Augsburg

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2016. december 25., 09:43-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

régen magyarul Ágosta

város Németország Bajorország nevű tartományában
Wikipédia
Augsburg címere
910
június Kalandozó sereg Augsburg mellett szétszórja a sváb, majd ezt követően a frank sereget, és hazatérőben Neuchingnál megütközik a bajorokkal.
955
június Követek mennek Magyarországról a több oldalról támadott I. Ottó táborába; Ottó nem vállal adófizetést, mire bajor urak vezetésével Bulcsú harka, Lél herceg és Súr vezér serege Augsburg ellen vonul.
augusztus 10. A Lech folyó mezején I. Ottó és a szövetséges hercegek serege megveri a magyar sereget; a hazavonuló magyar vezéreket elfogják, és Henrik bajor herceg Regensburgban felakasztatja őket.
1613
Pozsonyban megjelenik Pázmány Péter, Isteni igazságra vezérlő kalauz, Augsburgban Révay Péter, De Sacrae Coronae, Regni Hungariae ortu, virtute, victoria, fortuna című munkája.
1654
Esterházy Pál megrendelésére elkészül Augsburgban a vezekényi csatát domborművön megörökítő dísztál.
1690. január 24.
I. Józsefet a Német Birodalom rendjei Augsburgban római királlyá választják.
1824.
Megjelenik Czuczor Gergely Augsburgi ütközet című eposza.

Györffy György

Tizennégy éves német–magyar háborúság

910 tavaszán Gyermek Lajos király több hercegség erejét próbálta egyesíteni, de a magyarok Bajorországon átvonulva először június 12-én Augsburg mellett a király seregét verték szét, majd tíz nap múlva Neuchingnál a frank-bajor sereggel ütköztek meg, ahol Gebhard herceg is életét vesztette, s bár ekkor a bajorok részleges győzelmet arattak, a magyarok minden zsákmányt hazavittek.

Az utolsó nyugati hadjáratok és az augsburgi csata

Önálló cikk.

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

Önálló cikk.

A fejedelemség erősítése és a bizánci misszió

A magyar történelem felszínen zajló eseményeinek megítélése vezetett arra az elterjedt nézetre, hogy a kalandozások a 950 körüli években érték el csúcspontjukat, és 955-ben – az augsburgi csatával – a harcos életnek vége szakadt, hogy nyomában életforma-változás következzék be.

Az erőviszonyok átrendeződése

Az augsburgi vereség a belső erőviszonyok átrendeződését vonta maga után. Azoknak, akik részt vettek a vállalkozásban, és akik támogatták az akciót, nemcsak azért kellett elbukniuk, mert felelősek voltak a vereségért, hanem elsősorban azért, mert katonai kiséretük elpusztult vagy jelentősen meggyöngült, és szükségképpen az intakt seregekkel rendelkező vezérek kezébe ment át a hatalom.

A külpolitika átfordulása

  • A magyar fejedelmek hosszú időn át évi adót – bizánci megítélés szerint ajándékokat – kaptak a császártól, aminek fejében nem háborgatták a birodalmat, 953-ban pedig Bizáncból érkezett térítő püspök az országba. Ezt a jelentős kezdeményezést, amely Magyarországot a görög rítusú keleti egyház kebelébe vonta be, s így Bizánc számára következményeiben beláthatatlan jelentőségű lett volna, közvetve az augsburgi csatavesztés borította fel.
  • Anonymus már nemcsak hogy kétségét fejezte ki a Konstantinápolyi Arany-kaput bevágó Botond történetével szemben, hanem megtette Botond „vezért” az augsburgi csata hősévé.

A nyugati térítés kezdete

Ottó levelének vigyázóan sürgető hangneme nemcsak az első találkozó izgalmát leheli magából, hanem benne sűrűsödik húsz év gondja, várakozása: az augsburgi csatától kezdve, a magyarok megtérési kísérleteinek zátonyra futtatásáig s végül Ottó saját „kivárási politikájának” beigazolódása.

