Leopold Alois Hoffmann

A Múltunk wikiből
(Alois Hoffmann szócikkből átirányítva)

eigentlich Franz Leopold, Pseudonym Berger, Genz, Hartberg, Kleeraube, Knauf, Schwab, Straus

* 29.1.1760 Niederwittig bei Kratzau (Nordböhmen), † 2.9.1806 Wiener Neustadt
Schriftsteller, Publizist
Deutsche Biographie
1790
Megjelenik Alois Hoffmann Babel, illetve Ninive című röpirata.
1790. augusztus 8.
Alois Hoffmann II. Lipót megbízásából a városok rendi jogait kiterjeszteni kívánó kérvényt irat alá a pesti polgárokkal.

Benda Kálmán

Udvarbarát demokraták, magyarellenes aulikusok

Sokkal fontosabb és azonnali feladat várt viszont Gotthardi egy másik emberére, Leopold Alois Hoffmannra. Hoffmann Csehországban született, Boroszlóban végezte az egyetemet, majd 1782-ben Bécsbe költözött és újságíróként tevékenykedett. Élénken részt vett a Zur Wohltätigkeit nevű bécsi szabadkőműves-páholy munkájában, ahol mesteri fokozatig vitte, majd a páholy titkári teendőit is rábízták. Cikkeiben támadta az egyházat, és mindenben a jozefinista politika vonalát támogatta. Amikor 1784-ben a császár „a német nyelv hatásosabb magyarországi elterjesztésére” a pesti egyetemen a német nyelvnek és irodalomnak tanszéket állított, Gottfried van Swieten ajánlására Hoffmannt nevezte ki első professzorává. Pesten az egyetemen és a Nagylelkűséghez címzett szabadkőműves-páholyban folytatta a jozefinizmus érdekében végzett propagandamunkáját és több röpiratot is írt. 1790-ben elsők között menekült Bécsbe „a gyűlölt magyarok elől”, hogy aztán Gotthardin keresztül Lipótnak ajánlja fel szolgálatait.

Hoffmann Vérbeli zsurnaliszta volt, könnyen és hatásosan írt. Lipót császár bemutatkozásakor felismerte, ő az, akire szüksége van. 1790 júniusában kinevezte a bécsi egyetemre az ékesszólástan tanárává, a pestinél kétszerte nagyobb fizetéssel. Egyik legelső feladata volt, hogy nagy röpiratban leplezze le a magyar nemesi mozgalom reakciós arcát, s ugyanakkor biztassa a városokat jogaik védelmezésére, a reformokért való kiállásra, biztosítva őket a császár támogatásáról. A munka gondolatmenetét Lipót személyesen beszélte meg vele, a kéziratot átolvasta, javított rajta, s maga intézkedett nyomdába adásáról. Amikor pedig a formális engedély nélkül megjelent munkát a cenzúra letiltotta, személyesen adott utasítást a letiltás visszavonására.

A röpirat – mely a nemesi mozgalom bábeli zűrzavarára utalva a Babel címet kapta – a Molnár-féle Manch Hermaeon gondolatait tükrözi, de belőle nem a tudós, nem a politikus, hanem az agitátor szól. Élesen vág a szava, amikor a mozgalom feudális jellegéről szól, s kimutatja, hogy a francia jelszavakat csak megtévesztésül használják. A magyar nemesek a francia nép szerepében tetszelegnek – írja –, de úgy látszik, a lényeget nem vették észre, azt, hogy a francia nemzetgyűlés megszüntette a nemesi előjogokat, és visszaadta a polgárok jogait. A magyar nemes a polgárt szolgájává, a parasztot pedig rabszolgává akarja tenni. És fenyegetőleg, de kihívóan is hozzáfűzi a kérdést: még nem jutott a rendek közül senkinek sem eszébe, hogy a magyarországi polgárság és parasztság végső soron a francia tükörben látható dolgokat a maga érdekében is felhasználhatja?

