Az új berendezkedés időszakának külpolitikája

A Múltunk wikiből
1205
május 29. János kalocsai érsek megkoronázza II. Endrét. (Uralkodik 1235-ig.)
II. Endre beavatkozik a halicsi belviszályokba, és felveszi a Halics és Lodoméria királya címet.
Zára átáll Velencéhez.
1206
Roman Igorjevics zvenyigorodi fejedelem magyar segítséggel megszerzi Halics trónját.
1207
december 24. III. Ince pápa hosszas huzavona után megerősíti Bertoldot, Gertrúd királyné öccsét a kalocsai érseki székben.
1208
II. Endre befogadja Gertrúd két testvérét, Eckbert bambergi püspököt és Henrik isztriai őrgrófot.
Endre fegyveresen beavatkozik a halicsi belviszályokba, és a magyar csapatok vezetője, Benedek erdélyi vajda veszi át Halics kormányzását.
1209
Benedek kormányzót elkergetik Halicsból, Vologyimer lesz a fejedelem.
1210
A főurak egy csoportjának sikertelen összeesküvése II. Endre ellen. Iwachin szebeni ispán vezeti a Boril bolgár cárt segítő csapatot, melyben szász, román, székely és besenyő egységek is vannak.
II. Endre nagy katonai erővel hatalomra segíti Danyilo Romanovicsot.
A magyar király a Barcaságba telepíti a Német Lovagrendet az ország védelme és a kunok megtérítése céljából.
II. Endre Erzsébet nevű lányát eljegyzi I. Hermann türingiai őrgróf fia, Lajos. Gertrúd testvérei, Henrik és Eckbert elhagyják az országot.
1212
II. Endre sereget vezet Halicsba. Msztyiszlav szerzi meg a halicsi trónt, Danyilo és anyja Magyarországra menekül.
1213
nyár: Magyar seregek segítik II. Frigyes szicíliai királyt IV. Ottó német-római császár ellen.
szeptember 28. Összeesküvők a pilisi erdőben megölik Gertrúd királynét, míg II. Endre útban van Halics felé. Gertrúdot Pilisszentkereszten temetik el.
vége: II. Endre visszatér, Péter ispánt kivégezteti, más összeesküvők birtokait pedig elkobozza.
1213–1214
Boril bolgár cár lányát eljegyzik II. Endre fiával, Bélával. Nándorfehérvár, Barancs és környéke magyar kézbe kerül.
1214
Királlyá koronázzák a gyermek Bélát.
Leszek krakkói fejedelem és II. Endre szepesi találkozója a halicsi kérdésről. Ennek nyomán lengyel–magyar hadjárat Halics ellen. Kálmán herceg kerül Halics trónjára, Leszek szintén megszerez egy halicsi területet.
1215
Lengyel–magyar ellentét Halicsban, amit Msztyiszlav kihasznál, és elűzi Kálmánt.
II. Endre feleségül veszi Jolántát.
1216
vége Lengyel–magyar katonai akció nyomán Kálmán visszaszerzi a halicsi trónt.
1217
nyár: II. Endre keresztes hadjáratra indul, katonái elszállításának fejében Velence javára lemond Záráról. Távollétében János esztergomi érsekre bízza az ország irányítását.
Első ízben történik említés a rendkívüli adóról.

Endre uralkodásának első éveit át- meg átszőtték a halicsi hadjáratok, a kijevi Oroszország romjain létrejött nyugati orosz részfejedelemség ügyeibe történő gyakori és hódító jellegű magyar beavatkozások. Halicshoz szubjektív szálak is fűzték Endrét, mivel gyermekkorában egy rövid ideig, az 1180-as évek végén Halics élén állt. A gyermek Endre ellen győztes és III. Béla fiát Halicsból kiszorító Vologyimer (Vlagyimir) Jaroszlavics 1198-ban meghalt. Halics élére az a Roman került, aki Vlagyimir fejedelemségét, a magyar források Lodomériáját is bírta. Roman tehát egy kézben egyesíttette Halics és Vlagyimir, azaz Volhínia kormányzását. Amikor a lengyelekkel vívott csatában 1205 nyarán elesett, két fiút hagyott maga után, a kisgyermek Danyilót (Danyiil) és a csecsemő Vaszilkót (Vaszilij). Roman halálának hírére politikai ellenfele, Rurik Rosztiszlavics, akit Roman kolostorba kényszerített, levetette a szerzetesi öltözéket, kun és orosz csapatokkal Halicsra támadt. A halicsiak Endre magyar királyt hívták segítségül, aki 1205 végén megjelent orosz földön, Szanokban találkozott Roman özvegyével, Danyilót kedves fiaként fogadta, és őrséget hagyott Danyilo védelmére Halicsban. Az őrségnek tagja, illetve bizonnyal vezetője volt az a Mok (Mog), aki III. Béla uralkodásának utolsó éveiben, majd pedig Imre alatt 1198–1199-ben nádorként szolgált. 1206-ban II. Endre is nádorává emelte. Endre király halicsi útja eredményeképpen felvette uralkodói címei közé a Halics és Lodoméria királya (rex Galicie et Lodomerie) titulust.[1]