Géza békés külpolitikája

  • Az augsburgi csata után a magyarok Melk várát rendezték be határerődnek; egy későbbi feljegyzés szerint Géza volt az utolsó, aki birtokolta.
  • Ibrahim ibn Jakub 965. évi adata arra mutat, hogy Augsburg után Boleszlav cseh fejedelem keleti irányba terjeszkedett, és elfoglalta Morvaország felső felét és Krakkót.

Pach Zsigmond Pál

Háborúk és forradalmak

Észa­kon viszont V. Károly nem tudott átütő eredményt elérni: I. Ferenccel folytatott hadakozása lehetővé tette a töröknek Magyarország egész középső részének elfoglalását; a fejedelmi szeparatizmus érdekeihez igazodó reformáció, minden erőfeszítése ellenére, veretlen maradt Német­országban (augsburgi vallásbéke, 1555), állandó potenciális szövetségese­ként a francia-török koalíciónak; az örökletes Valois-ellenség minden vereséget túlélt a Habsburg-bekerítés ellen küzdő Franciaországban; a folytonos háborúskodás terhei súlyosan próbára tették Németalföld lojalitását, mintegy előkészítve azokat a csapásokat, amelyek majd II. Fülöpre, az ellenreformáció fő zászlóvivőjére zúdultak itt 1566-tól kezdve, és végül Észak-Németalföld elszakadásához vezettek.

Abszolutizmus és „második jobbágyság”

II. Ferdinánd császár 1629-ben adta ki Restitutionssediktjét, amely elrendelte az augsburgi vallásbéke, sőt az 1552 óta szekularizált egyházi birtokok visszaadását.

Sinkovics István

Újabb koronázás Fehérvárott

Ferdinánd felkészült a hadjáratra. Augsburgi bankároktól magas kamatra kölcsönöket vett fel, Ausztriában az egyházi kincsek egy részét a háború céljaira foglalta le, a birtokosoktól valamennyi országában katonákat kért.

Két kormány

A követek utasításuknak megfelelően élőszóban terjesztették Ferdinánd elé a rendek álláspontját. Macedóniai László váradi püspök pedig a császár és az augsburgi birodalmi gyűlés előtt mondott beszédet. Sürgette a török elleni hadjáratot, és figyelmeztette a birodalmi rendeket, hogy használják ki a kedvező alkalmat a török megtámadására, amíg még nem heverte ki az elmúlt évi hadjárat veszteségeit. Egyúttal emlékiratot nyújtott át: még a télen jöjjenek csapatok Magyarországra, hogy helyreálljon az ország biztonsága, és meg lehessen erősíteni a török szomszédságában levő várakat.

A birodalmi gyűlésen a magyar küldöttség előterjesztése egybeesett a császár azon kívánságával, hogy a töröksegély kérdése kellő súllyal szerepeljen a tárgyalásokon. A török sereg 1529. évi Bécs elleni támadása számított a legnyomósabb érvnek. A vallási-politikai ellentétek azonban keresztezték az érdemi tárgyalásokat. A protestánsok, mint 1529-ben Speyerben, most sem fogadták el a katolikus többség álláspontját, ami a török elleni védekezés ügyére is hatással volt. Az állandó és gyorssegélyt egyaránt megszavazták ugyan – az előbbi 4 ezer lovast és 20 ezer gyalogost jelentett három évi időtartamra –, de a haderő fegyverbe állításának feltételéül szabták, hogy a császár és közbenjárásával az európai országok – köztük Csehország és Magyarország is – jelentsék ki, milyen mértékben járulnak hozzá a háborúhoz. Erre a hadjáratra csak több mint tíz év múlva, 1542-ben került sor.

Többet ígért a gyorssegély, amit az állandó segély életbelépéséig lehetett felhasználni védelmi célokra, ha erős török sereg támad, mégpedig nemcsak a Német Birodalom terü1etén, hanem a délkeleti határon levő országokban, így Magyarországon is. Azt azonban változatlanul kikötötték, hogy a birodalmi sereg ne avatkozzék a magyarországi trónharcokba. A gyorssegély 8 ezer lovasból és 40 ezer gyalogosból állott, akiket hat, ha hosszabbítás szükséges, nyolc hónapra szavaztak meg. Hogy elejét vegyék a segély más célú felhasználásának, nem pénzben, hanem katonában ajánlották meg.

