Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

A Múltunk wikiből
1662
március 10. Erdélyi országgyűlés Szentimrén. (16 elmenekült urat hűtlenségért fej- és jószágvesztésre ítél.)
április 23. Apafi Mihály Kücsük Mehmeddel Kolozsvárt ostromolja. (Június 15-én fegyverszünet vet véget az ostromnak.)
május 22. Kemény János híveinek gyűlése Szatmáron. (Követet küldenek I. Lipóthoz.)
Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott, a táborban. Követet küld I. Lipóthoz, kéri a császári helyőrségek kivonását Erdélyből. (Július 10-én nemleges választ kap.)
június 15. Apafi Mihály és a jenei bég fegyverszünete I. Lipót megbízottaival.
október 20. Erdélyi országgyűlés Medgyesen. (A váradi pasa Kolozsvárig terjedő hódoltatásairól tárgyal.)
1663
február 22. Erdélyi országgyűlés Szászkézden. (Az 1662 márciusi ítéleteket feloldja.)
április 12. Köprülü Ahmed nagyvezír elindul Drinápolyból az I. Lipót elleni hadjáratra.
június 10. Köprülü nagyvezír Belgrádban fogadja I. Lipót követeit: visszautasítja a bécsi udvar békeajánlatát.
június vége A Köprülü nagyvezír vezette török sereg Budára ér. (Július 30-án indul tovább.)
augusztus 7. Török győzelem Párkánynál.
augusztus 12. Kücsük Mehmed jenei bég elhagyja Erdélyt, majd csatlakozik a nagyvezír seregéhez.
augusztus 13. Sikertelen török támadás Zrínyi-Újvár ellen.
augusztus 16. Érsekújvárt ostromolni kezdi Köprülü Ahmed, a vár harminckilenc napi ostrom után megadja magát.
augusztus vége Pozsonynál táborba száll a császári sereg.
szeptember közepe Wesselényi Ferenc nádor megbízottja a regensburgi birodalmi gyűlésen segítséget kér a török ellen.
szeptember 20. Apafi Mihály erdélyi fejedelem – ismételt felszólításra – a nagyvezír táborába indul.
október 28. Köprülü nagyvezír hadával Érsekújvárról megindul Belgrádba, téli szállásra.
ősze Előbb a Rajnai Szövetség német tagjainak hadai, majd egyes német birodalmi fejedelmek csapatai, végül francia csapatok érkeznek Magyarországra a török elleni segítségül.
november 2. Léva megadja magát a töröknek,
november eleje Nógrád vára huszonhét napi ostrom után megadja magát a török seregnek.
november 27. Zrínyi Miklós szétszórja a Muraközre támadó török és tatár csapatokat.
december 1. Apafi Mihály a török táborból megérkezik Gyulafehérvárra.
1664
január eleje Székelyhíd német őrsége Apafi Mihály fejedelemnek fogad hűséget.
1671
március 9. Erdélyi országgyűlés Fogarason. (A Várad eleste után defterbe foglalt 49 erdélyi falutól követelt török adóról tárgyal.)
augusztus 15. Kücsük Mehmed váradi pasa Hunyad vármegyei falvak hódolását követeli.
szeptember Apafi Mihály fejedelem biztosai átadják a török megbízottaknak az 1662 óta követelt Doboka, Kolozs, Belső-Szolnok, valamint Hunyad vármegyei falvakat.

A pozsonyi országgyűlésen Wesselényi nádor arra figyelmeztette a protestáns vármegyei és városi ellenzéket, hogy a régen támaszként szolgáló Erdélyi Fejedelemség meggyengült, legyenek engedékenyek, mert nincs kihez fordulniok. A Porta valóban egészen más státust szánt Apafi Mihálynak, mint nagy elődeinek. Évi 40 ezer forint adót kell fizetnie a lengyelországi hadjárat miatt kivetett hadisarcon kívül, és tartozik hadba szállni a nagyvezír oldalán a Próféta ellenségei ellen. Az erdélyi rendek viszont úgy vélik, hogy azzal menthetik meg Erdélyt a román fejedelemségek vazallusi sorsától, ha megerősítik rendi jogaikat: a fejedelem nem vihet ki hadsereget az országból, visszaadja a fejedelmi seregbe állított jobbágyokat, és elismeri a rendek önálló, a központi hatalomtól független jogait.[1]

