A termelőerők fejlődése

A Múltunk wikiből

A tudás, elmélyült szakismeretek gyarapodásának, fejlettebb eszközök és eljárások latba vetésének korszakunk végéig még csak csekély része volt mezőgazdálkodásunk eredményességének növekedésében. De ha intenzív irányban alig mutatkozott is előrelépés, mennyiségi tekintetben már a termelőerők fejlődésére világított rá alapvető összetevőjüknek: a népességnek növekedése. Amint említettük, a szatmári béke idejétől korszakunk végéig mintegy 168,42%-kal lett nagyobb az ország lakossága, s még valamivel nagyobb arányban azoknak száma, kik élelemmel s részben nyersanyaggal öntevékenyen már nem látták el magukat. S ha egyes kevésbé termékeny vidékeket időnként, sovány esztendőkben sújtott is az ínség, ez azon múlt általában, hogy a bőven termő tájak fölöslegei a szállítási nehézségek miatt csak üggyel-bajjal tudhattak eljutni a szükséget szenvedőkhöz, nem pedig azon, mintha Magyarország agrártermelése elmaradt volna a fogyasztók igényeinek fokozódása mögött. Hiszen, amint erre még rátérünk, a század folyamán mind szélesebben bontakozott ki az országnak mezőgazdasági cikkeket exportáló jellege.

Mekkora volt agrártermelésünk fejlődése, főképp az egyik fő összetevő: az állattartás oldaláról, bajos számszerűen fölmérni. A szorosan vett Magyarországot (a Bánság nélkül) tekintve, kedvezőbb a helyzet a növénytermesztés területén: itt már nyílik valamelyes mód az 1720-i országos összeírás és egy 1780-i évszámot viselő forrás között egybevetésre a termőre fogott földeket s a gabonatermést illetően, ha az Acsády által helytelenül alkalmazott mértéket az összeíróknak pontosan előírttal cseréljük fel, s a gabonatermés fejlődésének bemutatásakor az egyik összeírásból hiányzó egy vármegyét, a másikból kimaradt hármat kölcsönösen kiiktatjuk. Ez azonban még csak a kisebb gondot jelenti: fontosabb ennél, hogy még a fejlettebb számszerű nyilvántartás idejéből származó 1780-i összeírás sem szolgál olyan számadatokkal, melyekre teljes mértékben hagyatkozhatunk, annál kevésbé a hat évtizeddel korábbi. A fölvételek általában paraszti bemondásra épültek, az általuk közölt területi és termésadatok helyszíni ellenőrzésére, konkrét föl- és megmérésre alig került sor. A táblázatokba sűrített adatok tehát inkább a fejlődés irányának érzékeltetésére, mint a történeti valóságnak megfelelő értéknagyságok rögzítésére alkalmasok. Leginkább még az eltérő történeti adottságokból kiinduló arány- és mozgásbeli különbségek tűnnek ki belőlük az egyes országrészek (a volt királyi Magyarország, az egykori végvárvidék és a hajdani török terület) között.

Az összterület és a hasznosítható terület megoszlása az egyes országrészek között (1720–1780)
Megnevezés Terület Hasznosítható terület
négyzetkilométerben százalékban hektárban az összterület százalékában
a volt királyi Magyarország 83 915 44,00 6 730 219 80,20
az egykori végvárvidék 45 385 23,79 3 756 547 82,77
a hajdani török terület 61 440 32,21 5 022 119 81,74:
Együtt 190&bsp;740 100,00 15 508 885 81,31
A települések számának és megoszlásának alakulása (1720, 1780)
Megnevezés Települések
száma megoszlása gyarapodása (%)
1720 1780 1720 1780
a volt királyi Magyarország 5226 5283 65,34 60,25 1,09
az egykori végvárvidék 1733 2117 21,67 24,15 22,16
a hajdani török terület 1039 1368 12,99 15,60 31,67
Együtt 7998 8768 100,00 100,00 9,63
A családfők, illetőleg a lakosok száma és megoszlása (1720, 1780)
Megnevezés Családfők Lakosok Családfők Lakosok
száma százalékos megoszlása
1720 1780 1720 1780
a volt királyi Magyarország 99 769 2 091 020 60,15 47,89
az egykori végvárvidék 32 642 1 083 056 19,68 24,81
a hajdani török terület 33 452 1 191 932 20,17 27,30
Összesen 165 863 4 366 008 100,00 100,00
A szántóföld területe és megoszlása (1720, 1780)
Megnevezés Szántóföld
területe (ha) megoszlása (%) növekedése (%)
1720 1780 1720 1780
a volt királyi Magyarország 175 875 760 693 52,08 43,25 332,02
az egykori végvárvidék 63 027 358 699 18,67 20,40 469,12
a hajdani török terület 98 777 639 244 29,25 36,35 547,16
Együtt 337 679 1 758 636 100,00 100,00 420,80
A kaszáló területe és megoszlása (1720, 1780)
Megnevezés Kaszáló
területe (ha) megoszlása (%) növekedése (%)
1720 1780 1720 1780
a volt királyi Magyarország 44 279 173 286 51,75 36,22 291,35
az egykori végvárvidék 20 449 114 177 23,90 23,86 458,35
a hajdani török terület 20 839 190 989 24,35 39,92 816,50
Együtt 85 567 478 452 100,00 100,00 459,15
A szőlő területe és megoszlása, (1720, 1780)
Megnevezés Szölö
területe (ha) megoszlása (%) növekedés (%)
1720 1780 1720 1780
a volt királyi Magyarország 19 508 22 919 62,7O 34,36 17,49
az egykori végvárvidék 4803 19 848 15,44 29,76 313,24
a hajdani török terület 6800 23 929 21,86 35,88 259,90
Együtt 31 111 66 696 100,00 100,00 114,38
A termőre fordított terület nagysága és megoszlása (1720, 1780)
Megnevezés Termőre fordított terület
nagysága (ha) megoszlása (%) növekedés (%)
1720 1780 1720 1780
a volt királyi Magyarország 239 662 956 898 52,75 41,53 299,27
az egykori végvárvidék 88 279 492 724 19,43 21,39 458,14
a hajdani török terület 126 416 854 162 27,82 37,08 575,68
Együtt 454 357 2 303 784 100,00 100,00 407,04
A hasznosítható terület felhasználásának alakulása (1720, 1780)
Megnevezés Szántóföld Kaszáló Szőlő Termőre fogott föld
a hasznosítható terület százalékában
1720 11780 1720 ! 1780 1720 1780 1720 1780
a volt királyi Magyarország 2,61 11,30 0,66 2,57 0,29 0,34 3,56 14,22
az egykori végvárvidék 1,68 9,55 0,54 3,04 0,13 0,53 2,35 13,12
a hajdani török terület 1,97 12,73 0,41 3,80 0,14 0,48 2,52 17,01
Együtt 2,18 11,34 0,55 3,08 0,20 0,43 2,93 14,85
A gabonatermés alakulása hektoliterben és százalékos növekedése (1720, 1780)
Megnevezés 1720 1780 Növekedés (%)
a volt királyi Magyarország 1 279 826 3 351 106 161,84
az egykori végvárvidék 566 287 1 235 977 118,27
a hajdani török terület 808 302 3 039 379 276,02
Együtt 2 654 085 7 626 462 187,32
A gabonatermés alakulása hektoliterben hektáronként (1720, 1780)
Megnevezetés 1 hektár bevetett földön 1 családföre jutott átlag 1 lakosra jutott átlag
kétnyomásos háromnyomásos
rendszert követve
1720 1780 1720 1780 1720 1780
a volt királyi Magyarország 14,55 8,81 10,92 5,61 12,83 1,60
az egykori végvárvidék 17,97 6,89 13,48 5,17 17,35 1,14
a hajdani török terület 16,37 9,51 12,28 7,13 24,16 2,55
Együtt 15,72 8,67 11,79 6,50 16,00 1,75
A gabonatermésnek a vetéshez való aránya, két-, illetve háromnyomású gazdálkodás esetén (1720, 1780)
Megnevezés A gabonatermés hányszorosa a vetésmennyiségnek
kétnyomású háromnyomású
rendszert követve
1720 1780 1720 1780
a volt királyi Magyarország 4,47 2,71 3,35 2,03
az egykori végvárvidék 5,52 2,12 4,14 1,59
a hajdani török terület 5,02 2,92 3,77 2,19
Együtt 4,83 2,66 3,62 2,00
A fő gabonafélék termése hektoliterben országrészek szerint 1780 táján
Megnevezés Búza Rozs Árpa Zab Összesen
a volt királyi Magyarország 719 738 1 025 565 586 368 1 019 435 3 351 106
az egykori végvárvidék 408 132 333 626 186 990 307 229 1 235 977
a hajdani török terület 1 255 521 467 178 485 453 831 227 3 039 379
Összesen 2 383 391 1 826 369 1 258 811 2 157 891 7 626 462
A fő gabonafélék termése százalékos megoszlásban országrészek szerint 1780 táján
Megnevezés Búza Rozs Árpa Zab Együtt
a volt királyi Magyarország 30,20 56,15 46,58 47,24 43,94
az egykori végvárvidék 17,12 18,27 14,85 14,24 16,21
a hajdani török terület 52,68 25,58 30,57 38,52 39,85
Összesen 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00
A fő gabonafélék százalékos térfogataránya egy-egy országrészen belül 1780 táján
Megnevezés Búza Rozs Árpa Zab Összesen
a volt királyi Magyarország 21,48 30,60 17,50 30,42 100,00
az egykori végvárvidék 33,02 26,99 15,13 24,86 100,00
a hajdani török terület 41,31 15,37 15,97 27,35 100,00
Együtt 31,25 23,95 16,51 28,29 100,00
A gabonafélék ára 1780 táján (Ft/hl)
Megnevezés Búza Rozs Árpa Zab
a volt királyi Magyarország 3,77 2,55 1,63 0,91
az egykori végvárvidék 3.02 2,14 1,11 0,79
a hajdani török terület 3,05 2,06 1.19 0,68
Együtt 3,47 2,37 1,40 0,82
Az adóporták száma, illetve változása (1723, 1780)
Megnevezés Adóporták száma Többlet, illetve csökkenés (%)
1723 1780
a volt királyi Magyarország 3597,5 3121,75 -13,22
az egykori végvárvidék 989,75 1106,25 +11,77
a hajdani török terület 733 1152,50 +57,23
Együtt 5320,25 5380,50 +1,13

