Az avarok

A Múltunk wikiből
552 után
A türkök megdöntik a belső-ázsiai zsuan-zsuanok hatalmát.
557 táján
A türkök és a perzsák megsemmisítik a közép-ázsiai heftalita-hunok uralmát.
557
Az avarok átlépik a Volgát, s még ez év végén a Kaukázus északi előterébe érkeznek.
557–558 tele
A Kandik vezette avar követség I. Jusztinianosszal tárgyal Konstantinápolyban.
562
Az avarok elérik az Al-Dunát, vezetőjük Baján kagán.
563
Tapogatózó hadjárat a Kárpátoktól északra, Sigebert, a frank Austrasia királya az Elbánál megállítja az avar sereget.
565
nyár Alboin langobard király megtámadja Sirmiumot.
november 14. I. Jusztinianosz bizánci császár halála.
565-566
Az avarok sikertelen al-dunai áttörési kisérlete.
565–578
II. Justinus keletrómai császár uralkodása.
566
Sirmium felmentése után az egyesült bizánci–gepida sereg legyőzi a langobardokat.
késő ősz: útjabb avar próbálkozás Türingiában, a Sigebert vezette frankok fölötti győzelmet követően azonban az északi útvonalnál kedvezőbb lehetőség nyílik a letelepedésre.
567
Az avar–langobard szövetség létrejötte, támadásuk nyomán Gepidia összeomlik; Bónosz bizánci hadvezér elfoglalja Sirmiumot, Baján népe pedig megszállja a Nagyalföldet.
568
április 1. Húsvét után a langobard hadak Itáliába vonulnak.
A langobardok távozását követően az avarok kiterjesztik hatalmukat a Dunántúlra.

Eredetükről két évszázadon át vita folyt. A klasszikus vélemény szerint Belső-Ázsia egykori urainak, a népeket a IV–VI. században Kínától Közép-Ázsiáig összefogó és hódoltató zsuan-zsuanoknak az utódai.[1] Uralmukat 552–556 között lázadó alattvalóik, a türkök döntötték meg, előlük menekültek nyugatra a magukat avarnak nevező töredékek. Nem kevesebb híve volt azonban a másik elméletnek: az avarok a közép-ázsiai heftalita-hunokkal lennének azonosak, akiknek uralmát 557 táján döntötték meg a türkök és a perzsák.[2] Mindkét nézet mellett a legutolsó évekig újabb és újabb érveket hoztak fel. A legújabb történeti kutatás azonban ugyanúgy kompromisszumra hajlik a kérdésben, mint a régészet.[3]

Történetileg ma már valószínű, hogy az avarok két népből tevődtek össze, mindkettőt a türkök űzték el Ázsiából.[4] 576-ban Turxanthosz, a nyugati türkök kagánja szemére vetette a Valentinus vezette bizánci követségnek, hogy befogadták a türkök megszökött szolgáit, akiket a kagán uarchoniták néven említett. A bizánciak tisztában voltak azzal, hogy az avarokat értette rajta.[5] A név kétségtelenül összetétel, amely az európai avarok kettős eredetéről vall: uar (avar) és hun (hjon, vagyis heftalita). Ez a név túlélte az avarokat, a magyar Várkony helynevek valószínűleg az avarokra vonatkoznak.

Ugyanerre a kettősségre talált rá legutóbb a régészet. A legkorábbi avarság egyik sajátos temetkezési szokása Magyarországon belső-ázsiai eredetű. Az elhunyt sírja közelében kis gödörben hantolták el a feltorolt lovának máglyán elégett maradványait. E rítus párhuzamai az elmúlt években nagyobb számban kerültek elő az Altaj vidékén és Észak-Mongóliában. Nemcsak a különleges halotti áldozatok egyeznek meg, hanem a bennük előforduló belső-, illetve kelet-ázsiai típusú kengyelek, zablák, lószerszámok és páncélmaradványok is. Altaj vidéki állatok figuráit karcolták a korai avarság samanisztikus világképét tükröző mokrini (Homokrév) csonttégelyre. A központi jelenet: hegyen álló kilencágú életfa, nap, hold a belső-ázsiai másvilághit kanonikus ábrázolása. Talán még ezeknél is fontosabb, hogy egyes korai avar edényformák, köztük a sajátos, csücskös peremű fazekak előzményeit egyedül Belső-Ázsiából ismerjük.

