A titkos társaságok

A Múltunk wikiből
1794. május
Martinovics Ignác megkezdi a Reformátorok Társasága és a Szabadság és Egyenlőség Társasága szervezését.
Martinovics Ignác megírja a titkos társaságok kátéit.
Verseghy Ferenc magyarra fordítja a Marseillaise-t.
1794. június 26.
A fleurusi ütközetben a franciák döntő vereséget mérnek az osztrák csapatokra.
1794. július 7.
A nagykárolyi főispáni beiktatáson találkozik a felvidéki s erdélyi, a magyar demokratikus mozgalomhoz kapcsolódó ellenzéki vezérkar.
1794. július 23–24.
Bécsben elfogják a demokrata szervezkedés tagjait.
1794. július 24.
A bécsi demokratikus szervezkedés tagjai között letartóztatják Martinovics Ignácot.

Martinovics a magyar jakobinus szervezkedés céljait lényegében a klubista értelmiség elgondolásaiból vette – Hajnóczy később hivatkozott is rá, hogy Martinovics terveit ő sugalmazta –, de mindaz, ami eddig csak elméleti volt, Martinovics kezében gyakorlativá vált. Vezetésre termett egyéniség, aki nagy vonalakban gondolkodik, nem bajlódik a részletekkel, s azonnal mer határozni a legbonyolultabb kérdésben is. Nem szeretik, talán nem is mindig bíznak benne, de önbizalma és határozottsága lenyűgözi mindnyájukat, elismerik tudását és meghajolnak előtte. A radikálisok és a patrióták közt kialakult viszony intézményszerű szervezetben való rögzítése, hogy ezzel az eddig szabadon burjánzó elégedetlneséget egységes irányítás alatt, konkrét célok megvalósítása felé terelje, ez Martinovics ötlete, s a szervezet életre keltése is az ő munkája.

Az általa szervezetbe tömörített mozgalom tehát a már meglevő alapokra épült. Tömegerejét és politikai ütőképességét a megyék adják, de irányítója és motorja a radikális értelmiség. Szinte így is mondhatnánk: az egyik irányít, a másik végrehajt. Ez biztosította volna, hogy a mozgalom a nemzeti követeléseken átjutva el ne akadjon, hanem menjen tovább, a polgári forradalomba. Ennek megfelelően Martinovics két szervezetet hozott létre, mindkettőnek ő volt a vezetője. Az elsőben – Reformátorok Társasága – a köznemesi reformereket tömörítette, a másikban – Szabadság és Egyenlőség Társasága – a radikális demokratákat, a „jakobinusokat”. A Reformátorok Társaságának programja nagyjából a patrióta törekvéseket tükrözte, célja a nemzeti függetlenség kivívása és biztosítása volt, bizonyos mérsékelt reformokkal együtt. A jakobinusok társasága – amelynek létéről a reformátoroknak nem volt szabad tudniok – a már nemzeti államban a polgári átalakulást biztosította volna, a nemesség félreállításával. Az első társaság csak eszköz volt, a Szabadság és Egyenlőség Társaságának polgári forradalmárai kormányozták volna a Reformátorok Társaságában tömörült reformereket. A kettős lépcsőben bekövetkező forradalom első része a nemesség és a radikális értelmiség szövetségén, a második pedig az értelmiség és a parasztság összefogásán nyugodott volna.

A társaság céljait, alapelveit káték rögzítették. Mindkét társaság kátéját Martinovics írta, 1794 májusában. A Reformátorok Társasága Kátéjában összefoglalta azt, ami a radikálisok és patrióták mozgalmában már kialakult. A Szabadság és Egyenlőség Társasága Kátéjában – Az embernek és a polgárnak oktató könyvecskéje – már sokkal inkább saját elképzeléseivel találkozunk. A kátéban írottakhoz kiegészítő magyarázatokkal járultak még a Föltételek, melyek a polgárnak, ki a szabadságot elérni akarja, szükségesek és a Hasznok, melyek ezen újításokból származnak című szervezeti iratok.