A magyar őrség, bár számát tekintve elég tekintélyes lehetett, csak ideig-óráig vetett gátat a halicsi bojárok más irányú orientációjának. A Roman fiai iránt ellenséges bojárok rövidesen annak az Igornak a két fiát hívták magukhoz, akinek XII. század végi polovec hadjáratát az Ének Igor haláláról emelte be a világirodalomba. Vologyimer (Vlagyimir) Igorjevicset Halicsba, Roman Igorjevicset pedig Zvenyigorodba ültették. Vlagyimiri Roman özvegyét és kisgyermekeit a magyar őrség sem tudta megvédeni. Vlagyimirbe menekültek. A halicsi bojárok azonban Roman családjának kiadását követelték Vlagyimir városától, mire Roman felesége és fiai továbbfutottak a lengyelekhez, akik Romant csatában megölték. Leszek krakkói fejedelem szívesen fogadta a száműzötteket, követe társaságában Danyilót Magyarországra küldte. Emlékeztette Endrét, hogy Romannal kölcsönös támogatást ígértek egymás családjának, és hogy barátok voltak. Leszek azt ajánlotta a magyar királynak, hogy mivel Roman családját megtámadták és elűzték, keljenek hadra, és adják vissza nekik atyai örökségüket. Katonai akcióra azonban 1206-ban nem került sor, mivel Vologyimer Igorjevics arannyal mind Endrét, mind Leszeket megvesztegette, így azok elálltak eredeti tervüktől. Danyilo Magyarországon, az özvegy és Vaszilko pedig Lengyelországban várt a jobb időkre. Hamarosan ellentét támadt azonban a halicsi fejedelemségben uralkodó két Igorjevics között, Roman Igorjevics a magyarokhoz menekült, majd visszatérve fejedelemségébe fegyveresen legyőzte testvérét, Vologyimert, s maga ült be Halicsba.

A halicsiak két év múltával, 1208-ban összezördültek fejedelmükkel, s ez a belső viszálykodás újra lehetőséget adott Endrének, hogy beavatkozzék Halics ügyeibe. Hadsereget küldött Halicsba, amelynek élén az a Korlát fia Benedek állt, aki az Imre király feleségével Aragóniából bejött udvarhölgynek, Totának volt a férje, s éppen az erdélyi vajdai tisztet töltötte be. Benedeknek sikerült elfognia Roman Igorjevicset, és fogolyként Magyarországra küldte. Halicsban maga Benedek kezdett el kormányozni. II. Endrének egy 1221. évi oklevele Benedeket elég szokatlan módon a herceg (dux) címmel illette. Benedek halicsi uralma igen népszerűtlen volt. Hatalmaskodott a bojárokon és a városlakókon, erkölcstelen élete közmegbontránkozást váltott ki. A halicsiak szabadulni akartak Benedektől, Pereszopnyicából Msztyiszlavot hívták meg a halicsi trónra, ám ő nem tudta elfoglalni azt. Roman 1209-ben megszökött Magyarországról, s halicsiak mind őt, mind fivérét, Vologyimert kérték, hogy mentsék meg őket kínzójuktól. Az Igorjevicsek összefogásával kiűzték Halicsból Benedeket, aki hazamenekült Magyarországra. A győzelem után Vologyimer ült be Halicsba, Roman Zvenyigorodba, a harmadik testvér, Szvjatoszlav pedig Przemyślbe. Vologyimer egyik fia Tyerebovl élére került, másik fiát pedig az apa ajándékokkal Magyarországra küldte, hogy a magyar uralkodó adja ki a már évek óta nála levő Danyilo Romanovicsot. Az Igorjevicsek nem ok nélkül tartottak attól, hogy a magyar király támogatását és vendégszeretetét élvező Danyilo bármelyik alkalmas pillanatban beavatkozási lehetőséget biztosít II. Endrének Halics belügyeibe. A király azonban nem hajolt az ajánlatra, kedvelte Danyilót, s azt fontolgatta, hogy a gyermek Danyilót hasonlóan gyermekkorú leányával házasítja össze.

