Anne Robert Jacques Turgot

A Múltunk wikiből

Anne Robert Jacques Turgot, baron de l'Aulne

Párizs, 1727. május 10. – Párizs, 1781. március 18.
francia államférfi és közgazdász, XVI. Lajos francia király minisztere
Wikipédia
Anne Robert Jacques Turgot

H. Balázs Éva

A rendszer alaptörekvése: a gazdasági fölzárkózás

A fiziokratákról is tudtak: olvassák Quesnay és tanítványai műveit, figyelnek Mirabeau márki és Turgot tevékenységére, majd mikor Turgot kormányra került, reformprogramjára. Követői közül, akik a magyar viszonyokra közvetve vagy közvetlenül hatottak, időrendben először Kanuitz herceggel és Zinzendorf Károly gróffal, a századforduló államminiszterével foglalkozunk, majd az őket rangban-hatékonyságban megelőző trónörökös-társuralkodóval, a leendő II. Józseffel, aki hatalomra jutva érvényesíti és következetlenségeivel el is buktatja a monarchiára adaptált fiziokrata politikát.

A francia felvilágosodás középeurópai jelentkezése

A francia kísérletek a politikai és a szellemi szférában párhuzamosan folytak, majd Turgot minisztersége idején a fiziokraták „természetes gazdasági élet”-igénye rövid időre a laboratóriumi kísérletezés állapotából beleköltözött a politikai gyakorlatba.

Zinzendorf Károly

Mindennapos vendég Mirabeau házában. Itt találkozik a fiziokratákkal – az ökonomistákkal, ahogy nevezik őket –, köztük Turgot-val. Kissé csodálkozik azon a görcsös ragaszkodáson, amellyel mesterük, Quesnay műveit – szent szöveg módjára – idézik. De izgalmas, tanulságos beszélgetéseket folytat velük: „tiszta, következetes, jótékony elveik … teljesen megfeleltek erkölcsi igényeimnek, függetlenségi hajlamomnak, egyszóval tanításaikat azonnal magamévá tettem, ezek vezettek be egy nagy állam követendő gazdaságpolitikájába”.[1]

Ez a fellobbanó helyeslés és vonzalom évtizedes következményekkel jár, és korántsem korlátozódik Zinzendorf személyére.

Utazásait bécsi „pihenők” szakítják meg. Ilyenkor bekapcsolódik a Kamara, a Számvevőszék, a Gazdasági Tanács munkálataiba, és esténként Kaunitz hercegnél, gyakran Esterházy kancellárnál, a Batthyány-, Grassalkovich-, Pálffy-palotákban vendégeskedik, ahol megfordul az osztrák és magyar arisztokrácia minden éppen Bécsben tartózkodó tagja. Itt szövődik évtizedes barátsága Teleki Józseffel, itt ismerkedik meg Fekete János gróffal, itt taglalják előtte a Bécsben csak átutazók Magyarország és Erdély különleges problémáit. Ezeket a problémákat hamarosan jogi gyűjteményekben, statisztikai kimutatásokban is tanulmányozza, mígnem sor kerül a személyes tapasztalatokra.

Kisebb kirándulásokat már előbb is tett Nyugat-Magyarországra, de szakszerű, az előző utazásokhoz hasonló több hónapos „kiküldetésre” csak most került sor. 1772. május 2-án már magyar földön írja naplóját &ndsh; ahol tennivalói szorosan összefüggnek azzal az uralkodói leirattal, melyben Mária Terézia 1771. január 21-én elrendelte az ország ipari termelésének felmérését, annak megállapítását, hány iparág működik, milyen cikkeket, milyen árban és mennyiségben gyártanak, s hová exportálnak. Zinzendorfnak a gazdasági helyzet teljes felmérése a dolga – legalábbis ez tűnik ki naplójából (a jelentés, amit útjáról készített, nem maradt fenn). Naplójában a kialakult sémát követi. A dátum után sorra veszi a nap eseményeit, ha helyét változtatja, mint ez magyarországi útja során is történt, minden várost, falut, melyben megszállt vagy akár csak érintett, jelez, sőt jellemez. Jól kövezett utak, szép templom, avagy méteres sár, nyomorúságos viskók. És jelzi, kikkel találkozott, beszélt, a neveket éppoly nyomatékkal húzza alá, mint az olvasott könyvek íróit, a művek címét. Közli, hogy valamelyik tanácsos úr végtelenül unalmas volt, de azt is, ha a bányamérnöknek vonzó a felesége. Hat hónapig tartott az út. Fertődön kezdődött, ahol Esterházy vendége és Haydnt hallgathatja, onnan a déli végekre, majd Erdélyen át – itt hosszú heteket tölt el – a Tiszántúlra, a Szepességen át a bányavárosokba, majd Vác érintésével Pest-Buda, a Dunántúl, és mintegy a tanulságok summázása érdekében Pozsony, a Helytartótanács székvárosa.

