A társadalmi reform elemei

A Múltunk wikiből
1843. május 18.
Megnyílik a magyar országgyűlés.
1843. május 21.
Pozsonyban Fekete Gábor megnyitja magyar színházat.
1843. május 31.
A kerületi ülés elfogadja az országgyűlés munkarendjét meghatározó válaszfeliratot.
1843. június 6.
A kerületi ülés elfogadja a magyar nyelvi törvényjavaslatot. Az ország határain belül a magyart kívánja egyedüli hivatalos nyelvvé emelni.
1843. június 8.
Széchenyi megkezdi Adó című cikksorozatat, melyben kifejti telekdíjtervét.
1843. június 12.
A kerületi ülés kidolgozza törvényjavaslatát a vallásügyben.
1843. június 20.
Az országos ülés táblai határozattal eltiltja a horvát követeket a latin szólástól.
1843. július 5.
V. Ferdinánd elutasítja az 1839–1840. évi országgyűéés kívánatait a vallás ügyében. Leirata kimondja a lelkiismereti szabadság és vallási viszonosság elvét.
1843. július 12.
Az országgyűlés válaszfelirata.
1843. július 13.
Teremrendezés ürügyén felfüggesztik az országgyűlés üléseit.
1843. augusztus 21.
A főrendek módosítják az alsótábla nyelvi javaslatat.
1843. augusztus 28.
A kerületi ülés befejezi a büntetőjogi munkálat első, a bűnről és a büntetésről szóló részének átvizsgálását.
1843. szeptember 12.
A főrendek elutasítják az alsótábla vallási javaslatait.
1843. szeptember 15.
A kerületi ülés befejezi a büntetőjogi munkálat harmadik, a börtönrendszerre vonatkozó részének átvizsgálását.
1843. szeptember 26.
A kerületi ülés megkezdi a városi ügy vitáját
1843. szeptember 28.
Kossuth közli a Pesti Hírlapban, hogy némi módosítással tamogatja Széchenyi telekdíjtervét.
1843. november 2.
Felolvassák az országgyűlésen az október 12-ről keltezett királyi leiratot, mely megsemmisíti az alsótábla június 20-i nyelvi határozatát.
1843. november 6.
A kerületi ülés befejezi a városok belszerkezetéről szóló törvényjavaslat kidolgozását.
1843. november 13–16.
Az alsótábla zárt tanácskozáson vitatja meg az október 12-i királyi leiratra adandó választ.
1843. november 20.
A kerületi ülés kimondja, hogy a királyi leirat ellenére is ragaszkodik a június 20-i táblai határozathoz.
1843. november 21.
A kerületi ülés 16 szavazatot biztosít a városok számára.
1843. december 1.
Az október 12-i 1eiratra adandó válasz országos vitája a horvát követek latin felszólalása nyomán botrányba fullad.
1843. december 3.
Megalakul a Magyar Kereskedelmi Társaság.
1843. december 5.
Az alsótábla kimondja, hogy óvást emel a horvát követek latin felszólalása ellen, de tettleg nem akadályozza azt.
1843. december 7.
Kossuth Kiábrándulás című vezércikkében kifejti, hogy a nemesség egyedül nem képes az átalakulás megvalósítására.
1843. december 9.
Zágrábban a horvát–magyar pártot támogató nemeseket fegyverrel kiüldözik a városból.
1843. december 11.
Az országgyűlés felirata a magyar nyelv ügyében.
1844. január 23.
V. Ferdinánd elutasítja, hogy a magyar legyen az egyedül hivatalos nyelv. Engedélyezi, hogy az országgyűlés és a törvények nyelve kizárólag ez legyen, így tanácskozzon a helytartótanács, a főtörvényszékek, s magyar legyen a kancellária kiadmányainak nyelve is.
1844. január 24.
A kerületi ülés befejezi vitáját a megyei tanácskozások és választások rendjéről.
1844. január 27.
A kerületi ülés elfogadja a törvény előtti egyenlőségen alapuló esküdtszéket.
A Nemzeti Színház bemutatja Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját.
1844. január 30.
A január 23-i királyi válasz hatására a kerületi ülés felfüggeszti a június 20-i nyelvi határozatot. A megtagadott nyelvi kívánságokat ismételten fel kívánja terjeszteni.
1844. február 1.
Az országgyűlési ifjúság tüntet a Pozsonyban megjelenő Uray Bálint szatmári követ ellen.
1844. február 23.
A kerületi ülés elfogadja az évenkénti országgyűlésről szóló törvényjavaslatot.
1844. február 28.
Az országgyűlés felirata a magyar nyelv ügyében.
Az országgyűlés feliratban kéri, hogy a király engedélyezze a katonai élelmezési és beszállásolási költségek megváltását.
1844. március 6.
A kerületi ülés országos választmányt kíván, mely módozatokat dolgozna ki az ország közszükségeinek fedezéséről.
1844. március 13.
A helytartótanács szerződést köt a Magyar Középponti Vasúttársasággal.
1844. március 30.
A főrendek befejezik a városi kérdés vitáját. Az alsótábla javaslatainak nagy részét elutasítják.
1844. április 11.
Kossuth bejelenti, hogy megválik a Pesti Hírlaptól.
1844. május 9.
A főrendek elvetik az évenkénti országgyűlésről szóló javaslatot.
1844. május 16.
V. Ferdinánd jóváhagyja a magyar Középponti Vasúttársaság alapszabályait.
1844. május 31.
Megalakul a Pesti Cukorfinomító Gyár-egyesület.
1844. június 18.