A szembeszökő eltérések, melyek a század első két évtizedében még élesen megkülönböztették a törökök pusztította országrészt a tőlük megóvott tájaktól, e számok tükrében jelentősen tompultak hat évtized újjáépítő erőfeszítése nyomán. Ám teljesen korántsem sikerült elegyengetni annak utóhatásait, amivel a nehéz idők megpróbáltatásai más-más mértékben sújtották az ország egyes vidékeinek mezőgazdasági összetevőit. Még mindig megokoltnak mutatkozik külön-külön is megtekinteni az egykori királyi Magyarország, végvárvidék és török terület sajátos vonásokat is felvillantó agrárviszonyait. Az előbbit, nem csekély kihatással a gazdálkodás intenzívebb folytatására, még 1780-ban is a települések jóval nagyobb sűrűsége jellemzi, szemben a pusztákban ekkor is bővelkedő déli és középső megyékkel. Az itt csak lassanként csökkenő földbőséggel összefüggően viszont a török pusztította országrész népe jóval nagyobb kiterjedésű szántóföldhöz, kaszálóhoz, sőt szőlőhöz is jutott, mint ami az odatartozó terület arányának megfelelne. E fő művelési ágak kiterjedése mégis országszerte is igen szegényes ahhoz a nagyságrendhez képest, melyet, nyilvánvalóan a II. József-kori kataszteri fölmérés során, hasznosíthatónak-hasznosítottnak minősítettek. Persze az adófizetők rendszerint a valóság mögött maradó bemondásának általában, különösen a korábbi összeírás fogyatékosságainak is tulajdonítható, hogy e művelési ágak s a belőlük összegeződő „termőre fogott föld” – természetesen a földesúri kezelésben levő terület nélkül – ennyire csekély mennyiséget képviselt még 1780-ban is. A fő termény: a gabona terméseredményei is nem annyira területegységenként elért nagyobb termelékenységre, mint a megművelt föld kiterjesztésére utalnak. Adott terméshozamnak az alapjául szolgáló vetésterülethez való viszonyítása során – itt az általános szokásból indultunk ki, melynek megfelelően egy 1200 négyszögöles holdba zabból rendszerint 2,5, a többi kalászosból 2 pozsonyi mérőnyi magot vetettek – önként adódik a háromnyomású gazdálkodás esetében kisebb hektáronkénti hozam, minthogy ez harmadával kiterjedtebb szántóföldet fordított termőre, mint a kétnyomású gazdálkodás. De a térfogategységben számított terméshozamok az utóbbi esetben is igen szerények – akkor is, ha, mint a vetőmagmennyiséghez viszonyított termés kimutatásában, hozzájuk számítjuk a vetőmagnak (ami négyszeresnek mondott hozam esetében 25%-kal tenne többet), amit a paraszt nem szokott bemondani. S még kisebb eredményre jutnánk. ha a hektoliterben megadott termést súlyban akarnánk kifejezni, hiszen a négy gabonafaj átlagos súlya hektoliterenként aligha tett többet 61,5 kg-nál. Ugyancsak csekélyek az 1 családfőre, s még ezekhez viszonyítva is ilyennek tűnnek föl 1780-ban az 1 lakosra számítható gabonatermés-adatok, rá kell azonban mutatni arra, hogy 1720 táján, kivált a töröktől visszahódított területen, öt főnél jóval népesebb paraszti „famíliával” számoltak. Még súlyosabbnak látszanék a termelő helyzete, ha a háztartás és egy-egy lakos ellátására csupán a kenyérgabonát vennők tekintetbe, abból kiindulva, ahogy búza, rozs, árpa és zab termésének elkülönítésére az 1780 körüli összeírás módot ad. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az őszi vetésűeket nem lehetett teljesen egyértelműeknek venni a kenyérgabonával. Túl azon, hogy számos helyen tavaszi búzát is termesztettek, s már csak ezért sem célzott csakis az őszi vetés az emberi fogyasztás kielégítésére, árpa- és zablisztből is sütöttek kenyeret az ország északi részén, ahol kivált a búza nem termett meg jól (Árva megye kitűnt például árpatermesztésével). Ezzel is összefügg, hogy míg a volt királyi Magyarországon a rozs foglalta el a fő helyet a gabonafélék között, a búzatermésnek több mint a fele a hajdani török területről, elsősorban az Alföldről származott. Nem tudjuk egyébként, hogy a két tárgyalt összeírás termésadatai hány év átlagát fejezik ki, márpedig nemcsak a bor-, de a gabonatermés esetében is csupán esztendők hosszú és megszakítatlan során át följegyzett adatok adnak megbízható, jó és rossz évek eredményeit kiegyenlítő alapot termésátlagok megállapítására. Vonatkozik ez az árakra is, melyek sovány termés hírére szöktek a magasba, kivált ott, ahol különben sem takarítottak be fölösleget a kenyérrevalóból, de egy-egy esztendőn belül is többet fizettek a gabonáért aratás előtt többnyire, ilyenkor ugyanis, rendszeres készletgazdálkodás hiányában, számos helyen fogytán volt már, megnövelve a keresletet iránta. Viszont a tágabb s jobbára termékenyebb földdarabok adta bő termés és ellátás, másfelől felvevő piacok távolsága járult hozzá ahhoz, hogy a töröktől megszabadult országrész kiterjedt tájain átlag 23–47%-kal kevesebbet adtak az egyes gabonafélékért, mint a nyugati és az északi vármegyékben; Csanád, Bács-Bodrog, Baranya, Tolna, Somogy és Szabolcs vármegye nem is jelentette külön a búza árát; mintegy jelezve, hogy náluk „nincs is ára”, nincs rá vevő. Feltűnő különbségek mutatkoznak továbbá az egyes kalászosok között térfogategységben számított, búzától zab felé mindinkább csökkenő árukat tekintve; súlyban ez még fokozottabb eltéréseket jelentett. Ismét utalni kell végül arra, hogy az adóporták mögött nem egyenlő értékű gazdasági egységek rejlenek. Mégis, általában bármennyire elkésve ébredtek egy-egy hajdan erősen elpusztult vármegye erőgyarapodásának tudatára, s bármilyen nehéz volt e fölismerésnek az adóteher újra való felosztásában érvényt szerezni, a rendek körében kialakult megítélés tükröződött abban, hogy hat évtized fejlődésének láttán 57,23%-kal növelték az egykori török terület megyéinek népére nehezedő állami adó terhét.

Míg az előző táblázatok az 1720-i és az 1780. évvel jelölt összeírás adatainak egybevetése alapján az adófizető nép a – a falun élők közé a hajdúkat és a j ászokat-kunokat is beleértve – mezőgazdálkodásnak főbb jellemzőiről törekedtek képet adni, a következő táblázatok az úrbérrendezés során készített úrbéri tabellák adatainak 1786-i összegezésére építve, egyetlen, igaz, 1766-tól 1780-ig elnyúló időkörből, kifejezetten csak a jobbágynépet (társadalmi tagozódását illetően a Bánság három megyéjére is kiterjeszkedve) ölelik fel ugyancsak a szorosan vett Magyarország területén, ezúttal is országrészenként tüntetve fel összetételét, birtokát s részben úrbéres terheit, úgy, amint azokat Mária Terézia előírta.

Hangsúlyozni kell, hogy az adófizetőkről 1780 táján készült,az előző táblázatokban felhasznált forrás nem terjedt ki az egész agrárnépességre, úgy a következő táblázatok sem adnak 601 391 családfőnél többről számot, ugyanakkor, midőn a Dráván s a Királyhágón innen, a Bánsággal együtt 203 068 négyzetkilométernyi terület közel 9100 falujában mintegy 5,3 millióan laktak (főképp az utóbbi adat számottevő változásokon ment át az úrbérrendezés elhúzódó ideje alatt).

A telkek és az egyes jobbágyrétegek számbeli megoszlása. az egyes országrészek között az úrbérrendezés alapján
Megnevezés Telek Telkes jobbágy Zsellér Házatlan zsellér Úrbéres
a volt királyi Magyarország 82 160,125 178 418 78 950 22 723 280 091
az egykori végvárvidék 35 961 96 479 47 514 6528 150 521
a hajdani török terület 64 331,375 125 806 36 649 8324 170 779
Összesen 182 452,5 400 703 163 113 37 575 601 391
A telkek és egyes jobbágyrétegek százalékos megoszlása az országrészek között az úrbérrendezés alapján
Megnevezés Telek Jobbágy Zsellér Házatlan zsellér Úrbéres
a volt királyi Magyarország 45,03 44,52 48,40 60,48 46,57
az egykori végvárvidék 19,71 24,08 29.13 17,37 25.03
a hajdani török terület 35,26 31,40 22,47 22,15 28,40
Összesen 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00
A jobbágyok, a zsellérek és a, házatlan zsellérek az úrbéresek százalékában az úrbérrendezés alapján
Megnevezés Jobbágy Zsellér Házatlan zsellér Összesen
a volt királyi Magyarország 63,70 28,19 8,11 100,00
az egykori végvárvidék 64,10 31,56 4,34 100,00
a hajdani török terület 73,67 21,46 4,87 100,00
Együtt 66.63 27,12 6,25 100,00
Egy jobbágyra jutó telek és egy telekre jutó jobbágy átlagban az úrbérrendezés alapján
Megnevezés Egy jobbágyra jutó telek Egy telekre jutó jobbágy
a volt királyi Magyarországon 0,460 2,172
az egykori végvárvidék 0,373 2,683
a hajdani török terület 0,511 1,956
Együtt 0,455 2,196
A jobbágytelki földek megoszlása országrészenként az úrbérrendezés alapján (ha)
Megnevezés Belső telek Szántóföld Rét Telki állomány (úrbéres föld)
a volt királyi Magyarország 46 282 928 695 160 297 1 135 274
az egykori végvárvidék 25 628 361 073 96 025 482 726
a hajdani török terület 30 523 649 321 128 484 808 328
Összesen 102 488 1 939 089 384 806 2 426 328
A szántóföld, a, rét és a. telki föld százalékos megoszlása országrészenként az úrbérrendezés alapján
Megnevezés Szántóföld Rét Telki föld
a volt királyi Magyarország 47,89 41,66 46,79
az egykori végvárvidék 18,62 24,95 19,90
a hajdani török terület 33,49 33,39 33,31
Összesen 100,00 100,00 100,00
Egy telekre jutó szántó, rét és föld az úrbérrendezés alapján (ha)
Megnevezés Egy jobbágytelekre jutó átlag
szántó rét telki föld
a volt királyi Magyarország 11,30 1,95 13,82
az egykori végvárvidék 10,04 2,67 13,42
a hajdani török terület 10,09 2,00 12,57
Együtt 10,63 2,11 13,30
Az irtásföld, a szőlő és az egész parasztbirtok területének megoszlása országrészek szerint az úrbérrendezés alapján (ha)
Megnevezés Irtásföld Szóló Parasztbirtok összesen
szántó rét együtt
a volt királyi Magyarország 34 737 12 839 47 576 11 558 1 194 408
az egykori végvárvidék 30 261 3529 33 790 8515 525 031
a hajdani török terület 9064 1993 11 057 8277 827 662
Összesen 74 062 18 361 92  423 28 351 2 547 101
Az egy jobbágyra átlagosan jutott földek megoszlása országrészenként az úrbérrendezés alapján (ha)
Megnevezés Szántó Rét Telki föld Irtvány Szőlő Parasztbirtok
a volt királyi Magyarország 5,21 0,90 6,36 0,27 0,06 6,69
az egykori végvárvidék 3,24 1,00 5,00 0,35 0,09 5,44
a hajdani török terület 5,16 1,02 6,42 0,09 0,07 6,58
Együtt 4,84 0,96 6,06 0,23 0,07 6,36
A parasztbirtok összetevői országrészenként a hasznosítható terület százalékában az úrbérrendezés alapján
Megnevezés Belső telek Szántóföld Rét Telki föld Irtvány Szőlő Parasztbirtok
a volt királyi Magyarország 0,69 13,80 2,38 16,87 0,71 0,17 17,75
az egykori végvárvidék 0,68 9,61 2,56 12,85 0,90 0,23 13,98
a hajdani török terület 0,61 12,93 2,50 16,10 0,22 0,16 16,48
Együtt 0,66 12,50 2,48 15,64 0,60 0,18 16,42
Évi robotteher napokban az úrbérrendezés alapján országrészenként
Megnevezés Fogatos robot Ebből 1 jobbágyra jut Csak kézzel követelhető
a volt királyi Magyarország 4 313 407 24,18 1 693 776
az egykori végvárvidék 1 887 952 19,57 933 588
a hajdani török terület 3 377 397 26,85 759 570
Összesen 9 578 756 23,90 3 386 934