Míg az avar fegyveres réteg egyik felétől származó régészeti leletek és hagyományok eredete közvetlenül Belső-Ázsia felé mutat, addig az előkelők övviselete, arany-ezüst lemezekkel borított hosszú kardja, tőre, gömbcsüngős arany fülbevalója, arany-ezüst serlegei, kancsói, vaslemezekből összefűzött páncélja-sisakja Közép-Ázsiára és a vele keletről közvetlenül szomszédos területekre utal. Közép-ázsiai eredetű a korai avarsággal feltűnő korongolt, szürke keramika (kulacsok, korsók, fazekak) is. Legalább annyira közép-ázsiai, mint belső-ázsiai temetkezési szokás a korai avar lovastemetkezés másik változata, a felszerszámozott paripa eltemetése.[6]

Az ismeretlen körülmények között gyorsan összeolvadt menekülők 557 végén érkeztek a Kaukázus északi előterébe, ahonnan követeket küldtek Konstantinápolyba. Justinianus számára kapóra jött az új keleti nép megjelenése, a birodalom dunai tartományait pusztító s egyben a birodalmi kasszát szipolyozó különböző dél-oroszországi nomád törzsek ellen. Szövetségesei közé fogadta az avarok népét, s évjáradékot állapított meg számukra.

A következő években az avarok teljesítették szövetségi kötelezettségeiket, egymás után leverték és uralmuk alá kényszerítették a szaragurokat, szabirokat, utigurokat és kutrigurokat, majd 562-ben elérték az Al-Dunát. Kagánjuk, Baján, Al-Duna menti szállásáról követséget menesztett Justinianushoz; nemcsak a szövetség megújítását kéri a császártól, hanem állandó letelepedésre alkalmas országot is. Justinianus győzelmes új szövetségeseivel szeretné elűzetni a gepidákat a herulok egykori országából, vagyis Pannonia Secundából, a kagánt azonban nem csábítja a bizonytalan vállalkozás. A kagán a keletről fenyegető veszedelem ellen akarja népét biztosítani: az Al-Dunától délre fekvő mai Bulgária területére vágyott. A tárgyalásokkal egy időben elrendelt bizánci határzár azonban megmutatta, hogy errefelé egyelőre nincs mit keresnie. A Kárpátok s a körülötte fekvő mintegy 100 km széles őserdő határolta síkságra a gepida hatalomtól jól őrzött szorosokon keresztül lovaspásztor népe szintén nem hatolhatott be. Észak felől megkerülték a Kárpátokat. Az Elbánál Sigebert, a frank Austrasia királya ugyan megállította seregét, mégis kénytelen volt ajándékok árán békét vásárolni Bajántól (563). Az avarok visszatértek az Al-Duna mellékére.

Justinianus halála után hét nappal al-dunai avar követek jelentek meg utóda, II. Justinus előtt. A szövetség megújítását, illetve fenntartását kérték, de a nomád diplomáciára jellemző öndicsérő és fennhéjázó hangon. Az elődje valamennyi szövetségét felmondó császár azonban nem kevésbé fellengzősen utasította el kérésüket. „kidobta a kutyákat”, és megerősítette a határzárat. Az avarok al-dunai áttörési kísérlete kudarcba fulladt (565 vége – 566 eleje). Az egyre szorultabb helyzetbe levő avarok erre újra nyugaton, Türingiában igyekeznek szabadulni a kelepcéből. Megverik a frankokat, Sigebert királyt és kíséretét is bekerítik. A frank király csak bőséges ajándékok árán szabadul (566 késő ősze).

Mi volt az a veszedelem, amely az avarokat éveken át ebbe a lehetetlen kétfrontos hadivállalkozásba hajszolta? Baján és népe menekült a „szolgáikat” üldöző türkök elől. Helyzetük 567 legelején kétségbeejtőre fordult, a nyugati türk seregek átkeltek a Volgán és közvetlenül veszélyeztették őket. Azzal fenyegetőztek, hogy lovaik patájával fogják eltiporni az avarokat. Ezekben az avarság léte szempontjából válságos napokban érte Bajánt a langobardok szövetségi ajánlata. Az avar fejedelem felismerte Alboin nem kevésbé szorongatott helyzetét, csak azért szabódott, hogy minél többet nyerhessen. Legsúlyosabb követelését a langobard követek könnyedén teljesítették: a gepidák egész országát, népét és a zsákmány felét ajánlották fel. Ehhez csikarta ki a kagán ráadásként a langobard állatállomány tizedét.

567 késő őszén–telén az avarok már a Nagyalföldön tanyáztak. A következő év tavaszán a langobardok elvonulásakor megszállták a Dunántúlt is, s ezzel befejeződött az avar honfoglalás. Éppen idejében, 568-ban létrejött két halálos ellenségük, a türkök és a bizánciak szövetsége.