A Nemzeti Színház bemutatja Vörösmarty Mihály Czillei és a Hunyadiak című drámáját.
1844. július 1.
A Világ Budapesti Hiradó néven, Dessewffy Emil szellemi irányítása alatt jelenik meg.
1844. július 4.
Szalay László átveszi a [http://adtplus.arcanum.hu/hu/collection/PestiHirlap/ Pesti Hírlap[ szerkesztését.
V. Ferdinánd megparancsolja Mailáth Antal magyar kancellárnak, Jósika Samunak és Szögyény Lászlónak, hogy dolgozzák ki az országgyűlés után folytatandó politika elveit.
1844. július 15.
A kerületi ülés felirattervet dolgoz ki, melyben a bevezetendő védvamrendszer érdekében adatokat kérne az uralkodótól.
1844. július 30.
Az országgyűlés feliratban kéri a királyt, hogy a Magyar Középponti Vasúttársaság érdekében ne engedélyezze a Duna-jobbparti vasutat.
1844. augusztus 1.
A kerületi ülés elvileg elfogadja, hogy a papi javak az állam közszükségeire fordíthatók, de lemond az azonnali rendelkezésről.
1844. augusztus 3.
A főrendek nem hajlandók érdemben megvitatni az alsótábla javaslatát a megyei tanácskozások és választások rendjéről.
1844. augusztus 14.
A kerületi ülés kimondja, hogy azokat a vallási cikkelyeket, melyekben a két tábla megegyezett, külön felterjeszthetik.
1844. augusztus 17.
A kerületi ülés befejezi a büntetőjogi munkálat második részének átvizsgálását.
1844. augusztus 29.
A kerületi ülés elfogadja a nem nemesek birtokbírhatási képességét.
1844. augusztus 30.
A főrendek elutasítják a védvámrendszert.
1844. augusztus 31.
A kerületi ülés elutasítja az általános hivatalképességet, a közigazgatási hivatalokra azonban kinevezhetők, illetve választhatók a nem nemesek is.
1844. szeptember 3.
Az országgyűlés felirata az unitárius vallás befogadásáról.
1844. szeptember 10.
A főrendek elutasítják az esküdtszék bevezetését.
1844. szeptember 13.
Az országgyűlés felirata adatokat kér a királytól a vámrendszer meghatározása érdekében.
1844. szeptember 21.
Az országgyűlés felirata a szabad átmenetről.
1844. szeptember 24.
A kerületi ülés engedélyezi, hogy az alakuló Védegylet az alsótábla termét használja.
1844. szeptember 25.
A kerületi ülés lényeges pontokon közeledik a főrendek álláspontjához a városi javaslat megmentése érdekében.
1844. október 6.
Megalakul a Védegylet,
1844. október 7.
A kerületi ülésen nagy kisebbségben marad a háziadó közös viselése.
A kerületi ülés befejezi a hitelintézetről. szóló javaslat kidolgozását.
1844. október 8.
A kerületi ülés törvényjavaslatot dolgoz ki a Magyar Középponti Vasúttársaság érdekében.
1844. október 12.
Az országgyűlés felirata a nemesi javak bírhatásának kiterjesztéséről.
A kerületi ülés a vukovár-fiumei vasút részére minden kedvezményt megad, amit hasonló vállalatok kapnak.
1844. október 14.
A kerületi ülés az országos közszükségek fedezésére 2 millió 585 ezer pengő forint szabad ajánlatot tesz.
1844. október 15.
A kerületi ülés ünnepélyes nyilatkozatot fogad el, miszerint múlhatatlanul szükséges a közteherviselés.
1844. október 18.
A főrendek az általános hivatalképesség kimondását javasolják.
1844. október 19.
A kerületi ülés kidolgozza töréenyjavaslatát a közmunkákról.
1844. október 25.
Az orszaggyűlés felirata a hitelintézetről.
V. Ferdinánd elfogadja a birtokképesség kiterjesztését és a szabad vallási átmenetet.
1844. október 28.
A kerületi ülés felirattervet dolgoz ki, melyben az eredménytelenségre való tekintettel 1845. novemberre újabb országgyűlés összehívasát kéri.
1844. október 31.
Az országgyűlés felirata a hivatalképesség kiterjesztéséről.
A főrendek három évre szóló 1–1 millió pengő forintra csökkentik az alsótábla szabad ajánlatát.
1844. november 2.
V. Ferdinánd jóváhagyja a hivatalképesség kiterjesztését,
1844. november 6.
Az országgyűlés felirata a váltőtörvénykönyv módosításáról.
1844. november 7.
Megkezdődik a törvényszövegek egyeztetése.
A kerületi ülés a főrendekre hárítja a felelősséget a varosi kérdés bukásáért.
V. Ferdinánd tagadja az országgyűlés rendelkezési jogát a vámkérdésben.
1844. november 8.
Az országgyűlés felirata a közmunkák szabályozásáról.
1844. november 9.
Az országgyűlés felirata a vukovár-fiumei vasútról.
A kerületi ülés törvénytelenséggel vádolja a kormányt a Részek visszacsatolásanak elmulasztásáért. Határozatban ítéli el a vámügyben adott elutasító királyi választ, s az ipar támogatását a nemzetre, a Védegyletre bízza.
1844. november 10.
Az országgyűlés felirata a Magyar Középponti Vasúttársaság tárgyában.
1844. november 11.
V. Ferdinánd jóváhagyja a bevezetendő adminisztrátori rendszer elveit.
A kerületi ülés a főrendek ellenallására hárítva a felelősséget, leveszi a napirendről az országos pénztár ügyét.
1844. november 13.
V. Ferdinánd szentesíti a törvényeket. Befejeződik az országgyűlés.