A telkes jobbágyok és a házas zsellérek számához is szükséges megjegyezni, hogy az urbárium, tekintet nélkül a zsellér történetileg meghatározott fogalmára, a nyolcadteleknél kisebb birtokú jobbágyokat a zsellérek közé sorolta, úgyhogy ezeknek földterületi adatai a telkes jobbágyokéi közé kerültek. Ezt is számításba kell venni, midőn a fenti adatok a volt királyi Magyarországon, főképp az ott előrehaladott földesúri kisajátítás következményeképp, továbbgyűrűző zsellérré süllyedésről s a „más hátán élő zsellérek” számarányának még fokozottabb növekedéséről tanúskodnak. Tovább az egykori végvárvidéken, korábbi jellegének megfelelően, a gazdálkodásban főképp zsellérek munkájára támaszkodó kisbirtokos nemesség volt a földesurak között erős többségben (így különösen Zala és Borsod vármegyében), ami nem csak a házas zsellérek nagy számában jutott kifejezésre, hanem a töredék jobbágytelkek elszaporodására is kihatott. Ennek az övezetnek jelentős része a Magyar Középhegységre támaszkodva terült el egykor, ami sok helyt az irtás erőfeszítését követelte meg népétől – míg a bőföldű Alföld megtelepülője, ha egyáltalán több földre akart szert tenni, a mégis kevésbé megerőltető földfeltöréssel is beérte –, ugyanakkor a hegység délre néző oldalai kedvező alkalmat adtak szőlőművelésre. Mindez az irtás- és a szőlőföld fenti adataiban is kifejezésre jut valamennyire, bármilyen hézagosan történt is e jobbágytelekhez nem tartozó földeknek összeírása az úrbérrendezés folyamán. Az országosan egész teleknek mindössze 46 %-át képviselő átlag egyébként a földesúri kisajátításon kívül a jobbágyfiúk népszaporodással együtt járó osztozkodásának eredményét tükrözi vissza. Az adófizetők 1780-i összeírása már teljesebb képet adhatott e nem-nemesi szőlőbirtokról, rétből is többet számlál elő, mint az úrbéri tabellák, nem világos azonban, a szántóföld dolgában miért marad ennek összegei mögött. A legutóbbi táblázatban fogatos napokban megadott robotmunkát az uraság tetszése szerint kétannyi kézi napban követelhette; a mellettük föltüntetett gyalog napokkal a házas és a házatlan zsellérek tartoztak. Az úrdolga előírt mennyisége egyébént nem annyit jelent, hogy az így jutott érvényre a gyakorlatban. Míg a törökjárta vidékek nagy részének fölvevő piacoktól távol jobbára bőséges önellátásra berendezkedett birtokosa egyelőre általában nem tudta kellőképp kihasználni az urbárium által számára biztosított egész robotmennyiséget, főképp a nyugati és északi részek árutermelő uradalmaiban értettek hozzá. hogy az előírtnál lényegesen több úrdolga végzésére bírják rá a jobbágyokat. Egyhamar nem lett teljes valósággá a jobbágyföldeknek úrbérrendezés meghatározta, a török uralomtól megszabadult országrészen többnyire bővebbre szabott kiterjedése sem; konkrét kimérésével csak földesurak kezdtek élni a maguk hasznára. De ha a jobbágyföldek előírt összegét tekintjük is, amint az a belső telkek, a szántók és a rétek együtteséből adódik, vagy akár az irtványok és a szőlők hozzáadásából számított „parasztbirtokot”, együttvéve is pusztán 18% alatt maradó hányadát alkotják a hasznosítható földterületnek. S amint látni fogjuk, a termőre fordított terület ilyen kiterjedését a földesúri majorsági üzemhez tartozóké sem növelné meg lényegesen.

A Dráva s a Horvát és a Szlavóniai határőrvidék közti terület jobbágynépének helyzetéről hézagmentes forrásként csupán annak tagozódásáról az úrbérrendezés során fölvett kimutatás áll rendelkezésre. A következő tábláta külön tünteti fol az egykori királyi Magyarországot délnyugat felé folytató horvát megyék, külön a hajdani végvárövezethez tartozó Körös megye és külön a „szlavón” megyék adatait.

Horvátország jobbágynépének tagozódása az úrbérrendezés alapján
Megnevezés Jobbágy Zsellér Házatlan zsellér Úrbéres összesen
a török uralom alá nem került horvát megyék 25 468 2664 234 28 366
a végvárövezethez tartozott Körös vármegye 4466 207 64 4737
a török uralom alatt volt „szlavón” megyék 25 373 3708 385 29 
Összesen 55 307 6579 683 62 569
az úrbéresek százalékában
a török uralom alá került horvát megyék 89,78 9,39 0,83 100,00
a végvárövezethez tartozott Körös vármegye 94,28 4,37 1,35 100,00
a török uralom alatt volt „szlavón” megyék 86,11 12,58 1,31 100,00
Együtt 88,39 10,52 1,09 100,00

Feltűnő, hogy Horvátországban – bizonyára a zadruga településformájával összefüggésben – milyen kevéssé haladt előre a zsellérsorba süllyedés folyamata, milyen kimagasló a telkes jobbágyok aránya.

Erdélyben, még mielőtt ott Mária Terézia úrbérrendezésre irányuló törekvése zátonyra futott, 1772-ben összeírták az adófizetőknek nemcsak megművelt földjét, hanem állatállományát is, sajnos, a kapcsolt részekhez (Partium) tartozó Zaránd megye adatainak híjával. Az következő táblázatok e fölvétel eredményeit foglalják össze a Magyarok földje, a Székelyföld, a Királyföld (Szászok földje) és a Partium szerint csoportosítva, egymáshoz való számarányaik föltüntetésével. I

Erdély mezőgazdasági ágainak kiterjedése (ha) országrészenként 1772-ben
Megnevezés Szántóföld Rét Szőlő Együtt
Magyarok földje 152 078 70 463 3600 226 141
Székelyföld 41 931 16 820 394 59 145
Szászok földje (Királyföld) 98 397 28 974 3874 131 244
Partium (Zaránd megye nélkül) 312 205 128 261 8775 449 240
Erdély mezőgazdasági ágainak kiterjedése százalékos megoszlásban országrészenként 1772-ben (I.)
Megnevezés Egész terület Szántó Rét Szőlő Művelési ágak együtt
Magyarok földje 54,03 48,71 54,94 41,02 50,34
Székelyföld 19,97 13,43 13,11 4,49 13,17
Szászok földje (Királyföld) 18,50 31,52 22,59 44,15 29,21
Partium (Zaránd megye nélkül) 7,50 6,34 9,36 10,34 7,28
Összesen 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00
Erdély mezőgazdasági ágainak területi százalékos megoszlása egy-egy országrészen belül 1772-ben (II.)
Megnevezés Szántó Rét Szőlő Együtt
Magyarok földje 67,25 31.16 1,59 100,00
Székelyföld 70,89 28.44 0,67 100,00
Szászok földje (Királyföld) 74,97 22,08 2,95 100,00
Partium (Zaránd megye nélkül) 60,53 36,70 2,77 100,00
Együtt 69,49 28,55 1,96 100,00
Az erdélyi mezőgazdaság ágai hány százalékát teszik ki a hasznosítható földterületnek országrészenként 1772-ben?
Megnevezés Hasznosítható föld (ha) Szántó Rét Szőlő Együtt
a hasznosítható föld arányában
Magyarok földje 25 676 5,92 2,75 0,14 8,81
Székelyföld 9491 4,42 1,77 0,04 6,23
Szászok földje (Királyföld) 8792 11,19 3,30 0,44 14,93
Partium (Zaránd megye nélkül) 3563 5,56 3,37 0,25 9,18
Együtt 47 522 6,57 2,70 0,18 9,45
Erdély állatállománya országrészenként 1772-ben
Megnevezés Igásló és -ökör Tehén Csikó, borjú Juh Kecske Sertés Méhkas
Magyarok földje 171 654 106 014 34 586 316 629 35 674 104 673 19 316
Székelyföld 42  21 997 11 938 54 678 7704 28 032 5591
Szászok földje (Királyföld) 100 874 46 496 23 928 127 362 18 825 61 373 12 247
Partium (Zaránd megye nélkül) 24 404 17 209 4707 16 383 3815 12 123 2255
Összesen 339 132 191 716 75 159 515 052 66 018 206 201 39 409
Erdély állatállományának százalékos megoszlása országrészenként 1772-ben
Megnevezés Igásállat Tehén Csikó, borjú Juh Kecske Sertés Méhkas Két igásra esik szántó (ha)
Magyarok földje 50,62 55,3O 46,02 61,47 54,04 50,76 49,01 1,77
Székelyföld 12,44 11,47 15,88 10,62 11,67 13,60 14,19 1,97
Szászok földje (Királyföld) 29,74 24,25 31,84 24,73 28,51 29,76 31,08 1,95
Partium (Zaránd megye nélkül) 7,20 8,98 6,26 3,18 5,78 5,88 5,72 1,62
Összesen 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 1,84

Megállapítható, hogy Erdélyben a mezőgazdaság a Királyföldön érte el a legfejlettebb fokot: mind az állatállomány, mind az egyes növénytermesztési ágak térfoglalása ott haladta meg leginkább a terület arányát, s ezzel összefüggésben ott jóval tovább jutottak a hasznosítható föld gyümölcsözővé tételében, mint a nagyfejedelemség többi részén. A Székelyföld erős hátramaradása e téren azonban részint csupán látszólagos: ott ugyanis számottevően nagyobb volt az egységesen 20%-osnak vett hasznavehetetlen terület a mostoha természeti adottságok közepett, melyek a szőlőtermesztést a Székelyföldnek csak csekély hányadán tették eredményessé. Nyilvánvalóan az erdélyi falusi nép földdel való szegényes ellátottságának is része volt abban, hogy a hasznosítható területnek termőre fordításában sokkal korlátozottabb eredményekig jutott el, mint magyarországi társa.

