Az új program és az újkonzervatívok

A Múltunk wikiből
1841. szeptember 22.
Dessewffy Aurél megkezdi a Világban Pesti Hírlap és a Kelet népe közti vitály című cikksorozatát.
1841. október 18.
Fejér megyében a Zichy Ödön vezette konzervatívok az országban először buktatják meg a háziadó elvállalását kisnemesi segédlettel.
1841. november 4.
Bihar vármegye közgyűlése bizalmatlanságot szavaz Tisza Lajos főispáni helytartónak.
Széchenyi István Dessewffy Aurél politikai szövetséget köt.
1842. február 9.
Meghal Dessewffy Aurél.

Már csak ezért sem lehet meglepő, hogy a Pesti Hírlapban így popularizálódó és folyamatossá tett ellenzéki politizálás ellenfelei közül a legszélesebb fronton az újkonzervatívok szervezkedni – mint láttuk – még csak az 1839–1840. évi országgyűlés küszöbén kezdő, magát később fontolva haladónak hirdető nagybirtokos arisztokrata csoportja fog támadást indítani. E csoport alapvetően arisztokratikus, a nagybirtokos főnemességnek a polgári fejlődés által veszélyeztetett vagyoni és politikai vezető szerepére támaszkodó és azt minél teljesebben és tartósabban a jövőben is fenntartani (ennek érdekében pedig a polgári átalakulás menetét lehetőleg lassítani, minél inkább késleltetni) kívánó programját és taktikáját még 1839-ben kétségtelenül legtehetségesebb és nem realitásérzék nélküli vezetője, gróf Dessewffy Aurél terjesztette Metternich elé (kezdeményezően hatva a kancellár új politikai vonalára is). E politika így teljes ellentétét jelentette a reformellenzék igényeinek, ha ugyanakkor nyilatkozataiban nem zárkózott is el az átalakulás szükséges voltának elismerésétől. Az a körülmény azonban, hogy e politika a polgári átalakulást a fennálló feudális keretek és társadalomszerkezet lehető – kivált a nagybirtokos arisztokrácia érdekeire érzékeny – kímélésével kívánta végrehajtani, szükségképpen az átalakulás (e keretek fenntartása mellett valóban áthághatatlan) akadályainak és ennek során a birtokosi érdekeknek túl sűrű hangoztatásához vezetett, ami a program objektivitását azonnal gyanússá téve, már eleve is megakadályozta, hogy szélesebb tömegbázisra tegyen szert.

A Pesti Hírlap megindulása csakhamar az újkonzervatívokat is belekényszerítette a nyílt tömegpolitizálás vállalásába. 1841 nyarán átvették a Pesti Hírlappal csaknem egy időben, még szintén liberális igényekkel indult, de rövidesen teljesen elszíntelenedett és válságba jutott, Világ című hírlapot, s hasábjain azonnal kíméletlen harcot kezdtek a Kossuth képviselte reformpolitika ellen. Taktikájuk, melynek az első félévben, korai és váratlan haláláig maga a lap szerkesztését is átvevő gróf Dessewffy Aurél volt az irányítója, helyes osztályösztönnel mindenekelőtt a reformer hajlamú arisztokrácia és a jómódú középbirtokosság a reformellenzékről való leválasztását tűzte ki céljául. Ennek érdekében túlhangsúlyozták a Pesti Hírlapnak az arisztokrácia és általában a nagybirtokosság elleni támadásait, azokat mint a nincstelenek a birtokosok ellen induló (győzelem esetén utóbbiakat anyagi és politikai végromlással fenyegető) harcának bizonyítékait idézve. A lap ugyanakkor állandóan (s a fentiekkel összhangban) bírálta, sőt támadta mindazon, akár politikai, akár gazdasági intézményeket, melyek lehetséges bázisaiul kínálkoztak a reformpolitika kibontakozásának. Egyrészt a megyei önkormányzatot, mely felülről befolyásolhatatlanul, megfelelő tömegek esetén lehetővé tette az ellenzéki erők szervezkedését és befolyásuk kiterjesztését az országos politikára is; másrészt a gazdaság tényleges kapitalizálását (és ezzel a társadalomban a polgári, tőkés elemek térhódítását) elősegítő olyan vállalkozásokat, mint a vasútépítés vagy a gyári iparosítás; elkeseredetten harcoltak a védvám ellen is. A konzervatív taktikához tartozott végül, hogy a gyors átalakulás szükségességét is igyekezett kétségbe vonni, ennek során azt bizonygatva, hogy a feudális viszonyok korántsem olyan nyomasztóak a parasztokra, mint azt ellenzéki oldalról beállítják. A lap – éppúgy, mint 1844-től a konzervatívok hivatalos szócsöveként utódja, a Budapesti Híradó – nyíltan mégsem zárkózhatott el a reformok elől, de feltételei leplezetlenül árulkodtak osztálybázisáról. Bár az engedőleges örökváltságnál többet nem vállalt, még ezt is a földesurak olyan mértékű azonnali kármentesítésével kívánta egybekötni, mely elégséges indítótőkéül szolgálhat a majdani tőkés viszonyok közötti gazdálkodáshoz; helyeselte a nemesség háziadó vállalását (ebben azonban a nemesi előjogok fenntartásának újabb indokát kívánva megteremteni), de Sztáray Albert gróf már idézett javaslatával egyetértve, mely míg a jobbágytelki nemességet is fel kívánta menteni a háziadó alól, ugyanakkor (a későbbi virilizmus előhírnökeként) az adóösszeg nagyságával arányosan követelt beleszólási jogot a helyhatósági közéletbe, azaz a beligazgatási költségek meghatározásába és a háziadó kivetésébe.