Az országgyűlés ünnepélyes megnyitására május 14-én került sor, s néhány napon belül működésbe lendült az országgyűlés egész bonyolult, már az előző országgyűlésekről jól ismert mechanizmusa. A választási siker, az alsótáblai többség tudata a reformellenzék részéről a hangulatot optimistává tette és ezt csak fokozta, hogy maguk a királyi propozíciók is, több jelentéktelen részletkérdés ellenére, összességükben valóban lényeges és a haladás szempontjából fontos kérdések tárgyalását tűzték ki: a büntető törvénykönyvet, a katonai élelmezést, s a Duna-szabályozást illető, az 1840. évi országgyűlés által kiküldött országos bizottmányok munkálatait; a megyegyűlések (éppen a féktelen korteskedés által máris alaposan veszélyeztetett) tárgyalási rendjének szabályozását; a városok országgyűlési képviseletének rendezését; a váltótörvény máris szükségessé vált némely kiegészítését; a közlekedésügy javítása tárgyában javaslat készítését; egy országos hitelbank felállítására törvényjavaslat készítését; az eddig a pozsonyi polgárok egyre nagyobb sérelmére ingyen élvezett országgyűlési szállások bérének megállapítását és a térítés kötelezővé tételét; végül az országos választmányok munkálataira 1827–1828-ban előlegezett mintegy félmillió forint visszatérítését a kincstárnak. Jellemző, hogy a javaslatok ilyen kitűzésével Kossuth is meg volt elégedve, legalábbis látszólag: a javaslatok hivatkozási alapot nyújthattak Széchenyivel szemben a reformokat oly határozottan követelő politikájának igazolására. És valóban, az első órákban úgy is látszott, hogy ez az országgyűlés is tovább fogja vinni a reformok előző diétán már elkezdett kiépítését.

