Apafi Mihály

A Múltunk wikiből
Ebesfalva, 1632. november 3. – Fogaras, 1690. április 15.
erdélyi fejedelem 1661-től haláláig
Wikipédia
Michiele Abaffi principe di Transilvania anno 1666
1661
szeptember 14. Erdélyi országgyűlés Ali pasa parancsára Marosvásárhelyen. (Apafi Mihályt fejedelemmé választják. Uralkodik 1690-ig.)
szeptember 17. Kemény János Kolozsvárt felesketi a maga hűségére.
szeptember 18. Montecuccoli tábornagy ütközet nélkül kivonul Erdélyből. (Bethlenben, Szamosújvárott, Kővárban, Székelyhídon, Kolozsvárott német őrséget hagy.)
november 1. Konstantinápolyban Köprülü Mehmed fia, Ahmed kap nagyvezíri kinevezést (1676-ig).
november 18. Szeben hódol Ali pasa előtt.
november 20. Erdélyi országgyűlés Apafi Mihály hívására Kisselyken. (Beiktatja a fejedelmet; tizenöt napos határidőt szab az új fejedelem mellé állásra.)
december vége Ali pasa és a török hadak elhagyják Erdélyt.
1662
január 22. Mehmed jenei bég győzelme Kemény János felett Nagyszöllősnél. A harcban Kemény János elesik.
március 10. Erdélyi országgyűlés Szentimrén. (16 elmenekült urat hűtlenségért fej- és jószágvesztésre ítél.)
április 23. Apafi Mihály Kücsük Mehmeddel Kolozsvárt ostromolja. (Június 15-én fegyverszünet vet Véget az ostromnak.)
május 22. Kemény János híveinek gyűlése Szatmáron. (Követet küldenek I. Lipóthoz.)
Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott, a táborban. Követet küld I. Lipóthoz, kéri a császári helyőrségek kivonását Erdélyből. (Július 10-én nemleges választ kap.)
június 15. Apafi Mihály és a jenei bég fegyverszünete I. Lipót megbízottaival.
október 20. Erdélyi országgyűlés Medgyesen. (A váradi pasa Kolozsvárig terjedő hódoltatásairól tárgyal.)
Raimondo Montecuccoli és Zrínyi Miklós publicisztikai vitája az erdélyi hadjáratról.
Szalárdi János befejezi Siralmas magyar krónika című művét. (Nyomtatásban 1853-ban jelenik meg)
Nagyenyeden megnyílik a Gyulafehérvárról elmenekült főiskola.
1663
február 22. Erdélyi országgyűlés Szászkézden. (Az 1662 márciusi ítéleteket feloldja.)
augusztus 12. Kücsük Mehmed jenei bég elhagyja Erdélyt, majd csatlakozik a nagyvezír seregéhez.
szeptember 20. Apafi Mihály erdélyi fejedelem – ismételt felszólításra – a nagyvezír táborába indul.
október 28. Köprülü nagyvezír hadával Érsekújvárról megindul Belgrádba, téli szállásra.
december 1. Apafi Mihály a török táborból megérkezik Gyulafehérvárra.
1664
január eleje Székelyhíd német őrsége Apafi Mihály fejedelemnek fogad hűséget.
március 20. Apafi Mihály fejedelem Kolozsvárt végvárrá szervezi.
1667
június eleje Köprülü Ahmed nagyvezír Kréta szigetén fogadja Apafi Mihály követét. A tárgyalás Bécs tudomására jut.
1668
július 20. Az összeesküvők tanácskozása Stubnyán. (Portai támogatás nélkül is megindítják a fegyveres fölkelést.)
szeptember eleje Az Összeesküvők térítvényben kötelezik magukat, hogy nem keresnek önálló külpolitikai kapcsolatokat, hanem mindenben Apafi fejedelemhez igazodnak.
szeptember 9. Az erdélyi fejedelmi tanács a Magyarországon készülő fölkelés támogatása mellett dönt.
1669
április 29. I. Lipót e napra részgyűlésre hívja össze a felső-magyarországi rendeket és Erdély képviselőit Eperjesre. (A személyes sérelmek tárgyalása után a helyzet rendezése nélkül oszlik el.)
június 25. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Elhatározza, hogy a sóaknák védelmében elpusztítják a hódoltságból odavezető utakat.)
október vége Apafi Mihály követe a nagyvezírnél a magyarországi hadjárat engedélyezése ügyében. Elutasító választ kap.
1670
április vége Apafi Mihály fejedelem megtagad minden segítséget a felkelőktől.
július Megkezdődik a tömeges menekülés Erdélybe.
december 4. Thököly Imre a császáriak által ostromlott Likava várából Erdélybe menekül.
1671
március 9. Erdélyi országgyűlés Fogarason. (A Várad eleste után defterbe foglalt 49 erdélyi falutól követelt török adóról tárgyal.)
június Az Erdélybe menekült bujdosók első követségüket küldik segítségért a török Portára. Biztató választ kapnak.
augusztus 15. Kücsük Mehmed váradi pasa Hunyad vármegyei falvak hódolását követeli.
szeptember Apafi Mihály fejedelem biztosai átadják a török megbízottaknak az 1662 óta követelt Doboka, Kolozs, Belső-Szolnok, valamint Hunyad vármegyei falvakat.
október 16. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Tiltakozik a fejedelem politikája ellen, mert Erdély viszonya a bécsi udvarral is, a Portával is megromlott.)
október 17. Az Erdélyi Fejedelmi Tanács tagjai szövetséget kötnek a rendek, valamint a fejedelem ellen.
1674
március 8. A bujdosók szalontai gyűlése ismételten zsoldot és vezérnek Teleki Mihályt kéri a fejedelemtől. Apafi Mihály kitérő választ ad.
május 19. Sobieski Jánost választja királlyá a lengyel országgyűlés. (Uralkodik 1696-ig.)
augusztus 23. A bujdosók gyűlése a Bihar vármegyei Csatáron. (Wesselényi Pált választják fővezérré.)
szeptember 23. Sobieski János e napon kelt ajánlólevelével Erdélybe küldi a lengyelországi francia követ megbízottját. (1675. április 13-án érkezik Fogarasba.)
december 13. Bánffy Dénes kolozsvári főkapitányt az erdélyi országgyűlés fej- és jószágvesztésre ítéli.
1675
Pápai Páriz Ferenc lesz Nagyenyed város orvosa. (1677-től a fejedelem orvosa.)
1676
október 7. A bujdosók képviselői Gyulafehérvárott hűséget fogadnak Apafi Mihály fejedelemnek.
október 20. Apafi Mihály Teleki Mihályt nevezi ki a bujdosók vezérévé.
1677
május 27. Varsói szerződés XIV. Lajos francia király, Apafi Mihály erdélyi fejedelem és a magyarországi bujdosók között.
1678
január közepe Szultáni megbízott Apafi fejedelemnek Teleki Mihály letételére hoz parancsot.
január vége A szultáni megbízott február 1-re összehívja az erdélyi országgyűlést. Apafi Mihály mozgósítja a fejedelmi katonaságot.
február 16. Teleki Mihály a szövetséges hadak fővezére.
február 25. Apafi fejedelem felszólítja Thököly Imrét, hogy vonja ki a bujdosók csapatait Erdélyből.
március 7. A bujdosók gyűlése Kővár mellett Somkúton. (Teleki Mihály fővezér mellé tizenkét tagú tanácsot választ, valamint pecsétőrt, strázsamestert, tábormestert.)
május 11. Teleki Mihály és Thököly Imre hadai Daróc és Tasnád között egyesülnek.
május vége Lengyel katonaság érkezik a szövetségesek mellé.
június-július A bujdosók elfoglalják Boldogkőváralját, Tornát, Szaláncot és Putnokot.
augusztus eleje Thököly Imre megszállja Szendrő és Murány várát.
augusztus 13. Teleki Mihály Eperjes alól visszaindul csapataival Erdélybe.
szeptember eleje Erdély széleiről Thököly önálló hadjáratra indul, s Felső-Magyarország nagy részét elfoglalja.
1679
január közepe Apafi fejedelem Thököly Imrét Erdélybe rendeli.
február XIV. Lajos visszavonja a francia segélyhadakat Magyarországról.
június vége Apafi Mihály Thököly Imrét nevezi ki a beteg Teleki Mihály helyettesének.
1680
október 2. Thököly Imre Szilágysomlyón megfogadja Apafi Mihály emberei előtt, hogy a bujdosók ügyeiben csak a fejedelem előzetes tudtával intézkedik.
november Apafi Mihály tájékoztatja a Portát a szultán ellen készülő európai szövetségről.
1681
április 18. IV. Mehmed szultán elrendeli, hogy Erdély egész haderejével segítse meg a magyarországi bujdosókat.
május 30. Thököly Imre felmondja az 1680. november 15-i fegyverszünetet.
június 10. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Az áprilisi szultáni parancs értelmében a hadjárat mellett dönt; fejedelmi utódul megválasztja Apafi Mihály idősebbik fiát, a kiskorú II. Apafi Mihályt.)
augusztus 20. Apafi Mihály Szamosújvárról megindul I. Lipót elleni hadjáratára.
augusztus vége A váradi pasa hadba száll Apafi fejedelem mellett.
szeptember 7. Thököly Imre török közvetítő társaságában felkeresi Apafi fejedelmet az aranyszegi táborban.
szeptember 8. Az erdélyi fejedelmi sereg, a bujdosók és a váradi pasa csapatai egyesülnek Pocsajnál.
szeptember 12. Böszörményt beveszi az egyesült sereg.
szeptember 25. Kállót az egyesült sereg egyheti ostrom után beveszi.
szeptember 29. Thököly a bujdosókkal elválik Apafi erdélyi és török hadaitól.
október 21. Apafi fejedelem az erdélyi sereggel visszaérkezik Szamosújvárra.
1682
február 11. Az Erdélyben tartózkodó bujdosók gyűlése Désen. (Thököly Imrével szemben hűségéről biztosítja Apafi Mihályt.)
február 17. Erdélyi országgyűlés Fogarason. (Utasítja Erdély portai követeit, hogy a II. Apafi Mihály választott fejedelem megerősítéséért követelt különadót ne ígérjék meg. Tagadják meg Erdély ez évi részvételét a magyarországi hadjáratban.)
április 25. Erdélyi országgyűlés Fogarason. (A fejedelem bemutatja az Erdélyt magyarországi hadjáratra rendelő szultáni parancsot. Az országgyűlés intézkedéseket tesz a hadjárat előkészítésére.)
augusztus 5. Apafi Mihály az erdélyi sereggel Szamosújvárról magyarországi hadjáratra indul.
szeptember 19. Apafi fejedelem hazavonul Erdélybe.
1683
január első napjai IV. Mehmed szultán elrendeli Erdély hadbaszállását az I. Lipót ellen indítandó török háborúban.
február 11. Erdélyi országgyűlés Segesvárott. (Ismertetik a szultáni parancsot Erdély hadba szállására. A rendek követségben kérik a nagyvezírtől ennek elengedését.)
április 26. Erdélyi országgyűlés Fogarason. (A Porta által elrendelt magyarországi hadjárat szükségleteire rendkívüli adóként ötventől ezer aranyig terjedő kényszerkölcsönt vet ki az urakra és a városokra; visszatérítésére rendkívüli rovásadót szavaz meg.)
július 8. Apafi Mihály az erdélyi hadakkal Apahidáról megindul a nagyvezír táborába.
augusztus 22. A nagyvezír Apafi Mihályt és Ibrahim budai pasát a győri Rába-híd őrzésére rendeli.
1684
április 11. Szövetségi tárgyalások kezdődnek I. Lipót és Apafi Mihály között.
1686
június 28. Szerződés Bécsben Erdély és a királyság viszonyáról. (I. Lipót átveszi Erdély védelmét, de az országon belüli katonaság Apafi fejedelem fennhatósága alatt marad. A szerződés titkos.)
1687. október 1.
Paul Houchin báró szatmári parancsnok a Radnóton ülésező fejedelmi tanács elé terjeszti Lotharingiai Károly követeléseit: a császári hadak élelemmel való ellátása, téli szállás biztosítása Erdélyben, a legfontosabb városok és várak átadása.
1687. október 2.
A fejedelmi tanács elutasítja a követeléseket.
1687. október 27.
Teleki Mihály, Apafi fejedelem biztosa és Lotharingiai Károly császári fővezér Balázsfalván szerződésben szabályozza a császári hadak erdélyi tartózkodásának feltételeit: a fővezér tiszteletben tartja a fejedelemség függetlenségét, Erdély átenged 12 várat téli szálláshelyül és vállalja 700 ezer forint fizetését.
1688. május 9.
Caraffa generális császári megbízott Szebenben megállapodást köt Apafi fejedelem és a rendek megbízottjával, Teleki Mihállyal: Erdély védurául fogadja el I. Lipótot és utódait, a jövőben hűtlenségnek tekinti a Portával való kapcsolatot, viszonzásul kéri az erdélyi szerződések és vallási megállapodások tiszteletben tartását.
1690 április 15.
Meghal Fogarason I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem.

