A trencséni csata és a sárospataki országgyűlés

A Múltunk wikiből

1708 nyarán, amikor a konföderáció Magyarország jó részét és Erdély egy részét a kezében tartotta, Egerben Rákóczi mintegy 10 ezer főnyi reguláris hadsereget szervezett. A magyar konföderáció kiképzetlen és rosszul felfegyverzett hadseregével soha még csak meg sem közelítette a hatalmas Habsburg Birodalom katonai erejét, most azonban a hosszú háborúban kimerülő ország a hadviselés követelményeit egyre kevésbé tudta biztosítani. A súlyos nehézségeket Rákóczi diplomáciai akciókkal és új stratégiával igyekezett áthidalni. Az a szándék vezette, hogy új hadseregével kitör az ország határai közül, hogy kiszélesítse a háború színterét és kapcsolatot teremtsen a szomszédos erőkkel.

Moldvában és Havasalföldén a bojárok egy csoportja a cár biztatására segítséget ajánlott Rákóczinak. Sziléziában pedig úgy látszott, hogy a társadalmi elégedetlenség Habsburg-ellenes felkelésben robban ki. Rákóczi azt tervezte, hogy hadseregét átviszi Sziléziába, segíti a felkelést, tehermentesíti Magyarországot a hadsereg téli ellátásának gondjaitól, és összeköttetést teremt a porosz királynak a magyar trónra meghívott fiával, Frigyes Vilmos trónörökössel.

A fejedelmi hadsereg azonban Érsekújvár alatt megállt, helyi hadműveletekbe kezdett. Majd 1708. augusztus 3-án Trencsén alatt a 14 ezer főnyi, felerészt gyalogos, felerészt lovas, 14 ágyúval ellátott hadsereg megütközött a vár megsegítésére vonuló Heister 5200 főnyi lovas haderejével és csatát vesztett. A trencséni vereség nagyrészt a konföderáció katonai és politikai válságából következett, és minden addiginál súlyosabbnak bizonyult. 160 császári lovas (23%) maradt a csatatéren, Rákóczi elvesztette 14 ágyúját és hadseregének 20,2%-át. Az elesett 3 ezer harcos között főtisztet vagy tisztet – három kompániás kapitány kivételével – nem találtak.[1]

A trencséni csatavesztés meghiúsította a sziléziai hadjáratot, és további súlyos következményekkel járt. Révay Gáspár, Turóc vármegye adminisztrátora és Nyitra parancsnoka, augusztus 25-én feladta a várat, s több ezereskapitány és főtiszt átállt a császáriakhoz. Ocskay, akivel Pálffy már a trencséni csata előtt összeköttetést teremtett, nem sokkal később egész ezredét átvezette.[2] A szövetkezett rendek táborából kilépett vagy egyszerűen csak elmaradt sok nemes, többen semlegességbe húzódtak, s Bezerédjt árulás gyanújával letartóztatták. Egy, a trencséni csata után terjesztett császári propagandairat jól rávilágít az átállások gyökerére: Rákóczi megszüntette a nemesség adómentességét, I. József és magyar hívei viszont a nemesi szabadságot és a törvényes kiváltságokat őrzik. Rákóczi és hívei politikájában 1708 őszén szembetűnő irányváltás történt. Az Oudenaarde-nál súlyos vereséget szenvedett Franciaország már megkezdte a béketapogatódzásokat. A trencséni csata következményei még inkább arra késztették a magyar konföderáció kormányzókörét, hogy a maradék erőket összefogva, eddig el nem ért társadalmi és anyagi erőtartalékokat megnyitva, készüljön fel a háború befejezésének előreláthatóan hosszúra nyúló szakaszára.

Közvetlenül a csatavesztés után Heister tervezett gyors előnyomulását sikeresen feltartóztatták, s az ezredeket és a várőrségeket újra feleskették a konföderációra. Bottyán átkelt a Vágon, elfoglalta Modort és Bazint, sikeres harcot vívott egy kisebb császári csapattal. Esterházy Antal betört Ausztriába, szeptember 2-án Béri Balogh Ádám Kölesdnél megütközött Nehem tábornok nagyrészt rác seregével, a császáriak 2 ezer katonájukat és teljes tüzérségüket elvesztették.[3] A császári offenzíva részeként Nagykőrös ellen indított rác támadást pedig Szűcs János és Sőtér Tamás ezereskapitányok segítségével a város lakossága visszaverte.[4] A bányavárosokat azonban Bercsényinek nem sikerült megvédenie, s bár a készletek egy részét elszállították, tetemes hadianyag és a hadsereg teljes gyógyszerkészlete Heister zsákmánya lett.

