Apa

A Múltunk wikiből
falu Romániában, Szatmár megye délkeleti részén, Szinérváraljától északnyugatra a Szamos mellett
Wikipédia

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

A középső bronzkor

Elegendő mennyiségű harci baltát csak a Szamos–Tisza találkozása táján fekvő „apa–gaurai” műhely állított elő. Igazi minőségi darabokat alkotott, a Kárpát-medence bronziparának később sem felülmúlt remekeit: korongos fokú, gazdag spirálmintával gyönyörűen díszített harci csákányokat, vésett pengéjű tőröket és először a Kárpát-medencében rövid pengéjű, díszített kardokat. A harci csákányok a Tiszántúlon a középső bronzkor végén már általánosan elterjedtek, a kardok készítése azonban éppen csak megindult.

A nagyobb bronzöntő műhelyek termékei sok száz kilométeres távolságokra eljutottak, a korszakban igazi külkereskedelmi kapcsolatok bontakoztak ki. Először tűnnek fel a Kárpát-medencében az Északi-tenger borostyángyöngyei, az égei–anatóliai fegyverek és ékszerek(?), a közép-európai fokosok és bronz ékszerek, míg a Szamos–Felső-Tisza vidéki műhely készítményei a messze északra elkerültek.

Noha a Kárpát-medence területét a középső bronzkor idején mintegy 10–12 olyan, többé-kevésbé önálló törzs és törzsszövetség népesítette be, amelyek – ha eredetükre nem is, de – kultúrájukra nézve sokszor lényegesen különböztek egymástól, szoros belső kapcsolataik révén társadalmi fejlődésük mégis azonos irányú volt, bár korántsem azonos ütemű.

A korai bronzkorban és a középső bronzkor elején a sírmellékletek csaknem egységesek, egyenlő vagy csak kevéssé eltérő gazdagságú szabad emberek temetkezései, egyenrangú nemzetségek falvai közelében. A középső bronzkor derekán a hódítások és a háborúk következtében ez a társadalom alaposan átalakul. Megritkul a sírokban a bronzmelléklet, ugyanakkor feltűnnek az első fegyveres temetkezések, az első, arany ékszereket viselő asszonyok. A korszak végére a folyamat általánossá válik, a temetőkben jelentős rétegződés, tagozódás figyelhető meg. A sírok többségéből eltűnik a drága fegyverek készítéséhez szükséges bronz ékszer, a rabszolgák sírjából még az edény- és élelemmelléklet is. Ugyanakkor a temetőkben egyre gyakrabban tűnnek fel fegyverekkel, harci fokosokkal, lándzsával, tőrrel temetkező gazdag harcosok és még dúsabb aranypompájú asszonyaik; egy új vezető réteg, a várak és nemzetségek urai és asszonyaik. E társadalmi réteg teljes „pompájában” a középső bronzkor végi nagy összeomlás idején válik láthatóvá, amikor a nemzetségi vezetők sokfelé elrejtik ékszereiket, valamint nagy értékű fölös fegyvereiket (Hajdúsámson, Apa stb.). Kincseik nem árucikkek vagy raktári készletek, hanem mindenkor egyetlen ember vagy család féltve őrzött bronzai és aranyai voltak.

A halomsíros nép támadása

A Felső-Tisza és Alsó-Szamos vidékén gyulavarsándi maradványokból és a helyi ottományi alapok feléledéséből alakult ki a felsőszőcsi csoport, a középső bronzkori déli hagyományok legtisztább őrzője és továbbfejlesztője. Miközben a régi hamvasztásos temetkezés válik uralkodóvá, területén tovább működnek a gyulavarsándi uralom alatt keletkezett fegyverkészítő bronzöntő műhelyek. Az „apa-gaurai” bronzműves hagyományok szerves folytatásai a zajtai leletben talált kardok és harci fokosok.