Míg a magyarországi és az erdélyi adófizetők összeírásainak esetében nehéz körvonalazni: agrár vonatkozásban kiket öleltek fel még a jobbágynépen kívül, az úrbérrendezés során készült adatfölvételekről tudjuk, hogy nem terjedtek ki a következőkre: szabad kerületekben, egyházi nemesek (praedialísták) birtokain, kuriális falvakban, jelentősebb mezővárosokban, polgárjog nélkül városban lakók, földesúri függőséget nem vállaló „pusztai szabadok”, telepítvényesek, jobb módú parasztok szolgái, majorsági zsellérek, uradalmi és házi cselédek. De nem fogták át a parasztság által bírt s főképp használt egész földterületet sem, mint: a község földjei, beleértve a helyenként külön kihasított községi erdőt, maradványföld, az urasággal közösen használt legelő és erdőrész, bozótos, nádas, esetleg vizek; s amint láttuk, a jobbágyok irtásföldjeinek és szőleinek az urbárium bevezetéséhez kapcsolódó összeírásai sem mondhatók teljeseknek. Amikor tehát a fenti táblázatok a mezőgazdaságilag hasznosítható földnek csak csekély hányadát mutatják ki a parasztság birtokában, ez még nem jelent annyit, hogy a többire, ami ezeken fölül alkotta a falu határát, mindenestül a földesúr tette rá a kezét. Amint a maga földjén a jobbágy gazdasága, úgy a közvetlenül úri kézben tartott határrészen a majorsági üzem is a szántóföldre és a rétre összpontosult, annak a legelő, még ha külön részt hasított is ki belőle az uradalom, csak járulékos függvénye volt, hasonlóképpen a parasztnak tilalmassá tett erdőrész is, még ha nem vadszaporítás, makkoltatásra való bérbeadás, esetleg hamuzsírfőzés céljára tartották is fenn, hanem ott szabályszerű erdőgazdálkodás folyt rendszeres fakitermeléssel. Minthogy a nemesség a végsőkig ellenállt annak, hogy személyében és birtokát összeírjak, még az adhat kiindulópontot annak fölbecsüléséhez: jobbágy és földesúr miképp részesedett az ország termőföldjében, ha tudjuk, hogyan oszlott meg ez a mezőgazdaság művelési ágai között. Erről tájékoztatást adott volna a kataszteri fölmérés, ha anyagának legnagyobb részét nem semmisíti meg II. József halála után a nemesség. Így elszórt részadatok mellett mindössze Pest és Heves megye művelési ágainak százalékos területi megoszlásáról alkothatunk kieelégítő képet magunknak.

A művelési ágak százalékos területi megoszlása Pest és Heves megyében a II. József-féle kataszteri fölmérés alapján
Vármegye Szántóföld Rét Szőlő Kert, nádas Legelő Erdő Összesen
Pest megye 32,70 21,00 2,41 0,50 34,41 8,98 100,00
Heves megye 28,14 29,06 1,05 0,43 32,52 8,80 100,00
A művelési ágak százalékos megoszlása parasztok és földesurak között Pest megyében a II. József-féle kataszteri fölmérés alapján
Föld Erdő Legelő Rét Szántóföld Kert, nádas Szőlő Összesen
paraszti 3,39 54,89 44,89 54,04 28,67 96,24 48,42
Földesúrral közös 18,65 4,73
Parasztoknak átengedett urasági 21,05 17,19 20,11 34,05 0,92 17,43
Földesúri 96,61 5,46 37,92 25,85 37,28 2,84 29,42
Összesen 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00

Az egész országra ezek az arányok nem általánosíthatók. Mindkét megye végigszenvedte a török uralmat, amint az kifejezésre is jut egyfelől az állattartás uralkodó helyzetében a füvelő terület 50%-ot meghaladó kiterjedésének tanúsága szerint, másfelől az erdő korlátozott voltában. Pest megyében az egyes művelési ágak területének jobbágyok és földesurak közti százalékos megoszlása is nyomon követhető; az extenzívebb jellegűektől az intenzívebbek felé haladva kidomborodik, hogy míg az előbbiek közé tartozó erdő majdnem teljesen földesúri kézben volt, a legintenzívebb gondoskodást kívánó szőlő, jellemző módon, szinte ugyanolyan mértékben parasztokhoz tartozott (előző táblázat).

A kiterjedt megye egy részén az agrárcikkek értékesítése szempontjából mind jelentősebbé váló Pest-Buda és a Duna közelsége adott bizonyos ösztönzést főképp egyes földesuraknak az árutermelésbe kapcsolódásra; erre vall, hogy létrejöttek elkülönített urasági legelők, ahol finomabb gyapjú termelése és értékesítése céljából ilyet adó birkákat másokkal való keveredés kizárásával lehetett tartani. Míg azonban az ilyen legelőelkülönzés erősen korlátozott maradt, másfelől annál nagyobb mértékben került arra sor, hogy az uraság a jobbágyoknak nemcsak a közös legelőből engedett át egy-egy részt teljesen, meg a nádasból (a vele, sajnos, együtt kimutatott kertből nyilván kevésbé), de nem kis részt a majorsági rétből és szántóföldből is, úgyhogy ha a fentiek szerint az összes szántó és rét a termőföldnek 32,70, illetőleg 21 %-át alkotta, ebben csupán 8,45 és 7,96 %-kal részesedtek a majorsági üzemek. E föltűnő jelenség arra mutat, hogy a földesurak a megye nagy részén az egykori török terület birtokosainak többségére jellemző módon megmaradva lényegében az önellátás mellett, nem vállalkoztak piacra való rendszeres termelésre. Még a Pest határától megszakítatlanul Hatvanig nyúló gödöllői uradalomnak az 1770-es évekből való számadásai is nagyjából a korábbi időszaknak a piaci haszonra törő nyugati és északnyugati nagy- és középbirtokétól eltérő típusát villantják fel. Itt a pénzbevételek 24,27 %-a feudális jellegű volt, s köztük jellemző módon a dézsma s a robot részben való megváltása játszotta a fő szerepet; további 34,35%-uk sem saját kezelésből, hanem „árendálásból”, főképp puszták és legelők, továbbá birkanyájak bérbeadásából eredt; a tulajdonképpeni majorsági üzem bevételei elérték ugyan a 41,38%-ot, de fő tételei: a bor, a szarvasmarha, a gabona, a sör és a pálinka értékesítéséből származók közül az elsőben és a harmadikban a jobbágyoktól beszedett dézsma jelentős részt képviselt. S ami az úrbéres viszonyból folyt be, nem ok nélkül nevezték állandó, biztos jövedelemnek (proventus fixi): egy- részt nem volt függvénye a változó piaci helyzetnek, másrészt viszonylag csekély pénzkiadás állt szemben vele: az összesnek 32,09%-a, a nagyrészt parasztoknak történő bérbeadással pedig mindössze 2,43%; a majorsági üzem pénzbeli mérlegét viszont, elsősorban az alkalmazottak fizetése s a szőlőművelés költségei révén, a kiadásoknak nem kevesebb, mint 65,48 %-a terhelte. Külön hangsúlyt érdemel, hogy a kiadások csupán 23,12%-ára rúgtak a bevételeknek, s még kisebb hányadot képviselnének, ha mód nyílnék annak is pénzbevételként való kifejezésére, amit feudális hatalmával ingyenmunkában s termelvényekben hajtott be a földesúr jobbágyaitól. Ugyancsak nem a tőkés fejlődés irányába mutatott előre, hogy a láthatóan szűkre szabott pénzkiadásoknak is pusztán 12,34%-át fordították üzemi célokra, azt sem másra, mint gazdasági épületek javítására, anyag, eszköz beszerzésére, tehát ami elkerülhetetlenül szükséges volt a gazdaság folyamatos működéséhez, ám előrelépésnek, a gazdálkodás intenzívebbé tételét célzó befektetésnek alig volt tekinthető. Ehelyett a pénzbeli tiszta jövedelem mindenestül a földesúr kezébe vándorolt, a bevételek 76,88 %-a a saját üzemen kívül került felhasználásra.

A gazdálkodás javítását szolgáló befektetés helyett legnagyobb részt a majorkodástól ugyancsak idegen, fényűző céloknak tett eleget az a bár évről évre változó, de átlagban jelentős pénzjövedelem is, melyre főképp az ország nyugati és északnyugati részének nagy- és középbirtokosai tettek szert, amikor éltek a fejlődő ausztriai népesség és ipar igényeiből fakadó, számukra eléggé elérhető piaci lehetőséggel. Elsősorban az ő termelvényfölöslegeiknek az országhatáron túl elért értékesítése tükröződik az 1767–1780-ig terjedő vámkimutatásokban föltüntetett értékekben. Bár pontos számszerű egybevetést az előző korszak vámjegyzékeinek adataival nem enged ez utóbbiak korlátozott teljessége, nem kétséges, hogy az azóta eltelt idő alatt jelentős növekedés ment végbe Magyarország egész és azon belül mezőgazdasági kivitelében; de még nagyobb mértékű volt ez a teljes s annak keretében az agrár jellegű behozatalban (a Magyarországon meg nem termő, tengerentúlról származó árukat nem véve tekintetbe). Mindenesetre az 1767–1780. évek átlagában is meghaladja az egész exportnak a vámhivatalok által megbecsült értéke (10 926 992 forint) az összes importét (9 057 284 forint) 20,64%-ka1, a mezőgazdasági cikkek kiviteléé (9 917 448 forint) pedig 651,74%-kal azok behozataláét (1 319 267 forint). S Magyarország uralkodó agrárjellege újabb kifejezésre talál abban, hogy míg kivitelének 90,76, behozatalának csupán 14,57 %-a foglalt mezőgazdasági termelvényeket magába. A következő táblázat az extenzívebb gazádlkodással előállított cikkek felől az intenzívebben termeltek felé haladva számlálja elő őket kiviteli vámolt értékük egyévi átlagában, azt is feltüntetve: milyen értékben és százalékét arányban irányultak az egyes országokba.