Az így feltámadt optimizmus tükröződött a királyi propozíciókra adott (a reformellenzék vezetői által felkeresett Deák és az alsótáblán az ő szerepét átvevő Klauzál közös munkájával Kehidán megfogalmazott) válaszfeliratban is. A felirat már bevezetésében szükségesnek érezte ugyan az ország sérelmeinek összefoglalását és felterjesztését („a kép mégis, mellyet hazánk állapotjának öszvege mutat, nem vigasztaló” – írják), mégis az előterjesztésekre azok jóindulatának őszinte elismerésével és ennek jeleként a tárgykör és a sorrend elfogadásával válaszolt. Panaszként került be azonban már a felirat bevezetésébe a Partium 1836-ban törvénybe iktatott visszacsatolásának végre nem hajtása, a magyar nyelv még kétséges helyzete, a vallási kérdés elintézetlensége, a népnevelés számos hiányossága, az adózók katonatartási és egyéb közterheinek igazságtalan felosztása, a diszkrimináló vámrendszer, a „kereskedést előmozdító eszközök” hiánya, a földbirtok s a „közhitel” még mindig meglevő bizonytalansága és az elszegényedés veszedelme, valamint – a politikai perekre célozva – „a személyes bátorlétnek már a múlt országgyűlés gondoskodására méltatott hiánya”. Végül konkrétan a múlt országgyűlésen elintézetlen vallásügyi törvényjavaslat megválaszolását és a királyi válaszok magyar nyelvű kiadását kérte a felirat.[1]

A munkáját a királyi javaslatok és a reformellenzék által meghatározott követelések így már az első hetekben világosan megfogalmazódó ellentétének, ám egyszersmind jórészt (legalábbis látszólag) még egységének jegyében megkezdő 1843–1844. évi országgyűlés 578 napja alatt kétségtelenül serényen dolgozott. Kivált az alsótábla, mely a törvények kezdeményezésének és az adóösszeg megajánlásának jogával hagyományosan rendelkezett, volt tevékeny: 352 kerületi és 274 országos vagy a főrendekkel közös ülést tartott, néha egy napon kétfélét is. Ezek mellett 5 országos és 10 kerületi választmányban is dolgozott, és az országgyűlés egész működését tükröző 599 iromány (köztük 58 felirat és 40 rájuk válaszoló királyi leirat) túlnyomó részben nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is az alsótábla, illetve a még 1840-ben kiküldött országos bizottságok nagyon is aktív és gondos munkáját tanúsítja. A 428 tételben felsorolt sérelmek pedig (még akkor is, ha tudjuk, hogy közülük 258-at rendszeres munkálatba vagy külön indítványba utaltak, vagy nem is tartottak felterjesztendőnek) némi képet adnak a tarsadalomban már eddig is felhalmozódott, s a maguk szabályos, intézmények által meghatározott útján megoldhatatlan problémák, s az általuk keltett feszültség növekedéséről.

Az országgyűlés tárgyai közül a már részletesen ismertetett és még az országgyűlést megelőzően országos bizottmányi munkálattal elkészült büntetőtörvénykezési reform mellett kiemelendő az a rendkívül részletes, 473 paragrafusból álló törvényjavaslat, mely a királyi propozícióknak megfelelően a szabad királyi városok országgyűlési képviseletének rendezését; szavazataik számának növelését célozta, ám ezt – s már a polgári reform érdekében – belszerkezetük rendezésével, demokratizálásával kapcsolva egybe.

A törvényjavaslat mindenekelőtt a nemesi udvartelkeket és a házakat közrendőri és büntető szempontból egyaránt a város hatósága alá helyezte, az úrbéri telkeket azonban nem. A törvényjavaslat szerint a városban letelepedési szándékában senkit nem lehet gátolni, ha hitelesen igazolja személyazonosságát, s ha jobbágy, földesurától elbocsátó levele is van. A város a „község”-et alkotó, állandóan letelepedett lakóit a javaslat polgárok és nem polgárok kategóriájára bontja. Mindenki, aki sem atyai, sem gyámi hatalom alatt nem áll, valláskülönbség nélkül (a zsidókat sem véve ki) polgár lehet, sőt ha a város területén egy éve ingatlana van, vagy ott három éve kézműiparral, gyárral vagy kereskedéssel rendelkezik, állandó lakos, és mindezek fejében egyenes adót fizet, köteles is polgárrá lenni. Az ügyvédek, orvosok, mérnökök, sebészek három év állandó városban lakás és foglalkozásuk utáni adózás után, valamint a négy éven át (a város nagysága szerint 80, 60, illetve 40 forint) házbért fizető személyek, ha akarnak, ugyancsak polgárokká lehetnek: tőlük e jog meg nem tagadható. Nem kaphat viszont polgárjogot az aktív katona (hacsak nem birtokos is a városban), és az, aki csak hivatalos vagy szolgálati viszonyból kifolyólag lakik a városban, és ott sem ingatlantulajdona nincs, sem nem folytat valamely ipari vagy kereskedelmi foglalkozást. A törvény – gesztusként a városok régi polgársága felé – e feltételek hiánya esetén is meghagyja ezt a jogot mindazoknak, akik pillanatnyilag polgárjoggal rendelkeznek.