Szulejmán második hadjárata Bécs ellen. Kőszeg.

Bécs közelében ténylegesen nagy haderő várta a törököt. Három elemből tevődött össze. Egyrészt az 1530. évi augsburgi birodalmi gyűlésen megszavazott gyorssegély csapataiból, amelyek a valóságban 6 ezer lovast és 30 ezer gyalogost tettek ki.

Katonai és diplomáciai próbálkozások a török visszaszorítására

A hazai országgyűléssel egyidejűleg Speyerben a birodalmi rendek hozzájárultak ahhoz, hogy az 1530–ban Augsburgban megszavazott állandó segélyt most folyósítsák (ez 4 ezer lovas és 20 ezer gyalogos háromévi fegyverben tartását jelentette).

Zimányi Vera

Magyarországi bányatermékek az európai piacon

A bányát 1569-től bérlő augsburgi Leonhard Weiss és Wolfgang Paller 1573-ban leállította a bányászok fizetését, amire ők heves sztrájkokkal válaszoltak, majd tömegesen széledtek el más munkára.

A jobbágytelek rendszerétől független árutermelő állattenyésztés

  • Az alku létrejöttével egy időben fogadták fel a hajtókat is, rendszerint 30 állatra egy személyt. Ezután a határ menti nagy magyar marhavásárok valamelyikén az állatok gazdát cseréltek, s a magyar tőzsérek nemritkán – most már az idegen, legtöbbször délnémet kereskedők megbízásából – a harmincadvámokon áthaladva, továbbhajtották a marhát Nürnbergig, Augsburgig, néha akár Kölnig, Frankfurtig, Strassburgig. Mind a hajtás útvonalain, mind pedig a nagy vásárhelyeken kiterjedt legelők és itatók álltak rendelkezésre. Csak így volt biztosítható, hogy az állatok több heti, átlagban napi 20 kilométer út megtétele után sem érkeztek leromolva, lesoványodva rendeltetési helyükre.
  • Kihasználva a pénzváltás kurzusainak eltéréseit Velencében, Bécsben és Augsburgban, a velencei „conduttori delle becarie” legalább 25%-os előnyhöz jutottak, az ausztriai kereskedőkkel szemben. Ez a nagy előny viszont lehetővé tette számukra, hogy a magyarországi marhavásárokon, így Győrött, Pápán és Magyaróvárott, sokkal magasabb árakat tudtak fizetni; mint akár az osztrák, akár a német kereskedők, és ezzel a piac uraivá váltak.

A városi ipar és iparosság

A pozsonyi mesterlegények jelentős része nem magyarországi illetőségű volt: a közeli Hainburg, Bruck an der Leitha, Wiener-Neustadt, Fischamend stb. városok mellett Brünn, Graz, Laibach, Augsburg, sőt egyes szászországi, pomerániai, württembergi, türingiai kisvárosok is szerepeltek származási helyükként.

Az agrárkonjunktúra hatása a mezővárosok fejlődésére

Valamennyi oppidum közül az „aranylábú” Debrecen volt a leggazdagabb. Határa a 15. századi állapotokhoz képest megkétszereződött, volt idő, amikor meghaladta a 120–130 ezer hektárt is. A város saját területén és bérbe vett pusztákon minden köz- és földesúri hatalomtól mentes, korlátlan jogot gyakorolt. A szántóföldeket az adófizetés arányában háromévenként újraosztották, a kaszálókon és legelőkön a szabadfoglalás rendje élt. A zálogos pusztákon legeltető gazdák némi fűbért fizettek a városnak, szántás-vetés után pedig tizedet adtak; a városok ebből fizették a zálogok kamatait. De a lakosságnak csak mintegy a negyedrésze folytatott gabonatermelést, a fő foglalkozás természetesen az állattenyésztés volt. A város vezető rétegét a lakosság 10–12%-át kitevő kereskedők alkották. Az 1580-as években az egyik legtekintélyesebb kereskedő az említett Tar István volt. A leggazdagabb kalmárok kompániákba állva elég tőkeerővel rendelkeztek ahhoz, hogy ne külföldi felvásárlóknak adják el állataikat, hanem saját vállalkozás keretében hajtsák a marhákat Bécsig, Nürnbergig. Kereskedelmi összeköttetéseik Konstantinápolytól Gdanskig, Brassótól Augsburgig fél Európára kiterjedtek.

