Apor vezér

A Múltunk wikiből
Wikipédia – Botond-monda
958.
Magyar sereg Apor vezér vezetésével Bizánc kapuja előtt megjelenik az adót követelve. Botond párviadala. A sereg Trákián át pusztítva hazajön. A bizánci–magyar szövetséget felváltja a bolgár–magyar jó viszony.

Györffy György

Az erőviszonyok átrendeződése

  • Taksony intézkedéseiből annyi megállapítható, hogy Pannonia védelmét egy új hadvezér vette át, az egyetlen név szerint ismert vezér Taksony korából: Apor. Apor nevét és vezérségét az igen archaikus Botond-monda tartotta fenn. Eszerint Apor volt a vezére annak a hadseregnek, amelyben Botond vitézkedett Konstantinápoly kapujánál 958-ban, Aport pedig a magyarok „közakaratból” tették meg „kapitánnyá”. „Kapitány” szóval a krónikaíró nem csupán a hét vezért jelölte, hanem Árpád fejedelemtől Bulcsú harkáig és Lél hercegig minden X. századi vezéralakot. Apor vezéri szerepével a helynevek és a birtokviszonyok teljes összhangban vannak:
  1. Valószínűleg birtokolta a Duna jobb parti, fejedelmi partvonalát az Apor-ügy (1009) melletti Szentendrétől – mint nyári szálláshelytől – le a Tolna megyei Aparig, téli udvarhelyéig.
  2. Két szálláshelyére következtethetünk Tolna megyében, azon a tájon, ahol előtte Tarhos, Tevel és Tormás, utána pedig a duxok rendelkeztek udvahellyel.
  3. Az Árpád-kori Apor úri nemzetségnek, bizonyára Apor leszármazottainak, Tolna megyében volt ősi birtokuk, s itt, az egyik Aporon állt monostoruk.
  4. Apor látszólag a déli és nyugati felvonulási utakon létesített szállásokat: a zágrábi hegyalján, a Fajsz (Kraljevec) közelében levő Apor (ma Oprovec) faluban, ahonnan az itáliai hadiút kiindult, és a Valkóvár (Vukovár) melletti Apor-sédnél, ahonnan Bizánc felé vezetett az út, de talán ilyen szerepe volt a kettő között, továbbá a Muraközben fekvő Oprovec falvaknak is.
  • Azáltal, hogy a Dunántúl veszélyeztetett zónává vált, és hogy Tolna megye Apor vezér uralma alá került, indokolt lett a Tarhos ágbeli hercegnek a Dunától keletre szállásbirtokot kijelölni.

A külpolitika átfordulása

Konstantin császár döntése az évi adó beszüntetéséről ellenséges hangulatot váltott ki az új magyar fejedelemből. Taksony és hadvezére, Apor meg akarta mutatni, hogy tévesek azok a híresztelések, amelyek a magyar katonai erő megtöréséről elterjedtek, ezért 958 húsvétján Apor vezér hatalmas sereggel jelent meg Konstantinápoly falai alatt. Ez az a kalandozás, amelynek emlékét a görög kútfők mellett a magyar ősgestában feljegyzett Botond-monda is fenntartotta.

A monda szerint a városhoz vonult magyarok elé a kapuból kilépett egy óriás görög, aki az állította, hogy ha két magyar legyőzi őt, a császár megfizeti az adót. A hetvenkedő görög elé lépett egy kis magyar, aki így szólt: „Én vagyok Botond, igaz magyar, a legkisebb a magyarok között! Végy magad mellé két görögöt, hogy az egyik felfogja kilehelt lelkedet, a másik meg eltemessen, mert én bizony népem adófizetőjévé teszem a görög császárt!”[1] Erre Apor vezér utasította, hogy bárdjával vágja be a város érckapuját; Botond ütése nyomán gyermek által járható rés keletkezett. Az óráig tartó küzdelem nyomán Botond megölte a görögöt. A császár, aki feleségével a falról figyelte a küzdelmet, szégyenkezve elvonult, de az adófizetést továbbra is megtagadta. Erre a magyarok bosszúból pusztítani kezdték Görögországot, és sok zsákmányt ejtettek.