Az Igorjevicsek halicsi uralmuk megszilárdítása érdekében fegyveres pogromot szerveztek a halicsi bojárok ellen. Az orosz hagyomány szerint ötszáz hatalmas bojárt meg is öltek, a többiek, Vologyiszlav, Szugyiszlav és Filip azonban a magyar királyhoz futottak, kérve őt, adja oda nekik Halics fejedelméül Danyilo Romanovicsot. A magyar uralkodó kapva kapott az újabb beavatkozási alkalmon, és 1211-ben igen erős sereget küldött orosz földre. A sereg élén II. Endre vezető világi méltóságai álltak: Győr nembeli Pot nádor és mosoni ispán, Bár-Kalán nembeli Bánk királynéi udvarispán és bihari ispán, Tétény nembeli Marcell udvarispán és kevei ispán, Péter bácsi ispán, továbbá a szakállas Mika és Tiborc, akik a korábbi években töltöttek be magas tisztségeket, valamint mások. A magyar seregben vonult Halics ellen a tíz éves Danyilo is. Przemyślt még Vologyiszlav bojár rábeszélésére lakói megnyitották a magyarok előtt, s fejedelmüket, Szvjatoszlavot pedig Danyilo kezére adták, de Zvenyigorod keményen ellenállt. A magyar sereget Danyilo testvére, a Belzben uralkodó Vaszilko, pereszopnyicai Msztyiszlav, vlagyimiri Alekszandr, valamint Leszek lengyel fejedelem támogatta, Romant ezzel szemben a kunok segítették, továbbá unokaöccse, Izjaszlav Vologyimerics. A Zvenyigorod közelében vívott csata kezdetben a védők sikerét hozta, a magyarok érzékeny veszteségeket szenvedtek, de Roman meggondolatlansága, hogy tudniillik az orosz fejedelmek segítségét keresve kijött a városból és fogságba esett, eldöntötte a csata sorsát, Zvenyigorod elesett. Halics városát Vologyimer és fia, Izjaszlav feladták, az utóvédharcot folytató Izjaszlav nem tudott sikereket elérni a magyar és szövetséges csapatok ellen. Halics trónjára Danyilo Romanovics, II. Endre magyar király pártfogoltja került. Az Igorjevicsek közül kettőt, Romant és Szvjatoszlavot a halicsiak felakasztottak.

A gyermek Danyilo mellett osztozott az uralomban anyja is. A viszálykodó halicsiak aligha nézték jó szemmel az energikus asszony uralmát, meggyűlölték és Belzbe űzték az özvegyet. A fiatal Danyilo így csak névleg állt Halics élén, a tényleges hatalom a bojárok, mindenekelőtt Vologyiszlav kezén volt. Orosz forrásunk nyíltan meg is mondja, hogy „a hűtlen halicsiak [vagyis a halicsi bojárok] …maguk akartak uralkodni”[jegyzet 1] Ez újabb beavatkozási lehetőséget biztosított II. Endrének. A király 1212-ben személyesen ment Halicsba, visszahívta Danyilo anyját, s a vele és a vlagyimiri bojárokkal tartott tanácskozás eredményeképpen meggyőződött arról, hogy Halicsban ténylegesen Vologyiszlav és azok a bojárok uralkodnak, akik alig egy-két évvel korábban még éppen a magyar uralkodó segítségét kérték az Igorjevicsek ellen, s akik a gyermek Danyilo halicsi fejedelemségének hívei voltak. Az események azonban megmutatták, hogy e bojárok csak azért ragaszkodtak Danyilóhoz, mert annak révén vélték a maguk számára biztosítani a tényleges hatalmat. II. Endre elfogta hát Vologyiszlavot, Szugyiszlavot, Filipet, és megkínoztatta őket. Szugyiszlav pénzen megváltotta magát, de Vologyiszlavot fogolyként Magyarországra vitette az uralkodó. Vologyiszlav testvérei segítséget kértek a pereszopnyicai Msztyiszlavtól, felajánlva neki a halicsi trónt. Msztyiszlav más orosz fejedelmekkel együtt vonult Halics alá Danyilo és a magyarok ellen. A halicsiak Msztyiszlav oldalára álltak. Danyilo nem tudott ellenállást kifejteni, anyjával együtt Magyarországon keresett és talált menedéket, Vaszilko pedig Belzbe futott. Halics fejedelme Msztyiszlav lett.

