A terméseredmények

A Múltunk wikiből
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Az egy pozsonyi mérő vetésterület utáni haszon a Magyar Királyságban 1828-ban

A mezőgazdaságban egyre fokozódó változások mértékére a terméseredmények világítanak rá a legjobban. A feudalizmus évszázadai alatt a terméseredmények hosszú ideig azonos szint körül mozogtak, mert a termelés tényezői közül a legdöntőbb, a föld minősége határozta meg őket. A terméseredményeket akkor még nem a területhez, hanem az elvetett maghoz viszonyítva mérték. A 16–17. században a gabonatermés általában az elvetett mag három- és négyszeresét hozta. A négyszeres terméseredmény az 1840-es években – feltételezve, hogy egy kat. holdba 2,66 pozsonyi mérő magot vetettek, s hogy a pozsonyi mérő 62,5 liter űrtartalmú – kat. holdanként 10,6–10,9 pozsonyi mérő (kat. holdanként 6,8 hl, hektáronként 11,8 hl) termésnek felel meg.

A négyszeres maghozam nemcsak a magyarországi, hanem egy ideig a lengyel, az osztrák, a mecklenburgi uradalmi gazdálkodást is egyaránt jellemezte. A Lengyel Királyságban az 1820-as évek végétől kezdett nőni a termelt gabona mennyisége, a maghozam 1864-ig megháromszorozódott. Ausztriában a négyszeres maghozamot 1790 után meghaladták. Mecklenburgban a gabonatermelés már 1750-től elérte a nyolcszoros maghozamot. E szint körül mozgott az 1800-as évek végéig, aztán a tizenkétszeresére emelkedett.

Erdélyben az elvetett búzamag átlagosan három–négyszeresét, kivételesen öt–tíz szemet, rendkívüli egyedi esetekben tizennégyet hozott, a kétszeres három–négyet, a rozs négyet, az árpa négyet, a zab 4,9-et, az alakor 5,7-et, az elvetett kukoricaszem 35,5 szemet.

Az árutermelést folytató, a második típusba tartozó birtokosok eredményeiket racionális gazdasági szervezetüknek, kialakított nagytábláiknak, benne a lecsapolásokkal nyert és a jobbágyoktól elvett jó földdaraboknak, a tőlük visszaváltott, s jobb hozamokat adó, frissen művelésbe vont irtványoknak, továbbá a háromnyomásos gazdálkodás keretében az ugarnak a termelésbe való valamilyen mértékű bevonásának köszönhették. Megközelítették a hagyományos gazdálkodás viszonyai között elérhető maximumot.

Azok az árutermelő földesurak, akik a háromnyomásos gazdálkodás kereteit áttörték, birtokaikon a mecklenburgi, illetve a holsteini gazdálkodást vagy a forgós gazdálkodást meghonosították, az istállózást, állatállományukban a fajtaváltást megkezdték, eredményeiket már az új gazdasági technikának köszönhették, és elérték a nyolcszoros, kilencszeres maghozamot. Ezek közé a gazdaságok közé tartoztak Hunyady János gróf ürményi, József nádor alcsúti es kisjenői, Károly főherceg magyaróvári, Széchenyi István nagycenki, Károlyi Lajos gróf suránymegyeri, Batthyány Lajos gróf ikervári uradalmai.

A majorsági terméseredmények mellett a jobbágyok terméseredményei, amelyek évszázadok során a földesúri terméseredményeket meghaladták, 1780 és 1848 között kezdtek lemaradni. 1800 és 1815 között búzából 8:2, rozsból 13:3 és zabból 12:4 arányban adtak több gabonát az asztagok a földesúri, mint a paraszti szérűkön.

Irodalom

A terméseredményekre: Gyömrei 244.; Makkai László, Az allódiumok gabonatermelésének vizsgálata maghozam szempontjából (Mezőgazdasági termelés és termelékenység Magyarországon. Agrártörténeti Szemle, 1968. 1–2); Wellmann Imre, Mezőgazdaság-történetírásunk új útjai (In: Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése 60. évfordulójának ünnepére. Budapest, 1937); Balogh 1965; Dávid Zoltán, A paraszti gazdálkodás mérlege /Bihar megyei adatok 1789-ből/ (Agrártörténeti Szemle, 1969. 1–2); Dávid Zoltán, Adatok a mezőgazdasági termelés nagyságáról 1786–1789 (Történeti Statisztikai Évkönyv 1965–1966. Budapest, 1968).

A mezőgazdaságRuzsás Lajos
A szántó-, rét- és legelőgazdálkodás Tartalomjegyzék Az állattenyésztés