Antun Josipović

A Múltunk wikiből
1845. szeptember 27.
Antun Josipović turopoljei gróf vezetésével a horvát–magyar párt tiltakozik a tartománygyűlésről való kizárásuk ellen.
1846. november 26.
V. Ferdinánd felfüggeszti hivatalából a turopoljei grófot.

Arató Endre

A horvát nemzeti mozgalom polgári irányú továbbfejlődése

Az országgyűlésen természetesen szóba került a horvát tartománygyűlés ügye is. A turopoljeiek érdekeit a leghatározottabban és leghevesebben a turopoljei gróf, Antun Josipović képviselte. Mindenekelőtt óvást emelt a horvát követek ellen, miután megválasztásuk törvénytelen volt. Ezért – hangsúlyozta –Horvátországnak az országgyűlésen nem is lehetnek követei. A magyar ellenzék persze teljes erővel támogatta az óvást.

Az országgyűlésen az illír párt jobbszárnyához tartozó követek akadályozták több reformkövetelés érvényre jutását. A szabad vallásgyakorlat haladó követelését elutasító magatartásukkal kapcsolatban vetette fel Kossuth, hogy e harc mögött is nemzetiségi ellentét húzódik.

A kormány e harcok során továbbra is a konzervatív nemesi vezetés alatt álló illír pártot támogatta. Különösen nagy segítséget nyújtott e pártnak azáltal, hogy 1844-ben a magyar párti főispánok helyébe horvát párti megyei adminisztrátorokat nevezett ki. A kormány és az illír párt, hogy a magyar pártot megsemmisítse, a száborban meg akarta fosztani egyéni szavazati jogától e párt legfőbb támaszát, a Zágráb megyei kisnemességet. E turopoljei nemesség kérdése ettől kezdve a horvát politikai élet egyik alapvető problémájává vált. A kormány az illír párt segítségével végül is –mint láttuk –a szábor reformjával vette el a turopoljeiek személyenkénti szavazati jogát.

A horvát és magyar uralkodó osztályok harca 1845-ben a júliusi Zágráb megyei tisztújításban érte el tetőpontját. Az illír párt ez alkalommal is felvonultatta kispolgári, értelmiségi bázisát. Közöttük és a kivezényelt katonaság között összeütközésre került sor, amelynek 17 halálos áldozata volt, 60-an pedig megsebesültek. Az újabb összecsapás színtere az 1845. évi őszi tartománygyűlés volt, amelyet Apponyi György gróf, az aulikus magyar alkancellár figyelmesen készített elő, s gondoskodott a tartománygyűlésnek a kormány számára kedvező összetételéről.

A magyar és a horvát párt követutasításai híven tükrözték as ellentéteket. A horvátországi magyar párt, s egyben a liberális ellenzék felfogását akkor – a korábbi évektől eltérően – Zágráb megye követutasítása fejezte ki. E követutasítás szembefordult a horvát autonómia kiszélesítésének követelésével és a horvát hivatalos nyelvvel szemben a latin használata mellett foglalt állást. A horvát nemzeti programot Varasd és Kőrös megyék utasításai tartalmazták. Ezeknek az instrukcióknak a kialakításában igen nagy szerepük volt a polgári illír mozgalom vezetőinek: Gajnak, Kukuljevićnek és másoknak. A tartománygyűlés az illír párt követutasításait tette magáévá, és így Horvátország önállóságának követelése terén –az eddigiekhez képest –a legmesszebb ment el. Apponyi alkancellár e horvát tartománygyűlés után is nagy eréllyel folytatta a liberális ellenzékkel szemben álló és az illírizmust támogató politikáját.

Zágráb megye és a horvátországi magyar párt azonban védekezett. E megye közgyűlése 1845 októberében kimondotta, hogy a tartománygyűlés határozataival szemben az uralkodóhoz felirattal fordul, és tiltakozik Apponyi politikája ellen. Kossuth Pest megye 1845. novemberi közgyűlésén szóba hozta a horvát ügyet és megszervezte Pest megye demonstrációját a tartománygyűlés ellen. A megye fellépése tükrözte, hogy az éles, már polgári jellegű nemzeti küzdelem mennyire közjogi feudális keretek között folyt, valamint azt, hogy az ellenzék a horvát kérdést a kormány elleni harc tengelyévé tette, felismervén, hogy Apponyi politikája nyomán a kormány a horvátokat az ellenzékkel szembeni ellensúlyként használja fel.

Így jutunk el az 1847–1848. évi országgyűlést megelőző tartománygyűlésig, amely egy további lépéssel haladt előre a horvát önállóság követelésének útján. Jelentős volt ez a tartománygyűlés azért, mert ez alkalommal a horvát mozgalom ismét több polgári követeléssel lépett fel (horvát nyelv, horvát kormány felállítása, kancellár kinevezése, a horvát területi egység megteremtése).

Az 1847–1848. évi országgyűlésen az ellentétek hullámai ismét magasra csaptak. Josipović az országgyűlésen ismételten azt javasolta, hogy nyilvánítsák a horvát szábort törvénytelennek és semmisítsék meg a horvát követek mandátumát. Az ellenzék ez alkalommal is támogatta a turopoljei nemeseket, és síkraszállt azok egyéni szavazati jogáért. Az alsótábla azonban sértetlenül hagyta a horvátországi követek állását, és a horvátországi sérelem megvizsgálására egy bizottságot küldött ki.

Megegyezési kísérletek a magyar és a horvát nemzeti mozgalmak között

Röviddel azután maga Josipović tett kísérletet megegyezésre, de ezt az illír párt képviselői visszautasították.

A kormány és az ellenforradalom horvátországi támaszpontja

Amikor tehát Kossuth már az április 16-i minisztertanácson annak a véleményének adott hangot, hogy Jellačićot minden további nélkül el kellene távolítani báni tisztségéből, ez a vélemény elhangzott ugyan, annyit azonban a jelen voltak többsége is elismert, hogy törekedni kellene legalább Jellačić tevékenységének ellensúlyozására, s ennek megfelelően a kormány úgy határozott, hogy a legfontosabb horvátországi vármegyében, Zágrábban a főispáni széket a magyarbarátságáról ismert túrmezei gróf, Antun Josipović foglalja el. Amikor pedig kiderült, hogy Jellačić nemcsak semmibe veszi Josipović kinevezését, hanem éppenséggel saját embereit állítja a horvátországi megyék élére s ráadásul olyan paranccsal, hogy a magyar kormánytól semmiféle utasítást nem fogadhatnak el, a május 1-i minisztertanács azt is kimondotta, hogy Batthyány azonnal utazzék Bécsbe, s eszközöljön ki egy Jellačićot engedelmességre utasító királyi kéziratot, arra az esetre pedig, ha ez is foganatlan maradna, hatalmaztassa fel a nádort külön királyi biztos Horvátországba küldésére.