Apafival azonban ismét jó politikus és óvatos uralkodó került a fejedelmi székbe. A rendkívül művelt főúr, akit könyvei mellől kényszerítve emelt uralkodónak a török, azonnal szakított a megtorló politikával, a Kemény-pártiaknak általános amnesztiát hirdetett, megnyerte a szászokat, megcsendesítette a székelyeket, elérte, hogy a német őrség elhagyja Görgényt, majd Fogarasból is kivonuljon Szatmárra. Megalkudott Ali pasával, lecsillapította a bosszúszomjas Kücsük Mehmedet, és már 1662 tavaszán tudathatta az országgal, hogy a Porta engedett megtorló követeléseiből. Miközben a szultán feltétlen hívének mutatkozott, azonnal elküldte követeit Bécsbe. A kortársak találó jellemzésével „tapogatódzva járó fejedelem”-nek nevezett Apafi, úgy látszik, levonta közvetlen elődei példájából a tanulságot, Erdély csak úgy szakíthat a katasztrófák sorozatát okozó egyoldalú török- vagy egyoldalú Habsburg-barát politikával, csak úgy egyensúlyozhat sikeresen a két nagyhatalom között, ha messzebbre tekint. Megújította tehát a szövetséget a román fejedelemségekkel, kapcsolatot teremtett Angliával, és Turenne útján kérte XIV. Lajost, támogassa Erdély ügyét. Legveszélyesebb lépését mégis akkor tette meg, amikor Magyarország egységére tekintve óvatos, de határozott kapcsolatot épített ki a királyi Magyarország politikusaival. Mert még meg sem melegedett a fejedelmi székben, amikor a Porta új terve máris minden elődjénél nehezebb próbára tette politikusi képességeit.

Az 1661. őszén meghalt Köprülü Mehmed nagyvezír helyébe lépő Köprülü Ahmed új hódítási tervekkel. új diplomáciai elképzelésekkel akarta feleleveníteni az oszmán birodalom terjeszkedő politikáját. A Habsburg-kormányzat tehát, mire a birodalmi gyűlést szerencsésen átvészelve kijelentette, hogy kész elfogadni a szultán békeajánlatát, alaposan elkésett. Köprülü Ahmed már felülkerekedett a nagyvezírváltás belső zavarain, és új hódító terveket készített elő. Erdélyi sikerei, főleg pedig a magyarországi állapotok egyaránt bátorították.

Magyarországon az országgyűlési végzések foganatosítása érdekében a Habsburg-kormányzat, mint említettük, nem tett egyetlen lépést sem. Nem kezdte meg a hadszervezet reformját, nem elégítette ki az országos irányításban és a diplomáciában helyet követelő magyar főrendi igényeket. Saját udvari arisztokráciájával szemben nem is volt erre lehetősége. Hiányzott a hatalmi egyensúlyt tartó organizációs erő és szervezőképesség. A magyar főurak pedig az országos ügyektől elzárva érezvén magukat, az erős államot nélkülöző ország viszonyait többnyire provinciális érdekeik szerint használták ki.

Nádasdy országbíró és Batthyány dunántúli főkapitány között szabályos magánháború robban ki. Alsó-Magyarországon Balassa Imre, a garázda, rabló főúr ismét zászlót emel, a török hódolással kacérkodva, várakat foglal magának. Thököly István Árva vármegyei főispán, a Felvidék egyik leggazdagabb protestáns főura, fogadott német katonákkal elfoglalja Korompa katolikus templomát. Lippay érsekre hivatkozva jezsuiták követelik maguknak a rozsnyói református templomot, a Dunántúlon Esterházy Pál és Nádasdy katonái garázdálkodnak féktelenül, a vallástérítés ürügyén; Wesselényi ajánlatot kap Rottal Jánostól: ha közreműködik, hogy az udvar Kassára erős őrséget vihessen be, szabad kezet kap a vallási ellentétek elsimítására, és a császár elfogadja a német katonaság és a lakosság viszonyát rendező javaslatait.

