Arnulf császár

A Múltunk wikiből

Karintiai Arnulf, angolul Arnulf of Carintia, másként Arnolf

850 körül – 899. december 8.
keleti frank császár (887 – 899)
Wikipédia
Die deutschen Kaiser Arnulph
885
Metód halála. Tanítványait Szvatopluk elűzi. Wiching, Nyitra püspöke Arnulf keleti frank király udvari kancellárja lesz.
886–912
VI. (Bölcs) Leó keletrómai császár uralkodása.
892
A keleti frank uralkodó, Arnulf magyar segédcsapatokkal indít hadjáratot Moráviába Szvatopluk ellen.
896
Arnulfot Rómában keleti frank császárrá koronázzák. Zalavárt és Pannoniát Braszlavra bízza.
899
tavasz: Arnulf keleti frank császár a magyar fejedelmeket felkéri egy itáliai hadjáratra I. Berengár király ellen.
szeptember 25.: A Brenta melletti csatában a magyarok szétverik I. Berengár seregét.
december 8.: Arnulf császár meghal.

Bóna István

A Karoling Pannonia

Hogy az Oriens és Pannonia felett ki uralkodott, sokszor nehéz eldönteni. 876–880 között hivatalosan Karlmann, majd az Ifjabb Lajos, Német Lajos középső fia. Harmadik testvérük, Károly (III. vagy Vastag Károly) névleges főuralmától kezdve (882) a valóságos hatalmat Karlmann fia, Arnulf tartotta kezében 882-től egészen 899-ben bekövetkezett haláláig. A később császárrá koronázott Arnulf volt az utolsó Karoling, aki ténylegesen uralkodott Pannonia felett.

Az Oriens közigazgatásának átszervezése, 828–829

863-tól kezdve a 870-es évek végéig feltűnik a források egy részében Pannonia meglepő, új elnevezése: Carantania, a karantánok regiója, regnum Carantanorum, esetleg a vele azonos jelentésű Sclavinia. Területi körülhatárolása pontosan megfelel a korabeli Pannoniának. Az elnevezés számtalan téves politikai, etnikai és egyházpolitikai elmélet alapja lett. Kizárólag alpesi és pannon szlávok lakta, politikailag Karantániával egyesített félvazallus államként értelmezik, amelynek közös karantán–pannon egyháza lett volna, karantániai székhellyel, stb. Ilyen karantán–pannon etnikai feudális állam és közös karantán–pannon egyház létezése nem igazolható.

Az elnevezés az apja ellen lázadó Karlmann ambícióival és a Conversio egyházpolitikai szóhasználatával függ össze, csak Karlmannhoz közel álló forrásokban szerepel. Amikor 861-ben Karlmann mint az Oriens prefektusa fellázadt Német Lajos ellen, és rövid időre meghódította és egyesítette az Innig terjedő területeket, letette prefektusi címét, és Carantania vagy Carantania és Sclavinia urának, királyának stb. nevezte magát. A vereség, majd apjával való kibékülése után a prefektusságba visszahelyezett Karlmann (864–876 közötti) nem titkolt politikai törekvései tükröződnek az uralma idején írott salzburgi vitairatban is, szerzője a Karlmann-féle koncepció értelmében jelölte meg az Oriens egyes részeit. Ez az elnevezés Német Lajos, Ifjabb Lajos és Arnulf okleveleiben egyetlen esetben sem fordul elő, mindenkor megkülönböztetik Carantaniát az egyre következetesebben mindvégig Pannoniának nevezett tartománytól.

A morvák

Szvatopluk 883. és 884. évi pannoniai betörései az önállóskodó trónörökös, Arnulf országrészét sújtották. A Duna északi oldaláról kiinduló pusztító morva hadjáratok nyomában a Rábától keletre elterülő, délen a Dráváig terjedő vidék, egykorú híradások szerint, pusztasággá vált. A mindkét alkalommal körülbelül két hétig tartó dúlás és gyilkolás után Szvatopluk seregével együtt visszatért az „övébe”, hangsúlyozottan: Duna feletti országába. Hogy mennyire nem hódításról volt szó, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Szvatopluk második hadjárata évében újabb hűségesküt tesz Vastag Károlynak, amelyben megfogadja, hogy soha többé nem háborítja birodalmát. A király kívánságára 885-ben, a bajor főnemesség jelenlétében ünnepélyesen békét köt Arnulffal, Pannonia urával is, amelyet mindkét fél hét éven át megőriz.

