A városi polgár lakása

A Múltunk wikiből

Az utóbbin kezdve: a városoknak az a sokfélesége, melyre városképükről, illetve helyreállításuk üteméről, funkcióik kibővüléséről szólva röviden már utaltunk, természetszerűen megmutatkozik lakosságuk összetételében és ezáltal meghatározott lakáskultúrájukban is. Eperjesen a Johann Georg Rüdiger Feigenputz úr vagyonát zároló kamarai tisztviselők 1725-ben díszes, színezett homlokzatú, kétszintes főtéri házban változatos festményekkel, stukkókkal, falikárpitokkal díszített elegáns szobákat írnak össze. Feigenputz úr egy másik közeli házának szobáiban művészi, alakos faliszőnyegek függnek a falakon; megfelelő elhelyezésük érdekében falakat törtek át és ajtókat építettek. Az emeleti első szobában különböző színű, egyszerű vászon kárpitok borítják a falakat, a szoba közepén szőnyeggel borított, közönséges kerek asztal áll, a sarokban pedig fortélyos zárakkal és fiókokkal ellátott asztalka. A másik sarokban álló közönséges asztalkát piros szőnyeg takarja. A falakon három, kristállyal keretezett igen szép kép, továbbá öt bekeretezett más kép, végül Feigenputz úr és első felesége portréi függenek. Az asztalok körül és a falaknál hat különböző színű karazsiával bevont szék áll. Ebben a szobában összeírnak még két, színes cserép tálacskát, tizenöt darabból álló kávéskészletet, huszonhat kristályból való kávéspoharat, két kristályserleget, a csészék alá szolgáló két óntányért. Az innen nyíló hálóhelyiségben két személyre szánt ágy áll, ágyneművel, az ágy előtt sárga karazsia anyagból készült függöny. De itt írnak össze egy téli lengyelkalapot is, és itt áll két almárium iratokkal. A személyzetet ezüstcsengővel hívják; a következőkben elegáns üvegkancsó kerül elő. Ugyanebben a szobában különböző asztalkákon könyvek és többféle írások hevernek, többnyire német nyelvűek. Majd egy nagy és egy kisebb tükör, a már említett záras asztalkából pedig négy kis ezüst sótartó jön elő, s öt kis ezüst kávéscsésze, ezüstből való koppantó, majd német ruhához való, arannyal átszőtt selyemből készült gombok.[1]

A szomszéd szobában (inkább kamrácskában) két bécsi fiókos almárium áll, egyikben többek között különféle cukros készítmények, valamilyen fajta bécsi pép („vulgo: svabisse Gerst”),[jegyzet 1] valamint rizskása és egy régi látcső, a másikból fehérneműk és asztalkendők kerülnek elő. A falon itt hat kép függ, elegáns kis tükör, felette kristályba foglalt ereklyetartó. Evőeszközök következnek: hat pár ezüstnyelű kés, hat ezüstcsésze, nyolc óntányérka. Az ablak előtt ugyancsak szőnyeggel borított asztalka áll, szék karazsiával bevonva, és a borotválkozáshoz óntál. Itt kerül elő egy borjúbőrrel bevont ládácska, másfél rőf sárga morvavászon, öreg szőnyegek, egy paplan, egy ládában egy egyszerű és egy ezüstveretekkel díszített nyereg, egy másik ládikában régi képek. A ház hátsó traktusában egy tábori sátor található, teljes felszereléssel, sejtetve, hogy Feigenputz talán valamikor katona is volt.

Mindenesetre alaposan megszedte magát. A leltározók összesen öt eperjesi házból írtak össze tulajdonát képező értéktárgyakat. Ezek között az alsó külvárosban már a kertekre néző kétszintes házában vagy inkább nyaralójában, melynek alsó szintje kőből, a felső – úgy tűnik a gerendás szerkezetbe (Fachwerk) rakott téglából épült, ugyancsak különböző festményekkel díszített szobák tárulnak a látogató elé: az elsőben a falakon régi falikárpitok és asszonyokat ábrázoló képek, egy tükör alatt asztalka áll feszülettel, a falon bécsi munkájú faeszközök, tálcák függenek a kávézáshoz. A második szobát stukkók díszítik, a kertre néző sarokszobában szentképek, a császár és a császárné képei függenek. A falnál egyszerű pohárszék áll, a falakat itt faburkolat borítja, az ablakokon világos függönyök. A város felé néző szomszédos szobában háromszögletű faasztal; itt is szentképek, és egy nagy, vasból való kereszt. Így megyünk végig a házon: falfestéseket, tapétázott asztalokat, selyem és török kárpitokat látunk, üvegbe applikált Kálváriát felirattal: „Nézd, élj, hamu (vagy)”;[jegyzet 2] egy szobát vízfestmények díszítenek.

