Az antant diplomáciája és a bécsi ellenforradalmi emigráció

A Múltunk wikiből

A májusi válság napjaiban a Magyarországi Tanácsköztársaság sorsa igen élénk diplomáciai tevékenység tárgya volt. Ez azonban a belső válságot nem tudta közvetlenül befolyásolni; a külföldi megfigyelők sem voltak képesek nyomon követni a budapesti helyzet gyors változásait.

A magyarországi helyzet bizonytalansága ellentmondásos diplomáciai lépések forrása lett. Az angol hadsereg budapesti hírszerzője, Freeman-Williams kapitány „a vörös terror” veszélyére hivatkozva Budapest gyors megszállását és szociáldemokrata kormány létesítését javasolta, ennek érdekében pedig sürgette a Tisza átlépésének engedélyezését a román hadsereg számára és előnyomulásának támogatását Szeged irányából. Budapest gyors megszállása mellett voltak a bécsi antantmissziók is. Az angol misszió vezetője azzal ijesztgette kormányát, hogy ha a románoknak nem engedik meg Budapest megszállását, Bécsben is felülkerekedik a bolsevizmus.

Párizsban azonban óvatosak lettek; az angolszász politika vezetői nem látták célszerűnek a közvetlen intervenciót, május elején pedig a németeknek átnyújtandó béketervezet kötötte le figyelmüket. Abban a reményben, hogy a német béke után gyorsan aláírhatják az osztrák és a magyar békeszerződést is, Lloyd George elővette Smuts javaslatait, és indítványozta Magyarország meghívását a békekonferenciára. Partnerei ezt abban a hitben fogadták el, hogy a tanácskormány bukása küszöbön áll.

Május 5-én Párizsban úgy döntöttek, hogy ha a tanácskormány tényleg megdőlt, akkor megszüntetik a gazdasági blokádot. Néhány nap múlva tisztázódott a helyzet, mire a meghívást nem adták át, a blokádot pedig megszigorították. Miután a német békeszerződés aláírása sem ment simán, a békekonferencia letett arról, hogy a magyar kormány meghívásáról döntsön, hiszen a német béke tető alá hozása sürgősebb és fontosabb volt.

Megnehezítette Budapest esetleges megszállását, hogy erre az esetre nem állt rendelkezésre megfelelő magyar kormány. A győztesek valamiféle demokratikus kormányt szerettek volna, de gondolni sem akartak a Károlyi-rezsimre, amely bolsevizmussal végződött; másfajta koalíció létrehozására pedig nem volt lehetőség. Károlyi és Jászi hívei immár reménytelennek látták a Tanácsköztársaság helyzetét, s lassan Bécsbe költöztek: de nem kívántak az antant ügynökévé süllyedni, egyenrangú tárgyalásról pedig szó sem lehetett. A Károlyi-kormány egykori jobbszárnya – Batthyány, Garami – kész volt együttműködni a győztesekkel, de nehezen egyezett meg a hagyományos, parlamentáris pártok politikusaival. Garamiék eleinte féltek, hogy kompromittálják magukat, ha szóba állnak Andrássyval; később azonban megfordult a helyzet.

Az antantmissziók ekkor már eljutottak odáig, hogy a hagyományos magyar osztályuralom „józanabb” képviselőivel fogjanak össze a „bolsevizmus” ellen, de ennek több akadálya volt. Elsősorban Magyarország szomszédai, akik joggal tartottak a magyar uralkodó osztályok területi integritásra irányuló törekvéseitől. Bethlen István, akit már a március 21-e előtti hetekben az ellenforradalom fejének tekintettek, memorandummal fordult a békekonferenciához és a balkáni francia parancsnoksághoz, amelyben felajánlotta szolgálatait, és polgári kormány alakítását, amelybe Garamiékat is beveszik, ha némi kölcsönt kapnak, és Budapestet nyugati csapatok szállják meg.

Bethlen azonban szükségét érezte, hogy a román és a csehszlovák hadsereget a Vix-jegyzék előtt érvényben levő demarkációs vonalra vonják vissza: „az új kormány nem fogadhatna el oly demarkációs vonalat, melyet az előző két kormány nem akceptált, mert különben hazaárulással vádolnák …”[1] Ilyen feltétel mellett Párizs sem Bethlennel, sem mással nem állt szóba.

Andrássy óvatosabb volt, mint Bethlen: kérte a svájci angol követséget, hogy járuljon hozzá egy Magyar Nemzeti Tanács alakításához az ő elnökletével. Elutasító választ kapott, az angol diplomáciában ugyanis ekkor még azoknak a közép-európai szakértőknek a befolyása érvényesült, akik a magyar arisztokráciát a háború fő bűnösei között tartották számon. A következő lépést ismét Bethlen csoportja tette meg – sajátos irányban – a hatalom visszaszerzése felé: május 22-én a bécsi magyar követségről elrabolták a követet és a kereskedelmi kirendeltség 135 millió koronás pénztárat. A reakciós grófok e mindenre elszánt klikkje ezzel ugyan eltaszította magától a polgári demokratikus emigrációt, de körülötte már a leendő ellenforradalmi rendszer vezető csoportja tömörült.

Lábjegyzet

  1. A bolsevizmus Magyarországon. Szerkesztette Gratz Gusztáv. Budapest, 1921. 797.


Katonai intervenció a Tanácsköztársaság ellen
Május elseje: ünnep és krízis Tartalomjegyzék A román hadsereg előrenyomunlásának megállítása a Tisza vonalán