Apáthy István

A Múltunk wikiből
Pest, 1863. január 4. – Szeged, 1922. szeptember 27. 
természettudós, zoológus
Wikipédia
Arcképe a SZTE Egyetemi Gyűjteményéből

Hanák Péter

A Fejérváry-kormány és a szociáldemokrata párt

A liga megalakulásának a szociáldemokrata párt vezetői nagy jelentőséget tulajdonítottak. 1905 őszén több alkalommal rendeztek közös választójogi gyűléseket, ezek voltak a szervezett munkásság és a radikálisok közti később megszilárduló fegyverbarátság első tűzpróbái. Az alkalmi együttműködés még szélesebb volt: a ligának sikerült a függetlenségiek néhány tekintélyét, Apáthy István egyetemi tanárt, Barabás Bélát, Ugron Gábort, Vázsonyi Vilmost, Benedek Eleket is megnyernie.

Mucsi Ferenc

A Társadalomtudományi Társaság megtisztítása a konzervatív-liberális elemektől

Gratz az 1906 májusában megtartott újabb parlamenti választásokon jelöltette magát, s Andrássy híveként alkotmánypárti képviselő lett. A társaságban viselt tisztségéről azonban nem mondott le, sőt azt tervezte, hogy a „darabontokkal” való együttműködésben leginkább kompromittált radikális szociológus csoport eltávolításával megállítja a szervezet balratolódását és bomlását, s a Társadalomtudományi Társaságot az új belügyminiszter, Andrássy Gyula változatlan elnökletével átjátssza a reakció kezére.

Tervéhez megnyerte Földes Béla függetlenségi párti közgazdászt, Apáthy Istvánt, a kolozsvári egyetem európai hírű tanárát, a Társadalomtudományi Társaság egyik alapító tagját, továbbá Farkas (Wolfner) Pált és Hegedüs Lórántot. Farkas PálPikler és Jászi külföldi tartózkodása idején – nyílt levélben fordult a társaság tagjaihoz azzal a felszólítással, hogy fosszák meg tisztségüktől a radikális csoport tagjait. A Társadalomtudományi Társaság megszerzésére irányuló terv azonban sikertelen maradt. Jászi és Pikler váratlanul hazaérkezett, s az 1906. augusztus 7-én megtartott rendkívüli közgyűlés a puccs kitervelőit kizárta a társaság soraiból. Minthogy Gratz és elvbarátai terveikben Andrássyra támaszkodtak, kizárásuk után Andrássy kénytelen volt lemondani elnöki tisztségéről. Ezt követően többen – összesen 37-en – kiléptek a társaságból. Gratz, Hegedüs, Farkas, Apáthy vezetésével új társaságot hoztak létre, a Magyar Társadalomtudományi Egyesületet; külön folyóirattal, a Magyar Társadalomtudományi Szemlével.

Polgári radikalizmus és szabadkőművesség

Szabadkőműves támogatással alakult meg 1905 májusában a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesülete a polgári radikális Fényes Samu vezetésével. Harcos ateista–antiklerikális tevékenységében kimagasló szerepet játszott Vészi József, Apáthy István s a szocialista Diner-Dénes József is.

Dolmányos István

A háborús veszély és a magyarországi politika 1909-ben

Az ellenséggel együttérző Gyóni Géza, a lázadó Reinitz és Ady, az antimilitarista falfestések, a röplapok és plakátok, a szocialisták tömegharca; a másik táborban pedig a kormány szolgálatkészsége, a függetlenségi párt Apáthy István nyilatkozatában is kifejezésre jutó, Mária Terézia-korian díszletezett felkínálkozása, egy történelmi pillanatra kísértetiesen vetette előre az első világháború hangulatát, sőt személyes hadállásait.

Szabó Miklós

A biológia és az orvostudomány

Hasonló szemlélet vezette a kiváló kolozsvári tudós, Apáthy István biológiai és fiziológiai kutatásait, főleg az idegszövettan terén.

A radikális negyvennyolcasság válaszúton

Egy Bécsben élő függetlenségi párti csoportnak 1913 decemberében Apáthy Istvánhoz írt levele tükrözi, milyen irányba fejlődtek a nemzetiségi kérdés kiéleződése hatása alatt azok a szélsőséges függetlenségi erők, amelyek az 1905–1906-os nemzeti ellenállás kudarca nyomán szembefordultak a vezetésképtelen úri osztályokkal: ”A Monarchia összeomlása előtt állunk. Erdélyben a székely és mezőségi osztály az oka annak, hogy Erdélyt elveszítjük! Az okokat másra tolják egy évszázad óta. Az erdélyi úri nép csak a szájával volt hazafias, birtokaikat elparcellázta a románoknak.”[1] A vád tehát az ”úri nép” ellen irányul, de ennek fő bűne nem a nemzeti ellenállás, hanem a nemzetiségek magyarosításában mutatott tehetetlenség. A levél más tekintetben is mutatja a félig földalatti negyvennyolcas és negyvenkilences radikalizmus politikai stílusát: új magyar emigráció kialakítását követeli Párizsban, Londonban. Ez azonban már nem a függetlenségi harc centruma volna elsősorban, hanem ellensúlyozó propagandát folytatna Nyugaton a nemzetiségek magyarellenes propagandájával szemben.

