Arad felé

A Múltunk wikiből
1849. július 20.
Perczel turai kudarca.
1849. július 24.
Mészáros lemond a főparancsnokságról.
Szemere kormánya nevében benyújtja lemondását.
1849. július 31.
Bem segesvári veresége. Petőfi halála.
1849. augusztus 1.
Dembiński feladja Szegedet. A kormány és a képviselőház Aradra települ.
1849. augusztus 2.
Haynau bevonul Szegedre.
1849. augusztus 6.
Piemont békét köt Ausztriával.
Az erdélyi hadsereg felbomlását előidéző nagycsűri vereség.

A zsidóemancipáció kodifikálásával azonban végérvényesen lezárult az országgyűlés szegedi ülésszaka, s a képviselők újból vándorbotot vettek a kezükbe, hogy a kormánnyal egyetemben most Aradra települjenek át, mivel az ellenség ekkor már Szeged városát is közvetlenül fenyegette.

Amikor ugyanis Görgei július 15-én Vácott orosz csapatokba ütközött s emiatt azután elkanyarodott Losonc felé, Haynau főerőinek a zöme már Komárom és Buda, Paszkevics főerőinek a zöme pedig Mezőkövesd és Gödöllő között helyezkedett el. Magyar részről viszont e Duna–Tisza közén át Szeged felé vivő utakat ekkor mindössze a Felvidékről visszavonult IX. hadtest egy része, valamint a közelmúltban Cegléd környékén újoncokból szervezett s egy hete Perczel parancsnoksága alá helyezett – nagyrészt még felfegyverzetlen – X. hadtest próbálta elállni. S hogy az ellenség előrenyomulását lassítsa, ez a kicsiny sereg július 20-án Turánál vakmerő támadást intézett ugyan Paszkevics egyik hadosztálya ellen, mikor azonban az ellenség erősítéseket is harcba vetett, mégiscsak meghátrálásra kényszerült, majd a következő napokban – bár a táborban tartózkodó Mészáros tiltakozott ellene s azután főparancsnoki tisztségéről is leköszönt miatta – Perczel parancsára egészen Szegedig vonult vissza. Ezzel pedig Perczel – jóllehet a visszavonulást a június 29-én előírt haderőösszpontosítás lehetővé tétele végett rendelte el – egyenesen megkönnyítette az ellenség dolgát. A teljes haderőösszpontosítást ugyanis a honvédsereg ténylegesen az ő Szegedre vonulása ellenére sem valósíthatta meg addig, amíg Görgei valahol Paszkevics hátában folytatta hadmozdulatait; Perczel visszavonulása tehát az adott körülmények közepette csupán arra volt jó, hogy Haynau előtt szabaddá tegye a Szeged felé vezető utat. S Haynau nem is késett kapni az alkalmon, úgy hogy Perczel Szegedre érkezésének a napján, július 29-én – noha számottevő erőket volt kénytelen hátrahagyni Komárom alatt és Pesten – 46 ezer emberével már ő is Szeged határában táborozott.

Közben pedig a helyzet a Királyhágón túl is válságosra fordult. Mert Bem a tőle megszokott mozgékonysággal csapást csapás után mért ugyan az Erdélybe több irányból betört ellenség egymástól különváltan támadó csoportjaira, s így megakadályozta, hogy az a Maros mentén rendeltetésének megfelelően eljusson az Alföldre és egyesüljön Paszkevics főerőivel, mivel azonban Ligyersz, akihez az annak idején Havaselvére menekült császári csapatok is csatlakoztak, együttvéve kétszer akkora erőkkel rendelkezett, mint ő, serege a szünet nélküli harcokban mindinkább megfogyatkozott, mígnem július utolsó napján elkövetkezett a véres segesvári ütközet, amelyben Petőfi is életét vesztette, majd augusztus 6-án a nagycsűri vereség is, s ez immár az erdélyi hadsereg teljes felbomlására vezetett.