892-ben, amikor Szvatopluk újra megtagadja a hűséget, Arnulf elérkezettnek látja az időt, hogy végleg leszámoljon az országát pusztító, csak önös érdekeit követő hűbéresével. A magyar segítséggel indított hadjárat már a honfoglalás előjátéka. Ez alkalommal a frankok tartósan megvetik lábukat Moráviában. A frank sereg szláv származású hadvezére, Braszlav, Karoling-hídfőállást és erődöt létesít a korábban lerombolt Dévény közelében, a későbbi Pozsonyi várhegyen. Braszlav vára (Brazalawspurc) tövében szenvedett végső vereséget 907-ben honfoglaló őseinktől a Pannonia visszafoglalására előnyomuló bajor sereg.

Az Alföld és Erdély a IX. században: a bolgárok

Még fontosabb Arnulf 892 szeptemberében Laodimir (Vladimir) bolgár kánhoz a szövetség megújítására küldött követsége, amely arra kéri e bolgár fejedelmet, hogy a frankok és magyarok összpontosított támadásával egy időben ne engedélyezze a vásárolt só szállítását Morvaországba.

Bartha Antal

Az ősmagyarok Levediában és Etelközben

Arnulf keleti frank királyt 892-ben, a morvák elleni hadjáratában segítették magyarok.

Györffy György

A Kárpát-medence IX. század végi állapota

Az a körülmény, hogy a Kárpát-medence szomszédos országok végvidéke volt, ahol önálló államalakulatok nem voltak, jól ismert kellett legyen a magyarok előtt is, akik 862 óta többször megfordultak itt egyik vagy másik háborúban álló fél hívására. 862-ben akkor jelentek meg csapataik a keleti frank birodalom területén, amikor Német Lajos császár fia, Karlmann, "Ostmark" kormányzója morva együttműködéssel apja ellen támadt. 881-ben minden valószínűség szerint Szvatopluk morva fejedelem hívására harcoltak Bécsnél a frankok ellen. A harmadik alkalommal, 892-ben Karlmann fia, Arnulf, a keleti frank uralkodó hívta segítségül a magyarokat Szvatopluk ellen. Ennek előzménye az volt, hogy 890-ben Arnulf a hűbéresküt megújító Szvatopluknak adta a cseh fejedelemséget, a morva fejedelem azonban Csehország megszállása után rögtön megtagadta az engedelmességet. Arnulf 892 áprilisában a Braszlavval, pannoniai hűbéresével való tanácskozás után a magyar fejedelmek segítségét kérte. Júliusban a frank, pannon-szláv és magyar had már közös erővel dúlta Morvaországot. Bár mindent felégettek, Szvatopluk elkerülte a döntő összecsapást. Mindamellett úgy látszik, hogy Braszlavnak sikerült túl a Dunán, Pozsonyban hídfőállást kiépíteni, amit a németek róla nevezhettek el Brezalauspurcnak, Brezesburgnak, s utóbb Pressburgnak. A négyhetes hadjárat után tüstént morva csapatok kalandoztak Pannoniába, le egészen Sziszekig, Braszlav székhelyéig. Erre Arnulf gazdasági retorziókhoz folyamodott. 892 szeptemberében elküldte követeit Vlagyimir bolgár cárhoz a régi béke megújítására. A követek nem a legrövidebb pannoniai úton mentek Bulgáriába, mert tartottak a Pannoniában kalandozó morváktól, hanem a Száván hajóztak le. A Bulgáriából 893-ban visszatért követek kieszközölték, hogy a bolgárok szüntessék be a só eladását a morváknak, ami az erdélyi sókereskedelemből való kizárást jelentette. Ez a megállapodás nem csupán egy nélkülözhetetlen közélelmezési cikktől fosztotta meg a morvákat, hanem a morva kereskedők délkelet-európai tevékenységét is megbénította.

