Ampod fia Dénes

A Múltunk wikiből
nádor
Wikipédia – Nádor

Kristó Gyula

II. Endre új berendezkedése

A tárnokmesteri méltóság Salamontól Ampod fia Dénes kezébe került. Dénes egyfolytában 1222-ig, majd feltehető rövid megszakítás után 1224-ig töltötte be a tisztséget. Az új berendezkedéssel járó, a pénzjövedelmekre épülő új királyi gazdaságpolitika megalapozásában és kivitelezésében így Dénesre hárult a munka oroszlánrésze. Nevéhez fűződik az addig a királyi szervezeten felépülő államháztartás egyes elemeinek, jövedelmi forrásainak bérbeadása. Az 1222. évi Aranybulla tanúsítja, hogy a pénzügyigazgatásban is meghonosodott a bérleti rendszer, mivel a törvény tilalmazta, hogy a kamaraispánok és pénzváltók izmaeliták vagy zsidók legyenek. 1218-ban szerepelnek a pesti böszörmények, akik kamarabérlők voltak. Ez az adat arra mutat, hogy a bérleti rendszer kialakulása szorosan összefügg a pénzverés decentralizálásával. Az 1210-es években megszűnt a magyar pénzverés egysége, s ha a pénzverő kamarákat csak a tatárjárás után említenek is okleveleink, e kamarák közül néhány már a XIII. század második évtizedében megszülethetett. Ugyancsak az 1222. évi Aranybulla tanúsítja, hogy a királyi sógazdaság is bérlők kezébe került. Ez azt jelenti, hogy a korábban nagy kiváltságokat kapott egyház rovására a bérlők intézték a só szállítását és árusítását. Nem véletlen, hogy II. Endre uralkodása alatt visszatérő panasza az egyháziaknak az őket elsősorban a só forgalmazásában ért sérelem hangoztatása. Noha oklevelekben sókamarával csak a XIII. század második felétől kezdve találkozunk, valószínű, hogy izmaeliták és zsidók által bérelt sókamarákat már II. Endre szervezett az 1210-es években. Az Aranybullából tudjuk, hogy a királyi vámok is bérlők kezén voltak. Ezek a bérlők, akár a pénzverő, akár a sókamarákat, akár a vámokat bérelték, évi egy összegben fizették a bérleti díjat, s aligha lehetnek kétségeink, hogy az üzlet elsősorban számukra volt kifizetődő. Természetes, hogy a bérlőt a haszon érdekelte, méghozzá a minél nagyobb jövedelem, amely a behajtott vagy beszedett illetékből a bérleti díj lefizetése után neki megmaradt. Nem szívesen vett tehát tekintetbe különféle mentességeket, nem volt válogatós a pénz előteremtésének módszereiben. Éppen ezért gondolhatunk arra, hogy anyagi vonatkozásban a bérleti rendszer az uralkodó számára is előnyös lehetett.

Az 1222. évi Aranybulla

  • Megint csak részben az agnus regni keltezés – a 19. uralkodási évnek három 1222. évi oklevélben való használata – segít a politikai eseménymenet felvázolásában. Ennek alapján elmondható, hogy az Aranybulla kieszközlői, az Imre-párti előkelők még 1222-ben, kevéssel az Aranybulla kibocsátását követően megbuktak. Helyükre az 1221. évi tisztikar, az 1222 elején a hatalomból palotaforradalom útján kiszorított előkelők, II. Endre leghívebb párthívei léptek; Barc fia Miklós nádor, Bánk udavarispán, Dénes tárnokmester, Atyusz pedig bán lett.
  • A Miklós nádor vezette előkelők nevével jelzett harmadik 1222. évi oklevél adta bizonyságát, hogy az Aranybulla rendelkezése nem ment át a gyakorlatba. Hiába fogalmazta meg egyik cikkelye, hogy a négy jobbágyon, a nádoron, a bánon és a két udvarispánon kívül két méltóságot senki ne viseljen, Dénes tárnokmester mindhárom diploma szerint bácsi ispáni tisztet is betöltött.
  • II. Endre kényszerhelyzetbe került, kompromisszumos megoldáson fáradozott, ami az adatok tanúsága szerint sikerrel járt. Nem helyezte vissza a hatalomba az Imre-párti előkelőknek Csanád nembeli Wetich fia Theodor és a Bár-Kalán nembeli Nána fia Pósa nevével fémjelezhető, az Aranybullát kieszközölő táborát, de letette a méltóságokból a Barc fia Miklós nádor vezette tisztikart is. Miklós nádort Kán nembeli Gyula, Atyusz bánt Salamon, Bánk udvarispánt Batiz váltotta fel, a vezető udvari méltóságok közül egyedül Dénes tudta a tárnokmesterséget megőrizni.

