Adolf Schwarzenberg

A Múltunk wikiből

Adolf von Schwarzenberg

?, 1547. - Pápa, 1600. július 29.
német-római császári hadvezér
Wikipédia
Adolf Schwarzenberg

Sinkovics István

Győr visszavétele és Buda ostroma

Az 1598. évi hadjáratot Győr visszafoglalása nyitotta meg. Március 29-én Adolf Schwarzenberg (előzőleg Bécs város kapitánya) és Pálffy Miklós mintegy 4 ezer vallon, német, magyar lovassal és gyalogossal az éjszaka közepén váratlanul meglepte Győrt. Petárdával berobbantották a fehérvári kaput. A csapatok az előzetes terv szerint benyomultak, megszállták a piacot és a legfontosabb pontokat. A várban levő mintegy 2 ezer török a váratlan támadásra csapatba verődött, és kemény ellenállást fejtett ki. A több órás drámai küzdelmet végül is az döntötte el, hogy Pálffy Miklós, aki a lovassággal kívülről biztosította a bent harcoló csapatokat, katonáit gyalogosan bevezette a várba. A török őrségből mindössze 300-an estek fogságba, a többiek elestek, de az ostromló hadak is súlyos veszteségeket szenvedtek.

Győr Bécs védelmi övezetébe tartozott, ezért tartották visszaszerzését fontosnak és sürgősnek. A győzelem a leleményesség és a jó előkészítés eredménye volt. Petárdával ezután máshol is probálkoztak, de kevés eredménnyel.

Győr visszafoglalása után a hadjáratot a Miksa főherceg – fővezér – helyett parancsnokló Schwarzenberg és két országos főkapitány, Pálffy és Nádasdy folytatta tovább, 14 ezer főnyi idegen zsoldos, továbbá végvárakból kivont katonák és vármegyei csapatok élén. Július végétől egyymás után visszafoglalták Tatát, Gesztest, Palotát, Veszprémet, Cseszneket, Vázsonyt és Tihanyt. Az ezekhez közel fekvő Fehérvár ostromával nem probálkoztak, hanem szeptember közepén – hosszú viták után – Rudolf császár kiadta a parancsot Buda ostromára. Mátyás főherceg serege, újabb erőkkel kiegészítve, 1598. október elején zárta körül Budát. Mivel már őszre járt az idő, meglehetősen elkéstek. Október 5-től kezdve a tüzérség erősen törette a vár falait, de a tartós esőzés miatt az utak nagyon csúszósak lettek, a lőpor átázott, az ágyúk elmerültek a sárban, a várhegy megközelíthetetlenné vált; így Buda ostromát abba kellett hagyni.

Katonai erőviszonyok

Több császári hadvezér, így Mansfeld, Schwarzenberg, továbbá Mercoeur hercege, majd Russworm és mások megmutatták, hogy mire képesek, de csak rövid ideig állottak a hadsereg élén, nem volt erejük. hogy a szervezeti nehézségeken úrrá legyenek, jóvátegyék az elkövetett hibákat.


1599 tavaszán Schwarzenberg, Pálffy és Nádasdy kisebb sereggel korán kezdték meg a hadműveleteket, hogy eredményt érjenek el az Ibrahim nagyvezír vezette török sereg megérkezése előtt. Két nagy feladatra vállalkoztak. Petárdával be akarták zúzni Buda kapuját, de az őrség felfedezte és meghiúsította a kísérletet. A másik hadicél Fehérvár visszavétele volt: itt a petárdával felrobbantott kapun keresztül bejutottak ugyan a városba, és fel is gyújtották, de a vár ostromára nem voltak felkészülve. Sikerrel járt viszont egy harmadik vállalkozásuk: a török fősereg ellátásának megzavarása. Ibrahim nagyvezír hajókon küldte előre a serege számára szükséges élelmiszert, lőport, fegyvereket és zsoldot. Az értékes szállítmányt erős csapatok kísérték, és védelmük alatt kereskedők is jöttek a Dunán, saját hajóikkal. Pálffy Miklós hajdúezredeket küldött le sajkákon, hogy ragadják el az ellenség szállítmányait. A vállalkozást a hajdúk teljesen önállóan és eredményesen hajtották végre. Tolna közelében ütöttek rajta az ellenségen, amikor pihenés közben a törökök közül többen a parton voltak.

