Az államháztartás konszolidációja

A Múltunk wikiből
1897. május 18.
1897:XX. tc. Az állami számvitelről.

Az állam ilyen sokoldalú gazdaságfejlesztő szerepét elősegítette az is, hogy az 1890-es évek elején kedvező fordulat következett be az állami pénzügyek terén. Az államháztartás 1869-től kezdve krónikus hiánnyal küzdött: a deficit 1869 és 1889 között évi átlagban meghaladta a 80 millió koronát. Az 1880-as és 1890-es évek fordulóján – amint szóltunk róla – Wekerle Sándor és Baross Gábor erőfeszítései nyomán sikerült helyreállítani az állami költségvetés egyensúlyát. 1886 és 1893 között a bruttó állami bevételek 60 %-kal emelkedtek, részben az adórendszer reformja, részben az állami üzemek fejlesztése és jövedelmezővé válása következtében.

A gazdaság fejlődése, szerkezetének modernizálódása során kiszélesedett az államháztartás számára elérhető adóalapok köre. Amíg korábban a földadó, a dohány- és sómonopólium, valamint a személyes kereseti és a jövedelmi pótadó alkotta az állami bevételek fő forrását, addig az 1880-as és 1890-es években az adórendszer súlypontja áthelyeződött a különféle fogyasztási és forgalmi adókra. 1890 és 1913 között a földadó összege változatlan maradt, a kereseti és a jövedelmi adó hozadéka mérsékelten emelkedett, a fogyasztási adóbevételek viszont csaknem megnégyszereződtek, s igen gyors ütemben növekedett a vállalati adó, a bányaadó, a tőkekamat és járadékadó, a szállítási adó, valamint a házadó hozadéka. Az adórendszer reformja tehát elsősorban a tőkés profit, a forgalom és a fogyasztás gyors növekedéséből származó bevételi forrásokat aknázta ki sikeresen.

Állami bevételek Magyarországon és Horvátországban (1890–1913)
Bevételek fajtái Bevétel Index (1890 = 100) Az adójellegű bevételek %-os megoszlása
1890 1900 1913
millió korona 1890 1900 1913
Földadó 69,6 68,6 61,9 89 13,3 10,8 6,1
Házadó 21,3 26,8 48,8 229 4,1 4,2 4,8
Kereseti és jövedelmi adó 73,0 82,8 104,1 143 13,9 13,0 10,2
Vállalati, bánya-, szállítási, tőkekamat és járadékadó 28,9 41,4 98,1 339 5,5 6,5 9,6
Egyéb egyenes adók 9,4 6,3 13,3 140 1,8 1,0 1,3
Egyenes adók összesen 202,2 225,9 326,2 161 38,6 35,5 31,9
Fogyasztási adók 95,8 176,9 299,9 313 18,3 27,9 29,4
Illetékek, díjak 58,6 83,2 159,7 273 11,2 13,1 15,6
Jövedékek (dohány, só, lottó) 167,7 149,0 235,4 140 32,0 23,5 23,1
Közvetett adók összesen 322,1 409,1 695,0 216 61,4 64,5 68,1
Adójellegű bevételek összesen 524,3 635,0 1021,2 195 100,0 100,0 100,0
Egyéb bevételek 51,1 62,5 105,3 206
Üzemi bevételek 192,6 393,0 742,0 385
Hitelek 44,4 106,5 678,3 1528
Egyutt 812,5 1197,0 2546,8 313

Az adórendszer súlypontját alkotó fogyasztási adók természetüknél fogva regresszív jellegűek, de az egyenes adóknál sem érvényesült a progresszivitás elve, sőt inkább fordított tendencia jutott érvényre: a nagybirtokot és a nagyobb jövedelmet aránylagosan kevésbé terhelték, mint a kis egzisztenciákat. Az 1909-ben elfogadott törvény az egyenes adók reformjáról a „progresszivitásra fektetett” személyes jövedelmi adót tette meg egyenes adórendszerünk alapjául, csökkentette a kisemberek adóterheit, s 800 koronás adómentes létminimumot állapított meg. A reform arányosabbá tette az adóterhek eloszlását, s – jóllehet az erősen megadóztatott nagytőke képviselői hevesen támadták – alapjában véve pozitív irányú változást jelentett volna adórendszerünkben, ha végrehajtásra körül, Az új adótörvény életbe léptetését azonban ismételten elhalasztották, s csak a világháború idején ültették át a gyakorlatba egyes rendelkezéseit.

Az állami adóknál gyorsabban növekedtek, s egyes községekben azoknál súlyosabb terhet jelentettek a lakosság számára a különféle helyi adók: a vármegyei, városi és községi pótadók és egyéb közterhek, amelyeknek együttes összege az 1880-as évek elején 40 millió, a világháború előtti években pedig már több mint 150 millió koronát tett ki.

Ha az állam és a helyi közületek költségvetését a kiadások oldaláról vizsgáljuk, akkor nemcsak a közkiadások gyors ütemű növekedése a szembetűnő, hanem az a tény is, hogy e közületi kiadásoknak a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya Magyarországon jóval magasabb volt, mint a fejlett tőkés országokban. A közkiadások összege a világháború előtti években elérte a nemzeti jövedelem egynegyedét, a közüzemek kiadásainak beszámításával pedig egyharmadát. A közkiadások (az üzemek nélkül) 1913-ban megközelítették a 2 milliárd koronát, s ebből másfél milliárd jutott az államra, félmilliárd pedig a megyékre, városokra és községekre. A közkiadások 19%-a a közös hadsereg és a honvédség költségeit fedezte, 16% jutott a politikai és pénzügyi közigazgatásra és az igazságszolgáltatásra, 25% az infrastruktúra és a gazdaság fejlesztésére, 19% az egészségügyre, oktatásügyre, kultúrára és különféle szociális célokra; 21 %-ot fordítottak az adósságterhek fedezésére.

