Armando Diaz

A Múltunk wikiből
Nápoly, 1861. december 5. – Róma, 1928. február 29.
olasz tábornok és olasz főparancsnok az első világháború idején
Wikipédia
Armando Diaz tábornok

Galántai József

A balkáni antanthaderő előnyomulása és az olasz támadás megindulása

Diaz tábornok, az antant olaszországi hadszíntéren harcoló erőinek főparancsnoka eredetileg október 16-ra tervezte a támadást, de az időjárás miatt október 24-re halasztotta. A 11. és a 6. hadsereg érintkező szárnyánál megindult kisegítő csapást még feltartóztatták, de a Piavénál bekövetkezett főcsapást mar képtelenek voltak kivédeni.

Siklós András

A belgrádi katonai egyezmény

Franchet d'Esperey Szalonikiből autón indult a tárgyalás színhelyére. Útközben Nišben Sándor régenssel és Mišić vajdával tárgyalt bolgár határkérdésekről és a magyar demarkációs vonal megvonásáról. A francia tábornok 7-én délután érkezett Belgrádba, és az ott várakozó magyar delegációt azonnal fogadta. Miután Franchet d'Esperey kijelentette, hogy ő és nem az olaszországi főparancsnok jogosult a magyarországi fegyverszünetről tárgyalni, Károlyi felolvasta a delegáció Jászi által előre elkészített memorandumát, mely a kormány kül- és belpolitikai céljait ismertette, és a tábornok segítségét kérte a legfontosabb gazdasági és politikai problémák megoldásához.

Franchet a magyar küldöttséggel éreztetni kívánta, hogy nem egyenrangú felek tárgyalásáról van szó. Amikor Károlyi a memorandumot olvasva Magyarország semlegességét deklarálta, a semlegességre vonatkozó kitételt azonnal kijavította: „Magyarország nem semleges, hanem legyőzött ország.” Amikor Károlyi az „hongrois” kifejezést a történelmi Magyarország valamennyi lakójára értve használta, közbeszólt: „Dites le pays madjar” – ezzel figyelmeztetve arra, hogy csak a magyarok által lakott területek nevében beszélhet.

Wilson nevének említésekor nem tett megjegyzést, csak legyintett.

A memorandumra adott válasz újra leszögezte: Magyarország legyőzött ország; „ebben a háborúban a magyarok együtt mentek a németekkel, együtt fognak lakolni és fizetni”.[1]

E bemutatkozás után Franchet átnyújtotta Károlyinak és Jászinak az általa javasolt szerződés szövegét, mely 18 pontot tartalmazott.

Az első pont a Beszterce, Maros, Szabadka, Baja, Pécs, Dráva vonalat jelölte meg demarkációs vonalként, ami Erdély déli részének, a Bánátnak, Bácskának és Baranya megye egy részének kiürítését jelentette. A demarkációs vonal ilyen módon való megvonásával Franchet eleget tett a szerb kormány és a szerb hadsereg-főparancsnokság követelésének, és részben kielégítette az antanttal újra szövetségre lépő román királyság igényeit is.

Az egyezmény további pontjai előírták a hadsereg leszerelését a rend fenntartására hivatott 6 gyalog- és 2 lovashadosztály kivételével, lehetővé tették bármely hadászati szempontból fontos pont megszállását, biztosították a szövetséges csapatok számára a Magyarországon való átvonulást és az ott-tartózkodást. A német csapatok az ország elhagyására 15 napi haladékot kaptak. Az egyezmény 17. pontja kikötötte, hogy amennyiben „Magyarország területén lázadások törnének ki, az antantnak jogában áll, hogy ezeket a területeket saját igazgatása alá vonja”.

A szerződést, mivel egyes pontjai túlmentek azon, amire a Diaz-féle fegyverszünet és az előzetes feltételek alapján számítani lehetett, Károlyi és Jászi elfogadhatatlannak minősítették.

Lábjegyzet

  1. Pesti Napló, 1918. november 9.; P. Azan, L'armistice avec la Hongrie.L'Illustration, 1921. novembre 5.