Béla birtokvisszavételi politikája

  • A régi időket idézte az is, hogy az Aranybulla évétől nádorkodó Kán nembeli Gyulát 1227-ben az az Ampod fia Dénes váltotta fel a nádori méltóságban, aki 1215-től kezdve hosszú éveken át tárnokmester volt, és aki­nek a neve és ténykedése összeforrott az új berendezkedés politikájának megfelelő gazdasági in­téz­ke­dé­sek­kel.
  • A visszavételi politika és Béla személyes sikere tükröződött abban is, hogy Ampod fia Dénes nádor 1228-ban meg­bukott, helyét Mojs foglalta el, aki (II. Endre alatt mindössze egy évig, 1209-ben a vasvári ispán tisztét töl­tötte be) nem komp­ro­mittálta magát II. Endre új berendezkedésével. Noha II. Endre udvara lényegesen nem változott meg 1229-ben, de azért némileg megnövekedtek benne Béla hívei. Így pohárnokmesterré az a Lukács lett, aki később Béla szörényi bánjaként szerepel. Amellett tehát, hogy Béla erdélyi herceg udvara támo­gatta Béla politikáját, az ifjú király II. Endre udvarában is néhány szimpatizánsra szá­mít­hatott. Aligha vélet­len, hogy Béla egyik 1231. évi oklevelének méltóságnévsorában valóban az ország vezető egyházi és világi tisztségviselőivel, Róbert esztergomi, Ugrin kalocsai érsekkel és Mojs nádor­ral találkozunk az erdélyi her­ceg udvarát alkotó ismert méltóságok, tárnokmester, vajda stb. helyett. 1231-ben lényeges fordulat történt a magyar belpolitikában. II. Endre régi, kipróbált híveinek sike­rült vissza­térni a királyi udvarba, s magukhoz ragadni a kulcspozíciókat. Mojs helyett újra Ampod fia Dénes lett a nádor, kibukott a hatalomból Lukács pohárnokmester, új emberek fog­lal­ták el a királyi és királynéi udvar­is­páni, a tárnokmesteri, az asztalnok-, pohárnok- és lovászmesteri mél­tóságot. Az új emberek II. Endre fel­tét­len hívei voltak, a jelekből ítélve Dénes nádor kon­cep­ci­ó­já­nak támogatói. A vezető méltóságok majd­nem tel­jes, a szlavón bánon és az erdélyi vajdán kívül szinte minden udvari posztra kiterjedő cseréje jól mutatta, hogy a Béla által folytatott bir­tok-vissza­vé­teli politika egy táborba vezette a birtokrestaurációs politikától, Béla politikai irányvonalától tar­tó előkelőket. A Bélával és birtokvisszavételével szemben kikristályosodó párt rögvest 1231-ben érez­tette hatását II. Endre birtokpolitikájában. Amíg az uralkodó még 1230-ban nem kisebb nagyúr, mint Csák nembeli Miklós comes birtokainak Béla általi megnyirbálásához járult hozzá, 1231-ben megkezdte a Béla által elvett javak visszaadását. Rövid soron visszakapták ingatlanaikat a káro­sul­tak. A megváltozott összetételű királyi udvar többé nem támogatta Bélát a bir­tok-vissza­vé­teli politika foly­ta­tásában, sőt a meginduló királyi adományozások feleslegessé, végső fokon lehe­tet­lenné tették Béla 1228-ban indult birtokpolitikájának folytatását. Az arisztokraták ellenállása, Bélá­val szemben II. Endre oldalán tör­ténő felsorakozásuk következtében Béla birtok-visszavételi poli­tikája 1231-ben megbukott. Hiába kapott Béla az ország egész területére érvényes hatáskört poli­tikájának folytatására atyjától, ha e politika a világi elő­kelők jelentős része számára nép­sze­rűt­len és veszélyes volt, ha ezek a nagyurak II. Endre személyében az ország királyát tudhatták maguk mögött.