A történeti kutatás a monda számos elemét igazolta. Tény, hogy a 958. évi bizánci felvonulás az évi adó megfizetését célozta, és ez nem járt sikerrel. Az is tény, hogy a bizánci Arany-kapu bevágása e korban hadüzenetet jelentett. 813-ban például Krum bolgár fejedelem azt üzente a bizánci császárnak, hogy vagy megfizeti az adót, vagy bevágja lándzsáját az Arany-kapuba. Történeti példákkal igazolható az is, hogy ezekben az években a csata előtt párbaj jellemezte a bizánci harcászatot. 971-ben például Tzimiszkesz János császár követséggel hívta harcdöntő párbajra a bulgáriai Drisztrában ülő Szvjatoszlavot, azzal a bölcs szentenciával, hogy jobb ha egy ember hal meg, mint ha egy hadsereg vérzik el. 979-ben Bárdász Phokász hadvezér az armorioni csata előtt párbajban győzte le ellenfelét, a hatalomra törő Bárdász Szklérosz hadvezért.

Igazolható a mondából Apor hadvezéri mivolta, sőt negatív bizonyítékok arra mutatnak, hogy Botond tényleg a katonai kíséret egyszerű tagja volt, nem pedig vezér, amivé őt később Anonymus tette. Magyarországon ugyanis Botond vezér szállásainak emlékét őrző helynevek nem maradtak; egyetlen Botond nevű falu volt a középkorban Heves megyében, kezdetben azt is Botonnak nevezték. Ugyanakkor a Délvidéken a XIII. századi oklevelek emlegetik a szerányebb birtokú Botond-nemzetséget; ez lehet a nagy erejű vitéz leszármazottja.

Anonymus már nemcsak hogy kétségét fejezte ki a konstantinápolyi Arany-kaput bevágó Botond történetével szemben, hanem megtette Botond „vezért” az augsburgi csata hősévé. Hogy milyen alapon nevezte őt Kölpény fiának, az nem világos. A Kölpény névről azonban láttuk, hogy eredetileg etnikai elnevezés volt. A bizánci források az északról jött orosz-varég vitézek egyik válfaját emlegetik kulpinggoi néven. Ők harcolhattak Szvjatoszlav 956. évi balkáni vállalkozásán, amelyben magyarok is részt vettek, de kölpények bekerülhettek a magyar fejedelem katonai kiséretébe is, sőt határőrszolgálatra is telepíthettek belőlük, mint ezt négy határszéli Kölpény helynevünk igazolja. Hogy e népnév hogyan kapcsolódott Botond nevéhez, az rejtély.

A Botond-mondába a szájhagyomány elterjedt népmesei elemet is szőtt bele: a kis termetű vitéz legyőzi az óriást. Az óriás jelképezte az erejével visszaélő elnyomót; legyőzésének története a hallgatóságban mindig a megkönnyebbedés érzését váltotta ki. E lelkesítő folklorisztikus elemen túl a Botond-monda a befejezést is megszépítette. Theophanész művének folytatója arról tudósít, hogy Konstantin császár a város alól elvonuló és Trákiát pusztító magyar sereg után küldte Pothosz Argürosz testőrparancsnokot bizánci és trákiai csapatokkal, aki éjjel rátámadt a magyar táborra, úgyhogy a magyarok nagy veszteséggel, a foglyok és a zsákmány hátrahagyásával voltak kénytelenek hazavonulni.

Központosító belpolitika

Tormás, Apor és a gyula maga szedte a magyar és kabar nagycsaládok állatadóját és az erdővidék lakóinak nyestadóját; csak ez képesítette őket arra, hogy katonai kíséretet tudjanak fenntartani.

Uralkodó osztály és világi nagybirtok

A nemzetségi birtok jogalapnak a Szent István-kori rendezést tekintette, és a birtokközösséget alkotó úri nemzetség általában Szent István korában élő ősről nevezte magát de genere X megjelöléssel. Így például a Csákok nem honfoglaló ősükről, Szabolcsról nevezték magukat, hanem az 1000 körül élt Csákról, Ond fia Ete utódai nem e nagynevű ősökről, hanem hol a Taksony és Géza korában élt Kalánról, hol az István kori Borról. Bizonyos esetekben feltehető Taksony kori névadó, például Apor, aki esetleg István koráig is elélhetett, vagy Péter kori beköltöző, az esetek többségében azonban forrásszerűen igazolható, hogy a családi emlékezet a XIII. században a tényleges István-kori birtokszerzőtől eredeztette magát, például Hont-Pázmány, Csanád, Szolnok stb.

Lábjegyzetek

  1. SRH I. 3X.

Irodalom

  Apor vezérre lásd még SRH I. 310; nemzetségére Karácsonyi, A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig I. 127. kk.