A Reformátorok Társasága Kátéjának legnehezebb kérdése a nemesi reformizmus és a polgári haladás érdekeinek egyesítése volt. Ez volt az a kérdés, amin már Hajnóczy és a körülötte csoportosulók is annyit töprengtek, s ami egy fél évszázad múlva Kossuthnak is egyik legnagyobb problémája lesz. Hogyan lehet a polgári törekvésektől annyit engedni, hogy az a nemesek elfogadhassák, és rávenni a nemességet annyi reformra, hogy a radikálisok szövetségre léphessenek velük. Azonban míg Hajnóczyék hátsó gondolat nélküli szövetségre gondoltak, Martinovics az együttműködést átmeneti állapotnak tekintette, ezért kátéjában engedékenyebb volt, s hogy a nemességet megnyerje, érvényben hagyta kiváltságait.

A káté hangszerelése a megyei nemesség szemléletéhez alkalmazkodott. A nemzeti sérelmekből, az úgynevezett „gyarmati helyzetből” indult ki, „az Osztrák Ház vészteljes uralkodásáról” beszélt, s a múltra mutatva ismertette a jelen panaszait.[jegyzet 1] Sorra vette a fájó nemesi és nemzeti problémákat, az alkotmányellenes rendeleteket, a magyarok mellőzését, az idegen katonaságot, a kereskedelem és az ipar megfojtását, a germanizálást, az erőszakos cenzúrát s a franciák elleni háborút, amiből az ország semmi hasznot sem várhat, és mindez ellen „szent fölkelésre” hívta a nemességet. Immár a Habsburgoktól való elszakadás és a független köztársaság a cél, mert Magyarország megél a maga lábán is, nincs szüksége a birodalomra. Az új államot nemzeti hadsereg és nemzeti külpolitika erősíti majd, az igazságszolgáltatás ingyenes lesz, s mindezekhez teljes sajtószabadság, korlátlan bel- és külkereskedelem járul.

Az országon belül azonban minden nemzetiség külön tartományt alkot majd, Magyarország tehát szövetségi köztársasággá alakul, melyben minden nemzetiség saját nyelvével és szokásaival él, vallását szabadon követi. A fő- és köznemesség közti különbség megszűnik, együttesen alkotják az országgyűlés első kamaráját. A nem nemesek számban ugyanannyi képviselője formálja a másodikat. Tulajdonjoggal csak a nemesek rendelkeznek – a jobbágy szabad bérlővé válik –, állami adó nem lesz. Az állam gazdasági alapját a kamarai javak, a koronauradalmak és az államosított egyházi birtokok fogják alkotni.

A megvalósítás útja a fegyveres felkelés. „Mihelyt a Reformátorok Társasága… elég számossá és kiképzetté válik, vagyis az összes vármegyék nemességének előkelőbb tagjait magában foglalja”, titkos kiáltványokkal harcba kell szólítani a nem nemeseket: „Polgárok, ragadjatok fegyvert! Esküdjünk meg, hogy inkább életünket, semmint szabadságunkat áldozzuk fel;” A magyar katonaságot hazahívják. A külpolitikai helyzet kedvező: a franciák segíteni fognak, a lengyelek a magyarok mellé allnak. Stájerország népe szövetségesünkké lesz, a török pedig örülni fog a Habsburgok gyengülésének. „A feladat tehát mindössze annyi, hogy néhány német ezredet az országból elvonulásra kell kényszeríteni.”[jegyzet 2]

Az embernek és a polgárnak oktató könyvecskéje már nem támaszkodhatott előzetesen kiforrott elgondolásokra, ebben Martinovics a radikálisok körében élő altalános elképzeléseket fogta össze. Ebben teljesen szabadon, minden taktikai mellékgondolat nélkül szólhatott, annál feltűnőbb, hogy jóformán semmi konkrétumot nem mond. Nem tisztázza a kettő a Reformátorok Társaságával való kapcsolatot, ahogy a két program ellentmondásait sem. Nem nyilatkozik a tulajdonjog kiterjesztéséről, ami pedig Franciaországban sarkalatos tétele volt a demokratikus forradalmár értelmiségnek. Igaz, már nem tesz különbséget nemes és főnemes, pap vagy főpap között, de az „emberiség hármas ostora” elleni harc, a polgári átalakulás céljai és megvalósítása egyaránt ködös, inkább általános elvi síkon jelenik meg.[jegyzet 3]