Az egyházi nagybirtokosság politikai sikerei II. Endre uralkodásának utolsó éveiben

  • A királyi udvar összetételének szinte teljes megváltozása 1231-ben, vagy talán már 1230 utolsó hete­iben, nem csu­pán Béla birtok-visszavételi politikájának adta meg a kegyelemdöfést, hanem újra felszínre hozta mind­azokat a kérdéseket, amelyek Ampod fia Dénes korábbi tiszt­ség­vi­se­lé­sé­nek időszakát jellemezték. Ezek­ről az újra kísértő veszé­lyekről IX. Gergely pápának az esztergomi érsek­hez március 3-án írt levele tájé­koz­tat. „Rettenetes hír jutott el hozzánk mind a te, mind mások jelen­tése révén – írja a pápa Róbertnek –, a fáj­dalom éles kardjaként hatolva belénk. Magyar­or­szá­gon olyan dolgok történnek, hogy ha az apostoli szék orvos­lást nem nyújt, úgyszólván elvész a hit, meg­semmisül az egyház szabadsága, és nem kis mértékben csök­ken a királyi tekintély.” Elnyom­ják a sze­gény keresztényeket, a szaracénok és a zsidók uralkodnak Krisz­tus hívein. A súlyos ter­hek­kel gyötört keresz­tények látva a szaracénok jobb helyzetét, nagyobb szabad­sá­gát, önként csat­la­koznak hozzájuk, felveszik hitüket, hogy velük azonos szabadságot élvezzenek. Sza­ra­cé­nok keresz­tényekkel, keresztények szaracénokkal kötnek házas­ságot. A szaracénok keresztény rab­szol­gá­kat vásá­rolnak, hitük elhagyására kényszerítik őket, és nem enge­dik fiaikat megkeresztelni. Néhány szaracén keresz­ténynek hazudva magát szedi rá a keresztényet. A szaracénok szol­gáikká teszik a kunokat, a már meg­keresztelkedett kunokat hitük elhagyására bírják, a meg­ke­resz­tel­kedni szán­dékozókat pedig eltérítik szán­dékuktól. Noha a toledói zsinat elhatározta, hogy a zsidók köz­hivatalokat ne visel­jenek, Magyar­or­szá­gon a zsidók és a szaracénok mégis tisztségeket töltenek be, súlyos károkat okoznak az egy­háznak. „Az egy­házi szabadság – folytatja levelét a pápa – abban az országban annyira fel van forgatva, hogy a világiak nem­csak az egyház alattvalóira, hanem magukra az egyházakra és az egyházi személyekre is adót vet­nek ki, és világi bíró széke előtt kell felelniük. A birtokokat és jövedelmeket, amelyeket a királyok adományából már hosszú idő óta békésen birtokoltak, az egyházaktól igazságtalanul elveszik, és mérhetetlen ado­má­nyo­zá­sok révén, amelyeket bizonyos nemeseknek a király újra eszközöl, súlyosan meg vannak ter­helve.” Házas­sági ügyek is világi bíró elé tartoznak. „Úgy adódott, hogy ennek az országnak az egy­házai annyi jog­ta­lan­sá­got és kárt szen­vedtek el, oly súlyos terhekkel lettek nyomorítva, hogy ha gyorsan nem adatik meg nekik a segít­ség, aligha lesz­nek képesek feléledni.”[1] IX. Gergely fel­ha­tal­mazta az esztergomi érseket, hogy egyházi fenyí­ték alkalmazásával, s ha kell, világi erő igény­be­vé­telével is tántorítsa el gonosztettek elkövetésétől az egy­ház ellen mesterkedőket.
  • II. Endrére még nem mondta ki Róbert az egyházi fenyí­téket, megjavulását várta, de tanácsosait, akiknek fel­bujtására a király vonakodott a helyzeten vál­toztatni, illetve akiknek buzdítására a szaracénokat fel­e­melte és közhivatalok élére állította, kikö­zösítette az egyházból. A tanácsosok sorát Dénes nádor nyitja, akit nemcsak a fentiek miatt sújtott egyházi fenyítékkel az érsek, hanem más okok miatt is: számos egyházi személyt javaitól és javadalmaitól megfosztott, a szepesi pré­post­nak és plébánosoknak jogtalanságot okozott, erőszakoskodott velük, János pozsonyi prépostot pedig fel­po­foz­tatta. A szaracénokat és az álkeresztényeket pártfogolta és védel­mezte, némelyeket saját praediumaira foga­dott be.
  • A siker csak rész­leges volt, s a király bizonyos vezető egyházi férfiak közbenjárására is csak annyit tudott elérni, hogy az érsek augusztus 20-ig felfüggesztette az egyházi tilalmat és kiközösítést. II. Endre maga sem volt elégedett ezzel az eredménnyel, ezért május 16-án a pápához intézett levelében panaszt emelt az esztergomi főpap részéről őt ért megszégyenítés miatt, s követséget menesztett a pápához Dénes nádor, az Ara­góniából bevándorolt Simon győri ispán és a johanniták rendfőnöke sze­mé­lyé­ben. IX. Gergely júniusban uta­sította az esztergomi érseket az egyházi fenyíték felfüggesztésére, és a magyarországi helyzet kivizs­gálására Pecorari Jakab praenestei püspököt küldte pápai követként széles jogkörrel Magyarországra, akit azon­ban azzal a joggal nem ruházott fel, hogy II. Endrét interdictum alá vethesse, ezt a pápa magának tar­totta fenn.