A Romanovicsok ügye 1213-ban még rosszabbra fordult. Danyilo halicsi trónfosztása után Vaszilko is elvesztette Belzet. II. Endre ez évben szintén halicsi hadjáratra készülődött, aminek előjátékaként szabadon bocsátotta Vologyiszlavot, majd nagy sereggel elindult Halics felé. Még magyar területen, az északkeleti országrészben, a leleszi monostornál kapta a hírt, hogy Gertrúdot megölték. II. Endrének tehát vissza kellett fordulnia. Vologyiszlav azonban halicsi híveivel együtt továbbvonult, Msztyiszlav feladta Halicsot, amelyet Vologyiszlav a maga uralma alá hajtott. Halicsban formálisan is bojáruralom jött létre, Vologyiszlav bojár létére a fejedelmi trónra lépett. Közben Danyilo és anyja, nyilván mert II. Endrétől felesége halála miatt nem várhattak segítséget, Lengyelországba mentek Leszekhez.

Danyilóék jól számítottak, a Halics egy részére szintén igényt tartó Leszek 1214-ben hadjáratot indított Halics, illetve Vologyiszlav ellen. A csata a lengyel-orosz szövetséges sereg győzelmével végződött, de Leszek Halicsot nem tudta bevenni. A Romanovicsoknak Leszek segítségével mindössze két, csekély jelentőségű vlagyimiri várost sikerült uralmuk alá vetniük. A krakkói fejedelem beavatkozása II. Endre rosszallását váltotta ki. Lengyel követség kereste fel Endrét azzal a javaslattal, hogy vessenek véget Halicsban a bojáruralomnak, Endre másodszülött fia, az akkor hatéves Kálmán vegye feleségül Leszek hároméves leányát, Salomét, s Halics trónját Kálmán foglalja el. A két uralkodó a Szepességben találkozott, s megerősítette ezt a megegyezést. Ekkortájt, mindenesetre 1214-ben íródott II. Endre ama levele III. Ince pápához, amelyben úgy tüntette fel a dolgot, mintha Halics (Galícia) főemberei és népe kezdeményezték volna Kálmán halicsi királyságát, s kérte a pápát, utasítsa János érseket Kálmán rutén (orosz) királlyá történő megkoronázására. Endre csak keveset bízott a diplomáciára, annál többet a katonai erőre. A lengyel-magyar szövetséges sereg még 1214-ben Halics ellen vonult, Vologyiszlavot börtönbe zárták, ahol hamarosan meg is halt. Nem volt akadálya, hogy Kálmán, akit közben János érsek királlyá koronázott, elfoglalja Halics trónját. Halics Kálmáné lett, egy részét, Przemyślt Leszek kapta meg, míg Leszek a magyar király ellenére Vlagyimirt a Romanovicsokra bízta.