Különben a törvény sem tud már különösebb előnyöket biztosítani a városi polgárnak azon túl, hogy jogot ad neki a városi képviselőtestületi és az országgyűlési képviselők megválasztásához. Már a városi haszonvételek bérelhetésének oly becses monopóliumát sem biztosítja számára. Kötelessége viszont adózni és polgárőri szolgálatot teljesíteni vagy helyettesítéséért fizetni. A „község”-be tartozó városi lakosok másik kategóriája az úgynevezett közlakos: neki nincs polgárjoga, de amennyiben ott is született, be kell fogadni a városba akkor is, ha koldus (bár koldusokat különben a város nem tartoznék befogadni). A ”község,-hez nem tartoznak az idegenek, akik közül a magyarországi „honfi” ugyancsak szerezhet ingatlant, gyáripart is gyakorolhat, és kereskedést is nyithat a városban, s ezek alapján jogosult lesz letelepedni, és ilyenként a „község” tagjává válni.

A törvényjavaslat részletesen szabályozza a város irányítását ellátó képviselő-testület összetételét. Ennek tagsága sincs polgárjoghoz kötve, bár választók csak polgárok lehetnek; taggá bármely állandó lakos megválasztható, kivéve a nem keresztényeket, a fizetéses köztisztviselőket, a katonákat és a papokat, a büntetőügyből kifolyólag polgárjoguktól megfosztott személyeket, valamint bányavárosokban a bányatiszteket és bányamunkásokat (mivel ezeknek a kamarától való függősége továbbra is megmaradt), végül az analfabétákat. A választás 6 évre szól, és a törvény alapján alakuló új képviselő-testületeknek a jelenlegi választott polgárok is csak újraválasztással maradhatnak tagjai. A törvényjavaslat rendkívül népes képviselőtestületeket alakít: Pest képviselőtestülete 1200, Debrecené 1000, Budáé 700, s még a kicsiny Ruszté is 60 tagból állna; ez a szám tízévenként a lakosság lélekszámának növekedése szerint bővíthető. A szavazás cédulával, titkosan történik: a szavazó valamennyi javasolt személy nevét ráírja a papírra és ezt borítékban magával hozva, bizottság előtt dobja be az urnába.

.A város közigazgatását a képviselő-testületi közgyűlés és az általa választott vezetőség irányítja; az igazságszolgáltatás megmarad a város hatáskörében, de ezt a főbíró elnökletével, a közigazgatástól teljesen elválasztva, 6–12 közbíró látja el, akiket szintén hatévenként választanak újra. Jellemző, hogy zsidót közbírói hivatalra sem engednek megválasztani. A város közrendjét a polgárőrség tartja fenn, melynek 40 éves koráig minden polgár tagja kell legyen: a polgárőrség maga választja tisztjeit, és ha a törvény erre kötelezi, a határokon belül katonai kötelezettsége is van. A városi önkormányzat fölött a főfelügyeletet kizárólag a helytartótanács gyakorolja, melynek bizonyos ügyekben jóváhagyási joga van az e célból fel is terjesztendő városi határozatok fölött, de ha hat hét alatt nem ad rájuk választ, a határozat jóváhagyottnak tekintendő. Ugyanez az eljárás a számadások vizsgálatánál is, csak itt egy év a megjegyzések megtételének határideje.

A törvényjavaslat az ilyen módon demokratizált szervezetű városoknak az országgyűlésen (a megyei szavazatok számának egyidejű megkettőzésével) 32 szavazatot adna, melyből Pest, Debrecen, Szabadka, Szeged, Buda és Pozsony 2–2 szavazattal rendelkeznék, további tíz város egy-egy követet küld, a többi 32 város pedig kerületekbe osztva választ tízet. Zsidó, bányamunkás és bányatiszt követnek sem választható.