E szerződéssel a Duna-völgy térségében egy morvaellenes keleti frank–bolgár szövetség jött létre, és a politikai erők polarizálódásához rövidesen hozzájárult, hogy Bölcs Leó császár a bolgárok ellen egy bizánci–magyar szövetséget hozott létre.

A honfoglalást bevezető harcok

894-ben, amikor a morvaellenes frank–bolgár összefogással szemben egy bolgárellenes bizánci–magyar szövetség jött létre, Szvatopluk csak a természetes szövetségesül kínálkozó magyarokhoz fordulhatott segítségért, hogy kitörjön abból a kereskedelmi zárlatból, amelyet Arnulf Németországtól Bulgáriáig vont vele szemben.

Pannonia és Morvaország elfoglalása

A 895. évi honfoglalás a Fuldai Évkönyvek szerint csak a bolgárokat sújtotta, és a Duna észak-déli vonalától nyugatra úgy folyt tovább az élet, mintha mi sem történt volna.

Arnulf király ugyan bizonyos biztonsági intézkedéseket tett, amennyiben Zalavárt hűséges pannon-szláv duxára, Braszlavra bízta, maga viszont 896 elején levonult Rómába, hogy császárrá koronáztassa magát.


A cseh főemberek már 895 nyarán megjelentek Arnulf előtt, és hódoltak neki. 896 karácsonyán a morvák is követeket küldtek a császárhoz békekötés végett, de a nyugalmat csak arra használták fel, hogy újból megpróbálják alávetni a cseheket. A csehek követei 897 nyarán Regensburgban kérték Arnulfot, hogy segítse meg őket a morvákkal szemben. 898-ban, amikor kitört a testvérharc Szvatopluk két fia, II. Mojmir és II. Szvatopluk között, Arnulf az utóbbi támogatására két bajor sereget küldött Morvaországba, amely nagy dúlást végzett. A következő év tavaszán a bajorok megismételték pusztító hadjáratukat a morva végek ellen, s Arnulf császár Morvaország meghasonlása láttán megengedhette magának, hogy közvetve beavatkozzék a császári koronáját érintő itáliai fejleményekbe. Maga nem indított hadat, de 899-ben a magyar fejedelemmel szövetségre lépve egy itáliai hadjáratra bérelte fel a magyar sereget.

Az első itáliai kalandozás előzménye az volt, hogy Észak-Itálián Arnulf császár két riválisa, Spoletói Lambert császár és Berengár király osztozott. Lambert 898 novemberében bekövetkezett halálával Berengár – úgy is, mint Nagy Károly dédunokája – egész Itália császárságát igyekezett megkaparintani, s ebben a helyzetben Arnulf a magyarok segítségével próbálta Berengárt kiütni a nyeregből. 899 tavaszán küldte el követeit az öt éve békében élő magyar fejedelmekhez. Mint Theotmár érsek védekező iratából kiderül, Arnulf a magyarokkal kutyára, nomád módon kötötte meg a szerződést, és a hadjárat előtt ezüstpénzben és szövetekben rótta le ajándékait.


Amíg a magyar sereg Itáliában kalandozott, olyan események történtek a Duna völgyében, amelyek megváltoztatták az itteni helyzetet. A Morvaországgal határos ostmarki részen Isanrich gróf a császár ellen támadt. A lázadó Isanrich Aribónak, Ostmark Duna menti kormányzójának volt a fia, s már korábban is mindketten morva segítséget vettek igénybe tartományuralmuk biztosítására. A császár erre 899 nyara tájt két helyen támadott. Pusztító sereget küldött Morvaországba, amely kiszabadította a bátyja által egy várban körülzárt II. Szvatoplukot, és Morvaország végvidékén védőőrizetbe vette. Ugyanakkor dunai flottillájával maga is lehajózott Mauternbe, és megadásra késztette Isanrichot. Isanrich azonban átszökött Mojmirhoz, és rövidesen morva csapatokkal kelt át a Dunán országrészébe. Ez a 899 őszén lefolyt támadás eredményezte, hogy Alsó-Ausztria, valamint az ettől keletre fekvő Felső-Pannonia kisiklott a császár kezéből, és morvák keltek át a Dunán túlra. Ez azt is jelentette, hogy a Dunántúl politikailag meghasonlott, és az egész Pannonia védelmével megbízott Braszlav visszaszorult Alsó-Pannoniába. Braszlav most bizonyára szívesen vette volna, ha magyar szövetségesei nem Itáliában harcolnak, hanem a morvák ellen segítik meg.