IV. Béla újabb birtokvisszavételei

  • Ampod fia Dénest, aki II. Endrének hosszú éveken át tárnokmestere, majd nádora volt, akinek nevéhez kap­cso­ló­dott II. Endre új gazdaságpolitikája, s akit Beatrixhoz fűződő tiltott viszonnyal vádoltak, IV. Béla király meg­vakíttatta. A másik cél­tábla Kán nembeli Gyula volt, II. Endre hosszú évtizedeken át hűséges embere, több alkalommal nádori méltóságra is fel­emelkedett taná­csosa, aki az utolsó években Kálmán szlavón herceg udvarában a szlavón báni tisztet töltötte be. Gyu­lát börtönbe vettette IV. Béla, és a nagy kar­riert befutott főúr 1237 táján fogságban végezte életét. II. Endre több hívének sike­rült IV. Béla le­szá­mo­lása elől elmenekülni. A hűtlenséggel és az ország javainak eltékozlásával vádolt főemberek bir­to­kait IV. Béla elkobozta. A király oly módon is meg akarta törni a főurak elbizakodottságát, hogy meg­pa­ran­csolta: bün­te­téssel kell sújtani azokat, akik – a királyi her­cegek, az érsekek és a püspökök kivételével – az uralkodó jelenlétében le meré­szelnek ülni, s tűzre vettette a főurak tanács­beli székeit. Béla hatá­ro­zott fellépése II. Endre hívei ellen természetesen nem talált helyeslésre a száműzöttek rokonai, a bebör­tön­zöttek barátai körében, akik maguk is aggodalommal tekint­het­tek a jövőbe, s Béla ellen szították a han­gulatot. A meghalt király párthíveivel való leszámolás együtt járt az új királyi tanács kialakításával. A vezető tiszt­ségek betöl­té­sé­nél IV. Béla elsősorban azokra a főemberekre támaszkodott, akik már korábban bizo­nyították az iránta való hűségüket. Nádor­nak megmaradt az a Tomaj nembeli Dénes fia Dénes, aki már 1234–1235 fordulóján, tehát még II. Endre életében átvette a nádorságot Ampod fia Dénestől.
  • 1235-ben kedvezőnek látszott a helyzet a közel fél évtizede kényszerűen félbemaradt poli­tika folytatására. Nem volt már az élők sorában II. Endre, akinek tékozló birtokpolitikáját volt hivatva e res­tauráció ellensúlyozni és hatálytalanítani, nem volt már a politikai élet színpadán sem Ampod fia Dénes, sem a mértéktelen királyi adományokat szorgalmazó többi II. Endre-párti főúr.

Lábjegyzetek

  1. Theiner I. 94.

Irodalom

Ampod fia Dénes tárnokmester pályájára lásd Wertner Mór, Ompud nádor és utódai (Turul, 1895. 2).