A krakkói fejedelem önkényes cselekedete miatt II. Endre haragra lobbant, s elvette Leszektől Przemyślt. A megszégyenített lengyel uralkodó a novgorodi Msztyiszlavtól kért segítséget, neki ajánlva fel Kálmán halicsi trónját. A magyar uralmat terhesnek érző halicsiak viszont Danyilót hívták meg Halics élére. A versenyfutás 1215-ben Msztyiszlav győzelmével végződött, elűzte Halicsból Kálmánt, aki híveivel, köztük Szugyiszlav bojárral Magyarországra menekült. A halicsi fejedelmi széket Msztyiszlav foglalta el, Danyilo pedig Msztyiszlav leányát vette feleségül. Danyilo szemet vetett az előző évben a lengyel uralkodó tulajdonába jutott nyugat-halicsi területre, Przemyślre, s apósa tiltakozása ellenére hozzákezdett a maga számára történő meghódításához. 1216 tavaszán Leszek sereget küldött Danyilo ellen, de az kevés sikert tudott felmutatni. Ekkor Leszek újra szövetséget ajánlott II. Endrének, lemondva halicsi területi igényeiről veje, Kálmán javára. A lengyel és a magyar sereg Przemyśl bevételével kezdte meg a halicsi hadjáratot, majd nyílt csatában vereséget mért Msztyiszlav erőire. Ezt követően a Danyilo által védett Halics ellen fordultak. A Kálmán vezette magyar sereg és a lengyelek egészen az első hó leeséséig, októberig kísérleteztek az ostrommal. Táboruk lebontása után azonban váratlan sikert mondhattak magukénak. Legyőzték és a fejedelemségből kiűzték Msztyiszlavot. Ez tarthatatlanná tette Danyilo helyzetét is. Így 1216 végén helyreállt Halicsban Kálmán rutén királysága, az orosz fejedelemség újra magyar uralom alá került.

Az egymást követő halicsi hadjáratok a II. Endre-féle új berendezkedés politikájának időszakára estek. Jó alkalmat biztosítottak az uralkodó osztály különböző tagjainak, hogy a harcok során a király iránti hűségüket bizonyítsák, haditetteikkel vagy éppen halálukkal magukat vagy családjukat királyi adományokra érdemesítsék. 1212-ben az uralkodó három testvér hű szolgálatát figyelembe véve, akik közül kettőt – mint az oklevél mondja – „az egész ország hasznáért Oroszországban”[jegyzet 2] megöltek, a túlélő harmadik testvérnek erdőt adományozott. 1224-ben a szerémségi Lőrinc a különböző oroszországi hadjáratokban szerzett érdemeiért jutott Endre adománya folytán királyi népek földjéhez. Persze a vég nélküli halicsi háborúk nem az egész ország, hanem csak egy szűk réteg, a hadjáratokból közvetlenül hasznot húzó előkelők érdekeit szolgálták. A hadjáratokban részt vevő, szabadon zsákmányoló, esetleg a halicsi magyar uralom fenntartásában szerephez jutó arisztokraták megannyi lehetőséget kaptak további meggazdagodásukhoz. Érdekében állt a halicsi politika a királynak is, hiszen a megrendült államháztartás bizonyos stabilizálódását várta a halicsi berendezkedéstől, ugyanakkor alkalmas volt arra is, hogy elterelje a figyelmet a tornyosuló belső bajokról és nehézségekről. Az ország számára valójában a fentiekből következően volt káros a magyar uralkodó osztály halicsi feudális expanziója. Komoly anyagi terheket rótt az alávetett népességre, a rendszeressé váló rendkívüli adók egy része bizonnyal a halicsi kalandok folytatásához biztosított pénzügyi fedezetet, s nem elhanyagolható személyi veszteségekkel is jártak a meg-megújuló háborúk.

Nem folytatott aktív külpolitikát II. Endre a nyugati országok felé. A német birodalomból származó felesége révén érdekeltté vált a német ügyek iránt. A pápai irányvonalnak megfelelően szemben állt IV. Ottó császárral. A IV. Ottó által birodalmi átokkal sújtott sógorait, Henrik isztriai őrgrófot és Eckbert bambergi püspököt befogadta Magyarországra, és szívén viselte sorsukat. 1213-ban II. Endre magyar sereget küldött II. Frigyes és I. Ottokár megsegítésére, akik Szászországban IV. Ottóval harcoltak.

