August Bebel

A Múltunk wikiből
Deutz (ma Köln egyik városrésze), 1840. február 22. – Passugg, Svájc, 1913. augusztus 13.
német marxista politikus, a szervezett németországi szociáldemokrata munkásmozgalom alapítóinak egyike
német Wikipédia
August Bebel (1898)

Kovács Endre

A tudományos szocializmus eszméinek terjedése

Lassalle korai halála után Bebel és Liebknecht vették kézbe a német munkásosztály szervezését. A Lassalle-párt vezetőségével kirobbant vitában (mely 1865-ben szakításhoz vezetett), Liebknecht már marxi álláspontot foglalt el. Noha szászországi tevékenységében látunk törést, hiszen az ottani Néppárthoz kapcsolódott, Marx és Engels hatása továbbra is domináló volt benne. A kisnémet, porosz szupremáciájú politikával való szembefordulás, a lassalle-i párt szigorú centralizmusának elvetése vezetett oda, hogy Liebknecht, Bebel és elvbarátaik 1869-ben Eisenachban létrehozták Németország Szociáldemokrata Munkáspártját (szemben az Általános Német Munkásegylettel), s ezzel megszületett német területen az első olyan munkáspárt, amely valóban Marx befolyását tükrözte. 1875 májusában azután bekövetkezett Gothában a két munkáspárt fúziója. Az ily módon létrejött Szocialista Munkáspárt már olyan erőt képviselt, melyet Bismarck hirhedt „szocialista” törvénye sem fojthatott el. 1878 és 1890 között August Bebel okos irányításával a német szociáldemokrácia hajója kikerülte a rá leselkedő veszélyeket, méghozzá akkora sikerrel, hogy 1890-ben – ez Bismarck távozásának éve – egy és fél millió szavazattal a német szociáldemokrata párt lett a birodalom legerősebb pártja.

S. Vincze Edit

Kísérletek munkáspárt alakítására

A német szociáldemokráciának elsősorban a délnémet államokban volt bázisa: szervezeti kereteit az 1863-ban (a lassalleánus Általános Német Munkásegylettel egy időben) létrehozott Német Munkásgyletek Szövetsége teremtett számára. Ez a szervezet eredetileg politikamentes önsegélyező programmal alakult, de 1867-ben már az Internecionéléval összeköttetésben álló vezetők irányították, közöttük August Bebel és Wilhelm Liebknecht, Marx és Engels hívei. A két kiemelkedő vezető arra törekedett, hogy a szövetséget politikai jellegű, szocialista szervezetté fejlessze. Munkásságuk eredményeként a Német Munkásegyletek Szövetsége 1868 szeptemberében, a nürnbergi kongresszuson az Internacionálé szervezeti szabályzatának Marx alkotta bevezetőjét fogadta el programjául, és kimondta csatlakozását a Nemzetközi Munkásszövetséghez.

A Magyarországi Általános Munkáspárt

A 70-es évek végén, a 80-as évek elején a kivételes törvények következményeként frakciókra bomlott a német szociáldemokrata párt. A Bebel és Liebknecht vezette többséggel szemben lépett fel a „szociál-forradalmarok” ellenzéki csoportja, amely az előbb Ausztriában, majd Németországban tevékenykedő, a szocialistaellenes törvény elől Londonba emigrált Johann Most vezetése alatt állt.

Erényi Tibor

A szociáldemokrata párt és a nemzetközi munkásmozgalom

Már az 1900. évi párizsi kongresszuson erősen érvényesültek a revizionista nézetek, az 1904. évi amszterdami kongresszuson pedig bekövetkezett a revizionisták ellenfeleinek – a Bebel, Kautsky, Guesde és híveik köré tömörülő szocialisták – ellentámadása. Ez az irányzat marxistának nevezte magát, ami helyénvaló is volt annyiban, hogy elméletileg valóban a marxizmus tanait képviselte. Ezekhez „ortodox módon” ragaszkodva azonban nem vállalkozott az imperializmus kialakulásával bekövetkezett új helyzet elemzésére, marxizmusa így dogmatikus jellegűvé vált. Ez az ortodox marxista elmélet a gyakorlatban nem érvényesülhetett, s így képviselői megalkuvásra kényszerültek; a napi harcokban erősen reformista politikát folytattak. Mindehhez hozzájárult, hogy az ortodox marxisták a kialakuló baloldali csoportoktól elhatárolták magukat, a leninizmust pedig tisztán oroszországi jelenségnek fogták fel. Pozíciójuk – és ez természetesen vonatkozik a magyarországi párt vezetőségére is – így a revizionisták és a baloldal között közbülső, centrista jellegű volt.

Munkásmozgalmi ellenzék: Szabó Ervin és köre

Az 1905-ös kudarc különösen nagy hatással volt Szabó Ervin munkásságára. A nézeteiben korábban is meglevő szindikalista elemek megerősödtek. Az 1908-ban megjelent „Szindikalizmus és szociáldemokrácia” című munkája megállapítja, hogy a jelenkori nemzetközi szociáldemokráciának központi kérdése a választójogi–parlamenti küzdelem. A különböző irányzatok – írja – eltérhetnek a különböző elméleti tételek magyarázatában, „de a parlamentáris politika kérdésében, az úgynevezett minimális program követelésében mindnyájan egyek – Guesde és Jaures, Bebel és Vollmar, Ferri és Turati és a többiek. A parlamentáris-politikai demokráciáért való harc az, amiben a szociáldemokrata pártok akciója a gyakorlatban kimerül. … Ez magyarázza meg azt – teszi hozzá –, hogy annál erősebb valamely országban a politikai munkásmozgalom, a szociáldemokrácia, mennél hátramaradottabb az társadalmi és politikai demokrácia dolgában.”[1]

Lábjegyzet

  1. Szabó Ervin válogatott írásai. Budapest, 1958. 265.