Sinkovics István

A védelem költségei

További jövedelemforrásul, mint erre már többször utaltunk, a német birodalmi gyűlésen megszavazott töröksegély (Türkenhilfe) szolgált. Nagy törökellenes hadjáratra nem lehetett számítani a Német Birodalom részéről, de arra igen, hogy saját területei mentesítése érdekében segíteni fogja a török elleni védelmet. A birodalmi gyűlés 1547-től öt éven keresztül évi 100 ezer forintot szavazott meg a végvárak építésére és a végvári katonaság fizetésére. Számítási egységnek az 1521. évi wormsi birodalmi gyűlésen a császári koronázásra megajánlott összeget vették.

Ez a „római hónap” (Römer Monat) 20 ezer gyalogos és 4 ezer lovas fizetését jelentette, pénzben 128 ezer forintra számították. A birodalmi gyűlések egyszerre több „római hónap”-ot és több évre szavaztak meg. A pénzt kijelölt gyűjtőhelyeken, Augsburgban és Lipcsében kellett befizetni a birodalmi fillérmester (Pfenningmeister) kezébe, évi két részletben.

A háború költségei és az ország erőfeszítése

1595-ben a birodalmi segélyből 609 520 forint 21 krajcár folyt be, és majdnem ugyanekkora összegre (597 711 forint 7 krajcár) volt szükség más forrásokból. Geizkofler a hiány egy részét hosszú lejáratú kamatozó kölcsönökkel fedezte, nagyobb részét pedig rövid lejáratú váltókölcsönökkel, amelyeket különféle kereskedőtőkésektől, pénzemberektől vett fel, köztük a bécsi Henckel-, Castell-, az augsburgi Zobek- és a prágai Meisel-háztól. Váltóra a szokásos 5%-nál alacsonyabb kamat mellett (0,5-3,5%), többnyire pedig kamatmentesen jutott pénzhez.

Geizkofler az előlegeket, kölcsönöket jórészt összeköttetései révén a saját kockázatára szerezte úgy, hogy majd a birodalmi segélyből téríti vissza. Ki tudta használni a Német Birodalomban, Ausztriában és Magyarországon forgalomban levő különböző pénznemek átváltása révén nyerhető előnyöket. A bankárházak a kölcsönöket ausztriai, illetve magyarországi pénzfajtákban adták; visszatérítésük pedig a birodalmi segély bevételeiből történt a beszedőhelyeken, Augsburgban, Regensburgban, Nürnbergben, Strassburgban stb., az ott használatos pénznemben.

Makkai László

Szövetségesek és ellenségek között

A spanyol és az ez időben spanyol hatalom alatt álló portugál tengerentúli gyarmatokon gyorsan haladó angol és hollandi terjeszkedés e két újdonsült tengeri hatalom érdeklődését átmenetileg elterelte az európai kontinensről, s így volt szövetségesüket, Franciaországot az elszigetelődés és a Habsburgok általi bekerítés fenyegette. IV. Henrik ezért az augsburgi vallásbéke korlátozásaival elégedetlen német protestáns fejedelmeknek, főleg a formálisan el nem ismert kálvinizmust befogadóknak a szövetségét kereste, s nagy része volt a IV. Frigyes pfalzi választó vezetésével 1608-ban létrejött Protestáns Unió, s ezáltal közvetve a harmincéves háború előkészítésében.

