A vallási ellentétek

A Múltunk wikiből
1562
január 1. I. Ferdinánd aláírja a nagyszombati jezsuita kollégium alapítólevelét.
április 12. Római katolikus zsinat Nagyszombatban.
1563
december 12. IV. Pius pápa berekeszti a tridenti zsinatot.
1567
június 21. A nagyszombati jezsuita kollégiumot a rend generálisa megszünteti.
1578
Nagyszombatban megkezdi működését Telegdi Miklós esztergomi prépost nyomdája. (1588-ban az esztergomi káptalan veszi át.)
1579
február 8. I. Rudolf elrendeli, hogy királyi engedély nélkül tilos nyomdát felállítani.
március 1. XIII. Gergely pápa Rómában kollégiumot alapít magyar papok képzésére.
1582
február 14. XIII. Gergely naptárreformot rendel el. (A királyi Magyarországon 1588-ban, Erdélyben 1590-ben vezetik be.)
1586
május 19. I. Rudolf a turóci prépostságot a jezsuita rendnek adományozza.

A katolikus egyházhoz szorosan kapcsolódó Habsburg-udvarral zömében protestánssá lett rendek álltak szemben. A korábbiakban nyomon kísértük azt a folyamatot, amelynek eredményeként az 1570-es évekre Magyarország lakosságának 75-80%-a valamelyik protestáns irányzatot vallotta magáénak, köztük a földesúri osztály nagy többsége. Az országgyűléseken a világi rendek között ez idő tájt még meg sem említették a katolikusokat, ami arra mutat, hogy nagyon kevesen lehettek, és nem is helyezkedtek szembe a többséggel. A másik táborban csak a katolikus egyháziak voltak, akik az uralkodótól vártak támogatást a helyzet megváltoztatásához.

A katolikus egyház ellentámadása nemzetközi síkon a tridenti zsinat után indult meg.[1] A zsinaton még különféle nézetek állottak egymással szemben. Maga Ferdinánd és a magyar püspöki kar képviselői, Draskovich György és Dudith András a hidat nem akarták teljesen felégetni: hajlandóak voltak megengedni a két szín alatti áldozást és a papok házasságát, de a zsinaton összegyűltek többsége ezek ellen foglalt állást (csak a szertartásban tett formai engedményt). Az 1563. év végén IV. Pius pápa ünnepélyesen berekesztette a tridenti zsinatot, anélkül, hogy az közelebb hozta volna a katolikus és a protestáns álláspontot. A zsinati határozatok megállapították a katolikus egyház tanítását, belső rendjét, fegyelmét, pontosan körvonalazták intézményeit.[2]

Oláh Miklós esztergomi érsek a következő év elején egyházmegyei zsinatot hívott össze a tridenti határozatok kihirdetésére. Ekkor azonban már Miksa uralkodott, aki megakadályozta ennek megtartását. A tridenti zsinat döntéseinek tényleges közzétételére csak a győri egyházmegyében került sor, ahol az említett Draskovich volt a püspök; a zsinat határozatai Magyarországon a 16. században ezért sem hoztak változást.[3]

1573-ban Telegdi Miklós lett az esztergomi érsekség helynöke, aki felelevenítette a század közepén már Oláh Miklós által alkalmazott módszert a protestánsokkal szemben: egyházmegyéje (Turóc, Liptó, Nyitra és Trencsén vármegye) területén, de máshol is felülvizsgálta az egyházközségeket. Ennek során megállapította, hogy a papság legnagyobb része eltávolodott a katolikus hittől. Egyesek még egyházi szempontból szabályosan, püspök által nyerték kinevezésüket, mások viszont enélkül folytatták működésüket. Az előbbieket felszólította, hogy térjenek vissza a katolikus valláshoz, az utóbbiak pedig vagy hagyjanak fel papi működésükkel, vagy pedig távozzanak az egyházmegye területéről. Amikor a patrónus földesurak védelmükbe vették papjaikat, Telegdi királyi paranccsal igyekezett eltávolítani őket. Majd egyházi ügyésszel egyházi bíróság elé idéztette a papokat, és mivel háromszori idézésre sem jelentek meg, világi karhatalmat vett igénybe ellenük. Egyes birtokosok ellen is eljárás indult.[4]