Siklós András

Erdély és a magyarországi románok

A magyar kormány a gyulafehérvári döntéssel szemben elutasító álláspontra helyezkedett. Amikor Erdélyi János, a nagyszebeni kormány budapesti megbízottja átadta a határozat hiteles szövegét, Jászi a minisztertanács december 8-i ülésén tiltakozást javasolt. A hadügyminisztérium álláspontjával összhangban arra hivatkozott, hogy a románok eljárása ellentétes a fegyverszüneti megállapodásokkal, a béketárgyalásra kell bízni a kérdés eldöntését. Ugyanezen a napon a kormány „a keletmagyarországi magyarság védelmére” Kolozsvár székhellyel főkormánybiztosságot állított fel. A szóban forgó 26 vármegye élére főkormánybiztossá Apáthy István kolozsvári egyetemi tanárt nevezte ki, annak ellenére, hogy személye régebbi soviniszta kijelentései és magatartása miatt a Román Nemzeti Párt szemében vörös posztónak számított.

Erdélyben közben megkezdődött a hadsereg szervezése. A kolozsvári nemzeti tanács november végén toborzótiszteket küldött a székely vármegyékbe, és a visszatartott 5 korosztály bevonulását is megpróbálta keresztülvinni.

A toborzás csekély eredménnyel járt. Kratochvil Károly erdélyi katonai parancsnok szerint december 1-én a Kolozsvárott levő fegyveres alakulatok (katonaság, nemzetőrség, csendőrség) létszáma 545 fő. Ugyanő a Kolozsvárott gyülekező székelyek létszámát – más forrásokkal egybevágóan – 1700-ra becsüli, hozzáfűzve, hogy közülük csupán 600-nak jutott puska. Az ezt követő hetekben a helyzet alig változott. Apáthy visszaemlékezése szerint az Erdély meg nem szállt részén található fegyveres erő december végén 3–4000 főre tehető; Az Erdélyben állomásozó román hadsereg létszáma ugyanekkor – szintén Apáthy szerint – 15 ezer lehetett; az újabban közzétett dokumentumok a létszámot ennél többre tartják, 39 ezer főben jelölik meg.

A kolozsvári magyar és székely nemzeti tanács – Gyulafehérvár ellensúlyozására – december 22-én nagygyűlést hívott egybe. A kolozsvári gyűlésen – szemben a korábbi, hasonló jellegű marosvásárhelyi megmozdulással, amelyen csak 2000-en vettek részt– több tízezren jelentek meg. Ott voltak a bánáti svábok és a román szociáldemokraták képviselői is. Ez utóbbiak, pontosabban a Fluerașsal és Jumancával egyet nem értő román szociáldemokraták nevében Sava Damian-Strengar szólalt fel, aki később a Tanácsköztársaság idején zászlóaljparancsnokként harcolt a Vörös Hadsereg soraiban, mint kijelentette: „a román szocialisták nem azonosítják magukat a gyulafehérvári határozattal, nem akarnak a román imperialista elnyomás alá kerülni”.[2] George Avramescu a romániai szociáldemokraták nevében arról beszélt, hogy nemcsak Magyarországon és Erdélyben, hanem Romániában is nagy volt az elnyomás: 1907-ben, amikor a parasztság kenyeret kért, golyót kapott. 15 ezer román pusztult el a király parancsára. Avramescu a jelenlegi helyzet megoldására azt javasolta, hogy Erdély legyen köztársaság a svájci kantonok mintájára. A gyűlés nem ment ilyen messzire. Bár az önálló köztársaságról előzetesen szó esett, az előterjesztett határozati javaslat– tekintetbe véve Budapest jogi aggályait – az egységes és demokratikus Magyarország keretein belül követelt minden nemzet számára teljes egyenjogúságot, szabadságot és önkormányzatot.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a román hadsereg a demarkációs vonal átlépésére készül, és megérkezett a hivatalos értesítés arról, hogy Berthelot felhatalmazást adott Kolozsvár és 9 más erdélyi város megszállására– amit a belgrádi egyezmény lehetővé tett –, a magyar kormány ismételt tanácskozás után kilátástalannak ítélte a helyzetet, és a vérontás, a fegyveres harc ellen foglalt állást

December 24-én, miután az ott levő magyar fegyveres alakulatokat kivonták, a Gherescu ezredes parancsnoksága alatt álló román csapatok bevonultak Kolozsvárra.

A főkormánybiztosság, ugyanakkor jelképesen a kerületi katonai parancsnokság is a helyén maradt, miután a belgrádi egyezmény stratégiai pontok megszállása esetén a katonai kiürítést nem írta elő.

December 31-én Kolozsvárra érkezett Berthelot tábornok, az antant úgynevezett Dunai Hadseregének parancsnoka. Berthelot az elmérgesedett helyzetben közvetíteni próbált. Azt javasolta, hogy DésKolozsvárNagybánya vonaltól keletre 15 km szélességben létesítsenek semleges övezetet. A vele tárgyaló Apáthy leírása szerint Berthelot „mindnyájunk közös céljára, a bolsevizmus elleni küzdelemre”[3] hivatkozott.

Egyenlőtlen fellépés a kommunista párt és az ellenforradalom ellen

A BerthelotApáthy-féle december 31-i megegyezésről már szó esett.

Lábjegyzet

  1. Ismeretlen szerző levele Apáthy Istvánhoz, 1913. december 15. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. Apáthy István iratai. Fol. Hung. 1673.
  2. A kolozsvári tiltakozó gyűlés. Népszava, 1918. december 24.
  3. Apáthy István, Erdély az összeomlás után. Új Magyar Szemle, 1920. 174.

Műve

Apáthy István, Erdély az összeomlás után. Új Magyar Szemle, 1920. 174.

Irodalom

Apáthy István politikai levelezése (Országos Széchényi Könyvtár (továbbiakban: Országos Széchényi Könyvtár) Kézirattára. Fol. Hung. 1673);