Az őrség egy részét levágták, mások a Dunába vetették magukat vagy elmenekültek. Száznál több kisebb-nagyobb hajót zsákmányoltak. A török veszteségét 500 ezer forintra becsülték. Ibrahimnak két hónappal kellett elhalasztania a támadás megkezdését, hogy az élelem- és lőszerveszteséget pótolni tudja. Közben a hajdúcsapatok, melyek száma megkétszereződött, továbbmentek Tolnáról, felgyújtották az eszéki Dráva-hidat, és ezzel is késleltették a török haderő felvonulását. Erre a boszniai pasa megerősített csapatokkal támadt a hajdúk ellen, akik azonban a félelmetes hajdúlest alkalmazva, egy szűk völgyben meglepték és szétverték a támadókat.

Ibrahim nagyvezír szeptemberben kijelentette, hogy békét akar kötni, és a két fél megbízottai meg is kezdték a tárgyalásokat. A törökök Esztergomon és Nógrádon kívül Győrt és Füleket is visszakövetelték, a másik oldalról viszont Eger visszaadásához ragaszkodtak; így a megegyezésre semmi remény nem volt, bár a Porta Velencét és az angol királynőt kérte fel a tárgyalások közvetítésére. Közben a tatárok kíméletlenül végigpusztították, felégették és kirabolták az Ipoly, Garam, Nyitra és Vág völgyének falvait. Ibrahim Esztergomot és Érsekújvárt fenyegette, de egyiket sem támadta meg. A császári fősereg Esztergom mellett állt, s a vármegyék, amelyek aránylag komoly erőket küldtek, sürgették, hogy ütközzenek meg a törökkel. Bár a visszavonuló nagyvezír nyomában maradtak, Schwarzenberg – féltve a császári zsoldoshadakat – nem kezdeményezett harcot. A nagyvezír Pest mellett újabb tárgyalásokat javasolt Pálffynak, és elengedte a foglyok jó részét; miután azonban a bécsi udvar nem válaszolt a javaslatára, november elején elhagyta az országot. A tatárok északkeleti irányban igyekeztek kifelé, de 700 hajdú a Sajó völgyében éjszaka rajtuk ütött, és olyan zavart keltett, hogy foglyaik és zsákmányuk hátrahagyásával menekültek.

1600-ban Ibrahim nagyvezír újabb hadjáratot indított. Előhadai elfoglalták Babócsát, majd Kanizsát kezdték ostromolni a közben megérkező fősereggel együtt. Kanizsát, ezt az ötszögű, olasz bástyás palánkvárat, melyet a körülötte levő ingovány miatt ugyan nehezen lehetett megközelíteni, de kevés volt benne a tartós védelemhez szükséges lőszer és élelem, nagyobbrészt külföldi zsoldosok védték, a karintiai származású Georg Paradeiser parancsnoksága alatt. Kanizsát a nagyvezír állítólag azért akarta elfoglalni, hogy a környéket a hajdúcsapatoktól megtisztítsa. A valóságban – másokhoz hasonlóan – nyilván tisztában volt azzal, hogy Kanizsa birtoklásával megszerzi a kulcsot a Mura alsó folyása mentén haladva Karintia és Stájerország kapujához. A császári és a magyar hadak Mercoeur hercege vezetésével Kanizsa közelében kisebb csatározásokat, a szó igazi értelmében vett elterelő hadműveleteket folytattak, de mivel a török sereget túlságosan erősnek találták, csakhamar visszahúzódtak a Muraközbe. A császári hadvezetés egyre többet bizonytalankodott, Kanizsa hathatós védelmének megszervezése helyett tétlenkedett, és ebben ez idő tájt már nem is annyira az ellenfél felbecsülhetetlen ereje volt a legfőbb tényező. Már április óta zavarólag hatott az elhúzódó háború legendás hírű vezérének, Pálffy Miklósnak a halála, és nyomában a fővezérlet körül támadt, egyre nyíltabban föllángoló nézetkülönbség. Mindehhez természetszerűleg járult a seregtestek vezetőinek vitája. Olyannyira kiéleződtek az ellentétek, hogy az ellátatlan, zsoldjukat hiába váró katonák sorában nyílt lázadásba csapott át az elégedetlenség. Kanizsa védelmét a fővezér, Mercoeur hercege tétlenkedésén kívül éppen az tette reménytelenné, hogy a nyár folyamán a pápai vallon zsoldosok fellázadtak, és nyíltan a törökhöz pártoltak. Ilyenformán a császáriaknak módszeresen ki kellett ostromolni őrhelyükről őket. Pápa ostroma során maga a főparancsnok, Schwarzenberg is halálos sebet kapott.