Útja során állandóan olvasott, mintegy készült történelemből, így a helyszíntől függően naplójában is megemlékezik a török elleni harcokról, Hunyadi Jánosról, Bethlen Gáborról, Rákócziról vagy Caraffa vérengzéséről. Akikkel találkozott és társalkodott, azok ott szerepelnek a napló lapjain. A nevek puszta felsorolása is tanulságos. A dél-dunántúli és horvátországi családnevek az jelzik, hogy Zinzendorf éppen oda érkezett, ahol a magyar szabadkőművesség sajtáosan új szervezete éppen alakulóban volt: a Draskovich-obszervancia, mely a szabadság és függetlenség jelszavát hírdette meg.

Úgy tűnik, Zinzendorf hatott a magyar szabadkőművesség célkitűzéseire. Az 1770-es években megszülető progresszív magyar szabadkőművesség lefektetett alkotmányában nagyon korai fiziokrata hatás jelentkezik, olyan fogalmazásban, amely nemigen lehet világlátott katonatisztek vagy mégoly művelt kincstári tisztviselők sajátja. Zinzendorf egyébként erdélyi tartózkodása során sokat van együtt Teleki Józseffel, a Teleki, Bethlen, Kemény, Lázár családok tagjaival. A Felvidéken a Dessewffyek, Török gróf, Keszthelyen a Festeticsek látják vendégül – legtöbbjük a magyar szabadkőműves szervezkedés tagja.

E féléves utazás lezártával Zinzendorf visszasiet Bécsbe, referál atyai barátjának, Kaunitznak, számos jelentést ír, és az osztrák államférfiak közül szinte egyedülállóan magyarbarát lesz. Ez tűnik ki mindabból, amit trieszti kormányzóságának idejéről (1776–1782) tudunk. Akkor szövődik kapcsolata Skerlecz Miklóssal, Podmaniczky Józseffel, Szapáry Jánossal, Almássy Pállal, azokkal a Fiuméban dolgozó vagy ott sűrűn megforduló magyarokkal és horvátokkal, akiket a politikum és gazdasági érzék sajátos egysége jellemez, s akik közül a fiatalabbak sokat köszönhettek a vele folytatott, szinte konzultációszerű beszélgetéseknek. Ez az a korszak, amikor Zinzendorf elveit, bár csak munkakörének keretei között, de következetesen megvalósíthatja. Trieszt kikötőforgalma már felülmúlta Velencéét, a Fondaco dei Tedeschi, a német üzletemberek lerakatai jóformán teljesen áttették székhelyüket ebbe az élénk nemzetközi központba, melynek népszerű kormányzóját a színházi-operai előadásokon éppúgy ott láthatták, mint a kereskedők kaszinójában. Az angol-francia-olasz nyelvhasználat vetekszik itt a némettel, és a Triesztbe látogató, Fiume kapcsán ugyanilyen fejlődést tervezgető magyarok nem csak Zinzendorftól, de magától a várostól is sokat tanultak. S talán csodálkozva nézték a ki- és befutó hajók tucatjai között a Grosser Kaunitzot és a Kleiner Kaunitzot, a kancellár nevét viselő, az indiai kereskedelmet biztosító két kereskedelmi hajót.