Az 1575 végére összehívott és 1576 februárjában lezáruló országgyűlésen többen felhozták az egyházi bíróság által okozott súlyos sérelmeket. A világi rendek: a főurak, a nemesek, a szabad városok és a bányavárosok közös előterjesztést intéztek a királyhoz szabadságaik, vallásuk és lelkiismeretük védelmében. Előadták, hogy Telegdi Miklós az egyházi ügyész által protestáns lelkészeket és földesurakat idéztetett meg, ami sérti a nemesség kiváltságait, főleg a kegyúri jogot. Kérték, hogy mint eddig, továbbra is szabadon tarthassanak birtokaikon papokat, és zavartalanul gyakorolhassák az ágostai vallást. Az egyházi ügyész által indított pereket szüntessék meg, ők viszont a főpapoknak az egyházi tizedet ellenvetés nélkül fogják továbbra is megadni.[5]

A király megküldte előterjesztésüket a főpapoknak és az egész egyházi rendnek. Az egyháziak válasza egyértelműen elutasító volt. Azt állították, hogy az érseki helynök a Ferdinánd kori törvények alapján végzett vizsgálatot, a lelkészeket nem ágostai evangélikus hitük miatt zaklatták, hanem mert hiányzott a püspöki beiktatásuk, vagy a katolikus vallást hagyták el, és az egyházi főhatóság felhívására nem tértek vissza, az idézésre pedig az egyházi törvényszék előtt nem jelentek meg. A földesuraknak viszont az a bűnük, hogy nem katolikus papokat tartottak birtokukon. Kérték a királyt: ne engedje, hogy az érvényes törvények és az ősi szokás ellenére valamiféle újítást vezessenek be, mert erre a világiaknak nincsen joguk. Érthetetlennek nevezték, hogy a világi urak megtartásukat kérik az ágostai vallásban, hiszen a legtöbben messzebbre távolodtak ennek tanításától, mint az ágostai hitvallást követők a katolikus vallástól. Ha a világi rendek kérése teljesül – tették hozzá –, a katolikus hitnek még a meglevő csekély maradványai is megsemmisülnek.

A katolikusok válasza után semmi lehetőség nem maradt, hogy a rendek egységesen hozzanak határozatot. Miksa a katolikusok véleményét fogadta el, a világi rendeket pedig azzal igyekezett lecsendesíteni, hogy vallási kérdésekben nagyobb mérsékletet tanúsított, mint Ferdinánd, s azt kívánta tőlük, hogy a mostani helyzeten újításokkal ne akarjanak változtatni. Rudolf trónra lépése után, az 1578 februárjában-áprilisában tartott országgyűlésen a protestáns rendek újból kérték a királyt, hogy más országai és tartományai mintájára biztosítsa szabad vallásgyakorlatukat. Ezt a lutheránusokon kívül ki akarták terjeszteni a sacramentariusokra, helvét hitvallásúakra is, akik az ország lakosai között már jelentős számot tettek ki. Viszont kirekesztették a Szentháromság-tagadókat, akiknek megsemmisítését kívánták, könyveikkel együtt.

Előterjesztésüknek azonban az egész katolikus papság ellentmondott, tiltakozott, hogy bármi is bekerüljön azokból az országgyűlés végzései közé. Rudolf válasza azután végképpen kiábrándította a protestáns rendeket. A Szentháromság-tagadókra ugyan elfogadta a rendek javaslatát, az anabaptistákra is ki akarta terjeszteni a büntetést. A vallásgyakorlat szabadságának biztosítását azonban, mint koronázásakor tett esküjével ellenkezőt, elutasította, és tévesnek mondotta a rendek hivatkozását, hogy tudniillik a Cseh Korona Országainak és Ausztriának szabad vallásgyakorlatot engedélyezett volna. A többi Habsburg országban a protestánsok helyzete valóban rosszabb volt, mint Magyarországon.[6]