Könnyű átlátni, hogy a városi szerkezet törvényjavaslatnak megfelelő átalakítása a városokon belül, és ezáltal az ország politikai állásfoglalásának kialakításában azon társadalmi rétegek súlyának megnövelését célozta, melyek a reformpolitika természetes szövetségeseiül kínálkoztak: a kispolgárságét egyrészt, s a modern tőkés elemekét másrészt. Az első esetében olyan rétegét, mely a társadalmi mozgás századelőtől meggyorsult üteme folytán nőtt nagyra, s éppen legújabban – és döntően éppen Kossuth sajátlag hozzá, s az ő léptékében szóló agitációján át – vált fogékonnyá a politika országos problémái iránt. E fordulat a kormány szempontjából veszélyes voltát csak növelte az, hogy egyrészt e réteg az őt mint réteget létrehozó társadalmi mozgás természetének és tendenciájának megfelelően már a legélesebb ellentétben állt mind a feudalizmussal, mind az abszolutizmussal (ha ugyanakkor nem kis hányadában, céhes kötöttségei miatt, antiliberális és antiszemita is volt), másrészt az a körülmény, hogy a reformellenzék nem állt meg a szabad királyi városi belszerkezet ilyen, a városok megemelt számú országgyűlési szavazatait várhatólag a maga számára biztosító átalakításánál. Az alsótábla ugyanis ezzel egyidejűleg törvényjavaslatokat terjesztett elő a már 1790 óta országrendiséget élvező Jászkun és Hajdú kerületek, valamint a magyar tengermelléki városok (Fiume és Buccari) belszerkezetének a szabad királyi városokéhoz hasonló demokratizálására, majd a szepesi 16 város hasonlóan demokratizált alapon ugyancsak országgyűlési képviseletet nyerő kerületté történő szervezésére. (De még a bányatörvény is tartalmazott hasonló tendenciákat, a bányahelyeken az igazságszolgáltatást elkülönítve a kincstár gazdasági igazgatásától és önállókká téve a bányaszékeket azzal is, hogy tagjaik választásába beleszólást ad a bányapolgároknak.) Végül törvényjavaslatot terjesztettek elő a rendek az ún. szabad községek rendezéséről is. A törvényjavaslat ilyennek a feudális szolgáltatásoktól már (gyakorlatilag az örökváltság vagy valamilyen mezővárosi jog elnyerése révén) felszabadult vagy felszabaduló, de jogszolgáltatásilag még földesúri joghatóság alatt maradt helységeket tekintette: általuk olyan társadalmi réteget tehát, melyet a reformellenzék joggal érezhetett politikája természetes szövetségesének. A törvényjavaslat tág határok között konkretizálta a szabad község fogalmát, ilyennek tekintve azt a községet, mely a földesúri tartozásoktól, szolgáltatásoktól és adózástól tökéletesen és örökösen megváltván magát, felette az úri hatóság teljesen megszűnt vagy meg fog szűnni: ezek beligazgatását a megyék a jászkun községek mintájára tartoznak rendezni. A törvényjavaslat azonban azzal is számolt, hogy vannak magukat meg nem váltott, de csupán „régi szerződések, vagy más állandó kötések, adományok és kiváltságok folytán az úrbéri tartozásoknak természetbeni kiszolgáltatására vagy semmi, vagy csak némi részben kötelezett”[2] helységek: ezek is szabad községeknek tekintendők, melyek a maguk viszonyát a földesurakhoz ugyancsak a fenti törvény szerint rendezhetik, megszüntetve az úri hatóságot a közigazgatás és a törvénykezés vonatkozásában. E jogállásukat tekintve valóban széles spektrumban elhelyezkedett helységeknek (köztük a mezővárosoknak) a törvényjavaslat, a lakosok által választott képviselőik közvetítésével, a megyegyűléseken kívánt ülést és szavazati jogot biztosítani.

„Minél inkább érezhető a nemzeti közéletben a kiváltságtalan osztályoknak napról napra nyomósabb fejlődése, minél szükségesebb, hogy a fejlődő erők igényeit a törvényhozásnak kielégítetlen hagyni nem lehet, minél igazabb, hogy a nemzeti közéletben egybeforrt elemek igényeit kiegyenlíteni csak úgy lehet, ha mindennemű érettségre fejlődött erőnek mind önügyei elintézésére, mind a közdolgok feletti határozatba a kellő befolyás megadatik, annál fontosabbnak tartottak a KK és RR mind a szabad kerületek, mind a szabad községek elrendezésének tárgyait”[3] – indokolja eljárását az alsótábla a főrendeknek e javaslatokat végleg elutasító üzenetével szemben. Álláspontjuk érthető, hiszen e községtípusok nagy és a mezővárosodás révén már eddig is, az örökváltság révén pedig várhatóan még egyre növekvő számát tekintve, helyük a megyegyűlésekben legalább oly nagy mértékben növelte volna a reformellenzék súlyát, mint azt a szabad királyi városokban a városi reform tervezte.

