A zimmerwaldi mozgalom és a magyar szociáldemokrácia

A Múltunk wikiből
1915. január 16.
A semleges országok szocialista pártjainak konferenciája Koppenhágában.
1915. február 14.
Az antantországok szocialista partjainak konferenciája Londonban.
1915. április 12–13.
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia szocialista pártjainak tanácskozása.
1915. április 25.
Rakovszky István javaslata a „hősök választójogáról”.
1915. július 15.
Az MSZDP levele a Nemzetközi Szocialista Irodához béketárgyalások előkészítése érdekében.
1915. szeptember 5–8.
Zimmerwaldi szocialista értekezlet.
1916. április 24–30.
Kienthali szocialista konferencia.

A világháború második évében – a pillanatnyi hadiszerencsétől függetlenül – valamennyi hadviselő ország veszteségei és hátországának megpróbáltatásai súlyosak voltak. A szenvedések legfőképpen a néptömegeket sújtották, különösképpen a munkásságot. A munkásság háborúellenes hangulata mindenütt növekedőben volt, ami kedvező talajt teremtett a háborúval kezdettől szembeforduló baloldali csoportok aktívabb tevékenységéhez. „Már 1915-től kezdve – írta Lenin – világosan megmutatkozott minden országban a régi, elkorhadt szocialista pártok szakadásának folyamata, a proletariatus tömegeinek eltávolodása a szocialsoviniszta vezérektől balfelé, a forradalmi eszmék és érzelmek, a forradalmi vezérek felé.”[1] Ez a helyzet a háborús kormány kiszolgálásában tartózkodóbb centrista csoportokat arra ösztönözte, hogy a háborús kormánnyal való nyílt szakítás nélkül demonstrálják békére irányuló törekvésüket. Ily módon a nemzetközi munkásmozgalomban a forradalmi irányzat mellett különböző háborúellenes irányzatok alakultak ki.

1915 tavaszán és kora nyarán, miután a Nemzetközi Szocialista Iroda, illetve a skandináv és holland pártok kudarcai a háborút támogató pártok összebékítésére már nyilvánvalóak voltak, az olasz és a svájci szocialista párt megkezdte a háborúellenes irányzatok nemzetközi konferenciájának előkészítését. A konferencia a svájci Zimmerwaldban 1915. szeptember 5-én ült össze. A második konferenciát 1916 áprilisában Kienthalban tartották. A konferenciák centrista többségé lényegében pacifista álláspontra helyezkedett. Elutasította a háborút, sőt a balrább álló centristák követelték a háború elleni harcot is, de nem fogadták el Leninnek a béke forradalmi úton való kiharcolására irányuló és a sovinizmusnak behódolt szocialista vezérekkel teljesen szakító stratégiáját. Lenin megszervezte a zimmerwaldi baloldalt, amely a későbbi III. Internacionálé előfutára lett. A zimmerwaldi mozgalom a hadviselő országokban előrelendítette a munkásság háborúellenes mozgalmat.

1915 tavaszától Magyarországon is érlelődtek a pacifista mozgalom feltételei. Ekkorra már jóformán minden családot közvetlenül is érintett a frontveszteség. A várt gyors győzelmek helyett a háború elhúzódása és a hatalmas veszteségek lelohasztották a kezdeti háborús lelkesedést. A pacifista hangulat jelentkezése a szociáldemokrata sajtó 1915. tavaszi tónusváltásában is tükröződött, de a háborút támogató politikájában még nem állt be fordulat. 1915 tavaszán a parasztság körében is érezhető volt a békevágy. Ez arra késztette Nagyatádi Szabót, hogy a képviselőházban hangsúlyozza: a háború az úri osztályok döntése volt. De felszólalása nem hagyott kétséget az iránt, hogy a háborút továbbra is támogatja. A katolikus főpapság folyóirata is arról írt 1915 tavaszán, hogy a vallásos tömegek körében „unos-untalan” kezdik felvetni, hogy „a Jó Isten, a gondviselő Isten miért engedi meg ezt a rettenetes világháborút”,[2] de az egyházi propaganda változatlanul a beletörődést hirdette.

A parlamenti ellenzéki pártokat a pacifista hangulat erősödése és a katonai-politikai vezetés kudarcai 1915 tavaszán taktikájuk megváltoztatására késztették. A háború támogatása mellett ellenzéki hangokat is megpendítettek. Az 1915. tavaszi ülésszakon a képviselőház valamennyi irányzata pártfogolta azt az új törvényjavaslatot, amely a hadkötelezettség korhatárát 19–42. évről kiterjesztette a 18–50. évre. A függetlenségi párt szónokai a harckészség növelése érdekében a választójog kiterjesztését és nemzeti programjuk megvalósítását is követelték. A parlamenti ellenzék mérsékelt szárnyához tartozók a „hősök választójogáról” szóló javaslatot karolták fel. Az indítványt Rakovszky István néppárti képviselő terjesztette elő: egészítsék ki a választójogi törvényt egy új szakasszal, amely szerint aktív választójogot adnak 20 éves koruktól mindazoknak a férfiaknak, akik a háborúban harctéri szolgálatot teljesítettek; Javaslatát elhatárolta az általános választójog eszméjétől; „Nincs itt semmiféle aggálynak oka és helye… nem lesz túl nagy azoknak a száma, akik szavazati joghoz jutnak.”[3] Tisza azonban keresztülvitte az indítvány tárgyalásának elutasítását.