A kormányzó sokszor utazott fel Bécsbe. Az eredményekről jelentést tett, és tervezeteket nyújtott be. Az a következetesség, mellyel Zinzendorf a szabadkereskedelem és forgalom elvét képviselte, még Kaunitzot is letérítette a hagyományos merkantilista vonalról. S amikor együtt elemezték, értelmezték Adam Smith német fordításban megjelent munkáját, a magyar problémákat sem hagyták érintetlenül. De az ideál, az osztrák és a magyar gazdasági élet helyes irányítására és kiaknázására oktató mester továbbra is Turgot marad. Képmását megfesteti, s bár gyakran költözik, mindenkori dolgozószobáját e festménnyel díszíti. Turgot volt az, aki a szabadságot, így a forgalom szabadságát is összekapcsolta az önkormányzatok, a mindenkori alkotmányok tiszteletben tartásával. A konstitúció megtartható, a privilegizált osztályok adóztatásának kérdése szisztematikus előrehaladással oldható meg.

A társuralkodó József császár

A legtöbbet jelentett a jövő számára a francia út; 1777-ben látszólag Marie Antoinette meglátogatása volt a cél, s a francia kapcsolatok erősítése. Ezt várta tőle anyja és Kaunitz. Ő azonban inkább az intézmények, az ottani életkörülmények tanulmányozását szorgalmazta. Talán leginkább a közelmúlt reformjai, Turgot kétéves kísérlete érdekelte a császárt.

Az állam és egyház viszonyának átrendezése

A végrendelkezés 15. pontja ugyan nagyon határozottan intézkedett a magánkincstárból a továbbiakban is folyósítandó nyug- és kegydíjakról, de már 1781 elején ezzel ellentétes rendelkezést adott ki a császár. Minden bizonnyal hatott rá Necker frissen megjelent Számadása, amelyre már Lipót öccséhez írt márciusi levelében is reagált. Ő, aki Turgot-nak a királyhoz intézett figyelmeztetéseit francia útja alkalmával megszerezte és meg is szívlelte, most lelkesen üdvözli Necker számvetését és felvilágosult programját, a munkát fameux-nek, elveit nagyszerűnek nevezi.

Fiziokrata adóreform a monarchiában

A századközép francia mozgalma, amely elméleti síkon alakult ki, és csak Turgot rövid kormányzási korszakában érvényesült a gyakorlatban, akkor is csak korlátozott mértékben, II. József grandiózus próbálkozása előtt néhány kisebb országban már megvalósult. A két legnevezetesebb kísérletező Károly Frigyes badeni őrgróf és József öccse, a leendő II. Lipót volt: természetesen ők is tanácsadóik hatására s az ellenzékkel viaskodva tudták csak az eredeti programot megközelíteni.

A század nagy jelszavai a természet és a szabadság. A természetben élő ember az őt éltető ”natura” megismerésére a tudomány minden eszközét igénybe veszi. A fizika, a kémia, az újonnan kibontakozó botanika eredményei is azt példázzák, hogy az ember nemcsak megismerni akarja a természetet, hanem felhasználni és alakítani is. A természeti törvények mind behatóbb vizsgálata a törvények természeti eredetére is fölhívja a figyelmet. Az ember a természet adta lehetőségek között alakítja szűkebb és tágabb életét, és eljut ahhoz a felismeréshez, hogy a természethez kell szabni az országok gazdasági tevékenységét is. A gazdasági élet filozófusai, az ökonomisták alaposan felforgatták az előző évszázadok kialakult gondolatrendszerét, és szinte szuggesztív erővel igyekeztek a gyakorlatot is átformálni.