Tartalomjegyzék

R. Várkonyi Ágnes

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

Kemény János néhány ezer főnyi hadával nagy várakozással vonult Montecuccoli hadserege elé. Augusztus végén a Szilágyságban, Goroszlónál megegyezett a két sereg, és néhány napos pihenő után, a török elleni döntő ütközet reményében mindenfelől sereglő erdélyi és magyarországi csapatokkal állandóan növekedve, de nagy élelmezési gondokkal küzdve vonult be Kolozsvárra. Eközben a Dunántúlon Batthyány és De Souches tábornok elfoglalta Vált, Zsámbékot, Ercsit, Zrínyi pedig mélyen becsapott a török területre. Erdélyben császári őrséget helyeztek el Kővár, Székelyhíd, Fogaras, Görgény, Déva váraiban és Szamosújvárott. Kemény mielőbbi ütközetet sürgetett, Montecuccoli viszont zsebében a Haditanács titkos utasításával egyre halogatta a döntést. Eszerint, ha a török betartja ígéretét, és Erdély magyar fejedelmet választ, nem vonhat fegyvert. Közben a serege pusztult, mert éhínség és járvány tizedelte már, Ali pasa pedig lázasan keresett Erdélynek új fejedelmet. Montecuccoli végre megkapta a hírt, hogy a török állta szavát, s szeptember 14-én, Marosvásárhelyre tűzzel-vassal, fenyegetéssel egybeterelt országgyűlésen fejedelemmé választatta a tatár rabságból nemrég szabadult Apafi Mihályt; a császári parancsot tehát engedelmes titoktartással végrehajtja. Közli Kemény János fejedelemmel, hogy a császár hadseregét kockára vetni semmiképpen nem merészeli, és 1661. szeptember 17-én – ugyanaznap, amikor Ali pasa elégedetten jelenti, hogy Erdélynek már van fejedelme – Kolozsvárott másfél ezer főnyi őrséget hátrahagyva, megkezdi visszavonulását. Kemény János fejedelem pedig a török elleni harc reményében összegyűlt erdélyi hadseregnek tudtára adja, hogy az ütközetet elhalasztják, mivel a biztos győzelem reményében meg kell várniuk, míg nagyobb segítő hadsereg érkezik.

Montecuccoli pusztítva, rabolva visszavonuló hadseregét az éhínség, a járvány s a lakosság jogos önvédelme jobban megtizedelte, mint a harc. A császári haderő 6-8 ezer főnyi veszteséggel vonult be december közepén telelni Kassára, útját a kifosztott parasztok és a csalódott nemesség elkeseredése kísérte. Kemény János fejedelem pedig a maradék erdélyi hadtesttel és magyar, horvát, német katonákból toborzott ezreddel az ország belsejébe indult, 1662. január 23-án Nagyszöllősnél megütközött Kücsük Mehmed pasa és az új fejedelem, Apafi Mihály seregeivel, csatát vesztett, és eltűnt a harc forgatagában.

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

Önálló cikk.

„A század főnixe”

Wesselényi 1657 óta egyre szorosabb kapcsolatba került Zrínyi körével. Batthyány és Nádasdy ellentéteit Vitnyédi és Bory Mihály tudatos munkálkodásával sikerült elsimítani. Bevonták terveikbe a vármegyék némely vezető nemeseit, és a szervezkedés szálai Erdélybe is elértek. Az egykori Kemény-párt és Apafi fejedelem szűkebb kormányzata ugyancsak beavatottja a szervezkedésnek.

Magyar külpolitika és az európai törökellenes koalíció

Wesselényi folyamatos összeköttetésben állt Apafival, rajta keresztül pedig a moldvai és havasalföldi fejedelmekkel teremtett kapcsolatot. Szorosabbra szövődnek Zrínyi összeköttetései Velencével, meghitt emberei vannak a Száván túli területeken, Lengyelországban pedig 1663 őszén a nádor titkos megbízásából katonatoborzást indítottak.

Az Erdélyi Fejedelemség nyugat-európai diplomáciai hagyományokkal rendelkező állam, s így valószínűleg részt vállalt abban, hogy megteremtse a szervezkedés francia kapcsolatait. Erre vall, hogy a tanulmányúton levő fiatal Bethlen Miklós Londonból Párizsba megy, fogadja Turenne, Franciaország első marsallja, és 1664 tavaszán XIV. Lajos levelét viszi haza Apafinak.

Orvosság a török áfium ellen

Zrínyi röpirata az orvosságot sajátos magyar betegségnek is szánja: a török áfium, a török mákony, vagyis a török hódoltató felszólításai ellen szól, a kétségbeesettekhez, akik reményüket vesztve török hatalom alá készülnek állni, hogy ha egyebet nem, legalább puszta életüket mentsék. Még inkább szól azonban a török hódolást politikai megfontolásból latolgató vármegyéknek. A nádor jelentései és levelek garmadája bizonyítja, hogy komoly ez a veszély. Török hódoltató pátenseket hordoznak végig a falvakon, és Apafi fegyveres megtorlást helyez kilátásba: tiltani kell a hódolást.

A téli hadjárat

XIV. Lajos, miközben Bethlen Miklóssal levelet küldött Apafinak, és Regensburgon át megüzente: kész titkos szövetséggel támogatni a magyarokat, saját hadvezérét, Turenne-t szánta a birodalom erőinek főparancsnokságára.

Zrínyi, Turenne, Montecuccoli

Ezt a nagy jelentőségű háborút a kortársak és a kérdéssel behatóbban foglalkozó történetírók is 1683–1686 főpróbájának nevezik. Súlyos ellentmondásokkal terhelt jellegére jellemző, hogy a király tudomásul veszi, sőt méltányolja Apafi fejedelem kapcsolatát a magyar főméltóságok mozgalmával, elismeri, hogy Erdély a keresztények oldalán áll, és utasítást ad, hogy a fejedelemséggel titkosírással levelezzenek. Erdély és Havasalföld még a törököt kiűző háborúra készül, az udvarban már a békekötés szövegét fogalmazzák, de úgy, hogy sem a Haditanács, sem Montecuccoli nem tud róla.

A szentgotthárdi csata

  • A Rába-parti győzelmet Zrínyi és a szövetséges csapatok téli hadjárata készítette elő. Hozzájárultak Zrínyi-Újvár védői is, akik a nagyvezírnek súlyos veszteségeket és több mint egyhónapi késedelmet okoztak. Segítették a zsarnócai és szentbenedeki győzelmek, az alsó-magyarországi császári és magyar csapatok, mert a török haderőt megtizedelték, majd igen jelentős részét a Garam mentén kötötték le. Rákóczi László váradi támadása is óvatosságra késztette a nagyvezírt, s így meghiúsította azt a tervét, hogy a magyarországi török várak minden haderejét nyugatra vigyék, Apafi fejedelem pedig visszatartotta az erdélyi hadsereget.
  • Általános közvéleményt fejezett ki Apafi Mihály fejedelem 1664. augusztus 29-én kelt levele Rottalnak: „nagy örömmel értők az Kereszténységnek kettős győzedelmét”.[1]

A vasvári béke

Apafi Mihály erdélyi fejedelem akkor értesült a vasvári békéről, amikor Teleki Mihályt éppen Bécsbe indította volna követségbe, a sebtében átalakított utasítás gyakorlatilag már hiábavalónak bizonyult. Az önálló államiság gazdag hagyományaival rendelkező fejedelemségről uralkodójának tudta és beleegyezése nélkül döntött a Habsburg császár és a török szultán: szűkebb határok közé szorította a kis országot, melynek fejlett területeit, jelentősebb várait (Lugos, Karánsebes, Várad, Székelyhíd) és legjövedelmezőbb vámját kellett elvesztenie. A török hódoltság a folyóvölgyeken át mélyen benyúlt Erdély belsejébe; Bécsbe, a magyar király székhelyére és Nyugat-Európába ezentúl csak Lengyelországon át vezetett biztonságos út innen.

Zrínyi száz napja

Apafi fejedelem a francia udvar üzenetével Párizsból alighogy megtért Bethlent Magyarországra küldi azzal az ürüggyel, hogy Zrínyi mellett tanulja a katonáskodást. Valójában a szervezkedő főurakat és nemeseket járja végig. Késmárkon Thököly István, Pozsonyban Lippay, Sopronban Vitnyédi, Bécsben Gremonville fogadta, mielőtt Csáktornyára megérkezett. Tehát a főméltóságok mozgalma révén kialakult szervezeti keretekben folyt tovább a munka. Erdéllyel, Moldvával, Havasalfölddel, Lengyelországgal továbbra is megvannak a kapcsolatok, számítanak Morvaországra és a stájer rendekre. A tervek szerint nagyobb jelentőséget tulajdonítanak Velencének, mint korábban, és bevonják a megbeszélésbe I. Rákóczi Ferencet is.

Benczédi László

Az 1668. szeptemberi felkelés terve

Hiába karolta fel ugyanis a magyarországi vállalkozást Apafi Mihály, az erdélyi fejedelem moccanni sem tudott a török engedélye nélkül. Márpedig a Portára beküldött erdélyi követek elutasító válasszal tértek vissza a nagyvezírtől: a kandiai háború befejezéséig a török hallani sem akart bármiféle magyarországi akció megindításáról.

A rendi mozgalom bukása és megtorlása

Igaza lett volna Apafinak, aki Rottalnak írt egyik levelében az egész magyarországi megmozdulást amolyan „pohárközi tanácskozások” eredményének nevezte, amit csak a távollevők tarthattak ”valami nagy és derék dolog”-nak, de a közeli szemlélők, látva megalapozatlanságát, „igen méltán megnevethettek”?[2]

A kuruc mozgalom előzményei

A kuruc mozgalom kezdeményező magját az a néhány tucatnyi birtokos nemes alkotta, akik a rendi felkelés megtorlására 1670 júniusában Felső-Magyarországba küldött császári seregek, továbbá az udvar által foganatosított büntető rendszabályok, letartóztatások és birtokelkobzások elől a szomszédos Erdélyi Fejedelemségben kerestek és találtak menedéket. A fejedelmi udvar, Apafi Mihály és környezete alapjában véve megértéssel és barátsággal fogadta be őket. A bujdosók ügyét elsősorban a nagy hatalmú kővári kapitány, Teleki Mihály karolta fel és tette a magáévá, aki a bujdosók sikerében mindenekelőtt személyes előrehaladásának a zálogát látta. Ámde az erdélyi politikai vezető réteg álláspontja megoszlott a magyarországi menekültek iránti magatartás kérdésében: a tanácsurak vállalkozókedvét mindenekelőtt II. Rákóczi György lengyelországi kudarcának nyomasztó emléke lohasztotta. A bujdosók vezetői ezért számot vetettek azzal, hogy harcuk támogatásáért elsősorban nem a fejedelmi udvarnál, hanem a konstantinápolyi Portán kell kopogtatniok.