A hadsereg megerősítése céljából a jobbágy közvitézeket fejedelmi rendelettel felmentették mindennemű közteherviselés alól. Az ezredekhez új hadseregszervezési utasítást küldtek szét, ennek értelmében minden harcban álló katona maradékaival együtt felszabadul a földesúri hatalom alól, és szabad földet kap letelepedésre.[5]

Az 1708. november 28. és december 20. között megtartott sárospataki országgyűlés szolgálta főleg az erők összefogását.[6] Jóváhagyták a Gazdasági Tanács és Hellenbach elszámolását, devalválták a rézpénzt, a hadsereg félévi zsoldjára 60 ezer forintot és meghatározott mennyiségű élelemadót vetettek ki. Általános érvényre emelték s hadseregtoborzás új rendjét, kialakították a toborzókerületeket. Törvénybe iktatták Tarpa hajdúvárosi kiváltságát és a jobbágykatonák szabadságát. A háború végéig szolgáló jobbágykatonák családjukkal és leszármazottaikkal együtt felszabadulnak a földesúri hatalom alól, és letelepedésre szabad földet vagy falut kapnak. Az árulás bűnében elmarasztalt Bezerédj brigadérost és Bottka Ádám alezredest elrettentésül és rituális megtorlást demonstrálva végezték ki. Az országgyűlés régen időszerű végzéseit Rákóczi a hadsereg képviselőire támaszkodva, a központi hatalom pártjának segítségével vitte keresztül.

1708 őszén a magyar konföderáció senatusi testülete megtette az első óvatos lépéseket a háború államhatalmi szintű befejezésének előkészítésére. Még augusztus 20-án Egerben Rákóczi ünnepélyesen fogadta Ukraincev orosz követet, akinek az lett volna a feladata, hogy a bécsi udvarban bejelentse: a cár kész közvetíteni a császár és a magyarok között. De ez a terv a követ váratlan halála miatt meghiúsult.[7] Ezek után Rákóczi Tolvay Gábor nádori ítélőmestert küldte fegyverszüneti ajánlattal Bécsbe, majd nem sokkal később Dobozi Mihályt indította útnak a tengeri hatalmakhoz, hogy Poroszország, Hollandia és Anglia vállaljon mediációt és garanciát az elkövetkezendő béketárgyalásokon. Az egyre erősebb angol és holland befolyás alá kerülő udvar hajlott a fegyverszünetre, de Rákóczinak a semleges zóna kijelölésére és a selmeci gyógyszer- és fémkészlet átadására vonatkozó igényeit nem fogadta el.[8]

Irodalom

  1. A trencséni csata mindmáig legrészletesebb leírása: Markó Árpád, A trencséni csata (Hadtörténelmi Közlemények 1931).
  2. Ocskay átállásának története Thaly Kálmán, Ocskay László II. Rákóczi Ferencz fejedelem dandárnoka és a felsőmagyarországi hadjáratok, I703–1710. I–II. (Budapest, 19052) című hatalmas monográfiájában sincs maradéktalanul tisztázva.
  3. A dunántúli hadműveletekről: Tóth Gyula, Balogh Ádám kuruc brigadéros (Budapest, 1958); Szita László, Baranya népe a Rákóczi-szabadságharc idején (A Rákóczi-kori kutatások újabb eredményei. Pécs, 1974); Bánkúti Imre, Tolna megye a Rákóczi-szabadságharcban, 1703–1711 (Tanulmányok Tolna megye történetéből. II. Szekszárd, 1969).
  4. Nagykőrös védelméről: Irházi Ambrus, Nagykőrös története a Rákóczi-féle szabadságharc alatt (Nagykőrös, 1935).
  5. Az 1708. szeptember 30-i katona-tehermentesítő pátensről: R. Várkonyi Ágnes, A jobbágyság osztályharca a Rákóczi-szabadságharc idején (Történelmi Szemle 1964. 375).
  6. A sárospataki országgyűlés iratai: Acta Conventus Sarospatakiensis. Magyar Országos Levéltár G 27 V. 1. a. Összefoglalóan Köpeczi Béla—R. Várkonyi Ágnes, II. Rákóczi Ferenc (Budapest, 19762. 326–330).
  7. Diplomáciai akciók az eddig ismertetett irodalmon kívül: Váradi Sternberg János, Ukraincev, Péter cár követe Magyarországon 1708-ban (Századok 1959).
  8. A fegyverszüneti feltételek anyagát lásd (a korábbi kiadások hibáit is javítva) Ráday Pál Iratai. II. 494–498.


„ad pacem universalem” vagy „fegyver által való meggyőzetés”R. Várkonyi Ágnes
Tartalomjegyzék A hágai és a gertruydenbergi békekonferenciák és az időt húzó háború