A vallásszabadság kérdése ezzel lekerült az országgyűlés napirendjéről, a protestánsok igyekeztek kerülni az összeütközést. Az 1587–1588. évi országgyűlésen elfogadták a XIII. Gergely pápa által 1582-ben bevezetett új naptárt, amely 10 nap elhagyásával és a szökőévek számának szabályos csökkentésével összhangba hozta a napévet és a Julius Caesar-féle (Julianus) évszámítást. Hangsúlyozták azonban, hogy egyedül a király tekintélyének engedelmeskednek, és nem a pápa rendelkezésére fogadták el a naptárreformot, az „új stílust”.[7] Ugyanekkor kérték, hogy a király a megüresedett turóci prépostságra magyarországi egyházi embert nevezzen ki, aki egy éven belül indíttassa meg a turóci konvent hiteles helyi működését. A rendek máskor is az üresedésben levő egyházi tisztségek betöltését és a hiteles helyek működésének biztosítását szorgalmazták. Most azt a választ kapták, hogy turóci prépostot nem lehet kinevezni, mert a prépostság birtokait a király a nagyszombati jezsuitáknak adta. A rendek mégis bevették az országgyűlés végzései közé, Rudolf azonban megtagadta jóváhagyását azzal, hogy a prépostságot kollégium, gimnázium és papnevelő létesítésére a jezsuitáknak engedte át. Nem fogadta el a király az országgyűlésnek azt a határozatát sem, hogy Ausztriából Magyarországra, valamint Stájerországból Szlavóniába nem szabad bort behozni, hacsak a magyar és szlavóniai bor számára a viszonosságot nem biztosítják.

Erre azután kitört a vihar, több vármegye úgy foglalt állást, hogy miután a két végzést az uralkodó nem erősítette meg, az azokkal együtt alkotott összes többi törvény is érvénytelen lett, és megtagadták az országgyűlésen megszavazott adó behajtását. Ernő főherceg megkísérelte menteni a helyzetet: a király nem akarta az országgyűlés két határozatát érvényteleníteni – állította –, szentesítésüket csak elhalasztotta, mert további tárgyalást és meggondolást kívánnak. Ugyanakkor a magyar tanácsosok is kifogásolták, hogy a király – nyilván idegen tanácsadóira hallgatva – nem erősítette meg a két törvénycikket, hiszen Ernő főherceg, akinek teljes meghatalmazása volt, előzetesen már elfogadta az összes végzést. Azt tanácsolták, hogy a király leiratban nyugtassa meg a vármegyéket: az osztrák borok kérdésében meg kell kérdezni az osztrák rendeket, és ezután kerülhet sor a törvénycikk megerősítésére, a jezsuitáknak a turóci prépostság helyett más birtokot fog adni; a két törvénycikket pedig iktassák a következő országgyűlés végzései közé. Azzal érveltek, ha a király nem csendesíti le a rendeket, további komoly zavargások támadhatnak.

Nincsen nyoma annak, hogy Rudolf csakugyan tett volna valamit ebben az irányban; viszont öt évig nem hívott össze országgyűlést, és a turóci prépostság a jezsuiták kezében maradt, akik ezzel jelentős anyagi alaphoz jutva, megkezdték oktató- és térítő munkájukat az ellenreformáció érdekében.

Irodalom

  1. A tridenti zsinatra: Galla Ferenc, A trentói zsinat (Egyházi Körirat 1945); Vanyó Tihamér, A tridenti zsinat határozatainak végrehajtása Magyarországon, 1600–1850. (Püspöki jelentések. Pannonhalma, 1933).
  2. A katolikus egyház helyzetére a 16. században: Hermann Egyed, A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae 1. München, 1973); Szabó J. Gy., Az egyház és reformáció Egerben, 1553–1595.(Az Egri Múzeum Évkönyve, 1977).
  3. A paphiányra a győri egyházmegyében: Batthyány Ferenc levele Miksához, 1565. november 20. Országos Levéltár Tört. Emlékek, Belügy.
  4. Telegdi Miklós egyházi vizsgálatára: Révész Imre, Magyar református egyháztörténet (Debrecen, 1938); Zoványi Jenő, A magyarországi protestantizmus 1565-től 1600-ig (Budapest, 1977).
  5. Az országgyűlésen folyó vitára: Zsilinszky Mihály, A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai I (Budapest, 1880).
  6. A vallási viszonyok a többi Habsburg-országban: Kárpáthy-Kravjánszky Mór, Rudolf uralkodásának első tíz éve, 1576–1586. (Budapest, 1933).
  7. A Gergely-féle naptár elfogadására: Zsilinszky Mihály, A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai I (Budapest, 1880).


Növekvő feszültség a központi hatalom és a rendek között
A központi hatalom és a rendek ellentétei az országgyűléseken Tartalomjegyzék Az 1572–1573. évi horvát-szlavón parasztfelkelés