A kuruc mozgalom visszaesése és ellentmondásos kapcsolata Erdéllyel

A kuruc küzdelem 1672 utáni visszaesése részben szervezeti és személyi okokban, részben a külső feltételek számukra kedvezőtlen adottságaiban gyökerezett. Ami a személyi feltételeket illeti, fő fogyatékosságuk 1672 után is a „fejetlen lábság” állapota maradt: 1672 végén vezérükké választották ugyan Petrőczy Istvánt, de az új generális mindössze néhány hétig viselhette tisztségét, mert ellentétbe kerülve Apafival, a fejedelem rövid úton fogságba vetette őt. S bár Petrőczy később kiszabadult börtönéből, a vezéri tisztségre többé nem pályázhatott. Visszaszorulásában alighanem meglett életkora és romló egészsége is közrejátszott, ámde esete elsősorban mégis azt példázta, hogy az adott erőviszonyok mellett a kuruc vezetés nem szilárdulhat meg az Erdéllyel való szoros együttműködés nélkül.

Saját fővezér híján a kuruc vezető réteg elfogadta ugyan,hogy az erdélyi fejedelmet, illetve az ő „képében” Teleki Mihályt tekintse főnökének, de a fennálló helyzetben mégis szükségét látta annak, hogy az Erdélyhez való hűség fenntartása mellett is kialakítsa saját irányítási rendszerét. Ezt egyebek között az a körülmény is indokolta, hogy az erdélyi állam külpolitikai megfontolásokból nem vállalhatta mindig nyíltan a felelősséget (például a bécsi udvarral szemben) a kuruc hadak minden tettéért; feltétlenül gondoskodni kellett tehát a magyarországi bujdosók külön érdekeinek képviseletéről.


Tagadhatatlan, hogy Apafit és fejedelmi környezetét – ezen belül az aktív kuruc politika legfőbb erdélyi képviselőjét, Teleki Mihályt – érzelmi motívumok, a vallási és nemzeti együttérzés szempontjai is befolyásolták, amikor a magyarországi bujdosók ügyét felkarolták, de ezzel kapcsolatos lépéseiket elsősorban mégis reálpolitikai megfontolások irányították. Erdély ugyanis, ha gazdaságilag viszonylag gyorsan konszolidálódott is az elmúlt egy-másfél évtizedben, politikai szempontból nem tudta kiheverni az 1657–1661. évi katasztrófasorozat hatását, s az erdélyi belpolitikát, különösen Apafi uralkodásának első felében, a különböző főúri csoportosulások közötti rendkívül ingatag, bármikor felborulással fenyegető, kiegyensúlyozatlan hatalmi helyzet jellemezte. Ilyen körülmények között a kurucság fegyveres ereje két szempontból is kapóra jött Apafiéknak: egyrészt hozzájárulhatott az állandóan újraképződő belső ellenzék féken tartásához, másrészt elősegíthette a meggyengült erdélyi állam külpolitikai felértékelését – elsősorban a török Porta, másodsorban Bécs, harmadsorban más országok felé. Ha tehát Apafi – nem kis mértékben az ezt a politikát teljes tudatossággal valló Teleki Mihály befolyására &nash; a magyar ügyektől idegenkedő és egyre inkább befelé forduló,transsylvanizálódó erdélyi uralkodó osztály többségének ellenzése dacára is kitartott a kuruc mozgalom segítésének politikája mellett, s a bujdosó hadak okozta rengeteg kártétel ellenére olykor még anyagilag is áldozott fenntartásukra (évenként átlagban egy-két havi zsoldot fizetett ki a kuruc katonaságnak), úgy ezt távolról sem önzetlenül tette, hanem mert messzemenően szüksége volt rájuk, s éppen ezért a felettük való szoros felügyeletre is igényt tartott.

A rendi függetlenségi harc felívelése 1674 után

  • Az erdélyi belpolitika egymást követő újabb drámai fejleményei – így a kurucok támogatását ellenző és nyíltan Habsburg-párti Bánffy Dénes kolozsvári főkapitány letartóztatása és kivégzése 1674 végén, majd Béldi Pál székely főkapitány pártjának felszámolása 1676 tavaszán, illetve Béldi kimenekülése az országból 1678 elején – alapjaiban rendítették meg a fejedelem belső, hazai ellenzékét, fokról fokra erősítve Teleki Mihály helyzetét, akinek Apafira gyakorolt befolyásával a hetvenes évek végére immár nem versenyezhetett senki.
  • A Habsburg-politika 1673. évi rajnai háborús beavatkozása ugyanis egyik oldalon kedvezett a kurucságnak, mert hazánktól távol kötötte le a birodalom főerőit, de a másik oldalon az éveken át elhúzódó török–lengyel háború akadálya volt a magyarországi küzdelem külső megsegítésének, miközben az itteni Habsburg-ellenes irányzatot nagyfokú nemzetközi elszigeteltségben tartotta. Ezen az elszigeteltségen elsőként a török elleni háborúban oly sok nagyszerű fegyvertényt végrehajtó Sobieski János lengyel királlyá választása ütött rést 1674 májusában. Az új lengyel király ugyanis franciabarát fordulatot hajtott végre országa külpolitikájában, és – a franciák aktív kelet-európai politikájához kapcsolódva – a török háború folytatása mellett is készséget mutatott egy Habsburg-ellenes kelet-európai szövetségi rendszer létrehozására. Ennek egyik következménye volt a francia udvar Lengyelországon keresztül történt kapcsolatfelvétele Erdéllyel és a kuruc mozgalommal, amely már 1675 áprilisában meghozta első gyümölcsét a francia követ és Apafi által aláírt és a katonai együttműködés részleteit rögzítő fogarasi egyezmény formájában. Ámde ez a megállapodás ekkor még gyakorlati következmény nélkül maradt, mert XIV. Lajos megtagadta a fogarasi egyezmény jóváhagyását.
  • A külföldi segélyhadak Magyarországra érkezésével egy időben a kuruc harcok jövője szempontjából egy másik fontos esemény is történt Erdélyben: az 1670 óta erdélyi bujdosásban élő és türelmetlen harci vágytól égő, fiatal, mindössze húszéves Thököly Imre engedélyt kért és kapott Apafitól, hogy kimenjen a kuruc hadak közé. Ezzel a kuruc feudális vezető rétegben hat év óta először tűnt fel a vezetésre minden tekintetben rátermett személy. Az ifjú gróf bekapcsolódása fordulópontot eredményezett a függetlenségi harc történetében: a kuruc küzdelem a Thököly-felkelés küszöbéhez érkezett.

Az új hatalmi központ kialakulása

Thököly és a deputátusok közötti rossz viszony persze nemcsak önmagáért érdemel figyelmet, hanem azért is, mert egy mélyebb és átfogóbb feszültségnek volt a kifejezése: annak az ellentmondásnak, amely egyrészt az új vezér irányítási módszere, másrészt a hadak életében általában uralkodó közállapotok s ezen belül különösen a nemesi szabadságeszményekhez kapcsolódó anarchikus felfogás között feszült. Ez az ellentét tört felszínre teljes súlyával már 1679 augusztusában, amikor is az ifjú vezér, előző évi bravúrját ismétlendő, újabb felső-magyarországi hadjáratra akarta magával ragadni a kuruc vitézlő rendet, ámde hiába bocsátotta ki hadgyűjtő pátenseit, a nemesi és mezei hadak (jóllehet előzőleg krasznai gyűlésükön valamennyien elfogadták őt vezérüknek) szembeszegültek parancsai végrehajtásának, s heteken át huzakodtak – „kergetőztek” generálisukkal a tiszántúli vármegyékben. Panaszuk, amelyet ez ügyben Apafi elé terjesztettek, híven tükrözi a két felfogás közötti áthidalhatatlan különbséget: Thököly uram, mint írták, „vármegyénkbéli becsületes főrendekkel, mégpedig élemedett idejűekkel, rendetlenül és illetlenül bánt. A Tiszán által … a tavalyi útra akart vinni bennünket …, melyhez képest őnagysága eziránt való kívánságának, nem látván semmi jót benne, nem engedhettünk … [Mire] Őnagysága arra fakadott, hogyha őnagyságának egyedül való akaratján nem járunk, törökkel, parasztemberrel összevágat bennünket, megmondván azt is …, hogy egynéhány száz lovast gyűjt, azzal elfoglalja quartélyunkat, s mégis véghez viszi a maga akaratját.” – S végül következtetésüket is levonták, a következőképpen: „Thököly uram maga akaratja szerént rajtunk való uralkodását fel nem vehetjük, s egyáltalán parancsolatjátul ezután nem függünk, [mert] sem fizetett szolgái, annál inkább jobbágyai nem vagyunk. Törvénytelen, erőszakos generálist szabadságunk ellen … Isten minket úgy segéljen, be nem veszünk, s nem agnoscálunk.”[3] Ebben a panaszlevélben persze nemcsak az a figyelemre méltó, hogy ki ellen irányul, s hogy ennek keretében hogyan fejezi ki a nemesi szabadságfelfogás és a centralizált katonai vezetés közötti feloldhatatlan ellentmondást – nem kevésbé figyelmet kelthet az is, hogy kihez szól a beadvány. Mert abban a pillanatban, hogy Thököly Imre alakjában egy olyan személyiség tűnt fel a láthatáron, aki részben mellőzte, részben határozott kézmozdulattal félretolta a hagyományos rendi normákat, ezek hívei szükségképpen orientálódtak „új” csillagzat felé, mentsvárukat, védőpajzsukat ezúttal a korábban százszor szidalmazott erdélyi fejedelemben találva meg.

De ha a Thököly által mellőzött, sőt részben félreállított deputációs kuruc vezető réteg tagjai – a politizáló, „prókátoros”, egykor jómódú birtokos nemesurak – 1678-től lépésről lépésre átszegődtek az erdélyi fejedelem táborába, úgy ezzel az átirányulással szemben és azzal egy időben ellentétes folyamatok is kibontakoztak a kuruc mozgalom soraiban – olyan mozgások, amelyek politikai orientációjukban az új kuruc vezér és környezete felé irányultak. Az egész átalakulásnak pedig az volt a lényege, hogy 1678-tól kezdve a korábbi birtokos nemesi rétegtől a mozgalom politikai súlypontja a kuruc hadak vitézlő rendjéhez, illetve a körülötte képződő új vezető réteghez tevődött át.