Tételük leegyszerűsítve így hangzik: a földön élünk, az anyaföld mindeneknek alapja, attól nyerjük önfentartásunk minden lehetőségét. Ideje, hogy a társadalomba szerveződött emberek összekapcsolják a földdel, a föld művelésével, annak hozamával a társadalom irányításának gyakorlatát. Ha a föld mindeneknek alapja, akkor a föld tulajdonosai, bérlői és művelői voltaképpen az államok el- és fönntartói. Az egész bürokratikus apparátus, az iparban dolgozók és érdekeltek, a belső ellátást szorgalmazó kereskedők, a külkereskedelem bonyolítói, de még a tudomány művelői is másodlagosak, eltartottak, függvények ebben az elméleti konstrukcióban. Amikor Quesnay híres táblázatát elkészítette, a „steril” osztályba sorolta mindazokat, akik nem kapcsolódnak szorosan a földhöz, hanem csak terményeit dolgozzák fel, azokat értékesíthető iparcikké alakítják, forgalmazzák, árusítják, avagy a rend és értelem érvényesülésén munkálkodnak, vagyis hivatalt viselnek, oktatnak, írnak, netán gazdasági elméleteken dolgoznak.

Ami meghökkentő, az egyben hatásos. Az ipar- és forgalomcentrikus évszázadok után íme a fordulat. Tudjuk, a merkantilizmus szakemberei és propagálói mellett az előző korszakokban is akadtak olyanok, akik az agrárélet alapvető fontosságát hirdették, de a modern, a korszerű, a bontakozó világgazdaságban nagyobb szerepre áhítozó országok versenyében kétségkívül a merkantilisták diktáltak. Így Volt ez a Habsburg-monarchiában is. A megkésett, de nagyon dinamikus osztrák merkantilista politikának éppen Magyarország volt az egyik bázisa. Az ország szerepe nem volt éppen előkelő, az ipar- és kereskedelemcentrikus rendszerben az élelmiszer-szállító, az ipari nyersanyagot nyújtó szerepet kapta, de voltaképpen a teréziánus korszakig aligha vállalhatott volna többet.

Szóltunk már Zinzendorf Károlyról, aki pályája kezdetén a francia gazdasági lehetőségeket tanulmányozva került kapcsolatba az ökonomistákkal. Ő volt az első a monarchiában, aki a fiziokrata elvek hasznosságát hirdette, és minden bizonnyal ő keltette fel II. József érdeklődését is Turgot iránt. A császárt 1777. évi négyhónapos francia utazása során a „természetes” gazdasági élet programja éppúgy megragadta, mint a vallásgyakorlat természetes szabadsága, más szóval a tolerancia igénye egy katolikus monarchiában. II. József többször konzultált Turgot-val, majd éppen Toulouse érsekének, Loménie de Brienne-nek hatására írta meg dél-franciaországi tartózkodása idején azt a levelét, amely a tolerancia-kérdéssel éles vitát robbantott ki Mária Terézia és fia között. Az uralkodó annak idején francia útjáról értékes forrásanyaggal megrakodva tért haza. Útinaplójához mellékelve ma is megtalálható másolatban Turgot-nak az a híres levele, amelyet 1774-ben intézett XVI. Lajoshoz: sötét színekkel ecseteli a gazdasági helyzetet, és az udvar pazarlását akarja megfékezni. A másik, 1776-os irat számos programpontot tartalmaz: a robot, a céhek megszüntetését, a gabona szabad belforgalmát. Úgy tűnik, a toulouse-i kísérlet, az ottani csatornaépítkezések, a fiziokrata módon irányított, tehát szabadon forgalmazó ipar és kereskedelem élményszerűen hatottak Józsefre. Alighogy uralomra jutott, a fiziokrata elveket hirdető trieszti kormányzót, Zinzendorf Károlyt Bécsbe rendelte, megbízta a Legfőbb Állami Számszék vezetésével, majd a parasztság helyzetét szabályozó roboteltörlő bizottság irányításával. Az agrárcentrikus fiziokrata elvek ezúttal ráépülhettek az előző évtizedek urbariális rendelkezéseire, a föld megadóztatásának elve arra a régi törekvésre, hogy a földet művelő parasztság mellett a föld birtokosai is illő mértékben vegyék ki részüket az adóterhekből. Az örökös tartományokban a nemesség már adózott, az alkotmányra hivatkozó ellenállás Magyarországon igen erős volt. De a fiziokrata adóreform korántsem a magyar nemesség ellenállásán bukott meg. Az alsó- és felső-ausztriai rendek, a morvaországi vagy a cseh birtokosok tiltakozásai legalább olyan élesek voltak, mint magyar osztályos társaiké.

