Alexandru Vaida-Voevod

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2017. augusztus 24., 12:35-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

magyarosítva Vajda Sándor

Alparét, Magyar Királyság, 1872. február 27. – Nagyszeben, Románia, 1950. március 19.
erdélyi származású román politikus,
pályafutása kezdetén a Magyar Királyság Országgyűlésének képviselője
Wikipédia
Alexandru Vaida-Voevod

Dolmányos István

A koalíciós kormány nemzetiségpolitikai konfliktusai 1907-ben

A sajtóperek hullámának kiszélesedésén kívül, 1907 tavaszán a képviselőházban tettlegesen nekitámadtak Alexandru Vaida-Voevod román képviselőnek.

Ellentétek az alkotmánybiztosítékok miatt

Kristóffy 1907 februárjában kelt memorandumában mert először újabb kormányt ajánlani a kabinetirodának. A trónörököshöz húzó nemzetiségi politikusokat ekkor szólították kollektíven Bécsbe, s ezzel végleg kialakult a „Grossösterreich-csoport” magyarországi együttese, Ferenc Ferdinánd „műhelye”, a Belvedere-kör fontos része, amelybe Kristóffyn és pártfogoltjain kívül Hodža szlovák, Vaida-Voevod és Popovici román, valamint Steinacker bánsági német politikus is beletartozott. Ez a kollektíva jóhiszeműen, de népeik politikai érdekeinek helytelen megítélésével, hajlandó volt az autokrata Ferenc Ferdinánd támogatására, idealizálására és többek között a magyar alkotmánybiztosítékok ellen folytatott küzdelmének segítségére. A nemzetiségi politikusok pártprogramjukat, a demokratizálást vélték szolgálni a bizalmas jellegű kollaborációval, de gyakorlatilag a leglojálisabb, legkonzervatívabb politikával érintkeztek. Szereplésük ellentmondásossága hosszú ideig körükben, sőt a későbbi nemzetiségi történetírásban is kevéssé tudatosult.

Galántai József

A magyar pártok nemzetiségi programja

„A magyarországi és erdélyi román nemzetnek nemzeti szervezete nem ismeri el ezen parlamentnek és kormányának arra való jogosultságát, hogy magát a román nemzet képviseletének tekintse” – mondotta Vaida-Voevod a képviselőház október 18-i ülésén és felolvasta a Román Nemzeti Párt október 12-i deklarációját: „A magyarországi és erdélyi román nemzet követeli a maga részére is a jogot, hogy teljesen szabadon és minden idegen befolyástól mentesen önmaga határozhassa meg intézményes állami elhelyezkedését és koordináltságának viszonyát a szabad nemzetek között.”[1]

Siklós András

Az országgyűlés utolsó ülésszaka

A románok nevében Vaida-Voevod szólalt fel. Felolvasva a Román Nemzeti Párt végrehajtó bizottsága október 12-én Nagyváradon megfogalmazott deklarációját, önrendelkezési jogot követelt a magyarországi és erdélyi román nemzet számára, kétségbe vonta a magyar kormány és a magyar parlament jogát, hogy a román nemzet nevében szóljon. Leszögezte, hogy a románok képviseletére a jövőben kizárólag a román nemzetgyűlés, illetve annak létrejöttéig a Román Nemzeti Párt végrehajtó bizottsága jogosult.

A felolvasott kiáltvány és a hozzá fűzött megjegyzések kétségkívül igen messzire mentek, de azért továbbra is óvatosan megkerülték az elszakadás és a Romániához való csatlakozás kérdését. Vaida a szociális haladás, a demokratikus átalakulás problémáit sem feszegette. E feladatokról úgy vélekedett, hogy először a nemzeti kérdést kell megoldani, „mert csak nemzeti alapon és a nemzet keretén belül lehetséges, hogy a szociális rektifikáció normális irányban fejlődjék”.[2]

Erdély és a magyarországi románok

A nemzetgyűlés elé terjesztendő határozat kérdésében a vezetők közt nézeteltérés állt fenn. Az egyházi körök által is támogatott jobboldal (Teodor Mihali, Alexandru Vaida és a velük ebben egyetértő Maniu Iuliu) a feltétel nélküli egyesülés mellett volt, összhangban a román kormány nézetével. Egyes vezetők– így például Stefan Pop – félve a romániai burzsoázia konkurenciájától, autonómiát javasoltak. A szociáldemokraták feltételekhez, demokratikus reformokhoz, Románia demokratikus átalakulásához kívánták kötni az egyesülést. Az autonómia és a reformok érdekében a demokratikus irány képviselői is szót emeltek (Vasile Goldiș, Ivan Suciu, Emil Isac).