Az alföldi gazdálkodási hagyományok népességmegtartó ereje

Anélkül, hogy a lakosság megritkulásának tájalakító hatását mindenestől tagadnák, kétségbe kell vonnunk azt az állítást, hogy „a hódoltság pusztája szélsőséges éghajlatával éppúgy másodlagos tájalakulat volt, mint a harmincéves háborúban letarolt területek. Az ember távozásával megkezdődik az elemek uralma. Gyom, fű, vadnövények, tövisbokor eszik bele magukat a talajba és nagy darabokat nyelnek el a kultúrtájból”. Kecskemét környékéről pedig azt, hogy „a homokos, vizenyős, süppedékes lápi legelő nem volt alkalmas a legelő állat meghizlalására. Bécs, Nürnberg, Augsburg piacaira nem hízott állatokat, hanem vad, szilaj, rideg marhákat hajtottak a szélesre taposott baromhajtó utakon".[1]

Életmód és életstílus

A Thurzók, Esterházyak, Nádasdyak leltárakból, sőt sok fennmaradt darabból leginkább ismert kincstárai mázsaszámra felhalmozott, jó minőségű hazai és külföldi (főleg augsburgi és nürnbergi) ötvösmunkával díszített ezüst asztalnemű mellett a drágakövek és igazgyöngyök százaival, ezreivel kirakott arany ékszerek, forgók, kösöntyűk, násfák, boglárok, övek, függők, gyűrűk garmadáját tartalmazták.

R. Várkonyi Ágnes

A balkáni hadjárat

1688. szeptember 25-én XIV. Lajos 80 ezer főnyi hadsereggel megtámadta Pfalzot, erre Hollandia, Anglia, Spanyolország szövetséget kötött I. Lipót császárral. Az Augsburgi Liga célja az európai egyensúly védelme volt az univerzális uralomra törő Franciaország ellenében; egyúttal a „nagy európai szövetség” révén a Balkán ipari és élelmezési nyersanyagot termő vidékei és a kereskedelmi utak miatt erősen érdekelt tengeri hatalmak ily módon közvetve beszálltak a török elleni háborúba, Franciaország viszont földközi-tengeri kereskedelmi érdekeit is féltve, most már nyíltan támogatta Konstantinápolyt. A török háború összeurópai háborúvá szélesedett.

A hegyaljai felkeléstől a karlócai békéig

1697 a török háború kritikus esztendeje volt. A Habsburg-kormányzatnak szembe kellett néznie az elszigetelődés és a Duna-térségben hatalmát fenyegető térvesztés veszélyeivel. Elakadtak az Augsburgi Liga országai és Franciaország között a Hága melletti Rijswijkben elkezdődött béketárgyalások.

Magyarország és az európai háborúk

A rácok régi vezére, Brankovics a császár foglya volt Prágában, s a Dráva melléki, szerémségi és bácskai rác határőrök követeket küldtek Károlyihoz Sümegre és Bercsényihez Somorjára: készek rá, hogy letegyék a hűségesküt, és 5 ezer fegyveressel csatlakozzanak. Hellebronth ezereskapitány már a megkötendő szövetséggel számolva indult a Drávántúlra. Eközben a bajor választó elfoglalta Augsburgot, Passaut, Linzet.

Vörös Károly

A romantika az irodalomban

1823-ban lát napvilágot Aranyosrákosi Székely Sándor eposza: A székelyek Erdélyben, 1824-ben Czuczor követi őt az Augsburgi ütközettel; Pázmándi Horváth Endre Árpádiásza 1831-ben, Czuczor Botondja 1833-ban folytatja a sort. Alapjában még hagyományos, egyes szép részleteik vagy a helyenként felcsillanó nyelvi erő ellenére is az iskolás klasszicizmus sémáival dolgozó munkák ezek.

Lábjegyzet

  1. Magyar művelődéstörténet. Szerkesztette Domanovszky Sándor. Budapest, 1939. 138, 143.

Irodalom

Az augsburgi csata (955) forrásai: Gombos, I. 89, 92, 105, 111, 112, 120, 125, 135, 140, 148, 152, 155, 161, 169, 186, 187, 199, 211, 212, 213, 219–220, 309, 314, 421, 452, 480, 526, 551, 554, 558, 590, 677, 683, 685, 692, 751, 782; II. 867–869, 928, 933–934, 1043, 1142, 1150, 1175, 1201, 1390, 1481, 1483, 1485, 1678; III. 1763, 2126, 2202, 2322, 2439, 2614–2615, 2663–2664; vesd össze még év nélkül vagy más évnél Gombos I. 141, 146–147, 169, 552–553.