Dessewffyék azonban elég józan politikusok voltak ahhoz, hogy világosan lássák: a fejlődés adott szakaszában ez a politika, bárhogyan indokolják is, már nem számíthat tömegtámogatásra, még akkor sem, ha (szempontjából a legjobb esetben) az ellenzék politikájának realitása iránt némi bizalmatlanságot képes lesz is kelteni. Csakhamar kudarcot vallott emellett kísérletük (melynek sikerében különben a konzervatív front sokáig reménykedett), hogy Kossuth mellől leválasszák (az ennek érdekében „józanságáért” nagy dicsérettel emlegetett) Deákot, és a nincstelenek a birtokosok ellen szerveződő harcának rémképét festegetve, jelentősebb meghasonlást idézzenek elő az ellenzék nemcsak alakuló főrendi csoportjában, hanem jómódú középbirtokosi rétegében is. Ezért Dessewffynek és még inkább utódainak politikájában szükségszerűen mindvégig döntő szerepet játszott a feudális abszolutista politikai-hatalmi apparátus és annak támogatása. Ez az apparátus, mely az újkonzervatív politika legfőbb támasza lesz, ennek fejében joggal igényelte pártfogoltjai részéről a legmesszebb menő támogatást is. Kétségtelen, Metternichnek ez utóbbit illetőleg nem is lehetett oka a panaszra, legalábbis a szándékot és az energiát illetően: az országgyűlés kormánytámogató főrendi politikájának – és e politika alsótáblai kis létszámú rendületlen táborának – már 1839–1840-ben is ők szolgáltatták a vezérkarát. Növekvő .aktivitásuk – támogatva a reformmozgalom erősödésével egyre inkább rájuk (és csak rájuk) szoruló kormánytól is – egyre erősebben fogja befolyásolni az 1840-es évek politikai életét is.

Irodalom

Az újkonzervatívokra és Kossuth velük folytatott főleg sajtópolémiáira jó összefoglalás: Andics Erzsébet, Kossuth harca az árulók és megalkuvók ellen a reformkorban és a forradalom idején (In: Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. II. Budapest, 1952); az újkonzervatív program megfogalmazódása és eszmei háttere jól érzékelhető a Gr. Dessewffy Aurél összes művei. Sajtó alá rendezte Ferenczy József (Budapest, 1887) című kötet révén, benne a gróf teljes munkásságával.


Két országgyűlés között (1840–1843)
Kossuth és az ellenzék vezetése Tartalomjegyzék Az új program és Széchenyi