Imre uralkodásával összevetve kevéssé volt aktív II. Endre külpolitikája a Balkánon. Itt a legjelentősebb változást a XIII. század elején a bizánci birodalom bukása és a latin császárság megszületése jelentette 1204-ben. Inkább csak következményeiben jelentős, hogy a latin keresztesek egyik vezetője, Montferrati Bonifác őrgróf feleségül vette III. Béla leányát, Margitot, II. (Angelosz) Izsák császár özvegyét. Bonifác tartománya a Balkán déli részén terült el, központja Thesszaloniké volt. Bonifác és Margit házasságából két fiú született, az egyik, Demeter, utóbb atyját követve thesszalonikéi király lett. Fontos folyománya a bizánci birodalom összeomlásának Velence megerősödése. Az adriai város közvetlenül is hasznot húzott Bizánc megdöntéséből, közvetve pedig megnövelte befolyását az Adriai-tenger medencéjében. Zára már 1205-ben Velence hűségére tért. A velencei befolyás ellensúlyozására II. Endre sorra érvényesítette a dalmát városok korábbi kiváltságait, s első uralkodói tetteinek egyikeként még 1205-ben Nona város polgárainak jogait és kiváltságait állapította meg, majd 1207-ben esküvel erősítette meg Spalato város kiváltságait II. Géza 1142. évi, kétes hitelű oklevele alapján, s ugyancsak 1207-ben kiváltságlevelet adott a spalatói érsekség számára. További jelentős fejleménynek számított a Balkánon a bulgáriai uralkodóváltás. Az energikus bolgár uralkodó, Kalojan, aki a pápa jóvoltából nyerte el 1204-ben a koronát, és sikerrel folytatta a bolgár állam határainak kiterjesztését, legyőzte Balduin latin császárt, s az ellene vívott csatában esett el Montferrati Bonifác. Kalojan 1207-ben Thesszaloniké ostromakor halt meg. Az védelmet egyébként Bonifác özvegye, Margit irányította Demeter fia nevében. Kalojan utóda és rokona, Boril (1207–1217) nem tudta folytatni elődje hódító politikáját. 1208-ban csatát vesztett Philippopolisznál (Plovdiv) Balduin utódával, Henrik latin császárral (1206–1216) szemben, s a latinok megkezdték Bulgária területének elfoglalását. Részt kért magának Bulgária területéből Szerbia, ahol Vukan 1208. évi halála óta István egyedül kormányozta az országot. Belső ellenzék is fellépett Boril ellen Vidinben és környékén. Ebben a helyzetben Boril II. Endre segítségét kérte, aki 1210-ben Iwachin szebeni ispánt küldte szász, román, székely és besenyő csapatokkal Boril támogatására; az ispán teljesítette megbízását, Vidint visszajuttatta Boril kezébe. A fegyveres segítséget követően családi kapcsolat kiépítésére is sor került a bolgár és a magyar uralkodóház között. 1213 végén vagy 1214 elején magyar követek jelentek meg Boril székhelyén, Tirnovóban, hogy Boril leányát eljegyezzék II. Endre fiával, Bélával. Boril leányának további sorsáról nincsenek adataink. Minden bizonnyal e leány hozománya volt az Al-Dunától közvetlenül délre elterülő vidék, Belgrád és Barancs körzete, amely 1203–1213/1214 között Bulgáriához tartozott, de amely a későbbi években — így Barancs 1217-ben — már magyar fennhatóság alatti területként tűnt fel.[2]

A balkáni politikához kapcsolódik II. Endre új házassága. Az 1213 őszén meggyilkolt Gertrúd után a magyar király 1215-ben a latin császárság székhelyévé lett Bizáncból hozta új feleségét, Jolántát, aki előkelő család sarja volt. Apja a francia Capet-családba való Courtenay Péter, anyja pedig flandriai Jolán, a latin császárok, Balduin és Henrik nővére volt. Az éppen a latin császári trónon ülő Henrik, aki még 1213-ban Boril bolgár cár családjával létesített dinasztikus kapcsolatot, most a szerbek felé igyekezett tájékozódni. Alapvető oka ennek az volt, hogy 1214-ben az epiroszi despotaság élére lépő Theodórosz Angelosz szerb segítséggel támadta meg és győzte le csatában a latin császárság erőit. Henrik császárnak elemi érdeke volt a szerbek eltántorítása az epiroszi politikától. A császár szerb orientációja a bolgár szövetség felmondását is jelentette volna, de a szerb szövetség nem jött létre, s II. Endre sem változtatott a bolgárok irányában barátságos politikáján, összeütközése pedig azzal az Istvánnal sem támadt, aki III. Honoriustól királyi koronát kapott, s akit továbbra is a balkáni politika ügyei kötöttek le.