Ugyanebbe az irányba mutatott a törvényjavaslat, mely – megfelelően a királyi előadásoknak – a megyei „kihágások” megakadályozásáról intézkedett. Ez a vármegyékben háromévenként kötelező általános tisztújítást írt elő, még arra az esetre is, ha a főispán ezt nem akarná. A tisztújítas alól csak a tisztiorvos és a levéltárnok volt kivéve: állásuk élethossziglanra szólván. (A főispán esküjében a törvényjavaslat szerint arra tesz fogadalmat, „hogy törvénytelen parancsok vagy utasítások sikerítésére segédkezet nem nyújtandok”.)[4] A törvényjavaslat részleteiben szabályozza a jelölés módját, a választásra jogosultak és a választhatók körét, a titkosan végrehajtandó szavazás módját, sőt technikáját is, és meghatározza a tulajdonképpeni rendbontásnak, kihágásnak minősíthető széksértések ismérveit. Ilyennek tekintik azt, ha (kardot kivéve) valaki fegyverrel jelenik meg az ülésteremben; zenével vagy zászlóval, vagy részegen vezeti be a választókat, vagy ha székestől emelgetik a jelöltet. Végül a rendfenntartás módozatait szabályozzák.

A törvényjavaslatból azonban itt is különösen az a rész érdemel figyelmet, melyben a reformellenzék a választójog feltételeit állapítja meg. A választójogosultak köre már éppúgy túlterjed a szorosan vett nemesi kereteken, mint a városokban a hagyományos feudális polgárfogalom körén. Eszerint választó lehet minden 20 éven felüli keresztény magyar bennszülött vagy 10 éve Magyarországon lakó és 3 éve a megyében lakó férfi, aki elégségesen járatos a magyar nyelvben és megfelel a következő feltételek valamelyikének: lakos vagy birtokos nemes; a megyében lakó vagy ott birtokos táblabíró; megyei vagy királyi köztisztviselő, vagy olyan gazdatiszt, aki legalább filozófiát vagy gazdasági iskolát végzett; oktató, ide értve a falusi iskolamestereket és a rendszeresített segédtanítókat is; az Akadémia tagja vagy ügyvéd, orvosdoktor vagy okleveles sebész, hites mérnök, okleveles gyógyszerész, akadémiai művész, politechnikumot végzett mérnök, selmeci végzettségű bányatiszt; szolgálaton kívüli katonatiszt, fogalmazónál magasabb rangú kormányszéki tisztviselő; legalább napi 50 munkással rendszeresen dolgozó gyár vagy bánya igazgatója; első osztályú adózó kereskedő; olyan haszonbérlő vagy zálogos, aki legalább 25 állandó cseléddel vagy ezzel felérő munkaerővel gazdálkodik; függetlenített (tehát nem egyszersmind kántor vagy tanító is) községi jegyző. A közgyűlésen ezenkívül helye van .a megyében levő szabad királyi városok egy-egy képviselőjének, a keresztény lelkipásztoroknak, helyettesüknek és segédjüknek (a görögkeletiek esetében csak a pópának és segédjének, ha legalább filozófiát végzett); a szerzetesek közül azonban csak a házfőnök vagy helyettese lehet tagja közgyűlésnek. A törvényjavaslat végül a megyei közgyűlésen helyet ad szabad községeknek is egy-egy képviselőjük révén. A törvényjavaslat a szabad község fogalmát itt mintha kissé szűkítené: a váltóeljárásra is képes, rendezett tanáccsal bíró, valamint a királyi szabadalommal kiváltságolt, illetve magukat örökösen megváltott városokat tekinti ilyennek és azokat, melyeknek eddig is volt választójoguk a közgyűlésen.