Az avar honfoglalás a magyar föld történetének nagy eseménye. Egész addig ismert történelme során először egyesítette egyetlen nép, egységes politikai hatalom alatt a Dunántúlt, a Duna–Tisza közét, a Tiszántúlt és Erdélyt. Ilyen értelemben a magyar honfoglalás és a magyar állam előzménye. A kétszázharminc éves avar uralom új politikai, gazdasági és közlekedési viszonyokat hozott létre a Kárpát-medence központi területein. Az avar hatalom bukása után a frank és bolgár hódítás egy évszázadra ismét elszakította a Duna két partján elterülő országrészeket, a honfoglaló magyarság azonban ugyanazon földrajzi és politikai keretek közt települt le, mint amelyeket az avar birodalom kialakított, tehát az avaroktól lerakott alapokat követte. Ugyanakkor az avar honfoglalással a Kárpát-medence megszűnt germán „erőtér” lenni. Hátra volt még az avarság utolsó történelmi feladata: az 552 után ismét megszilárdult, I. Justinianustól újjáépített keletrómai dunai határvédelem áttörése. Nyomában a szláv törzsek elől végleg elhárult az akadály, eláraszthatták a Balkán-félszigetet, s ezáltal Délkelet-Európában is új néprajzi viszonyok jöttek létre.[7]

Lásd még: Avar régészeti lelőhelyek.

Irodalom

  1. Az avarok zsuan-zsuan eredetét J. Klaproth vetette fel (Tableau historique de l'Asie. Paris, 1826. 116. skk.), és J. Marquart dolgozta ki (Osteuropaische und ostasiatische Streifzüge. Leipzig, 1903; Über das Volkstum der Komanen. Abhand­lungen der kaiserlichen Gesellschaft der Wissenschaft zu Göttingen. Philologisch-Historische Klasse 13. No. 1. 1914. 74. skk.).
  2. Közép-ázsiai, heftalita eredetük forrásait H. W. Haussig állította össze (Die Quellen über die zentralasiatische Herkunft der europaischen Avsrim. Central Asiatic Journal 2. 1956.2–43).
  3. Az eredetkérdést a modern kutatások és irodalom alapján összefoglalta Czeglédy, Nomád népek] 53. skk.; a kettős eredet kérdésében őt követtük. A régészet hasonló eredményeiről összefoglalóan lásd Acta Archaeologia Hungarica 23. 1971.
  4. Az avarokat elűző türkökre s egyben elődeikre vonatkozó dokumentumkiadványok között alapvető: Édouard Chavannes, Documents sur les Tou-Kiue (Turcs) occidentaux 2. (St. Petersbourg, 1903); Paul Pelliot, L'originé de Tou-Kiue, nom chinois des Turcs (T'oung Pao 16. 1916. 687. skk.).
  5. Az avar történet bizánci forrásait Moravcsik Gyula állította össze (Moravcsik, Byzantinoturcica P. 70–76)
  6. A régészeti és a hozzá kapcsolódó történeti irodalmat Banner JánosJakabffy Imre bibliográfiai kötetein túl Csallány Dezső munkája tartalmazza, évszerinti sorrendben, a kiadott és kiadatlan avar régészeti leletek kataszterével: Archäologische Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa (Budapest, 1956). Azóta elkezdődött a feltárt avar temetők módszeres, corpusszerű feldolgozása is: Cemeteries of the Avar Period (567-829) in Hungary. Vol. I. É. Garam, I. Kovrig, Gy. J. Gy. Szabó, Gy. Török, Avar Finds in the Hungarian National Museum (Budapest, 1975.). Vol. 2. Kiss Attila, Avar Cemeteries in County Baranya (Budapest, 1977).
  7. Az avarság politikai történetének egyetlen tárgyilagos összefoglalása: H. H. Howorth, The Avars (Journal of the Royal Asiatic Society 21. 1889), amely a vonatkozó forráshelyeket számos esetben szó szerint tartalmazza. A maga korában kitűnő munka volt Nagy Géza összefoglalása (In: Magyar Nemzet Története I. CCCXXXIX–CCCLII. 1.). A korai avar történet rövid, jó összegezését adja M. I. Artamanov, Isztorija hazar (Leningrád, 1962). 103–113.
A népvándorlás kor és a korai középkor története Magyarországon
A langobardok Tartalomjegyzék A Karoling Pannonia
Az avar–bizánci háborúk