A latin császárság 1216 nyarán elvesztette uralkodóját, Henriket. Az egyik párt II. Endre apósát, Courtenay Pétert jelölte császárnak, de nem kevesen – főleg Thesszalonikében, ahol a gyermek Demeter nevében II. Endre testvére, Margit kormányzott – II. Endrére gondoltak a konstantinápolyi trón betöltésénél. A pápák, előbb III. Ince, majd pedig III. Honorius gyakran intették a magyar királyt két évtizedes fogadalma teljesítésére, a keresztes hadjárat megindítására. A császári trón elnyerésének lehetősége sarkallta Endrét a keresztes had megindítására, s úgy tervezte, hogy szárazföldi úton jut el Ázsiába. Ám az a körülmény, hogy Courtenay Pétert a pápa gyorsan, 1217 áprilisában császárrá koronázta, egy csapásra megváltoztatta a tervét, és a tengeri út mellett döntött.

A keresztes hadjáratra készülő II. Endrének érzékelnie kellett, hogy növekednek és erősödnek az új berendezkedéssel szemben álló erők. Ennek a felismerésnek a nyomai tükröződnek 1217. évi okleveleiben: a király immár komolyan számolt azzal a lehetőséggel, hogy fel kell hagynia ezzel a politikával. Ez évben hozzájárult, hogy Turul comes a tőle adományul nyert zalai várföldet lakóival együtt a veszprémi egyháznak hagyhassa pénztartozás fejében, s a felek közti megállapodást a jövőre nézve is érvényesnek tekinti, „ha az ország javaiban történt általános osztozkodás [generalis in nostro regno facta distributio] a régi rendre [ad priorem statum] térne is vissza.”[jegyzet 3] Ugyancsak 1217. évi dátumra mutat II. Endre ama oklevele, amely szerint az esztergomi egyház újra Tardos falu birtokába jutott. A diploma már múlt időben szól az új berendezkedés politikájáról, s a király olyan intézkedését helyezte hatályon kívül, amelyet az új rend időszakában foganatosított, s az a János érsek nyerte vissza egyháza korábbi tulajdonjogát, aki az új rend miatti heves ellenállása miatt vesztette el azt. Az esztergomi egyház javára szóló döntését az uralkodó nem alkalmilag hozta, hiszen 1217-ben oklevél révén kárpótolta pozsonyi várfölddel azokat a birtokosokat, akik a János érseket sújtó birtokelvétel után jutottak Tardos falu tulajdonába. Mielőtt tehát II. Endre elindult volna szentföldi hadjáratára, felhagyott az új renddel, vagy legalábbis megkezdte a visszavonulást az új berendezkedés gyakorlatától. A politikai irányváltásból hasznot egyelőre az új rend ellenzékének előkelői húztak.

A keresztes hadba induló II. Endre távolléte idejére az ország kormányzását korábbi ellenfelére, János érsekre bízta. Maga velencei hajókat bérelt, s a bérleti díj fejében Velence javára lemondott Záráról. Olyannyira híján volt a pénznek, hogy elindulásához kölcsönöket kellett felvennie magyarországi egyházaktól és világiaktól. Néhány püspök, a pannonhalmi apát, továbbá számos világi előkelő kísérte a magyar királyt, aki Spalatóban szállt hajóra. II. Endre mellett VI. Lipót osztrák herceg, továbbá német egyházi és világi méltóságok indultak útnak a Szentföldre.