Ami a Thököly körül kialakuló új politikai vezérkart illeti, társadalmi-politikai szempontból az új kuruc vezérnek fokról fokra – és a kezdeteket tekintve szinte a semmiből – kellett kiépítenie saját hatalmi bázisát, Az ifjú gróf ugyanis már a kuruc mozgalomban megtett első lépéseinél, 1677 szeptemberében, kettős akadállyal találta szembe magát: nemcsak Teleki Mihály-korán ébredő féltékenységével kellett megküzdenie, de a kuruc hadak vele szemben táplált bizalmatlanságával is, amelynek feltételezhetően Teleki intrikája volt az oka, de amelyet az az ösztönös ellenszenv is táplálhatott, amit e sokat próbált katonarétegek érezhettek az általuk nem ismert és bizonyára elkényeztetettnek tartott fiatal arisztokrata iránt. Ilyen körülmények között Thököly személyes törekvéseinek fő támasza Apafi Mihály volt, de – mivel a könnyen befolyásolható fejedelem nem nyújthatott elég szilárd fogódzót – nála is inkább a két francia követ, Forval és Reverend abbé, akiknek súlyát nemcsak uralkodójuk hatalmas tekintélye adta meg, hanem az a pénzösszeg is, amit a varsói szerződés értelmében magukkal hoztak Erdélybe.

Thököly politikájának török orientációja

De hogy az ifjú vezér a törökös irányzattól függetlenül, sőt attól távol kezdte el a kuruc mozgalomban politikai pályáját, azt több más hitelt érdemlő forrás is alátámasztja. Így az az 1678. december 6-i keltezésű, bécsi tudósítás, miszerint Thököly Szalay Pál útján előterjesztett kívánsága „csak a diplomának szentül és igazán való megtartása, s nem kívánja azt, hogy a töröknek való hódolást megengedje őfelsége”[4] – ami nyílt ujjhúzás volt Apafival, hiszen 1678. április 5-én kiadott kiáltványával az erdélyi fejedelem félreérthetetlenül elkötelezte magát az újonnan szerzett területek török behódolása mellett.

A török háború kiújulása

  • Láthattuk korábban, milyen kiválóságai juttatták Thökölyt olyan vetélytársakkal szemben, mint Apafi Mihály, Teleki Mihály vagy Wesselényi Pál, a magyarországi mozgalmak élére 1678 után.
  • A történelem furcsa fintorainak egyike, hogy Thököly bukása éppen olyan mértékben volt gyorsabb és megalázóbb Apafiékénál, amilyen mértékben az oszmán hatalmi rendszer hierarchiájában tehetségével megelőzte erdélyi vetélytársait.

A felkelés bukása

Mindeközben maga Thököly megrendítő, kétségbeesett levelekben fordult a pápához, a protestáns fejedelmi udvarokhoz, a francia királyhoz: drámai vonásokkal ecsetelte az Ausztriai Ház nemzetünkkel szembeni zsarnoki erőszakát, hirdette saját küzdelme jogosságát, miközben arra is tett néhány bátortalan és hiábavaló kísérletet, hogy a töröktől elszakadva, a Szent Liga szövetségi rendszeréhez csatlakozzék. Különleges helyzete, példázatnak is beillő sorsa, amellyel képletesen szólva az üllő és a kalapács közé szorult, akkor már egész Európa figyelmét magára vonta, miközben ügyében a különböző országok, fejedelmi udvarok, politikai pamfletek és újságok eltérően, ki-ki a maga érdekeinek és beállítottságának megfelelően foglalt állást. De a bécsi fordulat a nemzetközi érdeklődés levegőjét is megritkította körülötte: Európa túlnyomó része előtt immár a kereszténység elárulójának tűnt. Sorsát mintegy szimbolikusan is kifejezi az az epizód, ami Berlinben történt 1684 augusztusában: amikor Apafi követe audienciát kért a brandenburgi választófejedelemtől, a protestáns Frigyes Vilmostól, s tévedésből azt hitték róla, hogy Thököly embere, nem akarták bebocsátani a fejedelem elé, aki csak azután volt hajlandó szóba állni vele, miután kiderült, hogy nincs köze a kuruc fejedelemhez.

R. Várkonyi Ágnes

A három állam

Apafi Mihály fejedelemnek már nem álltak rendelkezésére a hatalom régi, biztos bázisai, a magyarországi földbirtokok, a gazdag Partium s a Nyugatra irányuló s kereskedelem, viszont a négyéves uralmi válság következményeit és az addig páratlanul magasra szökő államadósságot vállalnia kellett. E kettős nyomás szorítójában igyekezett Apafi, kormányzókörével együtt, a Bethlen Gábor kezdte államszervezés hagyományai szerint, de már az új követelményekhez igazodva kiépíteni a központi hatalmat. Az államvezetésben az arisztokrácia és a nemesség új emberei kaptak helyet, közöttük a Lippa várbeli porkoláb kisnemes fiából gazdag főúrrá és a kormányzásban vezető államférfivá emelkedő Teleki Mihály. A kormányzás elvi és gyakorlati döntéseit a Fejedelmi Tanács hozta meg. Apafi következetesen és óvatosan hajtotta hatalma alá a rendi országgyűlést, és könyörtelenül leszámolt a központi hatalommal szembeszegülőkkel. Rendeletekkel kormányzott, ezeket az udvari tisztségviselők némileg már szakfeladatok szerint elkülönülő csoportjai hajtották végre. Kialakult a központi ellenőrző apparátus is. A súlyos helyzet rászorította a kormányt, hogy fokozottan aknázza ki az ország gazdasági erejét, hozzáférjen a tartalékokhoz, és a gazdálkodás fejlesztésével is igyekezzék növelni az állami jövedelmeket. Apafi összeszedte a válságos években eladományozott vagy eladott kincstári uradalmakat, és szívósan emelve a jövedelmeket elérte, hogy helyreálljon az államkincstár viszonylagos egyensúlya. Jellemző, hogy a sójövedelmeket szűk két évtized leforgása alatt megháromszorozta (40 ezerről 120 ezer forintra). A szilárduló anyagi bázis is hozzájárult ahhoz, hogy az államhatalom lassan újra a fejedelmi abszolutizmus irányába fejlődött.

A méltósággal vitt fejedelmi udvartartásban viszonylagos szerénység uralkodott. De sokat vitt el – a korábbinál szűkebb katonai mozgástér mellett is – a fejedelmi hadsereg fenntartása és a félig-meddig törvényen kívüliségbe szorult diplomácia. A Porta követelései, a török adó stabilizálódott, majd később lassan emelkedett. Mindazonáltal jellemző a fejedelemség újabb konszolidációs szakaszára, hogy belső építkezésekre, beruházásokra, az oktatásra és művelődésre is jutott. A viszonylagos konszolidáció kedvező következményeinek beérlelésére azonban már nem futotta idő, az Erdélyi Fejedelemség szerény gazdasági keretei pedig törékenynek bizonyultak a kiépülő abszolutizmus belső nehézségeivel, a rendi ellenzékkel, főleg pedig a Habsburg-dinasztia terjeszkedésével szemben: 1685-től kezdve az erdélyi államszervezet és gazdaság a Habsburg-birodalomba kezd betagolódni, noha a betagolódás mikéntjéről még különböző elgondolások alakulnak ki, s az érdekek harcából egymást keresztező tendenciák bontakoznak ki.

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

Apafi Mihály fejedelemsége alatt a központi hatalom szoros utasításai és ellenőrzése mellett a városok vertek pénzt, a fejedelemség régi érméinek mintájára dukátot, tallért és 12 dénáros garast, 1672-től a fejedelem arcképével.

Adó- és kereskedelempolitika

Apafi azzal kezdte uralkodását, hogy 110 ezer tallért küldött a Portára hátralékok és hadisarc fejében. Erre a kis erdélyi állam csak úgy volt képes, hogy többek között átalakította teherviselési rendszerét is. Amint Apafi hatalma megszilárdult, a központi hatalom veti ki az adót, és szabja meg behajtási módozatait. 1662-ben egy kapura 10 tallért vetett ki. Kolozsvár 1649. évi 2 ezer forint taksáját 1664-re 14 ezer forintra emelik. Ugyancsak teherviselés alá vonják az addig adómentes foglalkozásokat és rétegeket. 1663-ban rendkívül kemény kereskedelmi adót vezettek be: „akármi rendbéli ember”, ha valamit elad, minden forint után pénzt adjon a kincstárba. Ezt a modern adórendszer bevezetését célzó lépést a kis erdélyi állam előbb tette meg, mint a királyi Magyarország. Apafi azt mondja, hogy „nem magunktól, hanem más keresztény országoktól vévén példát”.[5] Megfigyelhető az is, hogy a kereskedelmi adó a tehetősebbeket terheli, 20 forint alatti eladási összeg után nem szednek adót. A taksa és a kapuadó kivetésénél számolnak a helyi viszonyokkal; a török pusztításnak jobban kitett részek és a hódoltatott területek a kapuadó egyharmadát fizetik.

A fejedelmi hatalom a társadalom addig adómentes rétegeit is kezdi bevonni a közterhek viselésébe. 1661-ben a rendkívüli állapot követeli meg, hogy az egyházi nemesek, udvarbírák, számtartók, kamaraispánok egyaránt részt vállaljanak a közterhekben, az országgyűléstől távol maradt nemesség pedig mint büntetéspénzt fejenként 200–200 forintot fizessen. Két év múlva már törvény szögezi le, hogy „az mostani fogyatkozott állapotokban is nem kedvezhetünk sem magunknak, sem szegénységinknek”,[6] az adózásban új utakat kell találni. A kereskedelmi adó a nemeseket is terheli, s ha jobbágy nem fizet, vagy nem fizethet, akkor a földesura köteles helyette a ráeső pénzt letenni, mégpedig olyan megkötéssel, hogy ha megtagadja a fizetést, akkor az államhatalom az összeg erejéig birtokából megfelelő részt lefoglalhat, s azt bérbe adhatja. Mindazonáltal az erdélyi adórendszerben a nemesség adóra fogásának legfeljebb halvány tendenciája érvényesülhetett. Az államhatalom az ellenőrzés kiterjedt rendszerét építette ki. Tiltotta az ad adókedvezményeket, megengedte, hogy bármilyen pénzben fizethessék az adót, s azt Szeben váltja be tallérra. Mégis, a súlyos viszonyok és a nemesség ellenállása összességében oda hatott, hogy az évi 40 ezer tallér megfizetésének java része a jobbágy-, polgár- és a különböző félszabad rétegekre nehezedett.