Ebben a helyzetben, 899. december 8-án következett be Arnulf császár halála, gátszakadást idézve elő a birodalom határán. A kutyára esküdött szövetség a szerződő fél halálával megszűnt, viszont a magyaroknak az adott időpontban szabad átjárásuk volt Pannonián át. Árpádnak és Kurszánnak elég volt az itáliai sereg hazatérését bevárni, és a hazavonulást a támadó morvákkal szemben további csapatokkal fedezni. 900 nyarán a Braszlav területén hazatérő és Pannoniába átkelő magyarok kisebb harcokkal kezükre kerítették egész Pannoniát. Jellemző, hogy míg a Fuldai Évkönyvek a frankok minden kisebb háborújáról, belső konfliktusáról részletesen beszámolnak, addig pannoniai frank–magyar háborúról vagy Braszlav dux ellenállásáról semmit sem írnak. Csak mellékesen vetik oda, a magyarok 900. évi, bajorországi kalandozásának leírása után, hogy a magyarok "visszatértek oda, ahonnan jöttek, sajátjukba, Pannoniába", a bajorok pedig "országuk megvédésére igen erős várat építettek az Enns folyó partján"[1]. Liuprand is csak úgy emlékezik vissza, hogy az Arnulf halálát követő évben (900) a magyarok elfoglalták a bajor végeket, ami a Regino említett "karantán végek", illetve Pannonia megszállását jelenti.


Ha van hagyománybeli alapja a magyar krónikákban írt pannoniai magyar–morva harcoknak, akkor ez annak az emlékét őrzi, hogy az Itáliából megtérő, Pannoniába dél és kelet felől benyomuló magyar seregek beleütköztek Mojmir vitézeibe, akik a frank–magyar szerződéskötéssel a magyarok ellenségeivé váltak, és Arnulf halálának hírére maguk akarták Pannoniát birtokba venni.

Tizennégy éves német–magyar háborúság

A bajorok 904-ben barátságot színlelve – a nyilván az Arnulffal kötött szövetség szellemében és a magyar hódításokat elismerő béke igéretével – a Bécsi-medencébe, nyári szálláshelye közelébe hívták találkozóra a fejedelmet. Kurszán gyanútlanul tőrbe ment; a lakomán a bajor vendéglátók megölték a fejedelmet és közvetlen kiséretét.

A nyugati térítés kezdete

Törekvéseiről viszont tudomást szerzett unokabátyja, Frigyes salzburgi érsek, aki Pannoniát egyházi szempontból a saját vadászmezejének tekintette, s jogai védelmére ugyanolyan eszközökhöz folyamodott, mint Piligrim. VI. Benedek pápa nevében hamisított egy oklevelet, amelyben a pápa Frigyes salzburgi érseket egész Noricum (Ausztria), Alsó- és Felső-Pannonia apostoli vikáriusának nevezi ki, és mindenkit egyházi átokkal sújt, aki e területeken érseki igényekkel lépne fel. Emellett Arnulf király nevében 885-ös évszámmal szerkesztett egy birtokösszeírást, amely – több-kevesebb alappal – számos dunántúli helységet, így Pécset, Zalavárt és Szombathelyet az érsek birtokának tüntet fel, és ezt 977-ben II. Ottó császárral megerősíttette.