A röpirat azonban – amely tartalma, s nem kevésbé durva, gyűlölködő, magyarellenes kirohanásai miatt nagy felzúdulást váltott ki a nemesi táborban – a társadalmi kérdést csak fegyverként használta, hogy a városokat a nemesek ellen fordítsa, s ezáltal őket megfélemlítse és meghátrálásra késztesse. Kiderül ez abból is, hogy a legerősebb szavakkal nem a nemesség jobbágyai iránti szűkkeblűségét, hanem a porosz udvarral való kapcsolatait támadja. Ha a társadalmi kérdésekben Hoffmann részben a saját meggyőződését követte is, ezt nyilván Lipót sugallta.

A felülről szervezett polgári és paraszti megmozdulások

A teljes cikk.

A jozefinista tábor egységének széttöredezése

A másik részt azok alkották, akikben nem volt – többnyire nem is lehetett – magyar patriotizmus, akik az 1790-ben előretörő nemzeti mozgalommal és a mögötte felsejlő nacionalista törekvésekkel teljesen idegenül, nemegyszer ellenségesen álltak szemben. A már említett Kohlmayerek és Johannes Molnárok, vagy ha úgy tetszik Gabelhoferek és Hoffmannok, akik végül is így vagy úgy, de mind az idegen udvar politikájának szekértolóivá lettek.

A koronázási hitlevél

Augusztus 21-én Lipót utasította a magyar kancelláriát, hogy készítse elő a hűtlenségi pert mindazok ellen, akik a porosz udvarral kapcsolatban voltak; Budán pedig elterjesztette, hogy a poroszok kiszolgáltatták neki „a hűtlenek” listáját (ami egyébként nem volt igaz). Szeptember 2-án megértő hangú levélben válaszolt a temesvári szerb kongresszus szeparatista törekvéseket hangoztató feliratára, s ugyanezekben a napokban megjelentek Budán a sziléziai határról odarendelt első császári ezredek. Ezzel egyidejűleg Hoffmann professzor utasítást kapott akciója folytatására: a városok országgyűlési képviseletet kérő instanciájának minél szélesebb körben történő aláíratására.

A polgári reformerek kiábrándulása a köznemesi mozgalomból

A jozefinista értelmiség polgári reformokra vágyó része, ha lehet, még jobban csalódott a nemesi mozgalomban, s ez a csalódás megint az uralkodó felé fordította őket. Lipót király viselkedése általában bizalmat ébresztett bennük. Az, hogy az országgyűlési előterjesztésben tüntetően felkarolta a jobbágyok és a polgárok ügyét, hogy a vallási vitákban a klérussal szemben a protestánsok és görögkeletiek egyenjogúsága mellett döntött, mindez azt sejtette, hogy az uralkodó barátja a reformoknak. Ehhez járult az udvar ügyes propagandája, Hoffmann és társai munkássága, amely valóságos legendát szőtt Lipót személye és a toszkánai nagyhercegségben kifejtett felvilágosult politikája köré.

II. Lipót politikájának ellentmondásai

Az alkotmányreform előkészítése és megvalósítása a már ismert módon folyt le. Első lépés a közvélemény előkészítése, a félénkek felbátorítása volt. A Lipót által közvetlenül sugalmazott Wiener Zeitung, amelyet Hoffmann professzor szerkesztett, éles hangú cikkeket közölt az arisztokrácia és a klérus elnyomó uralmáról, s annak a véleményének adott hangot, hogy a császár ezt már nem tűrheti sokáig. Nyár derekán útra keltek Lipót emberei, hogy kérvények beadására biztassák a városokat és a falvakat.

Az akció Csehországban indult. A tartományi kormányzók parancsot kaptak, hogy a hozzájuk érkező kérvényeket azonnal továbbítsák az uralkodónak. 1791. november 11-én a beérkezett kérvényeket Lipót azzal az utasítással küldte meg a cseh-osztrák kancelláriának, hogy dolgozzon ki javaslatot a nem nemes osztályok csehországi országgyűlési képviseletének törvénybe iktatására. Decemberben már Stájerországban folyt az akció.