Eperjes persze töröktől megkímélt régi város, folyamatos, megszakítatlan városi fejlődéssel, ha gazdasági szerepe ekkor már hanyatlóban van is. Így nem meglepő, ha a látvány, mer a helyi színvonalon kétségtelenül túlmenően vagyonos úr házain és szobám végigmenve elénk tárul (a belső tereknek a városi ház vagy akár a kertre nyíló nyárilak esetén a történetileg kialakult teleknagyság meghatározta méreteivel s a helyiségek dekorációjával intim hangulatot keltve), enyhe zsúfoltságával inkább még a 16. század németalföldi világát idézi, mint a főúri barokk nagyszabású látványait. A jómódú polgár él így, örökölt életmódjához örökölt bútorokkal s új vásárlásainak is irányt szabó polgárias ízléssel, mintegy befelé fordulva, élete keretének esztétikumát szerény, de polgártársai tiszteletét így is biztosítani képes luxuscikkek által és között kívánva megteremteni, valóban még inkább a 17. századi királyi Magyarország városainak polgári stílusában.

Eperjessel összemérve jellegzetesen eltérő képet nyújtanak az ország nagy gyorsasággal magához térő, teljes pusztulása után egészében újratelepült gazdasági központjába, Pest városába érkező polgárságnak az 1720-as, 1730-as évekre kialakult otthonairól, berendezési tárgyairól felvett összeírások. A pesti polgárok hagyatékában az 1720-as évek elején talán leggyakoribb bútordarabként az archaikus láda szerepel, de a legtöbb helyen már együtt a modernebb szekrénnyel, mely itt elsősorban mint ruhatartó szolgál. De előfordulnak már a foglalkozáshoz kapcsolódó különböző kis szekrénykék is, szerszámok, orvosságok, egyes helyeken iratok tartására. A pohárszék viszont, amelyből Eperjesen egy vagyontömegen belül többel is találkozunk, Pesten még ritkaság. A székek között Pesten a jobb módúaknál nemcsak vászonnal, de bőrrel bevont darabokat is találunk; Felső-Magyarországon ezek látszanak nagy ritkaságnak. Az összeírt ágyak nagy része zöld vagy kék függönyös oszlopos ágy, de nem sokkal kevesebb a mennyezetes ágy sem. Az asztalok általában egyszerűek, csak a jobb módúaknál vannak keményfából, esetleg befoglalt kőlappal; asztalkákkal ritkábban találkozunk. Feltűnő, hogy a török nem járta városokban s a közelebbről bemutatott eperjesi házakban is oly gyakori tapéták, faliszőnyegek, stukkók a kor pesti leltáraiban egyáltalán nem szerepelnek, csak a függönyök előfordulása hasonló, azonos anyagi-vagyoni szinten. Ugyancsak szegényesebbek a pesti háztartások dísztárgyakban is. A képekben ugyan a pestiek nem maradnak el az eperjesiektől, hiányzanak viszont a falfestésekre és a fali kárpitok, tapéták festett alakos díszítésére vonatkozó utalások. Egészében a pesti háztartások – valószínűleg az összeírások nem azonos szempontjaitól vagy részletezésétől függetlenül is – jól mutatják, hogy legfeljebb három évtizedes múltú, különböző helyekről idevetődött lakosok még nem homogenizálódott lakáskultúrájáról van szó egy egészében újonnan felépített városban, melynek még nincs egységes hagyománya, s ahol a közvetlen szükség szorításában beszerzett első eszközök és bútorok magukon viselik az első generációs polgár még kialakulatlan ízlését.[2]

Lábjegyzetek

  1. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának forráskiadványai. XIX. Urbaria et Consriptiones, 7/1 füzet. Budapest, 1984. 109.
  2. Ugyanott 111.

Irodalom

  1. Feigenputz eperjesi lakásának leltárai: Magyar Országos Levéltár E 156. Fasc. 121. Nr. 47 és Fasc. 146. Nr. 17 = Urbaria et Conscriptiones. 7/1. 109–112. Fallenbüchl Zoltán, A Szepesi Kamera tisztviselői a XVII–XVIII. században. (Levéltári Közlemények 1967) 221. szerint Feigenputz címzetes tanácsosként 1718–1726—ban a Szepesi Kamara tisztviselője volt: a sóvári sóhivatal főnöke, aki 1726-ban „maleversio”—ba keveredett; vagyonának zárolása és leltározása is nyilván ennek volt következménye. (A leltár egy megjegyzéséből következtethető, hogy Feigenputz anyai ágon eperjesi családból származott.)
  2. A pesti polgárok lakásviszonyaira lásd Dümmerth Dezső, Pest város társadalma, 1686–1696 (Budapest, 1968), mely címével némileg ellentétben, az 1696 előtti polgárok életútját és vagyoni viszonyait is halálukig, tehát általában Mária Terézia koráig követi.


A házak belülről
Tartalomjegyzék A birtokos nemes lakása