Lábjegyzetek

  1. Gombos, I. 133.

Irodalom

  • A 890. évi (?) Arnulf-oklevél 10. századi hamisítványának birtokfelsorolását tárgyi szempontból hitelesnek tartja Györffy György is (Magyar Tudományos Akadémia II. Osztályának Közleményei II. 1952. 15. j.);
  • Szvatopluk pannoniai "uralmának" története a magyar krónikák nyomán olyan mélyen bevésődött a magyar és szomszéd népek történeti tudatába, hogy még újabb összefoglalások is (például Mitterauer, Sz. de Vajay) tényként számolnak vele. A hadjáratokra vonatkozó korabeli forrásban (Annales Fuldenses. Manuscriptum Altahensis a. 884 és a. 885) kivételes bőséggel elbeszélt eseményekből azonban csak az ellenkezőjét lehet kiolvasni. A "Pannoniae magnum detrimentum" két Karoling főnemesi család viszálykodásából keletkezett, amelybe "Zuentibaldus dux Maravorum" a folyó északi oldaláról, "de septentrionali parte Histri flumi" kegyetlenül beavatkozott: "cum exercitus invadit Pannoniam, inmaniter ac cruenter more lupi mactat, igne et ferro maximam partem devastat, deterit et consumit...". A következő évben, második hadjárata során "in Pannoniam hostilem exercitum infert", "Cum tanto enim multitudine in regno Arnolfi per XII dies exspolia.ndo' versabatur, demum, prout voluit, prospere reversus est, postes quoque missa quadam exercitus sui parte supra Danubium." Az Arnulf tartományában – farkasok módjára – végzett tizenkét napos pusztítás után seregével együtt hazatér a Duna fölött (tudniillik a Dunától északra) elterülő országába. A háború végén megjelenik Pannonia nyugati határán III. Károly császár. Szvatopluk, nagyjaival együtt, elébe siet, újabb hűségesküt tesz, és megfogadja, hogy Károly életében soha többé nem hatol be ellenséges szándékkal a birodalomba. Nyilván a császár kényszeríti a béke ünnepélyes helyreállítására Arnulffal, amelyre a következő esztendőben, Bajorország nagyjainak jelenlétében kerül sor: "Pax in Oriente inter Arnolfo et Zwentibaldo ... iusiurando constare firmatur" (Annales Fuldenses a. 885). A forráshely ismeretében rejtély, hogyan lehet a két, "farkasok módjára" végzett véres pusztító becsapásból – évtizedek óta – Pannonia tartós meghódítására, sőt bekebelezésére következtetni. Ezzel szemben nagyon valószínű, hogy az "avar pusztasággal" (Avarum solitudo) határos "pannon pusztaság" (Pannoniorum solitudo) a Rábától keletre Szvatopluk hadjárata nyomán keletkezett (Reginonis Chronica ad a. 889). Maga Pannonia szilárdan frank kézben maradt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Arnulf 890-ben birodalmi gyűlést tartott területén; "rex Pannoniam proficiscens generala conventum... habuit" (Annales Fuldenses Annales Fuldenses ad a. 890). A 907-ben emlitett frank vár (Bresalauspurc, Brsslavaspurch, 1052-ben Preslawaspurch) egyetlen számba jöhető névadója Braszlav frank-szláv gróf, 884-től a magyar honfoglalásig Arnulf keleti hadainak parancsnoka és Pannonia katonai kormányzója (vesd össze Annales Fuldenses Annales Fuldenses a. 884, 892, 896), akinek neve a Codex Aquiliensis f.2 és f.6 lapjain Brasclauo formában is fennmaradt (vesd össze A. Cronia, Studi Aquiliesi. Aquileia, 1953. 361).
  • Arnulf 892. évi nagy támadása idején nemcsak a szövetséget újítja meg, de arra kéri a bolgár fejedelmet, ne szállítson többé sót a morváknak. "Missos etiam suos inde ad Bulgaros et regem eorum Laodimir ad renovandam pristinam pacem cum muneribus mense Septembrio transmisit et, ne coemptio salis inde Maravanis daretur, expciscit" (Annales Fuldenses ad a. 892).
  • Arra nézve, hogy Arnulf segítségül hívta a magyarokat lásd Gombos I. 24, 522, 710; II. 1127, 1179, 1469 (!), III. 2126, 2626.