Az állami kiadások alakulásában legszembetűnőbb a beruházások, az üzemi és gazdaságfejlesztő kiadások jelentőségének növekedése. Leggyorsabb ütemben az oktatásügyi kiadások növekedtek, a politikai és pénzügyi adminisztráció költségeinek emelkedése közepes ütemű volt. A közös ügyekhez való hozzájárulás – amely 95%-ban a közös hadsereg költségeit fedezte – az 1890-es években abszolút összegében is csökkent, főleg a vámbevételek gyors emelkedése következtében, mert azokat teljes egészükben a közös költségek fedezésére fordították. A világháború előtti években azonban ugrásszerűen megnövekedtek a katonai jellegű kiadások, s ez a magyar államháztartásra is egyre súlyosabb terheket rótt.

Állami kiadások Magyarországon és Horvátországban (1886–1913)
Kiadások fajtái Évi átlagok millió koronában Index (1911–1913 = 100) A tulajdonképpeni állami kiadások %-os megoszlása
1886–1890 1896–1900 1906–1910 1911–1913 1886–1890 1896–1900 1906–1910 1911–1913
Közös ügyekhez való hozzájárulás 74,2 71,8 115,8 195,9 264 12,9 9,5 10,6 14,9
Honvédelem 21,9 38,2 51,6 80,7 368 3,8 5,1 4,8 6,1
Politikai közigazgatás, egészségügy, igazságszolgáltatás 73,0 106,1 175,7 228,1 313 12,7 14,0 16,1 17,3
Pénzügyi igazgatás, jövedékek 78,5 103,3 156,8 179,0 228 13,7 13,7 14,4 13,6
Mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, szállítás, út- és vízépítés 38,1 57,2 95,7 123,5 324 6,6 7,6 8,8 9,4
Oktatás, kultúra 13,9 34,4 80,7 123,3 890 2,4 4,5 7,4 9,4
Adósságterhek 249,3 285,4 345,2 327,6 131 43,4 37,7 31,7 24,9
Egyéb 25,6 60,0 67,8 58,0 227 4,5 7,9 6,2 4,4
Tulajdonképpeni állami kiadások összesen 574,5 756,4 1089,3 1316,1 229 100 100 100 100
Állami üzemek kiadásai 143,6 301,3 4875 717,3 500
Állami kiadások együtt 718,1 1057,7 1576,9 2033,4 283
Ebből beruházás 35,8 93,0 141,6 199,6 558
Fájl:A magyar államkölcsönök állománya és elhelyezése (1875-1914).jpg
A magyar államkölcsönök állománya és elhelyezése (1875–1914)
Mint ismeretes, a magyar állam a kiegyezést követő évtizedekben gyors ütemben eladósodott: az államadósságok állománya 1868 és 1890 között félmilliárd koronáról négymilliárdra emelkedett. A tőkés államok eladósodása ekkoriban normális és szükségszerű jelenség volt, s Magyarország a korabeli Európa közepes mértékben eladósodott országai közé tartozott. A magyar állam hitele a 19. század végén javult, egyre kedvezőbb feltételek mellett kapott járadékkölcsönöket. 1888 és 1892 között – a Rothschild csoport közreműködésével és Kornfeld Zsigmond, a Magyar Általános Hitelbank igazgatójának irányításával – sikerült a korábbi kedvezőtlen feltételű államadósságokat 4,5, illetve 4%-os járadékkölcsönre konvertálni, s ezt követően az adósságteherrel kapcsolatos kiadások növekedése megállt. Az 1890-es években az adósságállomány növekedése is lelassult, s csak a világháború előtt került sor ismét nagy összegű államkölcsönök felvételére. A korábbi évtizedektől eltérően azonban korszakunkban szinte kizárólag hosszú távon megtérülő infrastrukturális beruházásokra (Vaskapu-szabályozás, útépítés, vasutak fejlesztése) vettek fel államkölcsönöket. A háború előtti években a hadsereg fejlesztése és a fegyverkezés is hozzájárult az adósságállomány növekedéséhez, amely a háború kitörésekor már megközelítette a 7 milliárd koronát.

Irodalom

Az állami pénzügyekről és az állam gazdasági szerepéről általában lásd R. A. Musgrave, Fiscal Systems (New Haven, 1969). Az államháztartás adatai megtalálhatók az állami zárszámadás évenkénti köteteiben. Az adókról: Hegedüs Lóránt, Adórendszerünk betegségei. (Egyenes adók) (Budapest, 1906); Szende Pál, Adóreform és osztálytagozódás (Budapest, 1913); Varga István, A közterhek (In: A parasztság története Magyarországon a kapitalizmus korában 1848–1914. Szerkesztette Szabó István. II. Budapest, 1965); Sarlós Béla, Az 1909. évi adóreform és a világháborús adótörvények (Történelmi Szemle, 1974. 1–2). A valutáról: Fellner Frigyes, A valuta rendezése Magyarországon (Budapest, 1911); Varga István, Az újabb magyar pénztörténet és egyes elméleti tanulságai (Budapest, 1964). Az árak alakulásáról: A magyar mezőgazdaság árhelyzete az utolsó évszázadban (1867–1963) (Statisztikai időszaki közlemények. 73. Budapest, 1965).


A gazdasági növekedés feltételei
Az állam növekvő gazdasági befolyása Tartalomjegyzék Külgazdasági kapcsolatok