Tisza merev elzárkózása feltüzelte az ellenzék mérsékeltebb szárnyát is. Károlyi Mihály pedig szenvedélyes beszédben a nép demokratikus jogainak kiterjesztését követelte. „Nem érzi a miniszterelnök úr, nem érzi-e a tisztel Munkapárt, hogy itt nagy evolúcióról… van szó.… az az állam, amely nem érti meg, hogy új emberekkel, új eszmékkel van dolga, hogy itt új ideálokat kell teremteni, és hogy a régi letaposott nyomokon tovább már nem lehet haladni: az az állam nem lesz életképes.”[4] A kormány lemondását, Tisza távozását követelte. Mindezt még a háború érdekére hivatkozva, mert mint mondotta, Tisza belső változásokkal szembeni merev ellenállása csökkenti a helytállás lehetőségeit.

Az ellenzék hangadóinak parlamenti fellépése 1915 tavaszán nem volt pacifista, ellenkezőleg, a pacifista hangulat levezetését akarták elérni a „hősök” választójogával vagy a „nemzeti” programmal. A háborús propaganda ez időben már nem volt olyan hatásos, mint korábban. Az orosz hadsereget 1915 nyarán visszaszorították, az olaszokat feltartóztatták, majd az eredeti háborús célt – ahogy a propaganda mondotta: „Szerbia megbüntetését” – is elérték. Ugyanakkor a súlyos kimerülés jelei már egyre inkább megmutatkoztak. 1915 nyarán és az év második felében szaporodtak az elégedetlenségből fakadó spontán megmozdulások is. Megvolt tehát a kedvező belső talaj és a megfelelő nemzetközi háttér, Tisza István Magyarországán azonban a pacifista mozgalom legális szervezése lehetetlen volt.

A szociáldemokrata párt ebben az időben már tett bizonyos lépéseket a békemozgalom felé. A Nemzetközi Szocialista Irodához intézett 1915. július 15-i levele, amelyben az Internacionáléhoz tartozó pártok összehívását kérte, hogy ezzel kezdetét vehesse a békére irányuló tárgyalás, már ebbe az irányba mutatott. Miután ismét nyilvánvalóvá vált, hogy az iroda tehetetlen, a pártvezetőség megpróbált – bár képviselőit nem küldte el, mert az legálisan nem volt lehetséges – a zimmerwaldi mozgalom felé közelíteni. 1915. szeptember elején a pártbizalmiak értekezlete elhatározta, hogy a békemozgalmat a „lehetőség módja szerint” megkezdi és a béke gondolatat erőteljesen propagálja. Ennek megfelelő manifesztumot is szerkesztettek, amely azonban csak fél évvel később, egy folyóiratban jelenhetett meg. A Népszava mégis hozott pozitív hangvételű cikket a zimmerwaldi konferenciáról. Ennél több azonban nem történt. A pártvezetőség azokat a békemozgalomhoz vezető ösvényeket kereste, amelyeken legálisan lehetett járni. Zimmerwald nem ilyen út volt.

A párt felkarolta a drágaság és az élelmiszerhiány elleni mozgalmat, de a legalitást veszélyeztető üzemi s egyéb tömeges akcióktól tartózkodott, csak ankétokat szervezett.

Lábjegyzetek

  1. Lenin összes művei. 37. kötet, 2. kiadás, Budapest, 1973. 284–285.
  2. Tóth Tihamér, Lelkipásztorkodás háborús időkben.. Religio, 1915. 5. szám, 327.
  3. Képviselőházi Napló, 1910–1915. XXVI. Budapest, 1917. 404.
  4. Ugyanott, 411–412

Irodalom

A zimmerwaldi és a kienthali szocialista konferenciákról lásd: Arnold Reisberg, Lenin und die zimmerwalder Bewegung (Berlin, 1966); H. Gr. Temkin, Zimmerwald-Kienthal (Moszkva, 1967) és Vadász Sándor, Lenin és a zimmerwaldi baloldal (Budapest, 1971) című monográfiát. A magyar munkásmozgalom ekkori pacifista megnyilatkozásairól Nemes Dezső, Az imperialista háború támogatásának ideológiája és taktikája az MSZDP-ben 1915 májusától 1917. februárig (Párttörténeti Közlemények, 1974. 1) című tanulmánya ad tájékoztatást. Az antimilitarista csoportok szerveződésének kezdeteiről lásd Vadász Sándor, Formation des groupes socialistes antimilitaristes en 1914 (Annales Universitalis Scientiarum Budapestinensis Sectio Historica 11. Budapest, 1970).


A háború első évei (1914–1915)
A második év hadműveletei és a központi hatalmak hadicéljai Tartalomjegyzék Parlamenti vita a békéről