Az alkotmányreform tehát praktikus politikai célt szolgált, s nem valamely elméleti elgondolás következménye volt. Lipót gondosan mérlegelte a reform országonként várható kihatását, s csak ott indította el, ahol megítélése szerint nem forgott fenn az a veszély, hogy a monarchikus államforma és a trón ellenségeinek megerősítésére vezet. Ezért nem is próbálkozott vele a Habsburg-fennhatóság alá csak nehezen visszahozott Belgiumban, mert – ahogy írta – a belga harmadik rend támogatása a demokratákat erősítené, s ezzel az udvar maga alatt vágná a fát. Hogy az alkotmányreform mennyire politikai-taktikai meggondolásoktól függött, jól mutatja Galícia esete. Amikor Lipót hírül vette, hogy II. Szaniszló Ágost lengyel király 1791. május 23—án jóváhagyta a köznemesség által kikényszerített alkotmányt, amely egyrészt erősen megnyirbálta az arisztokrácia hatalmát, másrészt jogokhoz juttatta a polgárságot és a parasztokat, azonnal utasította gróf Brigido galíciai kormányzót, hogy – megelőzendő a lengyel lakosság mozgolódását – tegyen javaslatot a legszükségesebb reformokra. Amikor azután kiderült, hogy a májusi lengyel alkotmány lényegében nem javított a helyzeten, Lipót minden galíciai reformot leállított.

Magyarországon az 1790-es Hoffmann-féle akciót a nemesség meghátrálása után azonnal leállította az uralkodó. Egy évvel később azonban, amikor már a törökkel is megkötötte Szisztovóban a békét, s az országban helyreállt a teljes nyugalom, felújította a mozgalmat, most már az előzőnél szélesebb fronton. Az akciót itt is irodalmi előkészítés előzte meg. A leghatásosabb munkát az időközben Lipót titkos emberei közé került Laczkovics János írta, akiben, ahogy láttuk, az egyéni elkeseredés is tüzelt a magyar nemesség ellen. Barátja, Martinovics Ignác 1790-ben írt munkáját, az Oratio ad procerest fordította magyarra A Magyarország gyűlésiben egyben-gyűlt… nemes rendekhez… beszéd címen. Nem is fordította, átdolgozta. Az eredeti szöveg monarchiaellenes részeit II. Lipót felmagasztalásával helyettesítette, arisztokrataellenes kifakadásait kiegészítette a maradi magyar nemesről rajzolt maróan szatirikus, sőt rosszindulatú torzképekkel. Az uralkodó 100 arannyal jutalmazta Laczkovicsot munkájáért, amely persze név nélkül jelent meg, ugyanúgy, ahogy Martinovics II. Lipót személyét és politikáját védelmező, sőt magasztaló műve, az Oratio pro Leopoldo rege. Említsük még meg egy ismeretlen szerző Minek a pap az ország gyűlésében című röpiratát is, mely már szorosan kapcsolódott Lipót alkotmányreform-elképzeléseihez.

Ami magát a magyarországi titkos politikai akciót illeti, a bizalmi feladat előkészítésére és irányítására az uralkodó Martinovics Ignácot választotta ki; a lembergi egyetem volt tanára, a majdani magyar jakobinus mozgalom vezére ekkor már jó ideje az uralkodó titkos munkatársai köréhez tartozott. 1791 végén vagy 1792 elején kapta Martinovics a megbízatást, hogy szervezze meg a városok és a parasztok kérvénybeadását, és dolgozzon ki egy alkotmánymódosító javaslatot – amit az uralkodó majd az országgyűlés elé terjeszt – a nem nemes néposztályoknak az ország rendjei sorába való felvételéről és a papságnak az országgyűlési státusok sorából való törléséről. Martinovics 1792. január 15-i beadványában mindenekelőtt két munkatársa kinevezését kérte. Lipót király azonnal utasítást adott, hogy a Martinovics által megnevezett Lakner Jánost a diósgyőri kamarai uradalom prefektusává, a horvát Marko Delivukot pedig az Illír Bizottsághoz nevezzék ki. Az akció éppen hogy megindulhatott, amikor II. Lipót váratlan halála leállította.