Az uralkodói szó azonban Wesselényi számára hitelét vesztette. A Habsburg-kormányzat ugyan hadseregének egy részét leszerelte, négy ezredet pedig átadott Spanyolországnak, de Magyarországról csapatait nem vonta ki, amint a törvény leszögezte, sőt 6–10 ezer főnyi harcost állandóan Felső-Magyarországon szándékozik tartani, már nem annyira a török, mint inkább a forrongó parasztok, a szervezkedő vármegyék és városok ellen.[2] Utasítják a hadsereget, hogy a városokban foglaljanak szállást, és erős őrségeket helyezzenek el bennük. Közben a lakosság és a hadsereg között tovább folynak a súlyos összeütközések. 1662 őszén az egész Bodrogköz fegyverre kelt a német katonaság ellen. Nagybánya polgárai karácsony ünnepén kiverték a várost erőszakkal megszállni próbáló ezredet. Turóc vármegye „siralmas panaszt” nyújtott be a nádornak, mert a bányavárosokba beszállásolt német katonaság kirajzik a falvakba és önkényeskedik. Zemplén vármegye minden faluban és mezővárosban hadnagyokat és kapitányokat állít, a tizenhárom vármegye és a bányavárosok követeinek kassai gyűlésén több vármegye nyíltan az uralkodót okolja Várad és Erdély elvesztése miatt.[3] Városok és vármegyék a német katonaság kivonását, a szabad vallásgyakorlat törvényeinek megtartását követelik és azt, hogy a török békét a haza törvényei szerint kössék meg. Mosontól Zólyomig számos vármegye nem hirdette ki az 1662. évi törvényeket. A tizenhárom vármegye nevében Szepesi Pál és Bay Mihály vitték vissza Bécsbe az országgyűlés végzéseit a vármegyék „siralmas panaszaival” együtt. Oltalmazza őket a király, azért királyuk, ha nem képes rá, nem királyuk többé. Adjon védelmet, jó hadsereget, különben kénytelenek meghódolni a töröknek. Szatmár vármegye az elviselhetetlen hatalmaskodások miatt küldi a királyhoz követeit. A vármegyei nemesség felső-magyarországi csoportja belső rendet, erős központi hatalmat igényel, védelmet a katonasággal, parasztsággal és a főurakkal szemben, politikai jogokat akar az országos ügyekben, különben, mint kijelenti, kénytelen magát a töröknek alávetni, mert így legalább a janicsárok becsapásaitól, rablásaitól megmenekül.

A felső-magyarországi vármegyék hódolási szándéka 1663 elején egybevágott a török politikával: Wesselényi már 1663 elején megkapja a hírt: „Ali basának[4] erős, haragos parancsolatban meghagyta volna a Török Császár, … kivervén az németet Erdélyből, menjen által, Magyar országot rabolja és szállja meg Zrínyi várát”, sőt tudni véli, hogy a török császár megesküdött fényes szablyájára: fegyverét addig le nem teszi, míg Apafi fejedelemnek „országot nem nyer”.[jegyzet 1] Bécsben a Reichstaghoz küldött császári emlékirat szerint már januárban tudtak a török szándékáról,[5] de még március végén is, amikor a török hadak gyülekezése már Európa-szerte mindenütt nyugtalanságot váltott ki, úgy vélték, hogy a birodalmi segélyt csakis a legvégső szükségben vehetik igénybe. Igaz, a török elleni háború nemzetközi megszervezésében a kezdeményezést egyre inkább magához ragadó Rajnai Szövetség hátterében Franciaországgal, reális veszélyt jelent nyugaton a Habsburg-dinasztiára nézve, de a magyarországi helyzet a törökellenes nemzetközi erők mielőbbi összefogását követelte volna meg. Ezzel szemben 1663. április elején, amikor a szultán átadta a nagyvezírnek a Próféta zászlaját, Reniger és Goes követek Köprülü nagyvezírhez Belgrádba a császár békeajánlatát vitték,[6] majd pedig eszéki táborába már a Haditanács elnökének, Lobkowitz hercegnek a béke érdekében minden áldozatra való készségét ajánló levelét nyújtották át. Mire a török hadsereg Budára érkezett, Köprülü magasra szabhatta a béke árát: 2 millió forint értékű kártérítést, Apafi fejedelemségének elismerését, Zrínyi-Újvár és több végvár lerombolását, Dalmácián át Itália felé szabad hadi és kereskedelmi utat, s melléje a Nagy Szulejmán-kori adót, évi 30 ezer aranyat követelt. Majd válaszra sem várva indult tovább, mintegy 100 ezer főnyi seregével augusztus 5-én átkelt a Dunán, s miután a tőrbe csalt Forgách Ádám bányavidéki főkapitány Párkánynál súlyos vereséget szenvedve hiába próbálta meg feltartóztatni, augusztus 16-án körülzárta Érsekújvár várát. Köprülü művészi fokon játszik a magyar politika húrjain: elűzi a katolikusokat, a protestánsoknak újabb védelmet ígér, a jobbágyokat földesuraik ellen biztatja. A határ menti vármegyékben egyre hangosabb a meghódolást javaslók tábora, s máris több hajdú állott török zsoldba.