1657 után a válság és a háború a fejedelmi kereskedelempolitikának még az emlékét is elsöpörni látszott. Annál figyelemre méltóbb, hogy Apafi és kormányzata a súlyos nehézségek között sikerrel építette ki központi kereskedelempolitikáját. A korszerű államelméleti műveltségű fejedelem a közhatalom kizárólagos jogának tartotta fenn a só, higany, réz, viasz, méz, bor és bőr kivitelét. Elővásárlási gyakorlattal vette át a török és görög kereskedőktől a finomszövetet és az abaposztót. Rajta tartotta kezét a Moldvába és Havasalföldre szolgáló réz, vas és egyéb holmi kivitelén. Úgy látszik, a havasalföldi gyapjú és az országon átszállított levantei áruk, déligyümölcsök vásárlásában is előnyökkel élt. Kereskedelempolitikáját határozott merkantilista tendenciák jellemzik, egyben sajátos helyi vonások szövik át. A rendek ugyan itt is tiltakoztak a kereskedelmi intézkedések ellen, de nem tudták keresztezni a központi hatalom szándékait. Ez nagyrészt nyilván arra vezethető vissza, hogy nem felejthették 1657–1660 szörnyű emlékeit, és állandóan fejük felett érezték a török beavatkozás veszélyét. Mindehhez járult Apafi kereskedelempolitikájának bizonyos rugalmassága. Amikor például a dohánybehozatalt tiltó rendelkezések eredménytelennek mutatkoznak; a központi hatalom nem erőlteti tovább, de megadóztatja a dohánnyal élőket. Több, a forgalmat ösztönző rendelkezést is hoz, bevezeti az egységes – kolozsvári – mértékrendszert. Úgy tűnik, hogy a kereskedelmi döntéseket nem befolyásolják vallási, etnikai és politikai szempontok. A fejedelemség java, a „köz gyarapodása”, tehát országos gazdasági érdek a vezető szempont. Így Apafi állama felkarolta az anabaptista iparosokat, harmincadbérletet adott szigorú ellenőrzés mellett a görög kereskedőknek, a nemesfémeket nem engedte kivinni az országból, hanem a pénzverésre kötötte le, vagy szász ötvösöknek juttatta feldolgozásra. A gazdasági viszonyok konszolidációjára jellemző, hogy virágzanak a szebeni és brassói görög – erdélyi lakosokat is magukba foglaló – kompániák, és a forgalom kedvez a magánvagyon gyarapodásának. A kereskedelmi kulcspozíciók egy része az 1670-es évek végén fokozatosan a hivatali nemesség kezébe kerül. Így jut előnyökhöz a sókereskedelemben Teleki Mihály, kapja meg az összes harmincadok bérletét Apor István, és alakít 1680-ban marhakereskedelmi kompániát több főúr. A fejedelemség azonban csaknem két évtizeden át sikerrel valósította meg a központi jövedelemkezelést és -ellenőrzést. A szinte társuralkodói feladatokat ellátó Bornemisza Anna fejedelemasszony gondoskodásából az állami jövedelmek kezelésében görcsös takarékosság érvényesült. De éppen ezek a filléres jövedelmeket is számon tartó könyvek bizonyítják, hogy az egész államháztartás roppant szűkös bevételekkel gazdálkodott.

A fejedelemség 1660-ban mélypontra zuhant vámjövedelme az 1670-es évtized végéig egyenletesen emelkedő tendenciát mutat: 11 vámja közül a törcsvári vámcsoport forgalma volt a legnagyobb. Az 1664-ben 4 ezer körüli forgalom 1668-ban már 6–7 ezer forint közötti összeget tesz ki, az 1680-as évek elejére pedig megüti az évi 20 ezer forintot. Az összes harmincadok körülbelül évi 60 ezer forintot jövedelmeztek a kincstárnak, s ez az összeg csak 1684 után csökkent.

Hadsereg és társadalom

„Mivel az országok az jó rendtartással, gondviseléssel, vigyázással szoktanak épülni, megtartani s oltalmazni” – vezeti be Apafi Mihály a fogarasi fejedelmi őrség rendtartását 1665-ben. Páratlan szigort követel. Ha fizetett katona hópénzével és ruhájával elszökik, „megölessék érette”, aki lop, ha tiszt is, „felakasztassék”. A katonai rendtartás kemény követelményeit pedig így indokolja: „Sok példák lévén előttünk ennek az mi nemzetünknek elvetemedett rossz voltáról és állhatatlan magaviseléséről.”[7] A jobbágy javait prédáló katona halállal fizet. Demjén Márton jobbágy panaszát meghallgatva, a fejedelem elfogatóparancsot ad ki prédálás miatt halálra ítélt, de megszökött katonája ellen. A fejedelemség véderejének jelentős része még a fegyveres szolgálat fejében szabadsággal élő rétegekből került ki, de magját, miként korábban is, a fejedelmi fizetett hadsereg alkotta. A katonaság ellátása a kincstári birtokokról történt, fizetését egyszerű átutalással a kincstári jövedelmekből biztosították. A várőrségek s a hadi vállalkozások idején mintegy 14–15 ezer főre tehető hadsereg az 1670-es évek végéig nem okozott a konszolidálódó erdélyi társadalom számára elviselhetetlen terheket, biztosította a belső rendet, és elegendőnek bizonyult, hogy a fejedelem megvédje hatalmát. Rendszeresen segélyezte a fejedelemség az Erdély és Magyarország határán gyülekező bujdosókból kialakuló ezredeket is. 1664–1683 között a fejedelmi kormányzat általában meg tudta őrizni az országot a katonai pusztítások ellen. 1684-től kezdve azonban a fejedelemség is megismerte a császári katonaság eltartásának terheit és az ellenőrizhetetlen, ellátatlan hadsereggel járó súlyos következményeket.

A majorsági gazdálkodás változásai

Nem tudjuk, hogy II. Rákóczi György 1655–1656-ban még virágzó balázsfalvi ménese a századközép más híres méneseivel együtt miként vészelte át a válságos évek, pusztításait, Apafi gondoskodásából azonban az 1680-as években már ismét híresek a balázsfalvi, katonai, kománai, radnóti és porumbáki fejedelmi ménesek.

Bányavállalatok és uradalmak üzemei

A görgényszentimrei papírmalom, amely három kerékkel és húsz kalapáccsal működött, valamint a gyulafehérvári collegium és nyomda céljait szolgáló papírmalom a fejedelmi udvar igényein kívül részben a belső piac papírszükségletét elégítette ki a Michael Apafi Princeps Transilvaniae vízjellel ellátott és elég silány minőségben gyártott termékekkel.

Bérletek és vállalkozások kincstári támogatással

A csíkmadarasi vashámort Apafi fejedelem 1662-ben felerészben Daczó János csíkszéki főkapitánynak adta bérletbe évi ezer tallér fejében. 1680–1681-ben a korszak vállalkozó szellemű kereskedője, Páter János bérli az egész vasművet évi 500 forint, 180 mázsa vas és 200 szál fűrészdeszka fejében.

Megosztott parasztság

Boldvai Márton székelyhídi kapitány 1664-ben jelenti Apafinak, hogy a bihari részeken a váradi pasa a dézsmálást nem engedi, mivel ezt a maga részére szedi.

Iparűző mezővárosok

Apafi fejedelemsége alatt a habán fazekasság hatásával számolhatunk, a vásárokat agyagedényekkel, a városi otthonokat és az udvarházakat csempékkel látták el.

Szabadalmas mezőváros – királyi város

1662-ben a debreceni posztó- és más kereskedők, 1663-ban pedig az iparosok vámmentes kereskedést biztosító levelet váltottak. Apafi fejedelem adományai a városi közjövedelmeket növelték, mivel 1668-ban vásárvámszedési, 1683-ban borvámszedési kiváltsággal ruházta fel a várost; 1686-ban pedig a Habsburg-hatóságoktól vám- és harmincadmentességeket kap.

Városok, nyitott kapukkal

A régi nagy erdélyi fejedelmek hagyományait követve, Apafi tudatosan igyekezett megerősíteni az 1658-ban felégetett Gyulafehérvár központi helyzetét, megkezdte építését is, de régi fényét már soha nem nyerte vissza a város, a fejedelmi udvar többnyire Ebesfalván és Radnóton élt.

Polgárok régi és új küzdőtereken

  • Gyulafehérvárt Apafi fejedelem mindvégig nagy igyekezettel próbálja újjáépíteni. Az értelmiséget is vonzó város kézművesei, aranymosói, kereskedői ugyancsak számottevőek, de régi fényét és erejét a konszolidáció három évtizede alatt már nem tudja visszanyerni a város.
  • A szász ötvöscsalád sarja, Brauth Simon brassói városbíró 1670-ben kap Apafitól nemeslevelet. Ötvös vezeti 1688-ban a brassói felkelést a városi elöljáróság és a császári katonaság ellen. A tekintélyt már korábban sem tisztelő, bátor, a polgárság igazságáért mindig kiálló Kreisch Gáspár a felkelés leverése után fejével fizetett.

Főurak és köznemesek

  • Erdélyben különösen szembetűnő az új emberek felemelkedése. Apafi kormányzatában már nem volt elegendő a család régisége és előkelősége. A nagy múltú Bethlen-nemzetség bethleni ágának sarja, Bethlen János kancellár 1661-ben, harmincnyolc évesen állt Apafi mellé, de kulcsfontosságú helyét különleges jogi és filozófiai képzettségével tudta megtartani. Az első feleségével, Váradi Borbála kolozsvári polgárlánnyal kapott gazdag hozomány, majd második feleségének, Fekete Klárának a kereskedőkkel közös, csendes üzleti vállalkozásai tették lehetővé, hogy bőven hitelezett az államkincstárnak. Bánffy Dénes, Kolozs és Doboka vármegyék főispánja a fejedelemség első tanácsosi méltóságát s az ország főgenerálisa tisztséget birtokai kedvező fekvésének, a királyság és Bécs uraival kiépített kapcsolatainak és ugyancsak kölcsöneinek köszönhette. A politikai irányváltás után pedig sem az ősi családi név, sem az nem mentette meg a hóhér bárdja alól, hogy felesége, Bornemisza Kata – a kevéssé előkelő család három nővérének egyike – révén sógora volt a fejedelemnek. Az ismeretlenségből a régi főúri családok közé kerülők közül Teleki Mihály futotta be a legnagyobb ívű pályát. Apja még a szolgáló nemesek szerény lehetőségei között élt, porkoláb volt a jenői várban, majd a lovasok hadnagya lett Váradon. Sem nevet, vagyont, sem iskolázottságot nem kapott hazulról az ifjú Teleki Mihály. Különleges politikusi tehetségével, korszerű államkormányzási és gazdasági érzékével tört magának utat. Hasonló ívű pályát futott be a fejedelem tanácsosa, Székely László: apja tiszttartó volt, ő maga román nemesember lányát vette feleségül, s nemcsak a kolozsvári főkapitányi tisztségben követte Bánffy Dénest, hanem grófi rangot is nyert. Sárpataki Márton egyenesen jobbágyivadékból lett Apafi ítélőmestere és tanácsosa, fia pedig grófi címmel, küküllői főispáni tisztséggel és Keresztesre változtatott névvel simult bele a főrendi rétegbe.
  • Az 1663-ban Jászberényi Pál tollából megjelenő angol–latin nyelvkönyv, majd 1664-ben az a tény, hogy az egyetemi tanulmányaiból hazatérő Bethlen Miklós első feladata, hogy lefordítsa és megválaszolja XIV. Lajos király Apafinak címzett francia levelét, már jelzi az új követelményeket.
  • Az almakeréki Apafi-kastély „címeres üvegablakai&edquo;, a porumbaki kastély „vasvesszős üvegablakai”, Dombai András dombói kastélyában az „ólomban csináltatott ablakok” több más esettel együtt azt bizonyítják, hogy a kastélyokban, de a városi házakban is, a lantorás, fatáblás ablakokat kezdi felváltani az üveg.

Makkai László

Az együtt élő népek nyelvfejlődése

A román nép irodalmi nyelvének kialakulásában így a pravoszláv nyomás alóli felszabadulást az egységesülésnek kellett volna követnie, erre azonban a 17. században még nem kerülhetett sor. Sőt, a század vége felé a pravoszláv egyházi nyelvnek kiemelkedő bajnoka támadt az erdélyi román püspöknek kinevezett szerb Sava Branković személyében, aki a görögkeleti egyházak egységét a török elleni szabadságharc zálogának tekintve, nyelvi egységüket is őrizni akarta. Ezért nemcsak az erdélyi kálvinista államhatalommal, hanem az anyanyelvű istentisztelethez ragaszkodó román papsággal is szembekerült. Apafi Mihály fejedelem 1680-ban Brankovićot román papok vádjai alapján fosztotta meg püspökségétől, elsősorban azon a címen, hogy készakarva elhanyagolta román nyelvű egyházi könyvek kiadását.

Protestáns kollégiumok

A korábban is jó nevű, de egy tanárral működő debreceni iskola 1626-ban Bethlen Gábortól egy második, Apafi Mihálytól pedig egy harmadik olyan tanszék felállítására kapott anyagi segítséget, amely filozófiai és teológiai oktatást szolgált.

