A szociáldemokrata párt és a választások. A párt 1906. évi kongresszusa.

A Múltunk wikiből

Írta Erényi Tibor

1906. június 3.
Országos szociáldemokrata pártértekezlet a választójogról.
1906. június 4–5.
Az MSZDP XII. kongresszusa; román, szerb, német szekciók és agitációs bizottságok megalakítása.

Az oktroj elmaradása és a koalíció hatalomra jutása csalódást keltett a pártvezetőségben, hiszen mindez az utolsó hónapok szociáldemokrata politikájának kudarcát bizonyította. Ilyen körülmények között legcélszerűbbnek az látszott, ha a pártvezetőség a lehetőségekhez képest igazolja eddigi tevékenységét: nem ismeri el a kudarcot. A Népszava a Fejérváry-kormány bukása alkalmával „Kristóffy József” címen cikket jelentetett meg. A lap szerint a távozó belügyminiszter érdeme, hogy „az általános választójogot a magyar politikai élet legelsőrendű kérdésévé tette”. Még akkor is nagyok az érdemei, ha csak taktikából állt volna az általános választójog ügye mellé. A volt belügyminiszter azonban „becsülendő egyéniség”, s mint ilyen „páratlan a magyar miniszterek sorában”. Jónak látta a Népszava azt is kiemelni, hogy csak az általános választójog eszméje kötötte össze Kristóffyt a szociáldemokratákkal, akiktől egyébként „egy egész világ” választja el.[1]

A korábbi politika egyenes következményeként a párt a koalíciót kezdettől támadta. Szemére vetette elvtagadását és már a bécsi eskütételről hazaérkező miniszterektől számonkérte: „hol marad az ígéret, hol marad a vezényszó, a vámterület és a többi &riquo;nemzeti sallang&liquo;?”[2] A támadások fokozódtak akkor, amikor – amint az előre látható volt – a kormány a választójog kérdésében beérte egy általános, semmire sem kötelező, nacionalista buzgalomtól áthatott, demagóg nyilatkozattal. Érthető, hogy a szociáldemokrata párt az 1906. évi választások előtt csalással, a választójogi reform elsikkasztásával vádolta a kormányt. Közvetlenül a választások előtt magyar, német, román és szlovák nyelven, szokatlanul nagy, 500 ezres példányszámban megjelentetett röpirattal fordult az ország népéhez. A röpiratot szinte egész terjedelmében a párt 1905–1906-os politikájának igazolására irányuló törekvés hatja át.

A pártvezetőség rámutatott arra, hogy a koalíció nemzeti követelései elől az uralkodó elzárkózott ugyan, de helyette felkínálta „az általános titkos választójogot, a progresszív adót, az ingyenes népoktatást” valamint „a szabad kezet a belügyi reformok terén”. Az uralkodó javaslatainak ilyen megszépített összefoglalása után – hiszen Kristóffy csak választójogi reformot, nem pedig általános választójogot ígért – a röpirat kifejti, hogy a szociáldemokrata párt e reformok elfogadását javasolta „még a katonai követelések elhalasztása árán is, hiszen a gyönge parlament a királyi hatalommal szemben a fegyverek nélkül amúgy is tehetetlen”. Elvileg tehát a pártvezetőség nem foglalt állást a ”nemzeti követelésekkel” szemben, sőt azt állította, hogy a párt által javasolt eszközökkel ezeket – hosszabb távra – hatékonyan biztosítani lehetett volna. A negyvennyolcas vezérek hatvanhetes politikájának éles bírálata után a párt követelte „az önálló vámterületet, amelyet a mai nemzeti kormány a függetlenségiekkel együtt elejtett, mert az agrárius mágnások zsebének az érdeke a közös vámterületet teszi kívánatossá”.[3]

Az új helyzetben szükségessé vált a kormányválság miatt áprilisban elhalasztott pártkongresszus összehívása. A legfontosabb kérdést, az általános választójog ügyét még a kongresszust megelőző napon, június 3-án országos pártgyűlés tárgyalta meg. Az értekezlet egyhangú határozatban utasította a pártvezetőséget, hogy „a politikai tömegsztrájkot előkészítve, azt teljes súllyal érvényesítse abban az esetben, ha az osztályparlament nem akarja az általános, titkos választói jogot törvénybe iktatni”.[4]

Az „Állásfoglalás az új kormányrendszerrel szemben” napirendi pont előadója, Garami Ernő jónak látta, hogy felszólalása előtt demonstratív módon megerősítse ingatag helyzetét. A pártvezetőség megválasztása után váratlanul, minden indoklás nélkül lemondott pártvezetőségi tagságáról. A meglepetés erejével ható bejelentés után számos küldött indokolatlannak ítélte Garami lemondását. Garami Ernő erre visszavonta lemondását és így, pozíciójában megerősítve, tartotta meg előadói beszédét.