Érsekújvárt eközben a párkányi csatában már alaposan megtizedelt, kivérzett őrsége derekasan védte, és több gyilkos ostromot visszavert. De Köprülü francia és olasz tüzérei értették a dolgukat és a császári felmentő sereg késett. Forgách Ádám főkapitány pedig a nagyvezír megadásra felszólító levelét nem égette el, sem olvasatlanul vissza nem küldte, hanem elvétette, és így „az pogányságnak reménységet nyújtván a védők szívét megzavarta”.[jegyzet 2] Pio vicekapitány pedig ép bőrrel akart visszatérni a pokolból, ő maga állt lázadó zsoldosai élére. Forgách szeptember 25-én feladta Érsekújvárat. Ezzel Magyarország északnyugati várrendszerének teljes lőpor- és fegyverraktára a nagyvezír kezébe került, hadjáratra elegendő muníció és élelem. Török és tatár csapatok messze vidéket végigraboltak, s több ezer foglyot szedtek össze. Nemcsak kisebb várak: Szécsény, Palánk, Buják, Komjáti, Gyarmat, Nógrád adták meg magukat, hanem két fontos vár: Nyitra és Léva tornyaira is felkerült a félhold. Alsó-Magyarország csaknem teljes védelmi rendszere a szultán kezére jutott, s az újonnan meghódított több vármegyényi területre behatoló török hatalmas éket vert a királyság nyugati és keleti része, Magyarország és Erdély közé. Nagyobb veszedelmet vetített azonban előre a pánik és az erkölcsi bomlás. Nógrád főkapitánya, Nadányi Miklós például végsőkig védte volna a várat, ám az őrség kijelentette: tovább nem harcolnak, fegyvereiket kiszórják a töröknek, kapitányukat megkötözik, fejét veszik, a bástyáról kilökik. Hűségesküjük alól a császár már régen felmentette őket, hiszen megesküdött, hogy esztendőnként megfizeti őket, de nyomát se látták a gondoskodásnak. Mit ér, ha tovább harcolnak: a vár úgyis elvész, „feleségek, gyermekek rabbá lészen, őköt levágják”.[jegyzet 3]

Köprülü Ahmed éppen erre a puszta életet, övéit mindenáron megóvni akaró közhangulatra építette fel politikai tervét. Szapolyai egykori királyságának mintájára egész Magyarországot, a rendi állam méltóságaival, apparátusával együtt, a szultán hatalma alá akarta szervezni.[7] Elhatározta: Pozsonyban országgyűlést tart, s a királyi Magyarországot Erdély státusába helyezi. Már Belgrádnál kész ez az elgondolás, Apafi parancsot kap, hogy hadsereggel menjen Budára, és szervezzen pártot a urak és nemesek között. Az erdélyi fejedelem azonban késik, összejátszik a nádorral, mindenről tájékoztatja a magyar politikusokat, Érsekújvár alól a dühös Köprülünek megint szép szavakkal kell hívnia: „Jer és vedd által az égiektől neked szánt méltóságot; … ha Magyarország rendei megtudják ittlétedet, magoktól veszik magokra kormányodat. Ígérni fogod nekik a török segédet és szabadságaik fentartását.”[jegyzet 4]

Apafi Budán át csak 1663. október 20-án ér Érsekújvárra, de már előbb minden vármegye és főúr megkapta október 18-án Érsekújvárott kelt hódoltató kiáltványát. Hírek terjednek, hogy hódolásra készül a tizenhárom vármegye; sőt még az északnyugati vármegyék evangélikus nemesei is. „Az egész világ abába öltözködni kezdett, fellebb becsülvén a Sas szárnyai alatt arnikot [árnyékot] tartó ruhájánál az hitván Abát” – írja a nádor Rottal Jánosnak, a Habsburg-kormányzatban a magyar ügyekkel foglalkozó tanácsosnak, aki Lipót császár és magyar király biztosaként van Magyarországon, és messzemenően élvezi a magyar főurak bizalmát. „Apafi fejedelmet kívánják királlani úgy látom ezek, minden országh szegletin csak az holduláshoz készülnek.”[jegyzet 5][8]

Köprülü nagyvezírnek azonban csalódnia kellett. Érsekújvárt elfoglalta, de hadjáratát nem folytathatta, politikai terve a Magyar Királyság meghódoltatásáról teljes kudarcba fulladt, azzal a stratégiai elképzeléssel együtt, hogy terjeszkedéssel vágjon elébe a nemzetközi törökellenes koalíció támadó terveinek.

Lábjegyzetek

  1. Wesselényi levele Rottalnak, 1663. január 23. OL Kamarai lt. E 199 Wesselényi lt. fasc. 8.
  2. Wesselényi levele Forgáchnak. Oroszlánkő, 1663. október 4. OL Kamarai lt. E 199 Wesselényi lt. fasc. 8.
  3. Illésy János, Tanúkihallgatások Nógrádvár meghódolása felől. 1663. HK 1892. 104.
  4. Szalay László, Magyarország története. V. Pest, 18662. 81.
  5. Wesselényi jelentése: OL P 507 Nádasdy lt. 1899: 35. sz.

