Anton Erhard Martinelli

A Múltunk wikiből
Bécs, 1684 körül – Bécs, 1747. szeptember 15.
olasz származású osztrák építész
Wikipédia
A Schwarzenberg-palota
1728
Martinelli császári építész tervei alapján építeni kezdik a pesti invalidusházat.

R. Várkonyi Ágnes

Művészetek

Széchényi György érsek 1692-ben létesített alapítványt rokkant katonák otthonára, a pesti invalidusház, a kétezer személyt befogadó épület alapjait azonban csak 1717-ben rakták le Anton Erhard Martinelli vezetésével, valószínűleg Josef Emanuel Fischer von Erlach tervei szerint.

Kosáry Domokos

Képzőművészet

A világi rendeltetésű építészet egyik fontos ágát az új főnemesi kastélyok alkották. Ezek eleinte főleg a viszonylag megkíméltebb északnyugati peremzónában bukkantak fel egymás után. Ilyen volt a Johann Lucas von Hildebrandt (1667–1745) által tervezett féltoronyi Harrach-kastély (1711), a cseklészi Esterházy-kastély (1714–1733), az Anton Erhard Martinelli (1684–1747) tervei nyomán épült magyarbéli Csáky-kastély (1722–1729), hogy csak néhányat említsünk a fontosabbak közül. De az 1710-es években épült pilisi Beleznay-kastély, az edelényi L'Huillier-kastély (1727–1730) és az acsai Prónay-kastély (1735–1740) már jelezte, hogy ez a hálózat kelet felé bővülni kezd. Főleg 1740 után adták azután a parkok zöldjéből egyre nagyobb számban kimosolygó rokokó kastélyok tanújelét a birtokos főnemesség új igényeinek és annak, hogy az előző komor, pusztító évszázadok után az ország kezdett vidámabb, kellemes színeket ölteni, legalábbis a feudális társadalom felső szintjén. Az új szakaszt, szinte jelképesen, Grassalkovich Antal herceg gödöllői kastélya (1744–1750) nyitotta meg, amely 1751-ben az odalátogató Mária Terézia elismerését is kiérdemelte. Ez, a francia, illetve osztrák rokokó palotaépítészet elképzeléseit harmonikus összhangba hozva, a, szerényebb magyarországi feltételekkel, szinte mintát, példát nyújtott, olyat, amely a jobb módú magyar birtokos urak reprezentációs igényeinek megfelelt, és így követőkre is talált. E típust képviselte azután az 1750-es években a hatvani Grassalkovich-kastély, talán Oraschek Ignác alkotása, továbbá a péceli Ráday-kastély (1756–1776) és az 1760 körül épült nagytétényi Rudnyánszky-kastély, mindkettő feltehetően pesti helyi mester, Mayerhoffer János műve, valamint a gácsi Forgách-kastély. S a sort még folytathatnánk.

Az 1760-as évektől kezdve a késő barokknak már klasszicizáló változata kezdett érvényesülni, különösen Fellner Jakab (1722–1780), a Csehországból átkerült komáromi mester, majd a tatai Esterházy-uradalom építésze művein, így a tatai Esterházy-kastélyon (1762–1764). A magyarországi rokokó kastélyépítészet betetőzőjének az egy korábbi épület felhasználásával és több építész közreműködésével 1762–1766 közt emelt, majd még jó pár éven át tovább kiképzett hatalmas fertődi Esterházy-kastély tekinthető, Magyarországon csak a „fényes” Esterházy Miklós herceg rendelkezett elég anyagi erővel ahhoz, hogy ekkora téttel induljon abban a nagy versengésben, amellyel Európa-szerte próbálták fejedelmek és főnemesek Versailles-t utánozni.

A lassan magukhoz térő és újjáépülő városokban is egymás után épültek a főnemesi, a két legfontosabb centrumban a királyi paloták, a főbb egyházi székhelyeken a püspöki paloták. A sok építkezés nyomán a 18. század folyamán alakult ki az utcák, terek, olykor új negyedek együtteséből jó néhány város központjának az a barokk, utóbb klasszicista jellege, amely máig e korszak örökségét képviseli. Ebben már nem kis szerepe volt a polgári építkezésnek is. A gazdagabb polgári rétegek, patríciusok, kereskedők, olykor hivatalnokok a maguk szerényebb eszközeivel alapjában véve szintén a főúri és főpapi építkezések mintáihoz próbáltak igazodni. Annyival is inkább, mivel a világi és egyházi főnemesség nagy építkezései elősegítették a főbb központokban a kőművesek, kőfaragók, ácsok és más mesteremberek letelepedését. Így a kivitelezést, bár igen különböző szinten és eltérő tervek szerint, gyakran ugyanazok végezték különböző megrendelők számára.

Az ország megkíméltebb zónájában, Pozsonyban, amely ekkoriban még a politikai és kulturális élet központja volt s az országgyűlések színhelye, díszes, kétemeletes főúri paloták épültek (Esterházy, 1740; Balassi, 1754–1762; Grassalkovich, 1760). A királyi várat az udvar megbízásából Franz Anton Hillebrandt (1719–1797) alakította át (1760–1765). Sopron szerényebb formák között e közeli példát követte. Ebből az időből való egyebek között a városháza, meg néhány régebbi épület, így a Storno-ház homlokzata. Győrben pedig, ahol a barokk homlokzatú, sarokerkélyes háztípus vált otthonossá, a barokk városháza és a bencés Apátúr-ház (1742).

Az elpusztult országrészek újjászülető városai közül Pesten a mai belváros szerény akkori épületei közül valósággal kiemelkedett az úgynevezett invalidusház (a Fővárosi Tanács ma is impozáns otthona), amely rokkant katonák számára épült, Széchényi György érsek alapítványának felhasználásával, egyben mint a császári ármádia hatalmának jelképe is. 1716-ban kezdték el, 1727–1737 közt épült A. E. Martinelli irányítása alatt.