A despotizmustól és demokráciától egyaránt elhatárolt, kifinomított monarchizmusnak nevezett rendszer sikere érdekében az uralkodó mindenről és mindenkiről tudni akart birodalmában. Ezt szolgálta a titkosügynökök hadának Gotthardihoz befutó jelentéstömege, melyek igazságot és kitalált vagy kiszínezett adatokat egyaránt tálaló halmazából az uralkodó nagy emberismerettel és reális érzékkel tudta kiszedni a hasznosíthatót. Gotthardi bizalmi emberei minden jelentős helyen ott voltak, s nemcsak jelentettek, hanem a felülről kapott utasítások szellemében be is avatkoztak a dolgok menetébe. Így tudta elérni Lipót, hogy például a magyarországi szabadkőműves-páholyokban a patrióta nemesi irány. helyett a feltétlen dinasztiahűség kerüljön felül. Megbízottja, a bécsi szabadkőművesek egyik vezéralakja, Franz Xaver Aigner nyugalmazott kapitány, teljesen átszervezte a pest-budai páholyokat, úgy, hogy az összevont új „Hét csillaghoz” páholyban a magyar nemesekkel szemben többségbe kerültek a német polgárok.

Lipót azonban nem elégedett meg a régebbi szervezetek kézben tartásával, ”hanem külön új titkos társaságot hozott létre, amely tagjait elsősorban! a birodalom hivatalnoki karából válogatta. Nehogy föltűnést keltsen, neve nem volt, csak Társaságnak (Assoziation) nevezték. Alapszabályait az uralkodó utasításai alapján Hoffmann öntötte formába, fő szervezője pedig a bécsi egyetem két másik tanára, Heinrich Joseph VVatteroth és Joseph Ernst Mayer volt. A szabadkőműves szervezkedés mintájára, a beavatottság alapján három fokozatra oszló tagság tömörítésének célja „a jó ügy, az uralkodó és az állam” támogatása, „a monarchizmus és demokratizmus közti biztos egyensúlyi állapot megteremtése” volt. A második fokozathoz tartozók már „az uralkodót és a szándékait akadályozó arisztokratizmus minden alakjának leküzdését” és „a kormányzat érdekében a néptömegek gondolkozásának kézbentartását” is vállalták, amihez a harmadik fokozatban, mint „egészen titkos cél”, Ferenc főherceg megnyerése, „az uralkodó és a trónörökös közti bizalmas politikai egyetértés megteremtése” járult. A titkos szervezet, amelynek központja Bécsben volt, de amely filiái révén Erdélytől Galíciáig, Karintiától Csehországig az egész birodalmat behálózta, nyilván Magyarországra is kiterjedt, itteni működésére azonban mindeddig nem került elő adat.

Azt, hogy ha az uralkodó tovább él, tervei megvalósulnak-e, s ha igen, milyen formában, csak találgathatjuk. Azt azonban bizonyosra vehetjük, hogy a francia forradalom által élezett társadalmi és politikai helyzetben, amikor a trón maga is veszélybe került, a kezdeti reformtervek visszavonására előbb-utóbb rákényszerült volna, mint korábban bátyja, József. 1792. március 1-én, Lipót hirtelen és váratlan halálával azonban máról holnapra összeomlott az egész rendszer, szétestek a nagy gonddal felépített titkos szervezetek, 5 leállt az uralkodó által elindított alkotmányreform is, anélkül, hogy bármilyen érdemleges eredményig eljutott volna.

Irodalom

Hoffmann és Szalkay udvari megbízatásáról részletesen szól Mályusz 1931 és Silagi 1961.