Magyarország egy évi mezőgazdasági kivitele az 1767–1780 évek átlagában
Megnevezés Ausztriába Lengyelországba Törökországba Más országokba Ausztria Lengyelország Törökország Más országok Összesen (Ft)
forint részesedése (százalék)
Hal 84 270 100,00 84 270
Vad 111 786 100,00 111 786
Ősfoglalkozások összesen 196 056 100,00 196 056
Gubacs 44 887 ‐ 100,00 44 987
Hamuzsír 24 756 41 531 37,35 62,65 66 287
Erdőhasznosítás összesen 69 643 41 531 62,64 37,56 111 174
Méz 89 888 25 307 78,03 21,97 115 195
Viasz 34 289 761 56 692 37,38 0,83 61,79 91 742
Méhészet összesen 124 177 25 307 761 56  692 60,01 19,23 0,37 206 937
Sertés 658 693 100,00 658 693
Juh 386&ndsp;302 100,00 386 302
Szarvasmarha 2 738 461 100,00 2 738 461
52 064 100,00 52 064
Vaj, sajt 50 745 50 745
Faggyú 42 290 100,00 42 290
Nyersbőr 219 362 14 555 93,78 6,22 233 917
Gyapjú 1 319 969 30 256 97,76 2,24 1 530 225
Állattartás összesen 5 467 886 14 555 30 256 99,19 0,26 0,55 5 512 697
Őszi gabona 1 321 299 3676 17 499 98,42 0,28 1,30 1 342 474
Tavaszi gabona 509 625 7024 98,64 1,36 516 649
Széna 79 647 100,00 79 647
Kender, len 63 967 100,00 63 967
Dohány 434 010 54 656 5571 144 731 67,96 8,56 0,87 22,65 638 968
Növénytermesztés összesen 2 408 548 54 656 16 271 162 930 91,17 2,07 6,14 2 641 705
Zöldség 113 913 100,00 113 913
Gyümölcs 63 967 13 607 82,46 17,54 77 574
Kertészet összesen 177 880 13 607 92,89 7,11 191 487
Szőlőművelés, bor 337 082 616 627 3784 75 651 32,63 59,68 0,37 7,32 1 033 124
Mezőgazdasági ipar: pálinka 16 214 8054 66,81 33,19 24 268
Összesen 8 797 486 724 752 28 870 366 340 88,71 7,31 0,29 3,69 9 917 488

Az elvámolt 23 tétel közül (kiegészítésül: a hamuzsírral együtt hamut, a mézzel méhsört, a szénával szalmát, a kenderrel és lennel együtt kócot is jegyzékbe vettek s értékeltek, a szarvasmarha címszó elsősorban ökröt, mellette tehete és borjút, a „zöldség” pedig főképp hüvelyest és komlót foglalt magába, a gyümölcsök többnyire aszalva kerültek kivitelre, a nyersbőrök közül a szőrözött, gyapjas sem hiányzott, a kenyérgabona rovatában lisztet is tartottak számon, a korábbi jegyzékekben szerepelt áruk közül viszont hiányzik ezúttal a hús, a toll, a szőr és a sörte, s a mezőgazdasági ipar termékeiből a pálinka mellől a sör) mindegyikből vásároltak az osztrák-cseh tartományok, sőt 12-re csakis ők tartottak igényt, s további 8 is több mint kétharmad részben ottani keresletnek tett eleget. Ausztrián túlra nagyobb mennyiségben csupán dohány, számottevő értékben bor, viasz, hamuzsír és gyapjú, valamelyes őszi gabona és liszt talált utat; Lengyelországban jelentős kereslet mutatkozott a hegyaljai bor, kisebb a dohány, méhsör, nyersbőr és gyümölcs iránt; a Török Birodalomba mezőgazdasági kivitelünk teljesen jelentéktelen maradt. Ennek megfelelően a piaci lehetőség, melyet Ausztria nyújtott Magyarország mezőgazdasági termelvényeinek, fontosságban minden mást messze fölülmúlt. A szomszédságon kívül meghatározó szerepe volt ebben a bécsi gazdaságpolitikának, mely mindenképp azt törekedett keresztülvinni, hogy a Lajtán és a Morván túl értékesíteni próbált agrárcikkeinkből az osztrák-cseh tartományoknak tartsa meg mindazt, amire szükségük lehetett, sőt még ezen fölül is, minden eshetőségre biztosítva legyen ellátásuk. Evégből tovább sem habozott Magyarország mezőgazdasági termelvényeinek a monarchián túlra nyugat és délnyugat felé irányuló útját vámok, illetékek súlyos terhével megnehezíteni, ha kellett: tilalmakkal meggátolni, s amint az utóbbi táblázat adatai mutatják, el is érte, hogy mindabból, mit belőlük magyar termelő vagy kereskedő az ország határain túl szándékozott eladni, értékben csaknem kilenctized rész az ausztriai kereslet kielégítését szolgálja. (Ami nem jelent annyit, hogy onnan aztán semmi sem került tovább nyugatra, akkor már akadálytalanul és jobb áron, ám ottani vállalkozóknak hajtva hasznot.) Ausztria eszerint a magyar agrárexport legnagyobb részére monopóliumot gyakorolt, s ennek alapján annál inkább diktálhatta az árakat, mert a magyarországi kínálat mindig túlsúlyban volt a kereslettel szemben. Hogy például a szántóföld terméséből valóban jelentős eladatlan fölöslegekkel rendelkezett Magyarország, annak szembeszökő példáját adta az 1770-es évek elején szerte Európában nagy gondokat okozó ínség. Bár itt sem volt jó termés abban az időben, könnyen ki tudtuk segíteni a nehézségekkel küszködő Ausztriát, különösen a súlyos éhínségtől sújtott, vetőmagban is hiányt látó cseh-morva vidéket, az előző négy évi átlaghoz képest 1771–1772-ben évente átlag 214,93%-kal több értékű kenyérgabonával és liszttel, ezenkívül többet szállítva árpából és zabból is 109,13%-kal. Amikor viszont ilyen rendkívüli helyzet nem adódott, a szorosan vett Magyarország, Horvátország és Szlavónia vetőmagra való nélkül esztendőnként átlag 31,25 millió hektoliterre becsült gabonaterméséből – belföldi emberi fogyasztásra 75, takarmánynak 7,5, ipari feldolgozásra (sör- és pálinkafőzésre, púderkészítésre) 1%-át számítva – mindössze 4,5% kelt el külföldön, 12% viszont hiába várt vevőre, noha rendszeres tartalékgyűjtés hiányzott, úgyhogy az utóbbi hatodrészének kallódás lett a sorsa, egereknek vált martalékává az egykorú statisztikus, Schwartner Márton szerint.

Ami mezőgazdasági kivitelünk fő tárgyait s abban való részesedésüket illeti, 27,61%-os arányával a szarvasmarha még tartotta elsőségét, de már nem oly kimagasló mértékben, mint korábban; növekedése, nem is kevéssé, az átlagos mögött maradt annak következtében, hogy egyfelől a bécsi gazdaságpolitika akadályt tett a hízott ökrök további, nyugat és délnyugat felé vezető útjába, másfelől tápláló községhatárbeli és pusztai legelőiket mindinkább összeszorította a szántóföldek terjeszkedése. Ez utóbbi abban is kifejezésre jutott, hogy az export értékében a gabona lendületesen a bor elé, a második helyre nyomult előre (18,75%). Sőt megelőzte a bort a gyapjú is (13,61%) a finomabb gyapjas birka térhódítása nyomán. Még negyedik helyét is (10,42%) nagyobbrészt lengyel vásárlóinak köszönhette a bor, egyébként Ausztriába való kivitelével onnan való 323 921 forint értékű behozatala állt szemben. Az ötödik helyen 6,64%-kal álló sertés külföldi forgalmának mérlegét pedig nem kevesebb, mint 552 158 forintra becsült törökföldi behozatal terhelte. A következő helyre (6,44%) a dohányt a már említett időleges külföldi kereslet segítette. Számításba jöhetett még a nyersbőr (2,36%), de utalni kell arra, hogy feldolgozott formában és prémként jelentős értékben került vissza az országba, döntően Ausztriából. Százezer forinton fölüli kiviteli értékkel szerepelt még a méz (1,16%), a kerti vetemény (1,15%) és a vad (1,12%). Ha arra is vetünk egy pillantást, hogy az egyes művelési ágak nyújtotta cikkek mekkora szerepet játszottak az ország mezőgazdasági és egész kivitelében, föltűnik, hogy a legextenzívebbekre: az ősfoglalkozásokra (a mezőgazdasági kivitelben 1,98, az egészben 1,79%) és az erdőhasználatra (1,12, illetőleg 1,02%) milyen csekély hányad jutott, de még inkább állt ez a legnagyobb befektetést kívánó s így a másik végletet jelentő mezőgazdasági iparra (0,24, illetőleg O,22%). Nem jelentős az intenzívebb méhészet (2,08, illetőleg 1,89%) és a kertészet (1,93, illetőleg 1,75%) részesedése sem. Viszont élő állatok és állati termékek exportja révén még mindig szembeszökő az állattartás nagy fölénye (55,54, illetőleg 50,45%); a szántóföldön s részint a külső kertekben folytatott növénytermesztés eredménye feleakkora mértékben sem (26,64, illetőleg 24,19%-kal) járult hozzá az ország kiviteléhez. A legtöbb munkát és hozzáértést igénylő ágában a szorosan vett mezőgazdaságnak: a szőlőművelésben pedig erősen visszaesett (10,42, illetőleg 9,45%-ra) az exportunkban való részesedés.

A kivitt áruféleségeknek az egészhez viszonyított arányai közvetlenül a külföld, mindenekfölött Ausztria igényeit tükrözik, nem pedig a magyar mezőgazdaság összetevőinek saját belső fejlődésből következő arányait, hiszen amit belföldi fogyasztásra termelt, s ami nem talált megfelelő értékesítésre, nem jut e számokban kifejezésre. Mégis, mivel az ország mezőgazdasága többet tudott termelni, mint amennyit lakossága elfogyasztott, a kiviteli lehetőségek a külső piacra irányuló művelés ösztönzésén keresztül jelentős hatással voltak mezőgazdaságunk fejlődésére; e részben a bécsi gazdaságpolitika által irányított országhatáron túli kereslet messzebb gyűrűző következményekkel járt, mint a sok rendelet, melyek nagy része papíron maradt a meglevőnek, a területi és helyi szervezeteknek és eltérő alakulásoknak ellenállásával szemben. S e ponton külön hangsúlyt kíván, hogy e külső igények nem mezőgazdaságunk intenzív irányú fejlődése irányában fejtették ki hatásukat. Az elsősorban keresett vágómarha s az egyre több vevőre találó gyapját adó birka tartása javarészt extenzív, kevés munkával járó legeltetésen alapult. S a gabonafölösleg ausztriai megvásárlása, ha csak részben történt is, ugyancsak olyan hagyományos, viszonylag extenzív termelési ág mennyiségi terjeszkedését segítette elő, melynek ősi tapasztalat szerint feudális munkaszervezet, robot is megfelelt.