Az augsburgi csata történetére lásd Szabó K., A magyar vezérek kora Árpádtól Szent Istvánig 261–317; DümmlerKöpke 251–263; W. von Giesebrecht, Geschichte der deutschen Kaiserzeit. I. (München, 18815) 421, 825; Marczali Henrik, Magyarország története az Árpádok korában I. 177–188; Pauler Gyula, A magyarok 954–955. évi hadjárata (Századok 33. 1899. 580–594); Pauler, A magyar nemzet története Szent Istvánig 79–88; 177–183; H. Bresslau, Die Schlacht auf dem Lechfelde (HZ 1906. 137–157); e vitához lásd Kropf Lajos, Századok 40. 1906. 156–161); 765–767; Lüttich, Ungarnzüge in Europa 150–165; A. Schröder, Ungarnschlacht Auf Dem Lechfeld-Gunzenlê-im Jahre 955. (Archiv für die Geschichte des Hochstifts Augsburg I. 1913. 453–492); Holtzmann, Geschichte der sächsischen Kaiserzeit. 162–165; Fasoli, Le incursioni ungare in Europa 202–212; Eberl, Ungarnschlacht Auf Dem Lechfeld-Gunzenlê-im Jahre 955.; T. Bogyay, Lechfeld. Ende und Anfang (München, 1955); H. Appelt, Die Schlacht auf dem Lechfeld (Blätter für Heimatkunde [Graz 1955. 39–47); Heer, Tausend Jahre Abendland: Deutsche und europäische Perspektiven der Lechfeldschlacht 9–49; H. Büttner, Die Ungarn, das Reich und Europa biz zur Lechfeldschlacht der Jahres 955 (Zeitschrift für bayerische Landesgeschichte 1956. 433–458); Leyser, THE BATTLE AT THE LECH, 955. A STUDY IN TENTH-CENTURY WARFARE 1–25; H. Aubin, Rückblick auf das Jubiläum der Lechfeldschlacht (In: Festschrift für Heinrich Benedikt, o.ö. Professor für neuere Geschichte an der Universität in Wien : überreicht zum 70. Geburtstag. Wien, 1957); P. E. Schramm, Die Schlacht auf dem Lechfelde und ihre Folgen (Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung Ergänzungsbände 20. 1962. 36–43); Weinrich, Tradition und Individualität in den Quellen zur Lechfeldschlacht 955 291–313.

Az augsburgi csata lefolyásának rekonstruálása igen nehéz feladat, mert a fennmaradt híradások annyira ellentmondanak egymásnak, mintha más-más ütközetről lenne szó. Részletes egykorú beszámoló nincs, és a hallomás után adott leírások egyoldalúak és irányzatosak. Legbővebben Szent Ulrik augsburgi püspök életrajza szól róla (Gombos III. 2615–2616); ezt a várost védő püspök szentté avatása előtt írták, jó két évtizeddel Augsburg ostroma és az azt követő csata után. Lényegében azt mondja el, eléggé hitelt érdemlően, amit a város falairól lehetett látni, de a csata lefolyásáról mit sem tud. A másik bő leírás a szász dinasztia 968 körül dolgozó történetírójától, Widukindtól származik (Gombos III. 2663–2664), ő azonban a dinasztikus propaganda megtestesítője; Ottó központi szerepének és dicső győzelmének, valamint a király hűségére tért Konrád herceg példamutató hősességének akar irodalmi emléket állítani, s csekély ismeretanyagát sallustiusi és biblikus kölcsönzésekkel hígítja fel. Az ostromról mit sem tud, a német had felállásáról és a csata két fő ütközetéről viszont, bizonyára résztvevők információja alapján, elég megbízhatóan tudósít. E két ütközet összhangban van a magyar taktikával, mely szerint a magyarok katonai segédnépei, azaz a kabarok, kiknek vezére Lél volt, megkerülő mozdulattal, oldalról támadva kerültek szembe a cseh sereggel és a mögöttük álló németekkel; ez Lél seregének vereségével végződött. Widukind azonban a csehekről nem tud jót mondani, és a győzelem pálmáját Konrádnak juttatja, holott Konrád a fősereg harcában lelte halálát. Az Ottó vezette fősereg döntő harca a Lechtől nyugatra (Augsburgtól szintén nyugatra?) volt, itt szenvedett vereséget a Bulcsú vezette magyar sereg, és menekült a bajorországi jobb partra, a táborba, melyet Ottó csak másnap támadott meg. A Sankt Gallen-i Évkönyv rövid és bibliai hatásról tanúskodó bejegyzése a két csatáról: Bulcsúnak Ottóval és Lélnek a csehekkel vívott ütközetéről (Gombos, I. 199) csakis a fentiekkel azonosítható, mert a csehek ugyanúgy nem üldözték a magyarokat, mint Ottó, és az ebersbergi feljegyzés Lél és Súr fogságba kerülését több hitelt érdemlően mondja el (Gombos I. 522). Ha Lélt a csehek fogták volna el, nem került volna Regensburgban Henrik elé, hanem Ottó foglya lett volna.

