A tizenhárom vármegye Rákóczi kezén

A Múltunk wikiből
1645
május 28. Az erdélyi hadak elfoglalják Nagyszombatot.
július 18. Az erdélyi sereg a morvaországi Brünn alatt egyesül a svéd hadakkal.
július 27. I. Rákóczi György holicsi táborában eredményesen lezárulnak a béketárgyalások. (A Korona minden alattvalójának vallásgyakorlata szabad, a templomok használatával együtt, a parasztok vallásgyakorlatát sem szabad háborgatni. Az 1638. évi országgyűlésen visszakövetelt protestáns templomok ügyében a következő országgyűlésnek kell döntenie. A békét is a következő országgyűlésnek kell törvénybe foglalnia. Egy sor nem vallásügyi tételt a következő országgyűlésre utal. A király három hónapon belül hirdessen országgyűlést. A fejedelem személyes kielégítéseként életére megkapja a Bethlen Gábor kezén volt hét felső-magyarországi vármegyét.)
augusztus 16. Az erdélyi hadak I. Rákóczi György utasítására elvonulnak Brünn alól.
szeptember 11. Höflányban meghal Esterházy Miklós nádor.
1648
nyara I. Rákóczi György fejedelem követei Lengyelországban, a Német Birodalomban és Svédországban járnak a fejedelem kisebbik fia, Zsigmond lengyel királysága ügyében.
november 17. A lengyel országgyűlés 'IV. Ulászló öccsét, Wasa János Kázmért választja királlyá.
I. Rákóczi György birtokain halálakor mintegy 30 ezer jobbágyháztartás és 70 majorság volt.

Kemény János még erélyesebb üldözést sürgetett, de a fejedelem közben gyanút fogott, hogy valami baj van a svéd ígérgetések körül, s óvatos lett. Tizenhárom királyságbeli vármegye volt a kezén, ezek védelmére rendelte Kemény csapatait a Nyitra mentén, katonasága zömét pedig hazaengedte aratni, hiszen nagyobbrészt székely és hajdú parasztok voltak. A tizenhárom vármegyét viszont augusztus 1-re országgyűlésre hívta össze Kassára. A nemesség nem lelkesedett a háborúért, s Rákóczi György is békére hajlott, csakhogy most már nagyobb áron, mint a Porta által engedélyezett hét vármegye: a tizenhárom vármegyét kívánta. Ebbe viszont Bécsben nem akartak beletörődni, és sürgősen követet küldtek a Portára a már elvben megkötött második szőnyi béke ratifikálására, hogy elejét vegyék az erdélyieknek netán adandó ígéreteknek. Rebenstok persze a tizenhárom vármegyét is kevesellte, a béketárgyalások félbeszakítása és a háború folytatása mellett kardoskodott. A háború mellett emelt szót az Erdélybe költözött, tudós gyulafehérvári professzor, Bisterfeld – aki korábban maga is részt vett a szövetségi tárgyalásokon – és ifjú tanítványa, Rákóczi Zsigmond herceg, a fejedelem kisebbik fia. Ez volt a később még nagy szerepet játszó, harcias Habsburg-ellenes erdélyi párt első jelentkezése. Támogatást kaptak Torstenssontól is, aki végre levélben jelezte jöttét, és egyelőre felajánlotta Rákóczinak olomouci megszálló csapatait, ha kicserélik őket magyarokra. Végül is a fejedelem álláspontja győzött: a tizenhárom vármegye vagy háború. Az országgyűlés – morogva bár – beleegyezett, és szétoszlott.

Ezúttal azonban a császári oldalon készültek fel hamarabb. Götz német zsoldosaihoz, Esterházy javaslatára, lengyel lovasokat próbált fogadni, mert „a magyar a magyart nem öli eléggé”.[1] De Homonnai és Csáky István miden buzgólkodása ellenére sem tudtak 500-nál több lengyelt átcsempészni az erdélyiektől megszállt területen, s így kénytelenek voltak megelégedni Barkóczy László 3 ezer magyar lovasával, akikhez Zrínyi Miklós, a későbbi horvát bán és Forgách Ádám, a székhelyét vesztett kassai főkapitány is csatlakozott magáncsapataival. A támadásra induló császári seregnek így közel fele magyar, lengyel és horvát könnyűlovasságból állott, s a korábbinál mozgékonyabbnak bizonyult. A Nyitra vonalát védő Keményt augusztus 12-én visszavetették, s mire a későn ébredő Rákóczi György Rakamaznál táborba szállt, Götz szeptember 16-án már Aszalónál sáncolta el magát. Innen hadisétára indult Sárospatak felé, majd visszavonult a bányavárosokhoz; novemberben meg Rozsnyóig nyomult előre, hogy Rákóczit ütközetre bírja, de az bölcsen várakozott. Igaza is volt, mert a dolgok nem a magyarországi hadszíntéren dőltek el. Torstensson novemberben megjelent Szászországban, és Prágát fenyegette. Götz seregét december közepén ellene rendelték, s Magyarországon csak 3 lovas- és 3 gyalogezred maradt, Pucheim parancsnoksága alatt, meg Esterházy magyar lovassága.

Az út nyitva állt volna Rákóczi előtt, ha a Porta el nem torlaszolja. November 19-én a nagyvezír tiltotta meg neki a hét vármegyén túli terjeszkedést, s visszavonta a néhány száz főnyi török segédcsapatot is, mely prédálásaival egyébként is csak terhére volt Rákóczinak. Ettől kezdve egyre inkább a diplomáciáé és egyre kevésbé a fegyvereké lett a szó. III. Ferdinánd most már felajánlotta a hét vármegyét, viszont 1645. január végén pestisben meghalt. Rebenstok helyébe francia követ érkezett, De Croissy, aki nem fukarkodott ígéretekkel. Április 22-én létre is jött a munkácsi szerződés, amelyben a francia király védelmébe vette Rákóczit, családját és Magyarország rendjeit, s rendszeres segélyt ajánlott fel háború idejére. A legfontosabbat azonban, a Porta beleegyezését a háború folytatásához, a franciáknak sem sikerült kieszközölni. Rákóczi reménykedett – vagy legalábbis becsületének mentése érdekében reménykedni akart – a francia követ portai közbenjárásának eredményességében. A tilalom ellenére elindult csapataival, fennen hangoztatva: „most már élet vagy halál, de örökre való gyalázatunkre, felvött útunkat meg nem változtathatjuk”.[2] Végül is be kellett látnia, hogy nem kockáztathatja a török bosszút, s hadjáratát katonai sétává szelídítette. Így hiába egyesültek május 15-én az erdélyi és svéd előcsapatok, hiába érkezett júliusban Kemény és Rákóczi Zsigmond Brno alá, hogy a skót Gaudi András parancsnoksága alatt álló, kitűnő erdélyi tüzérség ágyúival lövessék a Torstensson által addig hiába ostromlott várost, hiába vonult maga a fejedelem is a Morva jobb partjára, ott már nem közös vállalkozásra, hanem csak búcsúra találkozott Torstenssonnal. Rákóczi György szeptember 2-án hazaindult. Közben már létrejött a béke, amit Esterházy nem ért meg, kevéssel előbb meghalt.

Lábjegyzetek

  1. Cseh-Szombathy László, I. Rákóczi György 1644-es hadjárata. HK. 1957. 188.
  2. Beke AntalBarabás Samu, I. Rákóczi György és a Porta. Budapest, 1888. 77.


Erdély utolsó beavatkozása a harmincéves háborúba
Az 1644. évi hadjárat Tartalomjegyzék A linzi béke és az 1647. évi országgyűlés