És a nehézségek nem csak a harctereken lettek egyre nyomasztóbbak, hanem a politikai élet középpontjában is. Szemere például, hogy a küszöbön álló összeomlásért ne néki kelljen majd viselnie a felelősséget, július 24-én benyújtotta lemondását.[1] S Kossuthnak, aki tudta. hogy a kormány feloszlása a pillanatnyi körülmények között általános fejetlenséget idézne elő, nagy nehezen sikerült elérnie, hogy Szemere végül mégis visszavonja a lemondást, ekkor azonban újból megmozdult a békepárt. A békepártiak ugyanis – abban a meggyőződésben, hogy az utóbbi hetek kudarcai végre kellőképpen aláaknázták Kossuth állásait – most már eljöttnek látták az időt Görgei hatalomátvételére. A képviselőház július 27-én Szegeden tartott zárt ülésén ezért – első lépésként – azzal a követeléssel hozakodtak elő, hogy Mészáros utódjául ismét Görgeit nevezzék ki a honvédsereg főparancsnokává.[2] S indítványukat elfogadtatniuk nem sikerült ugyan – mert Szemere (aki Görgeire éppoly féltékeny volt, akár Kossuthra) nagy üggyel-bajjal keresztülvitte, hogy a ház egyelőre eltekintsen a határozathozataltól –, egyikük, Szunyogh Rudolf szabolcsi képviselő azonban az ülés végeztével ennek ellenére is nyomban kocsiba szállt, hogy immár közvetlenül Görgeihez forduljon, s magát a képviselőházi többség megbízottjának adva ki, felszólítsa őt a hatalom haladéktalan megragadására és a forradalom résztvevőinek legalább kegyelmet kieszközölni hivatott béketárgyalások azonnali megindítására.[3]

Görgei, akinek – a Paszkevics figyelmét róla átmenetileg elterelő turai ütközet jóvoltából – idő közben csakugyan sikerült megkerülnie az orosz fősereget, ekkor már napok óta a Hernád torkolatvidékén táborozott, s egyelőre semmi jelét nem mutatta a továbbvonulás szándékának. 29-én azonban – megtudván, hogy az orosz fősereg Tiszafürednél két nappal korábban a Tisza bal partjára lépett – Tokajnál végre mégis átkelt a bal partra ő is, s most már valóban megindult Arad felé. De mert az orosz sereg hovatovább már Debrecenhez közeledett, most sem a legrövidebb úton, hanem kelet felé, Nagyvárad irányába kitérve, folytatta hadmenetét. És így Szunyoghnak csupán Nagykállóban sikerült találkoznia véle július 31-én.

Görgeinek eszerint kereken két hónapig kellett várnia, amíg a békepárttól végre igenlő választ kaphatott május 31-én Debrecenben felvetett javaslataira. A katonai hatalomátvételre és tárgyalások megindítására való hajlandóságát azonban ez a két hónap sem lohasztotta le. Mindazonáltal tárgyalni Görgei most már csak az oroszokkal kívánt. Haynau legyőzéséhez fűzött reményeinek szertefoszlása ugyanis véle is megérttette végre, hogy a császáriakkal csupán feltétel nélküli fegyverletételről van mód tárgyalni. Az oroszoktól viszont – úgy látszik – több nagylelkűséget remélt arra az esetre, ha fegyverletételi ajánlattal fordulna hozzájuk. Az a gondolat pedig, hogy a harcnak nem kizárólag ilyen vagy amolyan módon kötendő fegyverletételi egyezménnyel lehetne végét vetni, a jelek szerint fel sem ötlött benne.

Így hát Görgei ettől fogva már szünet nélkül folytatta a visszavonulást, s augusztus 9-én meg is érkezett Aradra. Közben viszont, mikor 7-én hadikövetséget kellett menesztenie az orosz intervenciós sereg hozzá legközelebb elhelyezkedő III. hadtestének a parancsnokához, Fjodor Vasziljevics Rigyiger gróf lovassági tábornokhoz, hogy az az immár teljesen fejét vesztett kormány megbízásából békekötés fejében jobb híján a magyar trónt ígérje oda a Romanov-ház valamelyik sarjának, az így adódó lehetőséget sietett felhasználni arra, hogy a küldöttek révén megtudakolja Rigyigertől, hajlandó volna-e véle fegyverletételről tárgyalni a császáriak háta mögött is. S mikor azután 11-én kézhez kapta a hadikövetséget vezető Poeltenberg jelentését, ebből nagyjából azt olvashatta is ki, amit várt, hogy tudniillik az oroszok a magyar kormánnyal folytatandó politikai egyezkedésre természetesen nem kaphatóak, véle lebonyolítandó fegyverletételi tárgyalásoktól viszont csakugyan nem idegenkednek.[4]

Irodalom

  1. Szemerének a kormány lemondási szándékát Kossuthtal közlő emlékiratát (téves, július 21-i keltezéssel) kiadta Deák Imre.
  2. A képviselőház július 27-i zárt üléséről tudósítanak Mészáros Lázár, Vukovics és Hunfalvy emlékiratai, továbbá Szemerének, valamint Stuller Ferenc kormányzó-elnökségi tanácsosnak még aznap Kossuthhoz intézett levelei, Kossuth Lajos Összes Munkái XV.
  3. Szunyogh és Görgei találkozójáról beszámolnak az utóbbi és Beniczky visszaemlékezései.
  4. Poeltenberg Görgeihez intézett augusztus 10-i jelentését a Beniczky-visszaemlékezések kiegészítő részeként közli Steier.


Az összeomlás
Tartalomjegyzék Temesvár