Irodalom

Ami azonban állandóan szoros és áthághatatlan korlátokat állított a jobbágy termelőmunkája elé, a földesúri alávetettség, kisajátítás és kizsákmányolás volt. Erről lásd K. Grünberg, Die Bauernbefreiung und die Auflösung der gutsherrlivh-bauerlichen Verhältnisse in Böhmen und Schlesien (Leipzig, 1893–1894); J. Redlich, Leibeigenschäft und Bauernbefreiung in Österreich (Zeitschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte, 1895); K. Grünberg, Franz Anton Blanc. Ein Sozialpolitiker der theresianisch-josephinischen Zeit (Schmollers Jahrbuch für Gesetzgebung, 1911); Fr. W. Henning, Dienste und Abgaben der Bauern im 18. Jahrhundert (Stuttgart, 1969); Varga János, Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban, 1556–1767 (Budapest, 1969). Jobbágypanaszok, robotjegyek és II. József-kori hivatalos kiadványok földesúr és jobbágy viszonyáról: H. Balázs Éva, Jobbágylevelek (Budapest, 1951); Erdélyi jobbágyok panaszlevelei. Kordokumentumok az erdélyi falu életéből, 1771–1848. Szerkesztette Kovách Géza (Bukarest, 1971); Gohl Ödön, Magyar robotjegyek (Numizmatikai Közlöny 1913); Nos Josephus Secundus … dominis terrestribus eorum officialibus ipsisque etiam subditis circa reciprocam eorum obligationem sequentia pro norma et directione praescribenda invenismus…Wir Joseph der Zweyte…haben… Uns bewogen gefunden, den Grundobrigkeiten und ihren Beamten, wie auch den Unterthanen über ihre wechselseitigen Verbindlichkeiten folgendes zur genauesten Richtschnur vorzuschreiben… (Vienna, 1787); Norma manipulationis in tractatione negotiorum inter dominos terrestres et subditos occurrentium observanda et a Josepho II. pro Hungaria et adnexis provinciis praescripta anno 1787 (Hely nélkül, 1787); Nos Josephus Secundus …ratione negotiorum inter dominos terrestres et subditos occurrentium seguentem…normam pro stricta observantia praescribendam decrevimus…Wir Joseph der Zweyte…in den zwischen Grundherren und Unterthanen vorfällenden Angelegenheiten…folgende Richtschnur zur unüberschreitbaren Beobachtung und Befolgung vorgeschrieben haben… (Vienna, 1787); Circulare respectu sedium dominalium (Budae, 1787); Instructio pro pauperum simulgue subditorum advocatisAmtsunterricht für die Unterthans- und Armenadvokaten(Viennae, 1787); Instructio pro officialibus comitatensibus novum in causis subditorum procedendi modum concernensVorschrift für die Komitätsbehörden, die neue Verfahrungsart in Unterthanssachen betreffend (Viennae, 1787). — Feldolgozások a földesúri elnyomásról és kizsákmányolásról: I. Wellmann, Abhängigkeitsverhältnisse der Bauern im spätfeudalen Ungarn (Studien zur deutschen und ungarischen Wirtschaftsentwicklung. 18.–20. Jahrhundert. Hrsg. V. Zimányi. Budapest, 1985); Degré Alajos, Úriszéki peres eljárás a Déldunántúlon a 18–19. században Levéltári közlemények 1961); Seereiner Imre, Úriszéki bíráskodás a Károlyiak salánki uradalmában a XVIII. század végén (Levéltári Szemle, 1978); Soós Imre, Az úrbéri birtokrendezések eredményei Sopron megyében (Sopron, 1941); Szántó Imre, A majorsági gazdálkodás uralkodóvá válása, a parasztság nagyarányú kisajátításának kezdetei (Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon, 1711–1790 Szerkesztette Seres György, Budapest, 1953); Szántó Imre, A parasztság kisajátítása és mozgalmai a gróf Festeticsek keszthelyi ágának birtokain, 1711–1850 (Budapest, 1954); Tóth Tibor, A mernyei uradalom a feudális rend utolsó szakaszában (Budapest, 1978); Takách Lajos, Az irtásszerződések jelentősége és szerepének változása (Agrártörténeti Szemle 1979). — Földesurak, nemkülönben egyház és állam súlyos terheket róttak a jobbágyra, s miközben azon voltak, hogy ezeket behajtsák rajta, abban sem volt hiány, hogy merőben más körülmények között keletkezett külföldi oktatás latba vetésével arra intsék őt: mindebbe mint a világnak Isten szabta rendjébe engedelmesen beletörődve illendően alkalmazkodó magatartást tanúsítson: Gazda ember könyvecskéje, mellyben arra taníttatik, hogy az ő rendes hivataljának követése közben mi módon Viselje magát, hogy munkája Istennek előtte kedves, lelkére nézve pedig idvességes lehessen. Angliában írta ezt Wood Edward… mostan pedig azon ánglus nyelvből a tizedszeri kiadás szerént magyarra fordította Weszprémi István med. doctor (SzebenPozsony, 1768–1776).

Ami a vetőmagnak valón és a tőle követeltek lerovásán felül magának maradt szerény terméséből, fedezhette-e a parasztnak s családjának elemi szükségleteit, biztosította-e megélhetésüket? Lásd erről: Acsády GyörgyCsizmadia Andor, Kísérlet a bélapátfalvi jobbágyok XVIII. századi életszínvonalának megállapítására (Történeti statisztikai közlemények 1958); Veress Éva, Megjegyzések a jobbágyság életszínvonalának statisztikai vizsgálatához (Agrártörténeti Szemle 1961); I. Wellmann, Ernährungsproblematik im spätfeudalen Ungarn (Agrártörténeti Szemle 1984 Supplementum). — Ha termelvényeiből valamiképp ki tudott gazdálkodni valamelyes fölösleget, általában kényszerűségből próbálta eladni, hogy készpénzben fizetendő terheit törlessze, ám ha nem az ausztriai határ közelében, a Duna felső folyása mentén vagy fejlettebb város közelében lakott, helyben kimérhető borán s lábán piacra hajtható élőállatán kívül sokszor alig talált rá vevőt. Lásd erről a korszak elejére vonatkozólag: Nagy Erzsébet, A paraszti áruértékesítés problémái az úrbérrendezés idején Magyarországon (Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio historica 1957); a korszak végéről: Skerlecz Miklós báró művei. Kiadta Berényi Pál (Budapest, 1914); a hazai kereskedelem fejletlensége miatt a belső forgalomban leginkább a törökföldi eredetű kereskedők jutottak szerephez, lásd Takáts Sándor, A török alattvalók kereskedése Magyarországon, 1720—1735 (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1905); Eckhart Ferenc, Kereskedelmünk közvetítői a XVIII. században (Századok 1918)]; Schäfer László, A görögök szerepe a magyar kapitalizmus kialakulásában (Közgazdasági Szemle, 1930). — Haszonra törő árutermelésre nagyobbrészt csak kedvező piaci helyzet birtokában béresszolgát tartó gazdagparasztok, falujuk „kiskirályai” vállalkoztak – ezekről lásd S. Theschedik, Der Landmann in Ungarn… (Hely nélkül, 1784); Nagy Szeder István, Adatok Kiskun-Halas város történetéhez (Kiskunhalas, 1924–1926); Soós Imre, A jobbágyföld sorsa Heves megyében a XVIII. században (Eger, 1958). — vesd össze I. N. Kiss, Bauernwirtschaft und Warenproduktion in Ungarn vom 16. bis zum 18. Jahrhundert. Produktion, Schichtung, Markt (Kölner Vorträge zur Sozial- und Wirtschaftsgeschichte. 25. Köln, 1974).

A földesúri üzem szervezete és működése leginkább a nemesi birtok nagyságától, összefogottságától és fölöslegeinek értékesítési lehetőségeitől függött. A birtokmegoszlást illetően Nagy Miklós,Az első magyar gazdacímtár (Városi Szemle, 1939) ad valamelyes tájékoztatást a kéziratos Catastrum locorum incliti Regni Hungariae alapján. Míg a jobbágyok irtás útján igyekeztek több termőföldre szert tenni, de a földesúri irtvány-visszaváltások és -elfoglalások meg az urasági regulációk (faluhatár-„rendbeszedések”) következtében egyre kevesebb sikerrel – lásd Takács Lajos, Irtásgazdálkodásunk emlékei. Irtásföldek, irtásmódok (Budapest, 1980); Soós Imre, Az úrbéri birtokrendezések eredményei Sopron megyében (Sopron, 1941); Takács Lajos, Az irtásszerződések jelentősége és szerepének változása (Agrártörténeti Szemle 1979); Tóth Tibor, A mernyei uradalom a feudális rend utolsó szakaszában (Budapest, 1978) —, magán a nemességen belül is folyt a harc a földért, elsősorban az uradalmait közbeékelődő kisebb birtokok rovására kikerekíteni szándékozó nagybirtokos s a kisebb birtokok tulajdonosai között, vesd össze Párniczky Mihály, Küzdelem a földtulajdon körül a XVIII. század végén (Az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Karának Évkönyve, 1950).

Maga a földesúri gazdálkodás hagyományos módszerében is alig különbözött a jobbágyokétól – jellemző erre, hogy a paraszti hiedelmekre nem kevéssé építő 17. század végi útmutatást újabb kiadásban: M. Szent-Iványi, Oeconomia philosophiea ex tribus tomis… collecta, …addito duplici indice: eltero titulorum, altero materiarum praecipuarum et praesertim remediorum contra varios morbos et noxia animalia, etiam insecta (Budae, 1782) tették közzé. Még csak terjedelemben sem lépte túl az egytelkes jobbágy üzemének keretét a kuriális illetőleg egytelkes (Erdélyben egyházi) nemesé, lásd Maksay Ferenc, Parasztnemesi gazdálkodás Szentgálon, 1700–1848 (Agrártörténeti Szemle 1973); a valamivel följebb rangsorolt kisbirtokos pedig, többnyire másokkal együtt bírván jogot egy-egy vagy több falu határához, gyakorlatilag vagy szervezet szerint is egy-egy közbirtokosságba tagoltan, ugyancsak az önellátás szintjén vesztegelt, nem juthatván el önálló majorkodásig, amíg a falu határát a hozzá fűződő birtokjogok arányában külön költség árán fel nem osztották, lásd Révay József, Kisnemesek Tajnán. Adatok egy felvidéki falu és egy társadalmi réteg gazdasági monográfiájához (Budapest, 1942); Soós Imre, A jobbágyföld sorsa Heves megyében a XVIII. században (Eger, 1958); Wellmann Imre, A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században (Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve 1981). Ugyancsak begubózva maradt lényegében naturális alapon folytatott önellátó gazdálkodásba az olyan szerényebb középbirtok, ahonnan a fölöslegekkel bajos volt eljutni kellő fölvevőképességű piacra, lásd Kazinczy Ferenc, Pályám emlékezete (Budapest, 1879); Újfalvy Sándor Emlékiratai. Kiadta Gyalui Farkas (Kolozsvár, 1940). Itt lényegében a jobbágyokra maradt, hogy a maguk vetései között egész teleknél számottevően nagyobb szántóföldet és rétet műveljenek az uraság számára.