A pártvezetőség korábbi politikáját védelmezendő, Garami megállapította, hogy „itt Magyarországon Lassalle szava igaz volt a közelmúltban is és az abszolutizmus, amely itt legutóbb uralkodott, jobb volt a nép számára, mint az az álalkotmányosság, amely ma van”[5] Határozati javaslata szerint a kongresszus kötelességévé teszi minden szociáldemokratának, hogy „haladéktalanul hozzálássanak a szervezetek kiépítéséhez, a pártsajtó megerősítéséhez és a mai kormányzat ellen való legélesebb és legmesszebbmenő harc előkészítéséhez”.[6] Ezt a határozati javaslatot a pártgyűlés elfogadta.

Az egyhangú szavazás ellenére a kongresszuson a párt vezetőségével kapcsolatban több ellenzéki hang is elhangzott. Dániel Arnold visszatérve 1905-re megjegyezte, hogy Kristóffy csak azért engedélyezte a földmunkásszövetség megalakítását, mert így akart a földbirtokosokra pressziót gyakorolni. A kongresszus által elfogadott kiegészítést is előterjesztett, amely szerint a párt abban az esetben, ha a kormány a Földmunkások Országos Szövetségének feloszlatásához folyamodik, ugyancsak az általános sztrájk fegyverét fogja alkalmazni. Dánielen kívül más kongresszusi küldöttek is szót emeltek a földmunkások hatékonyabb szervezése és általában az erőteljesebb agitációs munka mellett.

A kongresszus a szervezeti szabályzatot a nemzetiségek között végzett szocialista agitációra vonatkozó paragrafusokkal egészítette ki. A módosított szervezeti szabályzat előírta országos nemzetiségi szervező bizottságok megalakítását és ezek feladatát a nemzetiségi területeken kifejtendő agitációs és szervező munkában jelölte meg. Kimondotta: „A nemzetiségi területen kifejtendő szóbeli agitáció az elvtársak anyanyelvén történik. A szükséghez képest megjelenő pártlap, nemkülönben az országos bizottság által felállítandó titkárság, képezik ama eszközöket, melyeket a bizottság igénybe vehet.” A bizottságok hatáskörét és jelentőségét csökkenti azonban a szabályzat azon intézkedése, mely szerint „vegyes nyelvű területen, ahol párt, illetve szakszervezetek már léteznek, a nem magyar ajkú munkások is csak ezekbe tartozhatnak, tehát különálló nemzetiségi szervezetet nem képezhetnek”. E bizottságoknak arra kellett törekedniük, hogy „az egész párttevékenység terén az illetékes tényezők által a nem magyar ajkú elvtársak igényei figyelembe vetessenek”.[7]

A kongresszus azt bizonyítja, hogy a párt aktív vezető csoportja lényegében magáévá tette Garami érvelését, és az 1906-os kudarcot külső – a pártvezetőség hatáskörén kívüli – tényezőkre vezette vissza. A küldöttek a párt legfontosabb aktuális feladatát a koalíciós kormány elleni választójogi küzdelemben és a szervezkedés intenzitásának fokozásában látták. A kudarc tehát ekkor nem vezetett a szociáldemokrácia taktikájának – még kevésbé egész szövetségesi politikájának és megalapozó elméleti nézeteinek – kritikus felülvizsgálatára. A formálódó baloldali ellenzék is úgy látta, hogy a reakció fenyegető offenzívájával szemben – a kritikát is tompítva – erősíteni kell a szocialista mozgalom egységét.

Lábjegyzetek

  1. Kristóffy József. Népszava, 1906. április 10.
  2. A kormányváltozás. Ugyanott, 1906. április 10.
  3. A magyarországi szocialisztikus munkásmozgalmak az 1906. évben. Budapest, 1907. 30–39.
  4. Ugyanott 73.
  5. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt XIII. pártgyűlésének jegyzőkönyve. Budapest, 1906. 160–161.
  6. Ugyanott 98.
  7. Ugyanott 91.


A koalíciós kormány népellenes és nacionalista politikája
A munkásság harcai a koalíció hatalomra kerülésekorErényi Tibor Tartalomjegyzék A kormány támadása a Földmunkások Országos Szövetsége ellenDolmányos István és Erényi Tibor