Udvari iskola

Apafi Mihály műkedvelő teológus volt, egy fordítását ki is adta. Két kancellárja, Bethlen János és Farkas kiváló történeti műveket írt; egyik tanácsosa, Haller János, fogságában a század legnépszerűbb szépprózai könyvét (Hármas Istoria, 1678; megjelent 1690-ben) fordította. Udvari prédikátorai, Tofeus Mihály és Nagyari József méltó utódjai voltak Alvinczinak, Gelejinek, Medgyesinek, de vers az Apafi-udvarban sem hangzott más, mint köszöntők, főleg pedig gúnydalok. Ez utóbbiak közül Szentpáli Ferenc udvari familiáris terjedelmes és kemény kritikát mondó Imago veritatisa már csak azért is figyelmet érdemel, mert a fejedelmet is korholja:

Ha az első lóra az isten ültetett,
Kit soha nem vártál, szíved sem remélett,
Mint jó fejedelem ő hazája mellett,
Fárasszad elmédet az igazság mellett.
…
Minden rend sóhajtja, ifjúság és aggság:
Megholt Mátyás király, elholt az igazság!
Uraktól jobbágyon vagyon nyomorúság,
Eláradott nagyon az sok nyomorúság.

Nosza hát országunk kegyes fejedelme!
Mivel, tudom, benned vagyon kegyes elme,
Hogy te reád szálljon istennek kegyelme,
Mutasd meg, hogy benned vagyon jó félelme!

Bornemissza Annának pedig, aki annyira kezében tartotta férjét és az országot, hogy háztartási kiadásaival együtt jegyezte fel s nyilván kezelte is az állami jövedelmeket, oda meri mondani:

Kegyelmes asszonyom! fonák varrókhoz láss,
Nem asszonyok tiszti ország gubernálás,
Comissio által való parancsolás,
De fejér cselédhez való igazgatás.[8]

R. Várkonyi Ágnes

Bécs felmentésétől a párkányi győzelemig

Váratlanul azonban Kara Musztafa ragadta magához a kezdeményezést. Győrnél megállt, leölette a vereség bűnbakjainak kikiáltott magas rangú tiszteket és a budai pasát, majd megerősítette Érsekújvár és Esztergom őrségét, összeszedte még mindig nagyszámú hadinépét, s Fehérváron át Budára ment, maga mellé rendelte a környékbeli várak fegyvereseit, Thököly és Apafi sértetlen, mert a bécsi ostromtól távol maradt seregeivel együtt. Felkészült, hogy visszavágjon.

Október 7-én Párkánynál erős török csapatok támadták meg váratlanul a szövetségesek főseregét messze megelőző Sobieskit, vagy 2 ezer lengyel katona elesett, a király serege meghátrált, ő maga életveszélybe került. Lotharingiai Károly herceg a döntő pillanatban érkezett. Az új budai pasa, Kara Mehmed, a hajóhídon még átvonulóban levő janicsárságból állított csatasort, de nem tudott átkelést biztosító csapatokat felvonultatni. Thököly késett, Apafi hadseregére nem lehetett számítani, mert a törökök harci bevetéseitől eddig sikeresen megóvott erdélyi csapatokat elcsigázta az éhség, tizedelte a járvány – siettek haza.

A Szent Liga és Magyarország

Amióta Báthori István lengyel király Moldvától Morvaországig, Közép-Kelet-Európa népeivel összefogva tervezett háborút a török ellen, Erdély nélkülözhetetlen bázisa volt minden ilyen próbálkozásnak. Két évtized alatt Erdély helyzete romlott, de Apafi megőrizte a fejedelemség szuverenitását az adott keretek között, sőt meg is erősítette azzal, hogy Erdélyt belefoglalták a nymwegeni szerződésbe. A fejedelemség jelentőségével a Szent Szövetség tagjai még nagyon számolnak, s 1684 elején a román vajdaságokhoz is utat kereső császári udvar nem zárkózik el attól, hogy Erdély bekapcsolódjék a nemzetközi szövetségbe. Apafi mellől azonban már hiányzik a friss, vállalkozó szellemű politikusi gárda, az 1680-as években Teleki és köre kifáradt, így 1657–1661 súlyos tapasztalatai nyomán két vezérelv határozza meg politikáját: az Erdélyi Fejedelemséggel az önálló magyar államiságot kell átmenteni, éppen ezért óvakodni kell minden lépéstől, ami az erők szétforgácsolását eredményezheti. Az 1661–1680-as évek sikerei pedig mintegy igazolták ezt a kiváró, óvatos politikát. Thököly azonban alaposan megzavarta valamennyi erdélyi politikus számítását. Energiájuk javát 1683 után az köti le, hogy elhatárolják Erdélyt a „kuruc királytól”, és Teleki végre véglegesen leszámoljon nagy ellenfelének erdélyi párthíveivel. Nyitva akarják hagyni a e lengyel orientáció útját, és nem használják, nem használhatják ki a mindent kockáztatni követelő, egyértelmű cselekvés történelmi pillanatát. Még a régi, bevált reálpolitika alapján döntenek: Erdély, amíg a török torkában van, nyílt szövetségre nem léphet.

Hadszíntér és hátország

Debrecen 1683–1685 között a váradi pasának, Apafinak és Thököly katonáinak felváltva vagy egyszerre szolgáltatott kenyeret, vágómarhát, szekeret, bort, abrakot, tölgyfa gerendákat és vasat.

Erdély és a nemzetközi szövetség

Apafi Mihály fejedelem és köre – a változó hatalmi viszonyok között – mindeddig többé-kevésbé sikeresen politizált. Engedelmeskedett a Porta parancsainak, titkos összeköttetést tartott Béccsel és Versailles-jal, kapcsolatban állt a lengyel királlyal, és 1681-ig támogatta a bujdosókat és Thökölyt is. Ezt a veszedelmesen sokrétű politikát nagyrészt a nemzetközi körülmények, némileg azonban a fejedelemség belső pártviszonyai határozták meg. 1684-ben a törökellenes párt javára már eldőlt a harc. Teleki Mihály, felszámolva a Thököly-pártot, a nemzetközi szövetség irányába tapogatózott. Ekkor azonban Erdély még pápai jótállással sem csatlakozott nyíltan a szövetséghez, hiszen Badeni Hermann is elismerte, hogy amíg a legfontosabb erdélyi várakban a török az úr, addig a fejedelemnek nincs szabad keze. Később sem lett könnyebb a nemzetközi szövetségbe bekapcsolódni szándékozó Apafi helyzete. A koalíciónak két diplomáciai hatalmi központja alakult ki, Bécs és Varsó. Erdélyt – a román fejedelemségekkel együtt – érdekei Lengyelországhoz vonzották, a Habsburg-uralomtól nem sok jót várt. A bécsi kormányzat viszont már korábban is igyekezett Moldvát és Havasalföldet hatalmi szférájába vonni, és a hadsereg élelmezése miatt is szerette volna bekapcsolni Erdélyt a háborúba. Lipót császár 1685. február 5-én kelt, a fejedelemhez küldött követi utasításában felajánlotta, hogy beveszi Erdélyt a nemzetközi szövetségbe, ha nyíltan elszakad a Portától. Apafi fejedelem azonban – a török miatt – ezt nem vállalta. Óvatos első lépésként Teleki Mihály – mint az erdélyi hadak főgenerálisa – 1685. április 14-én megállapodott Antidius Dunod jezsuita császári diplomatával (kercsesorai szerződés). Teleki személyi előnyök és biztosítékok fejében kötelezettséget vállalt, hogy a fejedelemség segíti a szövetségeseket a török háborúban, biztosítja a Habsburg- és az erdélyi csapatok egyesülését, a császári hadak élelmezését, esetleges átvonulását Havasalföldre. Lipót császár viszont megígéri, hogy elismeri az Erdélyi Fejedelemség önállóságát. Apafi a nyílt megegyezés feltételeit Lengyelország súlyával és garanciájával akarja biztosítani. Követe, Balog László, 1685. június 1-én Lengyelországon át megy Bécsbe. A fejedelem Sobieski egyértelmű segítő cselekvését várja, hangsúlyozva, hogy Erdély Lengyelország „antemuráléja”.

A Habsburg-kormányzat ezúttal gyorsan és a politikai szükségszerűséget felismerve cselekedett. Felső-Magyarországon s a Partiumban Thököly egykori híveinek visszaadta birtokait, a Kassai Főkapitányság élére magyar főurat nevezett ki Csáky István személyében, és felfüggesztette Munkács ostromát. Csapatai elfoglalták Máramarost, Kővár környékét és Hunyad vármegyét. Caprara a Várad elővárának tekinthető Szentjobb alá vonult, s a török őrség háromnapi ostrom után feladta a várat. Lipót császár pedig 1685. szeptember 17-én kelt elhatározásáról tudósította a fejedelemséget: a császári és királyi csapatok egy részét Erdélyben szándékozik teleltetni. Scherffenberg altábornagy parancsnoksága alatt, Csáky László vezetésével 1685 őszén császári haderő vonult Erdélybe.

Erdély lehetőségei tehát lényegében már eldőltek, amikor 1686 elején Haller János vezetésével újabb követség indult Bécsbe, ismét Lengyelországon át. Apafi Erdély államiságának nemzetközi elismerését és az ország belső integritását szabta feltételül. Eszerint a szövetségesek a törökkel kötendő békébe Erdélyt és a román fejedelemségeket külön foglalnák bele; a császár a fejedelemség integritását – állami önállóság, szabad fejedelemválasztás, vallásszabadság – érintetlenül hagyja, katonai és diplomáciai segítséget ad, ha török támadás éri, és hadait téli szállásra nem telepíti az országba. Ennek fejében a fejedelemség 25 ezer arannyal vagy 50 ezer tallérral, élelemmel és fuvarral járul hozzá a törökellenes háborúhoz. I. Lipót megbízottai, Badeni Hermann, a Haditanács elnöke és Strattmann udvari kancellár, azzal a kikötéssel írták alá a szerződést 1686. június 28-án, hogy a fejedelem Kolozsvárra és Dévára fogadjon be meghatározott számú császári őrséget.

Apafi vezérkarával Szebenben keresett menedéket és időt a döntésre. A város falai alatt 3 ezer székely fegyveres táborozott. Bethlen Miklós úgy vélte, legjobb elfogadni a szerződést, annak ellenére, hogy Isztambul 40 ezer főnyi haddal fenyegette a Habsburg-kormányzattal tárgyaló Erdélyt. Kolozsvár és Déva katonai megszállásával viszont az egész ország Habsburg-uralom alá kerül – érveltek a rendek, és tiltakoztak. Sobieski féltette a császártól Moldvát, és tartózkodást ajánlott, Teleki, hogy a lengyel fejleményeket kivárja, alkudozással leplezett időhúzást. Bethlen Miklós Scherffenberg újabb javaslatával ért vissza: a török megtévesztésére látszatostrommal veszi be Kolozsvárt és Dévát. Apafi a régi hagyományt folytatta, húzta az időt, s nem írta alá a szerződést – a kivárás politikájára azonban már nem nyílt lehetőség. Lipót császárnak hirtelen paranccsal Buda alá kellett rendelnie Scherffenberget. Az altábornagy hadserege, miután megtámadta és lemészárolta a székely tábort, kivonult Erdélyből. Elszalasztódott az utolsó lehetőség, hogy a fejedelemség beláthatatlan következményekkel járó kockázatot vállalva ugyan, de nyílt államközi szerződéssel kapcsolódjék be a törökellenes szövetségbe.