Tulajdonképpen nem meglepő, hogy bár mindezen reformjavaslatok a zsidókat gondosan távol igyekeztek tartani az államhatalom még helyhatósági szintű pozícióiból is, ugyanakkor most az országgyűlés újból elővette a zsidók az 1839–1840. évi országgyűlésen már kezdeményezett, de az udvar ellenállása miatt helyzetük bizonyos könnyítésétől eltekintve meg nem valósult emancipációjának kérdését. Akkor a rendek keserű hangú feliratban vették tudomásul annak megakadályozását, hogy „a zsidóknak adandó engedmények által érdekeik a közérdekkel egyesíttessenek”.[5] A polgári átalakulás feltételeinek gyorsuló érlelődése, az ezáltal igényelt egyre nagyobb tőke és hitel hiánya – de legalább annyira az igény a sajátlag polgári funkciójú rétegek számának és súlyának növelésére – ezt az egyesítést most még sürgetőbbé tette. Ennek jegyében az e tárgyban kelt új, 1844. évi törvényjavaslat – jórészt az 1840. évit ismételve – kimondja a türelmi adó megszüntetését; engedélyezi a zsidóknak, hogy bárhol, minden megszorítás nélkül megtelepedjenek; lehetővé teszi, hogy a zsidók nemesi jószágot haszonbérben és nemcsak jobbágyi, hanem szabad királyi városi telket is örökjogon bírhassanak; gyárat, műhelyt, kereskedést szabadon nyithassanak, és ezekben nem zsidó segéderőket is foglalkoztathassanak; megnyitja a zsidók előtt az összes értelmiségi pályát, ide értve a gyógyszerészit és a mérnökit is; és megfelelő középiskolai bizonyítvány bemutatása esetén lehetővé teszi beiratkozásukat a keresztény tanítóképzőkbe. Jellemző, hogy ugyanakkor a törvényjavaslat rendkívül részletes előírásokat tartalmazott az ennek fejében a zsidók asszimilációját elősegíteni alkalmas lépésekre is: elrendelte zsidó népnevelési bizottság megalakítását (melybe minden törvényhatóságból egy, az ottani zsidók által választott tagot kell küldeni), egy országosan a helytartótanács által kiszabott és kivetett hozzájárulásból magyar nyelvű zsidó tanítóképző és rabbiképző felállítását, és kimondta, hogy 8 év után zsidó tanító, 10 év után pedig rabbi csak az lehessen, aki ért magyarul, és magyarul tanítani is képes.

Jellemző, hogy a máskor oly akadékoskodó főrendek ezt a törvényjavaslatot igen gyorsan elfogadták, csupán az oktatásra vonatkozó rendelkezések elhagyását követelték, lévén ez aulikus felfogásuk szerint a királyi felségjog keretébe tartozó ügy, s különben is az egész hazai oktatásügy rendezése során szabályozandó. Ugyanakkor azonban törvényjavaslatot kívántak a zsidók betelepülésének szabályozásáról és nem kevésbé jellemző, hogy ezt a törvényjavaslatot a két tábla ismét gyorsan és minden jelentős súrlódás nélkül fogadta el. E törvényjavaslat szerint a betelepülni kívánó zsidónak folyamodványt kell beadnia ahhoz a törvényhatósághoz, amelyben le kíván telepedni; ehhez előző lakóhelyéről erkölcsi bizonyítványt kell mellékelnie, 5 ezer forint készpénzt kell felmutatnia (a főrendek javaslatára ezt értelmiségiek esetén 2, másoknál viszont 10 ezer forintra változtatták) és be kell jelentenie, miből kíván megélni. Aki e feltételeknek megfelel, annak a letelepedési engedélyt bárhol meg kell adni, és ha pénzét valóban iparba, kereskedelembe fekteti és magyarul is megtanul, 10 – nagyobb szabású vállalkozás esetén már 5 – év után a honfiúságot is megkaphatja. Aki viszont enélkül akarna letelepedni valahol, azt ki kell toloncolni az országból. Egészében olyan javaslat ez, melynek kétségtelen liberalizmusát és őszinte asszimilációs igényét legföljebb a vagyoni feltételek meglehetősen nyers hangsúlyozása homályosítja el.

Lábjegyzetek

  1. Írások 1843. 36. sz., II. 14.
  2. Ugyanott 156. sz., II. 514.
  3. Ugyanott 512. sz., V. 19.
  4. Ugyanott 119. sz., II. 160.
  5. Idézi: Kovács Ferenc, Az 1843/44-ik évi magyar országgyűlési alsó tábla kerületi üléseinek naplója. VI. Budapest, 1894. 464.


Az 1843–1844. évi országgyűlés
Az országgyűlési utasítások: a liberálisok eredményei és kudarcai Tartalomjegyzék A gazdasági reformjavaslatok