Tulajdonképpen majorkodásra – elsősorban a jobbágyok terményszolgáltatásainak és a földesúri termésnek elhelyezésére szolgáló épületekből álló, vesd össze Fr. Rausch de Traubenberg, Elementa architecturae ad structures oeconomicas applicatae, in usum academiarum per Regnum Hungariae et eidem adnexas provincias conscripta (Budae, 1779), majorból irányított gazdálkodásra – egy-egy teljes faluhatárt átfogó kisebb birtokon s főképp jómódú (bene possessionati) közép-, még inkább nagybirtokosok uradalmaiban nyílt lehetőség. Közéjük tartoztak a kamarai, a tanulmány- és a vallásalaphoz tartozó birtokok is – lásd A fiscus is földes úr (Hely nélkül, 1790) –, melyeknek nemcsak összeírását, de elszámolásait is pontosan előírta II. József: Norma cameralis, secundum quam in conscriptionibus bonorum cameralium et fiscalium in secuelam benignarum resolutionum regiarum de dato 29. May 1784. et 3. Decembris 1787 procedendum erit (Hely nélkül, 1787); németül: Unterricht, nach welchem die Beschreibungen der königl- hungarischen Kameral und Fiskal Herrschsaften, dann anderweien Güter in Folge allerhöchster Entaschliesungen dato 29. May 1784 fürzunehmen seyn werden (Hely nélkül, 1787); Instruction, nach welcher saemtliche königl. hungar. Kameral-Wirtschaftsämter über das ihnen antvertraute Naturale, Materiale und Pecuniale vin 1. November 1782, anfangend Rechnung zu legen werdenInstructio, secundum quam universi regi-coronalium et cameralium bonorum hungaricurum officiales super concreditis sibi naturalibus, mateiralibus et pecuniis a 1. Novembris 1782 inchoando ratiocinia formanda habebunt (Hely nélkül, 1782); Unterricht, nach welchem sich gesammte bei den hungarischen Studien- und Religionsfonds Güttern und Herschaften angestellte Wirtschafts-Beamte in Ansicht der Geld, dann Natural und Material Verrechnung vom 1. November 1787. auf das genaueste zu verhalten haben werden–Instructio. Quam universi in bonis et dominiis Fundi Studiorum ac Religionis constituti officiales oeconomici respectu ratiorum super aere parato, naturalibus item et materialibus curae suae concreditis ducendaium a 1-ma Novembris 1787. ad amussim observandi habebunt (Hely nélkül, 1787).

A nagyobb magánuradalmak gazdálkodásáról: gróf Zichy István, Aspremont János Gobert gróf gazdasági levelei (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895); Jármay EditBakács István, A regéci uradalom gazdálkodása a XVIII. században (Budapest, 1930); Wellmann Imre, A gödöllői Grassalkovich—uradalom gazdálkodása, különös tekintettel az 1770–1815. esztendőkre (Budapest, 1933); Gerendás Ernő, Az esztergomi főkáptalan birtokkerülete a XVIII. század második felében (Budapest, 1934); Bojt Lajos, A fejérvári őrkanonokság (custodiatus) birtokának története a XVIII. század végétől 1833-ig (Budapest, 1935); Szántó Imre, A majorsági gazdálkodás uralkodóvá válása, a parasztság nagyarányú kisajátításának kezdetei (Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon, 1711–1790. Budapest, 1952); Szántó Imre, A parasztság kisajátítása és mozgalmai a gróf Festeticsek keszthelyi ágának birtokain, 1711–1850 (Budapest, 1954); Szántó Imre, A majorsági gazdálkodás uralkodóvá válása a veszprémi püspökség sümegi uradalmában, 1751–1802 (Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve 1961); Szendrey István, Egy alföldi uradalom a török hódoltság után (Értekezések a történeti tudományok köréből 43. Budapest, 1968); Tóth Tibor, A mernyei uradalom a feudális rend utolsó szakaszában (Budapest, 1978); Tóth Tibor, A nagyüzemi szerkezet és szemléletmód kialakulásának kérdései a mernyei uradalomban (Somogy megye múltjából, 1975). — Nemcsak a Magyar Kamarától függő birtokokat kezelő tisztviselőket kötelezték gondos számvitelre; ezzel tartoztak a földjeiktől többnyire távol élő nagybirtokosok fizetett gazdatisztjei is, s nem hiányzott számadásaik szigorú felülvizsgálása sem. A jobbágyok szolgáltatásairól, a majorsági gazdálkodás eredményeiről, anyagról és pénzjövedelemről megkívánt számadások elkészítéséhez, már kettős könyvvitel vezetéséhez is, már nyomtatott munkák is segítséget kívántak nyújtani: J. Vogt, Praktischer Unterricht zu einer anwendbaren Landwirtschaftsrechnung für hungarische und oesterreichische Herrschaften, mit einem Präliminarsystem, Journal und Amtsbuchinstruktion, Inventaranzeige und Censursanmerkungen, entworfen nach Kameralsgrundsatzen (Wien, 1784); J. Königsacker, Scriptura duplex (doppia) sive scientia rationes ita ducendi, ut emolumenti aut detrimenti ex quocunque negotio cum ex toto, tum ex qualibet eius parte provenientis quantitas distincte et accurate determinetur. Scientiam effecit ac latino sermone donatam patrio exemplo illustravit (Pestini, 1789).

Amit nem tüntettek föl a bármilyen körültekintéssel és pontossággal megkövetelt számadások, éppen az volt, ami a földesúri üzem fizikai munkaerő-szükséglete fedezését s ezáltal a majorkodás folyamatosságát legnagyobbrészt biztosította: a jobbágytól az erőszak, a megtorlástól sem visszariadó elnyomás eszközével kicsikart ingyenmunka. Bár az eredetileg sem nagy értékű robot mindinkább veszített hasznosságából, ahogy a paraszt öntudata és ellenállása erősödött, a földesúr és a jobbágy közti ellentétek, melyekkel kapcsolatban II. József a paraszti üzem vonatkozásában említett rendeleteket látta szükségesnek kiadni, nagyrészt a robotra hajszolásból támadtak; az uradalmak kitartottak a jobbágy ingyenmunkájának követelése mellett, sőt legtöbbször, az általában részért végzett aratáson és cséplésen kívül, úgyszólván teljesen erre épült fizikai munkaerőháztartásuk, olyan vonzóereje volt annak, hogy igénybevételével legföljebb uradalmi ügyész alkalmazásának, úriszék és börtön tartásának költsége járt együtt. Éppen a robothoz ragaszkodásban rejlett a fő akadálya annak, hogy a majorsági gazdálkodás a tőkés fejlődés útjára térjen. Vesd össze Makkai László, Örökös jobbágyság és kapitalizmus (Századok 1981)]; Imreh István, Majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején (Bukarest, 1956); Imreh István, A jobbágymunkaerő felhasználása a Toldalagi-birtokon, 1789–1792 ([=title&lookfor=%22Egyetemes%20t%C3%B6rt%C3%A9neti%20tanulm%C3%A1nyok%22&ft= Egyetemes történeti tanulmányok 1967]); Dávid Zoltán, Magyarország munkaerőhelyzete a XVIII–XIX. század fordulóján (Statisztikai Szemle 1971). — Ahhoz, hogy e feudális kötöttségből valamennyire kilépve, a földesúri üzem számottevően elindulhasson a tőkés fejlődés útján, a következőkre lett volna szükség. Felhagyni a robot követelésével, föltéve, hogy a jobbágyok anyagi ereje megengedi annak megváltását. A falu művelési és legelőkényszerétől mentesített, külön kihasított majorsági föld, ahol kötöttségek nélkül folyhat a gazdálkodás. A termelvényekből, melyeket a jobbágyok beszolgáltatnak, s amelyeket a majorsági földön saját üzemben (nem bérbeadás útján) előállít és forgalmaz, minél kevesebbnek természetben való juttatásokra fordítása, hanem – azon kívül, amit a gazdálkodás folytatása igényel belőle – lehető teljességgel készpénzen történő értékesítése. A befolyó pénzjövedelem legnagyobb része ne az uraságnak a gazdasági üzemtől különálló céljait, hanem az abba való befektetést szolgálja, azt bérmunkások felfogadására, a termelőmunkájukhoz szükséges eszközök és igásállatok beszerzésére, a föld termőerejének fenntartására, a szükséges épületekről és anyagról való gondoskodásra, általában a gazdálkodás fejlesztésére fordítsák. Mindennek azonban – túl a korszerű gazdálkodás módszereinek ismeretén s a hagyományos eljárások megújítására való törekvésen – lényegbevágó előfeltétele volt, hogy az uradalom, de a paraszt is megfelelő áron értékesíteni tudja nélkülözhető termelvényeit, ám erre, az élőállaton és a boron kívül, az ország nagy részében alig nyílt lehetőség. S ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy bár a földesúri üzem középpontját alkotó majorok nem lehettek meg nemcsak a gazdálkodást irányító gazdatisztek, de cselédek nélkül sem – róluk központi rendeleten kívül feldolgozás idézhető: Mi Második Jósef … a következedő rend-tartást bé-hozzuk, … mellyben … meg-magyarázzuk: mivel tartozik a tseléd a tselédtartónak, s ellenben: mi kötelessége vagyon a tselédtartónak az Ö tselédéhez… (Béts, 1786); Sápi Vilmos, A mezőgazdasági bérunkásság jogviszonyai Magyarországon a XVI. századtól 1848-ig (Budapest, 1967); V. Sápi, Landwirtschaftliche Gesindelöhne vom 16. Jahrhundert bis 1848 (Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio historica 1966) –, ezek között az ispán, a hajdúk, a pásztorok, a majoros, a majorosnő, a szolgálók mellett a tulajdonképpeni földművelő munka végzésére hivatott béresekből csak kevés vagy egy sem volt található; nemcsak a feladatok dandárjának teljesítése, hanem az ehhez szükséges vonójószág, eke, borona, szekér s más fölszerelés rendelkezésre bocsátása is a robotoló jobbágyot terhelte. Még azokon a nagybirtokokon is, melyek – főképp az ország nyugati és északnyugati részén – élni tudtak az ausztriai piac viszonylagos közelségéből eredő előnyökkel, s rendszeres árutermelésre rendezkedtek be, sokkal nagyobb súllyal esett latba a paraszt ingyenmunkája a fizetettnél, s ugyanakkor abból is, mit értékesíteni szándékoztak, sokszor nagyobb részt képviseltek a dézsmában beszolgáltatott termelvények, mint azok, melyeket a majorság gazdaság állított elő. Annál inkább ez volt a helyzet azokban az uradalmakban, melyek az elérhető kereslet szűkössége vagy éppen hiánya miatt alig tudtak túljutni a bőséges önellátás fokán.

Ám igény a mezőgazdasági termelvények megfelelő értékesítésére, melyeknek egészben véve ugyancsak bővében volt az ország, jóval szélesebb körben mutatkozott annál, mint ahol ennek lehetősége, ha az idő során változó mértékben is, adva volt. Megmutatkozik ez abban, hogy a korszak vége felé haladva mind sűrűbben látnak napvilágot olyan, címükben ugyan többnyire általánosan megfogalmazott, mégis elsősorban az uralkodó mezőgazdaság érdekét képviselő felszólalások és javaslatok, melyek egyfelől a piacra juttatás közlekedési nehézségeinek kiküszöböléséért, másfelől a pangó hazai kereskedelem föllendítéséért emelnek szót.