Eszmék harca

Erdély fejedelme és Thököly pedig egymástól eltérő gondolatkörökben az állami önállóság védelmével vagy az állami egység megőrzésével indokolták – különböző eszmei keretek között – harcaikat.

Erdély: Diploma Leopoldinum

Apafi Mihály harmincéves fejedelemsége alatt a politikusgárda megfáradt és elöregedett, a konszolidáció megteremtése, az európai jelenlét kiharcolása és a belső pártharcok ellenében fenntartandó egyensúly érdekében tett erőfeszítések, majd Thököly sikerei társadalmát megviselték és megosztották. Váradon még a török volt az úr, a kis ország az oszmán hatalom harapófogójában élt, és a Szent Liga tagjai körében a fejedelemség jövőjéről is megoszlott a vélemény. Mindennek ellenére Apafi és kormányzóköre a szűkös lehetőségeket kihasználva több megállapodást kötött Lipót császárral és megbízottaival. A kercsesorai, bécsi és a balázsfalvi szerződések értelmében a fejedelemség mint a Szent Liga titkos tagja segíti a török elleni háborút. A hadsereg eltartására meghatározott összeget ad, és élelemmel s téli szálláshellyel szolgál, sőt a háború idejére Kolozsvár és Déva falai közé császári őrséget fogad be, s mivel Erdély a Szent Korona tagja, elismeri a magyar király fennhatóságát. Lipót császár viszont szavatolja a fejedelemválasztás szabadságát, az ország államkormányzati önállóságát, a szabad kereskedelmet és a protestánsok vallásszabadságát. A háborút lezáró békébe pedig a fejedelemség érdekeit is belefoglalják. A hadisikerek azonban a Habsburg-kormányzatot álláspontjának megváltoztatására késztették. Caraffa tábornok – miután megvette Eger várát, és kapitulációra szorította Munkácsot – 1688 elején bevonult Erdélybe, és kikényszerítette a szebeni megállapodást és a fogarasi nyilatkozatot.

A fogarasi nyilatkozat értelmében a fejedelem, a fejedelmi tanács és a rendi országgyűlés lemond az oszmán hatalom védnökségéről, és Erdélyt a Habsburg császár oltalma alá helyezi: Lipót császárt és I. József királyt, valamint utódaikat a maguk és utódaik örökös urának ismeri el, az 1687. évi pozsonyi országgyűlés törvénycikkeit Erdélyre is érvényesnek tekinti; megszakít minden török kapcsolatot, német őrséget fogad az eddig még meg nem szállott várakba és városokba, s a háború ideje alatt évi 700 ezer forint adót fizet a császárnak.

Erdély társadalma a maga módján tiltakozott. Jobbágyok és közrendű székelyek a császári katonaság elől a hegyekbe szálltak, Nagybánya, Beszterce és Brassó városa pedig ellenállt. Caraffa 3 ezer főnyi császári sereget és a fejedelmi had élén Teleki Mihályt rendelte Brassó alá, mert a brassói polgárok Kreutz Gáspár szász aranyműves vezetésével ágyúkat vontattak a Városfalakra, és kijelentették, hogy inkább meghalnak, de a Habsburg-katonaság előtt nem nyitnak kaput. Az egyenlőtlen tűzharc Brassó vereségével végződött; az ellenállást megtörték, a vezetőket karóba húzták. Miután a segesvári országgyűlés leszavazta Bethlen Miklós javaslatát, hogy a portánként 280 forintnyi adó felét a földesurak fizessék, katonai egzekúcióval kezdték az behajtani.

1690 tavaszán meghalt Apafi Mihály. Még életében fejedelemmé választott kiskorú fia mellé a császár Teleki Mihályt jelölte a gubernátori tisztségre.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

Erdélyben Apafi Mihály fejedelem az államkincstárra szállott váradi nyomda felszerelését a kolozsvári és a nagyenyedi kollégiumnak adományozta, majd a fehérvári nyomda felszerelését is a két kollégium között osztotta meg azzal a céllal, hogy az iskolákat megerősítse. Kolozsvárott kiváló tipográfus működött: Veresegyházi Szentgel Mihály, Hollandiából hozott betűkkel, javarészt magyar könyveket nyomtatott, tizenhat év alatt száznál többet. Korszerű nyomdaofficínát azonban csak 1689 után próbált Tótfalusi Kis Miklós nagy tehetséggel és néhány karteziánus támogatásával létesíteni. Vállalkozása korszerűségben a nagyszombatin is túltesz majd. A nagyenyedi kollégium egykori neveltje 1680-ban ment ki Hollandiába, és kitanulva a betűmetszés és a könyvnyomtatás mesterségét, 1686-ban amszterdami nyomdájában kiadta a Zsoltárokat 4200 példányban. Könyveinek szedése, nyomása, kötése Európa legjobb nyomdáiéval vetekedett. Az első magyar nyomdász, aki angol, toscanai, grúziai megrendelésekre dolgozott.

A kiadványok példányszámáról kevés ismeretünk van: a Bibliát 3–4 ezer példányban nyomták, ezenkívül a kalendáriumok láttak napvilágot nagyobb, valószínűleg többezres példányszámban. Különben általában nagyon kis, ötven és néhány száz közötti példányban jelentek meg a könyvek. A könyv előállítása drága, a nyomtatás üzleti vállalkozás.

Feltűnik az új olvasóközönség, növekszik a nőknek ajánlott magyar könyvek száma, és a tömegvásárlásra szánt, ponyván terjesztett egylapos nyomtatványok, képkiadványok is szaporodnak.

Mátyás király világhírű Corvinájának néhány darabját 1686. szeptember 3-án – a kifosztott török főiskolai könyvtár töredékeivel együtt – Marsiglí mérnökezredes szedte össze a katonáknak szabad prédára engedett Budavárban, és Bécsbe küldte.

A Mohácsnál összeomlott magyar állam könyvkincsének mararadékát Pozsony, Nagyszombat, Győr egyházi intézményei, kolostorok, apátságok, zárdák, káptalanok kódexekben és ősnyomtatványokban gazdag tékái mentették át.

A könyvkultúrában döntő változást hozó reformáció emlékét a különböző kollégiumi könyvtárak őrizték, ezek meglehetősen zilált állapotban érték meg a 17. század végét. Tolna 16. századi mezővárosi könyvtárát a visszafoglaló háborúk söpörték el. Sopron evangélikus gimnáziumának 16. századi humanista irodalomban is gazdag könyvtára az 1672–1674. évek megpróbáltatásai következtében széthullott, de 1682-ben az újra megnyíló gimnázium új könyvtárat létesített. Az ellenreformáció térnyerése ellenére a sárospataki, eperjesi főiskola töredékesen, Beszterce gimnáziuma viszonylag épen mentette át könyvtárát. Debrecen az 1550-es években a középkori ferences téka gyűjteményéből alakított kollégiumi könyvtárát másfél ezret meghaladó jelentős gyűjteménnyé növelve vitte át az új századba.

A nagy jövő előtt álló nagyszombati egyetemi könyvtár – a török kiűzése idején közel 10 ezer kötetével – az ország legjelentősebb könyvtára volt. A nagyszombati káptalani könyvtárat Lippay György érsek – a Fuggerek 1681 kötetes könyvtárát 330 aranyért megvásárolva – 3 ezerre bővítette. Az ellenreformáció templom- és iskolafoglalásaival a protestáns könyveket a rohamosan gyarapodó rendi és kollégiumi könyvtárak állományához csapták. Így Pozsony evangélikus líceumának könyvtára 1672-ben a jezsuiták birtokába került, s noha a gimnázium 1681-ben újra megnyitotta kapuit, könyveit továbbra is a jezsuita kollégium igen jelentős könyvtárában őrizték. Emellett a pozsonyi jezsuita rezidencia külön könyvtárral, a jezsuita gyógyszertár orvosi és gyógyászati szakkönyvgyűjteménnyel indult az új századba. Sopron, Sárospatak, Kassa jezsuita kollégiumi könyvtárai részben ugyancsak a református és evangélikus gimnáziumok és főiskolák könyveivel növelték meg a századfordulón már tetemes könyvállományukat. Az erdélyi és hódoltsági városok és mezővárosok különböző felekezetű egyházi és iskolai könyvtárai sértetlenül élték meg az új századot, miként Besztercén, Nagybányán, Gyöngyösön. Győrött a jezsuita kollégiumi könyvtár mellett Széchényi György alapítványából szervezték meg a papnevelde, az első intézményes egyházmegyei könyvtár alapját.

A magán könyvgyűjtemények nemcsak a műveltség színvonalát, az olvasási kultúra körszerű igényeit is mutatják. A Zrínyi-, Nádasdy-, Batthyány-, Thököly-, Révay-, Bercsényi-, Károlyi-, Rákóczi-, Forgách- könyvtárak, azzal együtt, hogy a főúri rezidenciáknak már szerves tartozéka volt a könyvtár, jól jellemzik a főúri osztály műveltségi eszményeit. Ezek a könyvtárak az 1670-es, 1680-as évek pusztításait csak részben vészelték át. Zrínyi Miklós könyvtárának 1662-ben katalógusba vett anyagát fia, Ádám építette tovább, majd feleségének családja őrizte meg.

A főúri könyvtárak összetétele két tendenciát tükröz: az egyik az értékőrzés, a másik a gyakorlati szükségletek kielégítése. Rákóczi, Forgách, Bercsényi könyvtára egyaránt szolgálták a korszerű politikai és gazdasági tájékozódást. Batthyány Ádám nagy gonddal és több generáción át épített könyvtára egyebek közt különleges térképgyűjteménnyel tűnik ki. Relatiók, Neue Zeitungok, Mercrurii Gallo-Belgici tételei Rákóczi, Bercsényi könyvtárjegyzékeiben a friss újságanyag beáramlását bizonyítják.

Köznemesi könyvtárakról kevés ismeretünk van. Keczer Sándor két láda könyvről végrendelkezett. A fiatal Ráday könyvtárát olvasmányaiból, Radvánszkyét az írásaiba beszűrődő olvasáskultúra nyomaiból, Szirmay Andrásét, Hellenbachét katalógusából tudjuk egyelőre rekonstruálni. Szirmay Miklós könyvgyűjtő szenvedélyéről fia végrendelete árulkodik: a könyveket tartsák együtt.

Az egyik legszámottevőbb, több mint 400 kötetes polgári könyvtár a Caraffa vérpadján elvérzett tehetős eperjesi polgár, Zimmermann Zsigmond műveltségét dicséri. A két soproni polgár, Posch György városbíró és Faut Márk vicenótárius könyveiről készült lajstromok – Keiffel János eperjesi, Váradi Ötvös Péter nagybányai polgár könyveivel együtt – a magyarországi városi polgárság könyvkultúrájáról tájékoztatnak. Jelentős, de kevés kivétellel inkább színvonalában, mint számszerűségében értékes könyvanyag gyűlt fel a korabeli értelmiségiek, papok, tanárok, orvosok kezén. E tekintetben a legjelentősebb gyűjtemény Magyarországon majd Bél Mátyás könyvtára lesz.

Bercsényi ungvári várában Csáky Krisztina magyar nyelvű könyvtára a világi és polgári igényű könyvkultúra kialakulásában nagy jövő előtt álló női könyvtár egyik első fecskéje. Bornemissza Anna radnóti könyvtára valamivel gazdagabb, de hasonló összetételű.

Erdélyben Bethlen Gábor kísérlete után Apafi Mihály ugyancsak hiába próbálta megszerezni a Budán maradt Corvina-darabokat. A Báthori István alapította egyetem könyvtárának pusztulása talán a legnagyobb kulturális vesztesége a kornak. Apafi fejedelem 160 könyvének összetétele az országkormányzást szolgáló szakkönyvtárra jellemző.