Irodalom

Az új török expanzió kezdeteit az 1650-es években hangsúlyozó új összefoglalások, bár kiemelik Erdély és a királyság jelentőségét, a magyar politika pozitív vonásait nem ismerik el: E. Eickhoff, Venedig, Wien und die Osmanen Umbruch in Südosteuropa, 1645–1700. (München, 1970); Th. Barker, Double Eagle and Crescent (New York, 1967); A. F. Pribram, Die Berichte das kaiserlichen Gesandten Franz von Lisola aus den Jahren 1655–1660. (Archiv für österreichische Geschichte 1887).

A török hatalmi viszonyokat összefoglalta: Hegyi Klára, Egy világbirodalom végvidékén (Budapest, 1976).

A hanyatlás okait is széles körű isztambuli levéltári kutatások alapján, új összefüggésekben tárja fel: Káldy-Nagy Gyula, Szulejmán és az oszmán hatalom kialakulása (Akadémiai doktori disszertáció, 1981).

  1. Apafi Mihály politikáját az Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Monumenta comitialia regni Transsylvaniae, 1540–1699. XII–XVIII. kötetei, a Teleki Mihály levelezése, 1656–1679. I–VII. kötete, a Török–magyar-kori állam-okmánytár. A Török–magyar-kori történelmi emlékek I. osztálya: Okmánytár, továbbá levéltári – Országos Levéltár Apafi Gyűjtemény, Nádasdy levéltár Bécs, HtA Hungarica; Románia, Kolozsvári Állami Levéltár, a volt Erdélyi Múzeum Levéltára – anyagában végzett kutatások alapján foglaltam össze: Erdélyi változások, 1660–1711. (Budapest, 1984). — A régebbi irodalomban tehetetlen, politikailag jelentéktelen személyiségnek ábrázolt Apafi pozitív megítélésének alapját Szádeczky Béla vetette meg: I. Apafi Mihály fejedelem udvartartása I; Bornemissza Anna gazdasági naplói, 1667–1690. (Budapest, 1911). Szádeczky Béla több kötetre tervezett hatalmas anyaggyűjtésének nagy részét a József Attila Tudományegyetem Könyvtárának Kézirattára, kisebb részét pedig a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattára őrzi. — Apafi személyisége iránt az új történeti érdeklődést Tolnai Gábor Szegény együgyű fejedelem (Nyugat, 1940); Tavaszy Sándor A két Apafi fejedelem (Kolozsvár, 1943) című munkája keltette fel. Jelentőségét a kor politikai viszonyainak összefüggésébe állítva elsőként hangsúlyozza: Trócsányi Zsolt, Teleki Mihály. Erdély és a kuruc mozgalom 169O-ig (Budapest, 1972).
  2. Az északkeleti vármegyék mozgalmáról: Ismeretlen szerző 128. szám rejtjelű levele Nádasdynak, 1662. december 19. Haus-, Hof- und Staatsarchiv Hung. Specialia Fasc. 309. Konv. A. fol. 18; „Vastagh és illetlen szókbul való írás, aki senkit nem respektál.” Haus-, Hof- und Staatsarchiv Hung. Miscellanae, Fasc. 424. — Wesselényi levele Rottalnak. 1663. január 12., 1663. január 23. Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 8.
  3. A tizenhárom vármegye gyűléséről: „Vastagh és illetlen szókbul való írás, aki senkit nem respektál”. Haus-, Hof- und Staatsarchiv Hung. Miscellanea, Fasc. 424. fol. 94—97.
  4. Ali pasa terveiről: Wesselényi levele, 1663. január 25. Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 8.
  5. A török támadás Bécs elfoglalására irányuló célpontjáról, a török hadsereg erőviszonyairól is nagy anyagot tárt fel: G. Wagner, Das Türkenjahr 1664. (Eisenstadt, 1964).
  6. Reniger Simon jelentése a császárnak, Nándorfehérvár, 1663. június 14. Haus-, Hof- und Staatsarchiv Mainzer Erzkanzlei-Archiv Reichstagsakten, Fasc. 217;
  7. Apafi magyar királyságáról Köprülü szavait idézi: Szalay László, Magyarország története V. (Budapest, 1881).
  8. Wesselényi jelentése: „Az egész világ abába öltözik” stb. Országos Levéltár P 507 Véghelyi hagyaték, 1899: 35. sz.


Zrínyi mozgalma és a török háború
Az 1662. évi országgyűlés Tartalomjegyzék „A század főnixe”