A magyar király Ciprus érintésével 1217 októberében érte el Akkont, útközben a ciprusi, Akkonban pedig a jeruzsálemi király csatlakozott a keresztesekhez. Első ízben november elején fordultak volna a mohamedánok ellen, de ellenséggel nem találkoztak, így a biblikus helyeket keresték fel. A keresztesek második akciója december elején indult, egy közeli, a mohamedánok által épített erős várat akartak bevenni, de akciójuk nem járt sikerrel. Csak foglyokat ejtettek, a várat nem tudták elfoglalni. II. Endre már ezen a támadáson sem vett részt, ezt követően pedig a trípoliszi grófságot kereste fel. Közben ereklyéket vásárolt, csekély pénzét felélte, végül már Gizella királynénak a veszprémi egyháztól kölcsönkért koronáját is el kellett adnia 140 márkáért. A szentföldi útjain őt szívélyesen fogadó johannitákat is csak úgy tudta megjutalmazni mohamedánokkal szembeni derekas helytállásukért, hogy magyarországi javakkal látta el őket; odaadta az ispotályosoknak a Babót nevű soproni kapu vámját, a királyi pásztorok Dráva menti földjét, szabad sóárusítást biztosított nekik, s egyéb kiváltságokat kaptak. Bőven juttatott Endre a szalacsi királyi királyi sójövedelmekből is. II. Endre trípoliszi kirándulása idején, december közepén a keresztesek egy harmadik akcióra is rászánták magukat, de nemhogy eredményt nem értek el, hanem még a sereg java része is odaveszett a hegyi lakók támadásai következtében. II. Endre 1218 januárjában hazaindult a Szentföldről, anélkül, hogy a mohamedánokkal szemben bármiféle eredményt fel tudott volna mutatni.

Visszaútjában már ötletszerű és alkalom szülte dinasztikus terveit szövögette. A Kisázsia déli részén levő örmény királyságban harmadszülött fiát, Endrét jegyezte el II. Leó örmény király leányával abban a reményben, hogy jegyese révén Endre Örményország trónjára léphet. A bizánci birodalom tradícióit ápoló kisázsiai nikaiai császárságban I. (Laszkarisz) Theodórosz császár leányát, Máriát nyerte meg elsőszülött fia, Béla jegyeséül. Theodórosz más szálon is rokonságban állott Endrével: mivel felesége Courtenay Péter egyik leánya volt, a nikaiai császárt és a magyar királyt sógorság kötötte össze. Endre Laszkarisz Máriát Magyarországra hozta. Nikaiában egyébként kellemetlen afférban volt része a magyar uralkodónak: nagybátyjának, a görög földön otthonra lelt Géza–Jóannésznak a fiai támadtak rá. Endre Bulgáriában fejezte be házasságokat kovácsoló politikáját, ahol Boril félreállításával II. (Aszen) Iván uralkodott 1217 óta; ő II. Endre legidősebb, tizenhárom év körüli leányát, Máriát jegyezte el.

Lábjegyzetek

  1. Hodinka, Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai 325.
  2. Szentpétery, Regesta Arpadiensis I. 89.
  3. Szentpétery, Regesta Arpadiensis I. 105.

Irodalom

  1. Az új berendezkedés külpolitikájára vonatkozó irodalom: Halics 13. századi történetét V. T. Pasuto Ocserki po isztorii Galicko-Volinszkoj Ruszi (Moszkva, 1950) című könyvében dolgozta fel. A korszak magyar-orosz kapcsolatainak összegzését adja Pasuto, Vnyesnyaja polityika drevnyej Ruszi. Magyar részről még várat magára a gazdag Árpád-kori magyar-orosz viszony monografikus áttekintése. Lovcsányi Gyula Adalékok a magyar-lengyel érintkezés történetéhez a mohácsi vész előtt (Századok 1886. 4-5) című tanulmánya, valamint Kállay Ubul Mikor koronázták Kálmánt, Halics felkent királyát, a pápától küldött koronával? (Századok 1903. 7) című cikke csak részletkérdésekre szorítkozik.
  2. Iwachin 1210. évi bulgáriai katonai akciójára lásd Karácsonyi János, Az erdélyi székelyek első hadjárata 1210-ben (Századok 1912. 4). A bolgár és a vele érintkező balkáni viszonyokra nézve nagy részletességgel tájékoztat V. Zlatarszki, Isztorija na balgarszkata darzsava prez szrednite Vekove. III. (Szofija, 1940). Röviden összefoglalja a 13. század első két évtizedének bolgár állapotait G. Érszegi, Eine neue quelle zur Geschichte der bulgarisch-ungarischen Beziehungen während der Herrschaft Borils (Bulgarian Historical Review, 1975. 2).


Politikai viszonyok
Az új berendezkedés ellenfelei Tartalomjegyzék Az új berendezkedés tetszhalála és feléledése