Életmód, testkultúra, egészségügy

Auner István, Medgyes orvosa, Lipcsében és Wittenbergben, Francisci Pál brassói orvos Altdorfban, Köpeczi János, Apafi fejedelem orvosa, Franekerben és Leydenben végzett.

Erdélyi hagyományok: kartezianizmus, pietizmus

I. Apafi Mihály tudatos művelődéspolitikájától segítve, a nagyenyedi és a kolozsvári kollégiumok karteziánus szellemben nevelkedett ifjúsága tanulmányait főleg Hollandia, Anglia, Svájc egyetemein végezte, és a polgárias szellemű művelődéspolitika gyakorlati megvalósítására elszántan tért vissza Erdélybe.

Pápai Páriz Ferenc baseli doktori disszertációjában fejtette ki, hogy tudását az ország műveltségének fejlesztésére, a haza felvirágoztatásának szolgálatába szeretné állítani. Tótfalusi Kis Miklós a haza hasznára gondolva hagyott fel a teológiával, Pápai ösztönzésére, hogy megtanulja a betűmetszést, a nyomdászat tudományát, mivel erre van szükség. Világosan megfogalmazta azt is, hogy az ország ipari fejlődésének alapvető feltétele lenne a széles körű műveltség.

Az Erdélyi Fejedelemség hagyományaiban mélyen gyökeredző karteziánus művelődéspolitikai elveknek a királyságban is kialakultak a bázisai. A protestánsok iskolahálózatát ugyan szétzilálta a Habsburg-művelődéspolitika szolgálatába állított ellenreformáció: 1687-ben a sárospataki kollégium kényszerült – mint már volt róla szó – ismét „bujdosásba”, Göncre, majd részben Marosvásárhelyre, részben Kassára, 1689-ben a kolozsvári unitárius kollégiumot alakították át gabonaraktárrá. Mégis, a Comenius hagyományait folytató sárospataki főiskola, a kartezianizmus fellegvárának számító debreceni kollégium, majd több felső- és alsó-magyarországi város, Eperjes, Bártfa, Selmecbánya, Losonc, Pozsony, nehézségekkel dacolva, széles hatósugarú, új szellemi központtá lett.

A külföldi egyetemeken képzett tanárok, lelkészek új hulláma hozza magával az evangélikus vallási mozgalom, a pietizmus művelődéspolitikai elveit. Pilarik István, Major Pál, Lazarus Ágoston, Günther Sámuel, Burius és mások munkássága nyomán a század utolsó másfél évtizedében Pozsonytól Lőcséig, Selmecbányától Rozsnyóig kialakulnak a pietizmus társadalmi bázisai. ERdélyben a pietista elvek különösen Kolozsvárott és a szászok között terjednek. 1690-es években már a Dunántúlon is hirdetik, Győrött Torkos András, akit Bél Mátyás és Bárány György mellett a pietizmus legfőbb hazai képviselőjének tekintettek, s mások, mint például a nagyvázsonyi Hegyfalusi György. A pietista művelődéspolitika következetes szorgalmazói közül többen Ladiver Illés tanítványai, miként Csécsi János és Debreceni Ember Pál.

A pietizmus hirdetői, szétválasztva a hit és a világi élet dolgait, a lélek békéjét bensőséges vallásosságban, a társadalom rendjét a nevelés racionális megreformálásában vélik megteremthetőnek. Mivel a társadalom belső békéjének feltétele a tudás, a tanultság minél szélesebb körű elterjedése, felfogásuk szerint elsősorban a polgári rend és a falusi lakosság gyermekeinek kell iskolákat emelni. A szegények ingyenes népiskolában tanuljanak. Az anyanyelvi oktatást szorgalmazzák a hit tanaitól kezdve a történelemig és a földrajzig. Az anyanyelvre épülő oktatás új utakat nyithat nemcsak a magyar, hanem a szlovák, német lakosság nemzeti műveltségének kifejlődése előtt is. Leszögezik, hogy a kórházak, gyógyszertárak a racionális természetismeret alapján gyógyítva működjenek. Öregjeit, árváit, elesettjeit pedig célszerű otthonokban gondozza a társadalom.

Az új művelődéspolitikai elvek regionális körzetei már a századfordulón jól kirajzolhatóak a vállalkozó főurak, köznemesek, polgárok és értelmiségiek körében. Jól felismerhetőek ezek az elvek Bethlen Miklós és Platthy Sándor egybehangzó társadalomkritikájában, a fiát Halléba küldő Hellenbach és a kolozsvári orvos, Vizaknai Bereck György hasonló műveltségfelfogásában. Innen eredeztethető Dobner Nándor soproni polgármester felfogása a túlhajtott nemesi őskultuszt és a féktelen mulatozást elítélő nézeteiben és több köznemes meggyőződése a tanulás értékéről, a tudás sorsfordító erejéről.

1689 őszén Kolozsvárra hazatérve állította fel Tótfalusi Kis Miklós tipográfus officínáját, az első korszerű erdélyi nyomdát, ahol több műhelyben végzett munkafolyamatok összehangolt szervezésével tudott nagyobb példányszámban, olcsón, célszerű kiállítású könyveket kiadni. Az addig 10–12 forinton árult Biblia árát 3–4 forintra szállította le. Nyomdájából nyolc év alatt száz magyar könyv került ki. Amíg működött, sokkal több világi könyv jelent meg Kolozsvárott, mint a királyság vagy Erdély bármely nyomdájában. A magas szintű tipografizálás hazai meghonosítája a maga költségén nyomtatta ki és ingyen osztogatta szét az ugyancsak Utrechtben tanult Szőnyi Nagy István kolozsvári prédikátor Magyar oskola című ábécéskönyvét. Tömegfelfogást fordító jelentőséggel hatott az ugyancsak Tótfalusi nyomdájában megjelenő, magyar szerző tollából származó, első magyar orvosi könyv. Pápai Páriz a józan ész és a természeti törvények alapjaira helyezte a gyógyítást, és elsőként írt a hatósági intézkedések, a köztisztaság és a népegészségügy fogalomkörébe tartozó dolgokról. A Pax Corporist egy évszázadon át kézikönyvként használták Magyarországon, 1774-ig tizenegy kiadást ért meg.

A protestáns iskolaügynek nem kis lendületet adott, hogy a holland ösztöndíjakat újabb külföldi egyetemi ösztöndíjakkal szaporították, elsősorban Pápai Páriz tudatos kezdeményezésére. Pápai főrendű tanítványa, Teleki Pál útján és Comenius unokája, Daniel Ernest Jablonski udvari prédikátor segítségével elérte, hogy III. Frigyes brandenburgi választófejedelem, a későbbi I. Frigyes porosz király 1696–1700 között két ösztöndíjat alapított a frankfurti egyetemen enyedi diákok számára. Majd megszervezve a leydeni, franekeri és zürichi ösztöndíjakat, Pápai ösztönözte a vezető szellemi elit angliai tanulmányait is. Feltehető, hogy Bethlen Miklós fia, Mihály, 1694-ben angliai útján az ő tanácsaira jegyezte fel a könyvtárakban, kollégiumokban, laboratóriumokban szerzett tapasztalatait, és ösztönzésére látogatta meg a Royal Societyt. A hazai akadémia-alapítás gondolatával is foglalkozó Pápai Páriz még baseli tanulmányai idején lemásolta a Német-római Természettudományi Akadémia szabályzatát.

Apafi fejedelem halála után azonban az államhatalom támogatását nélkülöző művelődéspolitikai kezdeményezések megfeneklettek a konzervatív rendiség zátonyain.

Ember Győző

A Gubernium

Amikor a török kiűzése során a Habsburgok Erdélyt elfoglalták, I. Apafi Mihály halála után I. Lipót az országgyűlésen választott kormányzót (gubernator) állított Erdély élére, aki mellé 1691-ben tanácsot szervezett, amelyet Államtanácsnak (consilium status) neveztek.

Lábjegyzetek

  1. Apafi levele Rottalnak, Ludas, 1664. augusztus 29. Országos Levéltár P 507 Nádasdy levéltár, fasc. 17.
  2. Apafi levele Rottal Jánosnak, 1670. június 21. Országos Levéltár P 507 Nádasdy levéltár fasc. 17. No 584. fol. 89
  3. A levél kelte: 1679. augusztus 22. Deák Farkas, A bujdosók levéltára. Budapest, 1883. 106–107.
  4. Szalay Mihály levele Batthyány Borbálának. OL P 1314 Batthyány lt. Missiles 45541.
  5. EOE XIII. 257.
  6. EOE XIII. 256.
  7. Apafi Mihály fejedelem instructioja a fogarasi őrségnek. OL P 1239 Apafi-gyűjtemény
  8. Magyar költészet Bocskaytól Rákócziig. Kiadta Esze TamásKiss JózsefKlaniczay Tibor. Budapest, 1953. 174, 177–178.

Műve

Apafi Mihály utasítása az Erdélybe szökött moldvai és havasalföldi jobbágyokat visszakérő vajdákhoz küldött követének, 1669. szeptember 11.: Országos Levéltár P 1239 Apafi-gyűjtemény. Vegyes iratok. 2. doboz.

Irodalom

Apafi Mihály politikáját az Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Monumenta comitialia regni Transsylvaniae, 1540–1699. XII–XVIII. kötetei, a Teleki Mihály levelezése, 1656–1679. I–VII. kötete, a Török–magyar-kori állam-okmánytár. A Török–magyar-kori történelmi emlékek I. osztálya: Okmánytár, továbbá levéltári – Országos Levéltár Apafi Gyűjtemény, Nádasdy levéltár Bécs, HtA Hungarica; Románia, Kolozsvári Állami Levéltár, a volt Erdélyi Múzeum Levéltára – anyagában végzett kutatások alapján foglaltam össze: Erdélyi változások, 1660–1711. (Budapest, 1984). — A régebbi irodalomban tehetetlen, politikailag jelentéktelen személyiségnek ábrázolt Apafi pozitív megítélésének alapját Szádeczky Béla vetette meg: I. Apafi Mihály fejedelem udvartartása I; Bornemissza Anna gazdasági naplói, 1667–1690. (Budapest, 1911). Szádeczky Béla több kötetre tervezett hatalmas anyaggyűjtésének nagy részét a József Attila Tudományegyetem Könyvtárának Kézirattára, kisebb részét pedig a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattára őrzi. — Apafi személyisége iránt az új történeti érdeklődést Tolnai Gábor Szegény együgyű fejedelem (Nyugat, 1940); Tavaszy Sándor A két Apafi fejedelem (Kolozsvár, 1943) című munkája keltette fel. Jelentőségét a kor politikai viszonyainak összefüggésébe állítva elsőként hangsúlyozza: Trócsányi Zsolt, Teleki Mihály. Erdély és a kuruc mozgalom 169O-ig (Budapest, 1972). Apafi magyar királyságáról Köprülü szavait idézi: Szalay László, Magyarország története V. (Budapest, 1881).

Apafira: Szilágyi Sándor, Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Monumenta comitialia regni Transsylvaniae, 1540–1699. XVIII.; Trócsányi Zsolt, Teleki Mihály. Erdély és a kuruc mozgalom 1690-ig (Budapest, 1972. 277–283).

Apafi elöregedett politikus gárdájáról: Trócsányi Zsolt, Teleki Mihály (Budapest, 1972. 284, 286); Uebesberger, Russland Orientpolitik; O. Brunner, Österreich und die Walachei Während des Türkenkrieges von 1683–1699. (Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtforschung 1930).