A jakobinus káté legfontosabb része az, amely a parasztsággal való szövetséget és a polgári „felzendülést” fejti ki. Lángoló szavakkal ismerteti a parasztság helyzetét, a nyomorult sorsot, amibe „a gyalázatos feudális szisztéma” kényszerítette bele. „Van-e valami különbség a szarvasmarhák és a rabszolgák között tartásokra nézve? Egy csepp sincs! Valamint a gazda az ekét vonó marháit maga előtt kénye szerént hajtja, szinte úgy bánnak a királyok és arisztokraták jobbágyaikkal vagy rabszolgáikkal.” Az elnyomottaknak – olvassuk tovább – joguk, sőt kötelességük sorsuk ellen feltámadni, s forradalmuk legyőzhetetlen. „Az olyan tirannus, kit egy nemzet elhagy, semmiségbe visszadűl, és a nemzeti test őtet könnyen eltiporja.”[jegyzet 4]

Míg tehát a forradalom első szakaszában a megyék vívnák ki a nemzeti szabadságot, most a paraszti tömegek harca hozná meg a polgári átalakulást. A vezetés itt is a jakobinus értelmiség kezében volna, talán még fokozottabban, mint a nemesi felkelésnél, hiszen műveletlenebb és öntutadlanabb paraszti osztályról van szó. „Fegyvert fogjunk, polgárok! Wsküdjünk meg a szabadságra vagy a halálra.”[jegyzet 5]

A konkrét paraszti követelések megfogalmazását azonban hiába keressük a kátéban, az általánosságon nem jut túl. A társaság regulái is csak halványan céloznak „a sok jószág elvétele által a szegényeken való segítség”-re,[jegyzet 6] anélkül, hogy tudnánk, ezen mit kell érteni. De nem volt szó a polgári átalakulás többi teendőjéről sem. Ennek megfelelően a forradalom menetére sem voltak részletelgondolások. Martinovics később maga is úgy nyilatkozott: arra nézve, hogy „a fölkelés idején az országot hogyan irányítsam, csak egészen általános elképzeléseim voltak”.[jegyzet 7]

Mindez meggyőzően mutatja, hogy a magyar jakobinusok elképzelések még korántsem forrtak ki. Csak általános szempontjaik, sőt néha csak vágyaik voltak: a szabadság és egyenlőség utáni kívánkozás, a parasztság sorsáért érzett felelősség és az a szent meggyőződés, hogy felszabadítása nélkül sem emberi, sem nemzeti kibontakozás nem lehetséges. A megvalósításig vagy a tennivalók tisztázásáig azonban nem jutottak el. Míg a Reformátorok Társasága Kátéja a klubokban kialakult konkrét elképzeléseken nyugszik, és a radikális értelmiség belső fejlettségének tényleges állapotát tükrözi, a Szabadság és Egyenlőség Társasága Kátéja éppen azt mutatja, hogy a polgári átalakulásra vonatkozó elképzeléseik mennyire tisztázatlanok. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a szervezkedés folyamán az általános elvek szellemében a konkrét tennivalók nem alakulhattak volna ki. Az ország társadalmi és gazdasági elmaradottságából adódó nehézségek azonban itt fokozatosan éreztették volna hatásukat. A 18. század végének magyar viszonyai között nehéz lett volna olyan polgári berendezkedési tervet készíteni, mely túlmegy az általánosságokon, hiszen a teljes átalakulás elemi feltételei is hiányoztak.

Lábjegyzetek

  1. Ugyanott 1002–1010.
  2. Ugyanott 1013–1014.
  3. Ugyanott 1018–1024.
  4. Ugyanott 1027–1028.
  5. Ugyanott 1027.
  6. Ugyanott 1038.
  7. Ugyanott II. Budapest, 1952. 131.

Irodalom

A titkos társaságok kátéinak szövege megjelent: A magyar jakobinusok iratai I. 1002–1038.; a felvételi szabályok ugyanott I. 1037–1038.; a Marseillaise-fordítások ugyanott I. 1046–1055. Ezzel kapcsolatban lásd még: Tarnai Andor, Verseghy Marseillaise-fordításai (Irodalomtörténeti Közlemények, 1966. 3–4) és Benda Kálmán, Még egyszer Verseghy Marseillaise-fordításáról (Irodalomtörténeti Közlemények, 1968. 6).


A magyar jakobinus mozgalom
Martinovics Ignác Tartalomjegyzék A szervezkedés