A szárazföldi utakról: Landgráf Ádám terve az utak javításáról 1755 körül (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1899); Az utak és utszák építésének módja, mellyet írt Gautier úr…mostan pedig hasznos jegyzésekkel meg-bővítve és szükséges táblákkal meg-ékesítve magyarul ki-adott Kováts Ferentz (PozsonyKassa, 1778); D. Cornides, Beweis, dass die Kutschen eine ungarische Erfindung und dass selbet die allen europäischen Sprachen beynahe ähnliche Benennung dieses Fahrzeugs in Ungarn zuerst entstanden sey (Ungrisches Magazin, 1781); D. Cornides, Nachtrag einiger Bemerkungen vom ungarischen Ursprunge der Kutschen (Ungrisches Magazin, 1782); D. Cornides, Nachlese einiger Bemerkungen vom ungarischen Ursprunge der Kutschen (Ungrisches Magazin, 1783); A. Balla, Disquisitio hydraulico-mechanica, an pons lapideus operis arcuati inter liberas regiesque civitates Budam et Pestinum absque metu intolerabilis Danubii exundationis navigationisque impedimento solide erigi possit? (PestiniBudaeCassoviae, 1784).

Vízimérnöki munkákról, vízi utakról, folyón hajózásról: C. Hadaly de Hada, Elementa hydrotechniae (Jaurini, 1783); e tárgyban rendelet: Instructio pro universis comitatuum et jurisdictionum geometris publicorum laborum hydraulicorum circa fluvios in regno hungarico curam habentibus (Hely nélkül, 1782); F. J. Maire, Bemerkungen über den innern Kreislauf der Handlung in den österreichischen Erbstaaten zur nöthigen Erlauterung der hydrographischen General- und Partikularkarten von diesen Ländern; oder Hauptentwurf der zu eröffnenden schiffbaren Wasserstrassen von allen Meeren Europens an bis nach Wien. Aus dem französischen (StrassburgLeipzig, 1786); (J. Merze de Szinye), Media impopulandi Tokajinum et Szolnokinum, ac in celeberrima emporia evehendi, regulandi item navigationem per fluvium Tibiscum a Tokajino versus Szolnokinum Zemlinum usque, anno 1783 elaboratum (Hely és év nélkül); (J. Wagner), Anzeige einer neuen Erfindung, mit beladenen Schiffen gegen den Strong zu fahren; in einer Abhandlung über den ungarischen Ausfuhrhandel und über die Schiffahrt auf der Donau (Wien, 1786); Herrn Jenne's Reisen nach St. Petersburg, einen Theil von Deutschland, Frankreich. Kroatien, Slavonien, Italien, die Moldau, Wallachei, Siebenbürgen und Ungarn, nebst einem Reise-Journal der Donaufahrt von Essegg bis ans Schwarze Meer (Pest, 1788; FrankfurtLeipzig, 1790); Topographische Beschreibung des Flusses Poprad oder der Popper in der Zips (Ungrisches Magazin, 1782); C. S. Bartling, Erster Brief über die Donau-Commerz-Schiffahrt. An einen seiner Freunde. Mit 2 Tafeln (Wien, 1768). — Feldolgozások: F. Ilwof, Flußregulierungen und Wasserbauten, 1772–1774 (Archiv für Österreichische Geschichte 1909); Domanovszky Sándor, Duna–Fekete-tengeri kereskedelmi hajózásunk múltjából (Budapest, 1918); H. Glassl, Der Ausbau der ungarischen Wasserstraßen in den letzten Regierungsjahren Maria Theresias (Ungarn-Jahrbuch, 1970).

(J. Weinbrenner, Patriotisch gemeynter Vorschlag, wie dem gehemmten Ausfuhr Handel aus den hungarischen und deutschen Provinzen des Hauses Oestreich abgeholfen werden könnte (Wien, 1781); Briefe über die Schiffahrt und Handlung in Ungarn, Slavonien und Kroatien. Aus dem italienischen übersetzt von N. E. Kleemann (Prag, 1783); (J. Weinbrenner, Propositio ex anime patriae studioso profecta, quanam ratione domestica producta in exteras regiones exportari et in Hungaria aliisve austriaco-haereditariis ditionibus activum commercium promoveri possint. Cum animadversionibus ex jure municipali Hungariae et benignis caesareo-regiis resolutionibus depromptis (PosoniiBudae, 1782); [[[Josephus Merze de Szinye|J. Merze de Szinye]], Observationes commerciales pro superioribus regni partibus, anno 1784. Pro communicatione quorundam amicorum et aliorum rerum commercialium scripto appositae (Hely és év nélkül); I. Topolay (= Almássy Pál), Considerationes super statu commerciali Regni Hungariae tam relate ad industriam internam, quam et commereium externum (Hely nélkül, 1790); Fr. Alborgetti, Abhandlung von dem besondern Schutze des Staates gegen den Handelsstand und den vorzüglichsten Mitteln, diesen zu unterstützen. Nach Grundsätzen der politischen Handelswissenschaft verfasst (Pest, 1790); J. S. Liedemann, Vorschläge der Aufhilfe der ungarischen Handlung (Hely nélkül, 1790); Beschwerden und ohnmassgeblicher Vorschlag, wie dem Handel in Ungarn aufzuhelfen wäre. Von P[ester] H[andels] St[and] (Hely és év nélkül); Commentatio de promovendo in Regno Hungariae mercimonio (Hely nélkül, 1790); Untertänige Vorschläge zur Aufnahme des allgemeinen Kommerzes im Königreich UngarnDemissae propositiones quoad altius promovendum publicum incliti Regni Hungariae commercium (Cassoviae, 1790); ezekhez az 1790-i országgyűlésen előterjesztett javaslatokhoz megjegyzések osztrák részről: Handlungvorschläge dem ungarischen Landtag 1790, eingereicht, nebst Bemerkungen eines Oesterreichers darüber (Historisch-politisches Journal, 1793). — Külön a tengeri kereskedelemről: Ueber den gegenwärtigen Zustand der österreichischen Seehandlung (Bibliothek für Denker und Männer von Geschmak I. 1784); J. Szapáry, Der unthätige Reichtum Ungarns wie zu gebrauehen. Mit einer kurtzen historisch-phisikalischen Beschreibung der oesterreichischen und hungarischen Seeküste (Nürnberg, 1784); Anmerkungen über den Handel der Hafen Triest, Fiume und des Königreiche Ungarn (Bibliothek für Denker und Männer von Geschmak. IV. 1786); Nuovo regolamento per li sensali della citta e porto franco di Fiume e di tutto il Littorale Ungarico. Approvato da S. M. I. R. Ap. l'anno 1785 (Fiume, 1785); Littorale Hungaricum. Reflexiones II. statibus et ordinibus Regni Hungariae in comitiis anno 1790 Budae congregatis propositae a nunciis urbis maritimae Segniensis Josepho Chiolich et Matthia Demeli (Hely nélkül, 1790); Quaestio de commercio Hungariae marine ex amore et stdio patriae proposita: an ad incrementum commerci hungarici sit Flumen magis utile ac necessarium, quam Buccari portus regius aut Segnia? (Budae, 1790)

Árak, pénznemek, hitel, uzsora: Wohlfeile Zeiten in Ungarn (Allergnädigst privilegierte Anzeigen, 1774); Marktpreise. Ueber eine der ersten Ursachen der Brodtheuerung in Siebenbürgen (Siebenbürgische Quartalschrift, 1790)Allerhöchste k. k. Verordnung wegen inländischen und ausländischen Goldmünzen, wie solche vom 1-sten Hornung 1786. in allen k. k. Erbländern in Werthe verbleiben, nebst angehängste Tariff über einige ausländischen Goldmünzen, was solche nach ihrem bis zum Ende des 1786sten Jahr geltenden Werthe für Summe in der Menge ausmachen (Pest, év nélkül); Anmerkung: aus welchem Grund und wie die ungewichtigen Gold-Münzen angenommen und eigelöset werden müssen (Ofen, 1786). — Einrichtung eines Versatzamtes in der königl. ungarischen freyen Stadt Pressbug (Allergnädigst privilegirte Anzeigen, 1773); Seine Majestät haben … denjenigen Grundeigenthümern, welche ihre Früchte in die Magazine abzugeben haben und welchen dafür … Schuldscheine ausgestellet werden … den Absatz dieser Papiere zu erleichtern … geruhet (Ofen, 1789); V. C. Schildenfeld, Disquisitio inauguralis juridica: cujus sit damnum vel lucrum, an debitoris? an creditoris? si certum genus pecuniae debeatur, ejus autem valor crescat, aut decrescat interea ac dum debitum expungendo perimatur (Tirnaviae, 1775); Norma, juxta quam contra decoctores et dolosos debitores procedendum, statui Magni Principatus Transsilvaniae adaptata et penes regium rescriptum de 7-ma mensis Octobris anni 1772. emanatum remissa clementerque approbata (Hely és év nélkül); Norma juxta quam in casibus ordinandi concursus creditorum in Magno Transylvaniae Principatu procedendum est, penes regium rescriptum 4. Julii 1772. exaratum remissa (Cibinii, 1772). — Chr. Fark, Responsum ad quaestionem: Was ist Wucher? und durch welche beste Mittel ist demselben ohne Strafgesetz Einhalt zu thun? Seu quid foenus? et quo efficaci remedio foenori occurri possit citra sanctionem legis poenalis? (Cassoviae, 1789); J. A. Vlach, Abhandlung über den Wucher. Nach Grundsatzen des Natur-allgemeinen Staatrecht's und der politischen Wissenschaften in einer Mathematischen Methode verfasst (Pest, 1790).

Feldolgozások a kereskedelem kérdéseiről: Thallóczy Lajos, Gr. Benyovszky Móricz haditengerészeti és kereskedelempolitikai tervei, 1779–1781 (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1901); Hofhauser Margit, A kereskedőtestületek mozgalma a magyar kereskedelem fejlesztése érdekében a XVIII. század végén és a XIX. század elején (Budapest, 1930); Gárdonyi Albert, Pest város keleti kereskedelme a XVIII. században (Budapest, 1930); Belitzky János, A magyar gabonakivitel története 1860-ig (Budapest, 1932); ifj. Barta János, A XVIII. századi európai gabonaforgalomhoz (Egyetemes történeti tanulmányok 1966). — Külön az ország kiviteléről: M. Schwartner, Statistik des Königreichs Ungern (Pest, 1798); Eckhart Ferenc, A bécsi udvar gazdasági politikája Magyarországon Mária Terézia korában (Budapest, 1922); I. Wellmann, Maria Theresias Handelspolitik, mit besonderer Rücksicht auf die Agrarproduktion (Maria Theresia, als Königin von Ungarn. Eisenstadt, 1984).

A mezőgazdasági üzemekről átfogóan: Grand domaine et petites exploitations en Europe au Moyen Age et dans les temps modernes. Réd. P. Gunst, T. Hoffmann (Budapest, 1982); I. Wellmann, La Hongrie face au défi agricole de l'Occident (Études historiques hongroises 1985).


A mezőgazdaság a felvilágosult abszolutizmus korábanWellmann Imre
Javítások a hagyományos gazdálkodáson Tartalomjegyzék Hagyományos termelés — az újkori mezőgazdasági forradalom felé