Az alföldi vonaldíszes keramika csoportjai

A Múltunk wikiből
i.e. 4400–4000/3500
Az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrája

A kutatás jelenlegi állása szerint az európai vonaldíszes keramika egyik korai csoportja közvetlenül a Körös-kultúrától északra alakult ki helyi mezolitikus alapokból. Kezdeti szakaszában edényművességén és kőeszközein érződik a Körös-kultúra hatása – a szatmári Méhteleken legújabban végzett ásatások tanúsága szerint kisebb Körös-csoportok tényleges jelenlétével számolhatunk a közvetlen szomszédságban (Szatmár-csoport) –, de csakhamar önállóvá válik, olyannyira, hogy későbbi fejlődése során sem csatlakozik a kultúra európai tömbjéhez. Jellemzője lesz például a déli előképeket utánzó talpcsöves tál.

A közvetlen déli kapcsolatok az élet más területein is átformálták az Észak-Alföld korai neolitikus képét. Kis telepein már a kezdet kezdetétől kiscsaládi házak figyelhetők meg, halottjaikat mediterrán módra lakóhelyükön, a házak között temették el.

Az alföldi vonaldíszes keramika népe kitűnő gazdasági forrásokkal rendelkezett. A Tokaj környéki vulkanikus üvegből, az obszidiánból metszőn éles, tetszetős késpengéket lehetett készíteni; a kor embere nemcsak gyűjteni kezdte az obszidiánt, hanem cserekereskedelem útján terjesztette is szomszédai körében. A vidék másik kitűnő eszközanyagát, a kovát is bányászták.

A kitűnő technikájú eszközökkel (és fegyverekkel?) felszerelt, gyorsan szaporodó neolitikus őslakosság az i. e. V. évezred vége felé megtámadta a Körös-kultúra népét, és visszaszorította egészen a Marosig. A hódító kapás földművelő és marhapásztor csoportok nem ismerték a Körös-emberek földművelési módját, csak ritkán költöztek be az elhagyott vagy elpusztított Körös-telepekre.

A Körös-kultúrától elhódított területen megtelepült alföldi vonaldíszes keramikás emberek új művelődése a szakálháti csoport. Életén érződik a fejlettebb kultúrájú elődök utóhatása. Csakhamar maguk is nagyobb önálló telepeket létesítettek (Szakálhát, Lebő stb.), és nem lehetetlen, hogy a talajváltó földművelés elemeit is elsajátították: telepeiken gabonatartó hombárok és agyagládák tűnnek fel. A Körös-kultúra utóhatásánál azonban jelentősebbek azok a művelődési és művészeti hatások, amelyeket a Körös-kultúra helyébe, a Marosig előnyomuló új, nagy déli kultúrától (VinčaTordos kultúra) vesznek át. Déli edényformák, déli típusú díszítés: gyékényfonást utánzó meanderminták, egy és többszínű festés tűnnek fel. Az edények tartalmát gyakran „védelmezik” peremükre karcolt vagy domborított emberarcokkal, áldozati célra használható ember alakú edényeket is készítettek. A házakban egyre gyakoribb lesz a déli típusú istenszobrocska. Nőket ábrázoló, rendszerint lapos testű és csak elvétve szoborszerű idoljaiknak hátra csapott, háromszögletű feje van (az anyaistenség arcát a halandóktól elrejtő kultikus maszk jelzése).

E balkáni jellegűvé vált vonaldíszes keramikás csoport a déli hatások egy részét visszafelé közvetíti az egykori anyaországban maradt népeikhez. Az Alföld északi pereme és a Felső-Tisza völgyében helyben maradt vonaldíszes keramikás emberek (tiszadobi csoport) nyílt falvakban, kiscsaládi házakban éltek. A házak hátsó harmadában ásott kerek vermek tanúsága szerint (például Oros) életükben a földművelés játszotta a fő szerepet. Halottjaikat különálló kis temetőkben edény-, étel és eszközmelléklettel felszerelve indították a másvilágra.

Amikor a szakálháti csoport a Maroson átszivárgó bánáti népcsoportok hatására fokozatosan átalakul, és egyre inkább önállóvá válik, az Alföld őslakosságának egy része északra szorul. A Bükköt, az Eperjes–Tokaji-hegységet és a gömöri hegyeket benépesítő emberek hegyi pásztorkodásra és vadászatra kényszerültek. A bükki csoport hegyek közt élő embere gyakran választotta lakóhelyéül a tágas, meleg barlangokat (például Aggtelek), a barlangok belsejében és sziklaereszei alatt építette fel házait. Aggteleken egyedülálló barlangi szentély került elő, áldozatra szolgáló égő oltárral és edényekben elhelyezett ételáldozatok nyomaival.

Az obszidiángyűjtés és -kereskedelem a bükki embereknek is jövedelmező anyagi forrása maradt, sőt ebben az időben jut el kereskedelmi szétsugárzásának virágkorába. A bükki keramika az európai vonaldíszes edényművesség csúcspontja. Finoman iszapolt agyagból készült, vékony falú, kitűnően kiégetett, szabályos gömb testű, fényezett felületű fazekaikat hihetetlen biztonsággal látták el szalagköteg-, meander- és más bonyolult mintákkal, a díszítményeket fehér és vörös anyagok berakásával színezték. Rajzolataik néha kultikus értelműek, felemet karú (oráns–imádkozó, könyörgő) emberek mértani figurái. Edényeik önmagukban és obszidiánnal megtöltve is keresett árucikkek voltak, eljutottak Erdélyig, az Al-Dunáig, a Dunántúlig.

A neolitikum végső szakaszáig élő bükki csoport emberének rézkori sorsa ma még ismeretlen.

Irodalom

A vonaldíszes kerámia hazai csoportjainak kialakulásában fontos szerepet játszó déli elemekkel (Szatmár-csoport, medinai típus) Kalicz Nándor és Makkay János foglalkoztak több dolgozatban (Die aktuelle Fragen der Bandkeramik. Székesfehérvár, 1972; A medinai koraneolitikus leletek. Szekszárd, 1972). Alapvető még Korek József, Die frühe und mittlere Phase des Neolithikums auf dem Theißrücken. Acta Archeologia Hungarica 29. 1977. 3–52. Közép-európai típusú neolitikus kul­túráink alföldi csoportjait is Kalicz és Makkay dolgozták fel összefoglalóan: [Die Linienbandkeramik in der Grossen Ungarischen Tiefebene Die Linienbandkeramik in der Grossen Ungarischen Tiefebene] (Studia Archeologia 7. 1977). Eredményeik annyira újak, hogy a korábbi irodalom felsorolását feleslegessé teszik. A kutatás figyelme korábban elsősorban a bükki csoportra irányult. Alapvető anyagközlés ma is Tompa Ferenc, Die Bandkeramik in Ungarn. Die Bükker und Theiss-kultur (Acheologia Hungarica 5–6. Budapest 1929). A bükki kultúra le­letkatasztere: Korek JózsefPatay Pál, A bükki kultúra elterjedése Magyarországon (Régészeti Füzetek Ser. II. No. 2. Budapest 1958). Bükki szabadtéri és barlangi telepe­ket Korek József tárt fel: Oros: Archeológiai Értesítő 78. 1951. 68–72; Aggtelek: Archeológiai Értesítő 97. 1970. 3–21. Újabb szlovákiai ásatások nyomán készült összefoglalás: J. Lichardus, Studien zur Bükker-Kultur (Bonn, 1974).


Az újkőkor (neolitikum)
A közép-európai neolitikum magyarországi csoportjai Tartalomjegyzék A Dunántúl neolitikuma