertek, név szerint csak néhányat ismerünk, számuk elég nagy lehetett. A beszervezettek között több alispán, főjegyző és szolgabíró található, akik azután saját környezetükben továbbadták a kátét. A keleti megyék után így került sor az északiakra, Sárosra, Borsodra és Gömörre, majd a Dunántúlra.

A megyék után gyökeret vert a szervezkedés ez országos hivatalokban is. A helytartótanács tisztviselői közül bizonyíthatóan többen beléptek, s úgy látszik, a kancellárián is egyesek. Egyébként se szeri, se száma az olyan följelentéseknek, amelyek lehetnek igazak, de bizonyítani nem tudjuk.

A szervezkedés nem állt meg sem a Királyhágónál, sem a Drávánál. Horvátországban Martinovics rokona, Szén Antal indította meg, s aztán főleg Josip Kralj, a kuttyevói uradalom prefektusa tevékenykedett erősen a káték terjesztésében. Szervezetük elég erős lehetett, bizonyítja ezt, hogy Varasd, Zágráb környékén többeket komolyan gyanúba is vettek, de Kraly öngyilkossága miatt nem tudták a szálakat fölfejteni.

Erdélybe két úton jutott el a káté és vele a szervezkedés. Az első nyom a nagykárolyi főispáni beiktatáshoz vezet, amelyre Erdélyből is többen eljöttek. Később Kazinczy Dienes utazgatott sűrűn Erdélybe, ürügyül zabvásárlást emlegetve, de már az egykorúak gyanúja is az volt, hogy a kátét terjesztette. Kolozsvárott a jakobinus káté egy példánya is előkerült. Aranka György pedig elmondja Teleki Sámuelhez később írt levelében, hogy őt is megpróbálták bevonni az összeesküvésbe. Barco tábornagy már korábban azt írta Erdélyből, ahol királyi biztosként működött az országgyűlésen, hogy a jakobinizmus egyre jobban tért hódít. Név szerint Barcsay Ábrahámot, Türy László ítélőmestert és Wesselényi Miklóst vette gyanúba, s úgy tudta, céljuk az, hogy elszakadjanak a Habsburgoktól. A Diana vadásztársaság fedőnéven működő erdélyi nemesi elégedetleneket is több szál fűzte a Reformátorok Társaságához. A Szabadság és Egyenlőség Társasága azonban inkább csak a kolozsvári diákok és néhány radikálisan gondolkozó értelmiségi beszervezéséig jutott el.

Összefoglalva ezeket a töredékes adatokat, azt mondhatjuk, a szervezkedés igen gyorsan terjedt mind a radikális gondolkodásúak, mind pedig a reformer nemesek körében. A legföljebb három hónapi tevékenység alatt beszervezettek számát, persze csak becsléssel, legalább 200–300-ra tehetjük, de az is lehet, hogy ennél több volt. Ha pedig számításba vesszük, hogy a beszervezettekkel azonosan gondolkodók száma ennek sokszorosa volt, azt sem tagadhatjuk, hogy a további szervezkedés újabb sikereket hozott volna.

A beszervezettek társadalmi megoszlását nézve első pillanatra feltűnik a nemesek nagy szánna. Még az értelmiségiek zöme is közülük került ki, s valódi polgárt csak kettőt ismerünk név szerint: Landerer János nyomdászt és Paitzkoffer Antal lakatost. A tagok legalább fele értelmiségi, átlagos életkoruk 20 es 30 év között volt. A fiatalság mozgalma volt ez, nemcsak lendületét, hanem radikalizmusát is jurátusok és egyetemi hallgatók adtak. Míg ez az értelmiségi ifjúság valóban forradalmár volt, ha kiforrott elgondolásai nem is voltak, a beszervezettek másik nagy csoportja, a megyei nemesek szemlélete általában nem igen haladta meg a Reformátorok Társasága Kátéjának céljait. A független nemesi köztársaság eszméje s a mérsékelt alkotmányreform viszont komoly visszhangra talált bennük.

Lábjegyzetek

  1. Ugyanott I. Budapest, 1957. 1037.
  2. Ugyanott
  3. Ugyanott 1038.
  4. Ugyanott III. Budapest, 1952. 25–26.
  5. Ugyanott 47. 2. jegyzet

Irodalom

A magyar jakobinus mozgalomba beszervezett egyes tagokra és a szervezkedésre lásd Degré Alajos, Őz Pál szerepe a magyar jakobinus mozgalomban (Állam és Jog, 1953. 3); Tardy Lajos, Balugyánszky Mihály (Budapest, 1954; a körülötte támadt vitára, Csekey István és Benda Kálmán cikkeire, valamint Tardy válaszára lásd: Századok, 1957. 1–4., 5–6.; 1958. 1–4); Juhász Géza, Fodor Gerzson és Csokonai (Studia Litteraria 1. Debrecen, 1963. 17. és a következő oldalak); Süle Sándor, Egy jakobinus pedagógus. Pruzsinszky József (Pedagógiai Szemle, 1964. 12); Benda Kálmán, Egy prédikátor a magyar jakobinus szervezkedésben. Turós Péter (Református Egyház, 1952. 1).

A jakobinus mozgalom horvátországi kiterjedésére lásd Igor Karaman és Vaso Bogdanov már előbb idézett munkáit.

A nagykárolyi találkozóra, a Diana vadásztársaságra és általában az erdélyi szervezkedésre az alábbi tanulmányok fontosak: Jancsó Elemér, Erdélyi jakobinusok (Kolozsvár, 1947); Borbáth Károly, A jakobinus káté kolozsvári másolójáról (Korunk, 1963. 2); Trócsányi Zsolt, Az erdélyi jakobinusok kérdéséhez (Történelmi Szemle, 1965. 1).

Kossuth András levelét közölte Benda Kálmán, Még egyszer Verseghy Marseillaise-fordításáról (Irodalomtönéneti Közlemények, 1968. 6).

Aranka György levelét Teleki Sámuelhez ugyancsak ő adta ki: Benda 1957. 73. 12. jegyz.


A magyar jakobinus mozgalom
A titkos társaságok Tartalomjegyzék