A birtokok hozamának fölmérése, kataszter fölfektetése nem volt új dolog a monarchiában. Lombardiában már – ha nem is fiziokrata adóreform célkitűzésével – az ötvenes években fölfektettek katasztert, s amikor Lipót nagyherceg tapasztalt minisztere, Tavanti tanácsára 1774-ben egységesítette a földadót, tulajdonképpen leszámolt merkantilista tanácsadóival. A szakszerű katasztert a nagyhercegség néhány területén próbaszerűen fektették fel, úgy, ahogy azt később József megvalósította, tízéves termésátlagokat vizsgálva, hogy abból alakítsák ki a méltányos adóterheket.

Hajlamosak vagyunk a jozefinus fiziokrata reformot (amelyet leegyszerűsítve a nemesi adózással szokás azonosítani) a Pálffy kancellárhoz intézett levélhez és az 1786-ban elindított munkálatokhoz kapcsolni. Éppen olyan pontatlanság ez, mint a jobbágyrendelet időpontjának kései rögzítése. A fiziokrata reform 1783-ban már megindult, avval a szokásos módszerrel, amelyet II. József reformkezdeményezéseinél mindig tapasztalhattunk. Ha valami újba fogott, a jövőt körvonalazva lesújtott a régi rendszer védelmezőire is. Az első menetben azonnal szembetalálta magát az Államtanács többségével, főleg Hatzfeld gróffal, aki kemény merkantilista volt, de még hajdani mesterével, Martinival is, aki ugyan az uralkodót természetjogra oktatta, de a fiziokrata természetjogi konstrukciót nem tette magáévá. Akadt lelkes támogató is a megrögzött udvari közegben: Zinzendorf Károly naplója és bátyjához intézett levelei tanúsítják, hogy teljes erejével az uralkodó célkitűzéseit kívánta szolgálni.

Egymást követték a tervezetek, amelyeket mintegy egymással barátian vitatkozva, az |uralkodó vagy Zinzendorf dolgozott ki. Az elvekben egyetértettek, a gyakorlati lebonyolításban annál kevésbé. Visszatérő megállapítás, hogy II. József „ateista” volt a gazdasági elméletek terén. Így nyilatkozott 1765. évi terjedelmes memoárjában, amikor jövendő terveit és tennivalóit elemezte. Ajánlatos azonban számolni az évek múltával, a benyomások erejével – különösen akkor, ha ezeket a megszokott és már-már gyűlöletessé vált környezetből meríti. Az 1777-es élmények nem II. József életében voltak sorsdöntőek, hanem a Habsburg-monarchia, az ahhoz tartozó országok eljövendő sorsára. A monarchiához képest Franciaország jóléti ország, sűrű városhálózattal, s azokon a területeken, amelyeket II. József beutazott, virágzó gazdasági élettel. Arthur Young sokat idézett franciaországi útinaplói ne tévesszenek meg bennünket: nem a szalmatetős viskó, nem a lábbeli nélküli parasztember volt a francia táj jellemző tartozéka.

A császár és Zinzendorf vitája azért lehetett kezdetben az egyetértők viadala, mert kedvező nyugate-erópai benyomásaikat egyformán a monarchia országainak javára akarták hasznosítani, Így látta ezt a haladó külföldi sajtó is. 1784-ben s a következő évben a bölcs uralkodót mint Turgot hívét, a helyes elvek érvényesítőjét ünnepelték.

Lábjegyzet

  1. Idézi: E. M. Langfelder, Les séjours en Suise, en France et en Begique du comte de Zinzendorf d'apres son Journal. Études Francaises, Szeged, 1933. 82.

Irodalom

A kerületi beosztás okozta megrázkódtatást a „magyar úr” anyaga alapján referáló francia követ nem fogta fel, csak felületesen érzékelte. A kerületi biztosokat a francia intendánsokkal azonosította – jólértesült lévén, tudta, hogy II. József nyolc év előtti francia útja során Turgot és rendszere iránt erősen érdeklődött.