Az, hogy a Szent Ulrik-legendában említett Lechfeld (Lech-mező) csatahely pontosan hol volt, és a helyi emlékezet a több ütemben, több ponton zajló harcok melyik mozzanatát kötötte a folyó menti helyhez, vitatott. Mivel a csaták nem a Lech partján, hanem attól nyugatra voltak, valószínű, hogy a magyar táborhelyet nevezték így, mely védelmi okokból csak a keleti parton képzelhető el (így már D. Schäfer alapján Pauler, A magyar nemzet története Szent Istvánig). Ez esetleg azonosítható a Gunzenle nevű dombbal, a hagyományos gyülekezőhellyel, mely régen a jobb parton volt, s a folyómeder változása miatt került a bal partra, illetve részben elmosta a víz (lásd Eberl, Ungarnschlacht Auf Dem Lechfeld-Gunzenlê-im Jahre 955.). Nem követhető B. Eberl rekonstrukciója a csatáról, amely a Sankt Gallen-i Évkönyvek adatát szó szerint véve rendezi át az eseményeket; némely hibára már H. Büttner rámutatott: Zeitschrift für bayerische Landesgeschichte 19. 1956. 173–175.

A csatát európai fordulópontként értékeli például Heer, Tausend Jahre Abendland: Deutsche und europäische Perspektiven der Lechfeldschlacht és Leyser, THE BATTLE AT THE LECH, 955. A STUDY IN TENTH-CENTURY WARFARE. A kérdésben módszertani fordulatot jelent Weinrich, Tradition und Individualität in den Quellen zur Lechfeldschlacht 955 cikke, mely a források "Aussagefähikeit"-jét vizsgálja, s filológiai módszerrel mutatja ki, hogy a csata jelentőségét I. Ottó propagandája fújta fel. A magyarok behívására lásd Reindel, Die bayerische Luitpoldinger 216–219. Bulcsú, Lél és Súr nyugat-magyarországi szállásaira és viszonylag kisebb haderejére lásd Györffy György, Archeologiai Értesítő 97. 1970. 221–224. A Lehel-kürt monda és a csatatérről hazatérők előfordulásai a magyar krónikákban: SRH I. 109–113, 167, 169–170, 307–310; II. 51. A gyászmagyarokra az európai krónikairodalomban lásd DümmlerKöpke 588–592, R. F. Kaindl, Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung Ergänzungsbände VI.; Sebestyén Gyula, A gyászmagyarok. Ethnographia 11. 1900. 1–11, 49–62, 111–115. A Lehel-kürt mondára lásd Sebestyén, A magyar honfoglalás mondái II. 140–152; Kristó Gyula, Ősi epikák és az Árpád-kori íráshagyomány Ethnographia 81. 1970. 113–135; Mályusz, Az V. István-kori gesta] 96–101.

Kiadványok