A Román Nemzeti Tanács és a román szociáldemokrata párt értekezletén, mely egy nappal a nemzetgyűlés megnyitása előtt, november 30-án ült össze, a szociáldemokrata vezetők (Ion Flueraș, Josif Jumanca) feladták eredeti álláspontjukat. A gyulafehérvári Hungária Szállodában tartott tanácskozás késő éjszakai órákba nyúló vita eredményeként a feltétel nélküli egyesülés mellett foglalt állást.

A nemzetgyűlés elé terjesztett határozat végleges szövege ezt az álláspontot képviselte, de a határozat „az új román állam alapvető elveként” egy sor demokratikus követelést is írásba foglalt: teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népeknek; egyenlő, közvetlen, titkos szavazati jog, teljes sajtószabadság, szervezkedési, gyülekezési szabadság, az emberi gondolatok szabad terjesztése, radikális agrárreform, mindazon jogok és előnyök az ipari munkásságnak, melyeket a legfejlettebb ipari államok biztosítanak. A demokratikus követelések hangsúlyozásában a közhangulat és a baloldal jelenléte tükröződött.

A nemzetgyűlésen, mely a gyulafehérvári vár tiszti kaszinójának nagytermében ülésezett, a határozati javaslatot az egybegyűltek helyeslése közepette Vasile Goldiș olvasta fel. A vár melletti katonai gyakorlótéren, ahol 1785-ben Horiát, Cloșcát és Crișant kivégezték, és a város utcáin, melyeket most román és antant lobogók díszítettek, százezernyi lelkes tömeg gyűlt össze. Az ülés berekesztése után az egyházi és nemzeti dalokat éneklő sokaság előtt (néhány ezer munkás vörös zászlók alatt vonult fel) kijelölt szónokok ismertették a történteket.

A nemzetgyűlés Vaida-Voevod előterjesztése alapján az addigi Központi Nemzeti Tanács helyett Román Nemzeti Tanácsot választott. A parlament szerepét betöltő, mintegy 200 főt számláló új központi szerv első ülésén, december 2-án kormányzótanácsot alakított. A kormányzótanács Nagyszebenbe tette át a székhelyét, elnöke Maniu lett. Az együttműködésre kész szociáldemokraták itt is ugyanúgy miniszteri tárcához jutottak, mint a zágrábi, a belgrádi, a vajdasági és a szlovákiai ideiglenes kormányokban. A 15 tagú nagyszebeni kormányban Flueraș népjóléti, Jumanca iparügyi miniszter lett.

A gyulafehérvári határozat pergamenre írt szövegét december 11-én öttagú küldöttség (2 püspök és a Román Nemzeti Párt 3 tagja) vitte Bukarestbe, és nyújtotta át ünnepélyes külsőségek között a királynak. Az egyesülésről a hivatalos lapban, a Monitorul Oficialban december 26-án dekrétum jelent meg; egyidejűleg napvilágot láttak az egyesülést szabályozó első intézkedések is. A király a szóban forgó területek közigazgatásának vezetésével – az egyesült Románia végleges megszervezéséig – a nagyszebeni kormányzótanácsot bízta meg, de a külügy, a hadügy, a vasút, a posta, bizonyos gazdasági ügyek és az állambiztonsági hivatal továbbra is a központi kormány hatáskörében maradt, mely december közepén az antantbarát nagytőke exponensének, Ionel Brătianunak a vezetésével újjáalakult. Az új központi kormányban tárca nélküli miniszterként a Román Nemzeti Párt 3 képviselője (Vaida-Voevod, V. Goldiș, S. C. Pop) is helyet foglalt.

Lábjegyzetek

  1. Képviselőházi Napló 1910–1915. XLI. Budapest, 1918. 345.
  2. Ugyanott, 316.

Irodalom

Keith Hitchins, The nationality problem in Austria-Hungary. The reports of Alexander Vaida to Archduke Franz Ferdinand's chancellery (Leiden, 1974)