Az egyház

A Múltunk wikiből

A bajor egyház Pannoniában nem emelkedett hivatása magaslatára. Nem építette ki az önálló pannoniai egyházi szervezetet, elsősorban a hatalom és a birtokszerzés érdekelte, mindvégig gazdasági forrásnak tekintette Pannoniát és népét. A bajor püspökök nem követték azt a gyakorlatot, amelynek saját létüket köszönhették, s amely a Karoling politikai hatalomnak továbbra is ideológiai fegyvere maradt: az önálló püspökségek alapítását. Az Inntől az avar pusztákig terjedő hatalmas területen, a mai Ausztria, Szlovénia, Horvátország és Nyugat-Magyarország földjén évszázados uralmuk alatt egyetlen püspökséget sem létesítettek. Sőt mi több, egy-egy terület alsó egyházi szervezetének felállítása után az adminisztratív térítések irányítására létesített missziós püspökségeket (chorepiscopus, valójában püspöki jog nélküli presbiter) is egymás után megszüntették. Karantániában Virgilius püspök már a VIII. században felfüggesztette a segédpüspökséget, ugyanezt tette Liupram érsek és Salzburg püspöke a IX. század közepén Pannoniában. A 860-as években a salzburgi egyház hatalmát Pannonia térségében a mosaburgi esperes képviselte, s bár Passau korabeli belügyeiről nem sokat tudunk, a Rábától nyugatra sem lehetett kedvezőbb a helyzet.

A mulasztások a hódítás korára mentek vissza. SalzburgPaulinus aquileiai pátriárka tiltakozása ellenére – csupán tizedszolgáltató közegnek tekintette Pannonia avar népét, ez kergeti már 799-ben felkelésbe a lakosságot, mint az maga Arno érsek is kénytelen-kelletlen elismerte. Károlynak és a világi hatalomnak kellett erélyesen beavatkoznia, hogy a térítésnek legalább a formáit betartsák. Így került Pannoniába, valójában csupán Avariába (ahol gyorsan birtokot foglalt magának) az első salzburgi chorepiscopus, Theoderich (Dietrich), aki 805-ben Ábrahám kagánt megkeresztelte. Utóda, Ottó, Adalram (821–836) érsek idejében működött, 829 után mindenesetre már a Rábától délkeletre, mivel a Rábáig terjedő Pannonia az évben a passaui püspök joghatósága alá került. Passautól küldött követője, Anno birtokai már csak részben feküdtek Avariában, ezeket utóda, Alberich örökölte. Székhelyük valahol az avarok lakta föld nyugati végein lehetett.

A helyzet a IX. század közepén, Liupram (836–859) és Adalwin (859–873) érsekek idejében ugyan javult valamit, de nem annyira egyházi, mint inkább világi kezdeményezésre. A gyorsan szaporodó birtokokon földesúri magánegyházak létesültek: 871-ig 23 független templomot sorol fel az Oriensből a salzburgiak védekezőirata, ehhez az egyházi magánbirtokokon egyházi birtokosoktól létesített néhány templom járult. Pribina magánegyháza volt Mosaburg temploma is (Keresztelő János bazilikája), regensburgi papját, Dominicus (Minigo) presbitert csak később rendelte alá Salzburgnak.

A IX. század közepén a salzburgi egyház pannoniai központja Mosaburg lett, elsősorban Pribina dux buzgósága révén. 850-ben Mária tiszteletére új templomot szentelt fel Liupram salzburgi érsek. A kőből épült tiszteletreméltó főtemplomot már Kocel idejében szentelték fel, a Kocel Róma-barát egyházpolitikáját támogató II. Hadrián (Adorján) pápa (867. december 14-től) iránti figyelemből Adorján vértanú tiszteletére, akinek ereklyéit is sikerült megszerezniük. Pribina fia, Kocel buzgóságban nem maradt el apjától, s a környéken fekvő birtokain több egyházat alapított, az egyiket 865-ben Adalwin érsek szentelte fel Szent Mihály tiszteletére a nem túl távoli Ortahu nevű birtokon.[1]

Ha a Rába–Balaton–Dráva által bezárt háromszögben, beleértve a mai Észak-Szlovéniát is, a salzburgi egyház 70 esztendei tevékenység után még 30, többnyire fából épült templom létesítésével sem volt képes „dicsekedni”, s ez ideig egyetlen olyan világi központra tudott csak támaszkodni, ahol három(!) templom volt (a moráviai Mikulčice erődjében eddig 11 templomot tártak fel az ásatások), akkor elképzelhetjük, milyen gyenge lábakon állott az egyházi szervezet.[2] Elegendő volt, hogy Kocel, a három templom kegyura barátságosan vendégül lássa Metódot és tanítványait ahhoz, hogy a salzburgi érseki szék uralma kártyavárként omoljon össze, Mosaburg esperese, Rihpald elmeneküljön, s az egyházi szervezet ellenállás nélkül a görög filozófus kezébe kerüljön. A salzburgi érsekség tehetetlen haragjának örök dokumentum az önmaga igazolására írott védekezőirat – a pannoniai szláv egyházi viszonyok egyetlen részletes forrása. A KocelMetód problémát végül csak a keleti frank hatalom erőszakos beavatkozása tudta megoldani.[3] Kocel frank utóda, Gozwin, a Pannoniába siető új salzburgi érsekkel, Theotmárral már 874-ben felszenteli Pettobia (Ptuj) második templomát, s a IX. század végéig még további pannoniai templomalapításokról értesülünk. Az alapvető helyzet azonban alig változott. A katasztrófa évében, 900 nyarán Theotmár salzburgi érsek és püspökei VIII. János pápához írott levelükben elpanaszolják, hogy Pannoniában, legnagyobb provinciájukban a morvák és a magyarok támadása után alig maradt egyház, napokig lehet menni anélkül, hogy településre akadnának.

A pannoniai bajor–frank egyházi szervezet kiépülésének korlátait és visszásságait Nagy Károly rendelkezése alapozta meg. A király 796 után megengedte a püspököknek, kolostoroknak, sőt magános egyházaknak, hogy az újonnan meghódított terület elhagyott földjeit formaságok nélkül birtokba vegyék. Az egyházak versengve élnek a lehetőséggel, elsősorban a salzburgi érsekség, a passaui és regensburgi püspökség, a niederaltaichi apátság, de más apátságok is. Salzburg utazó érsekei – az Ennstől kiindulva Baranyáig, onnan vissza az Alpeseken át Salzburgig – valószínűleg mindenkor saját földjükön tölthették az éjszakát. 860-ban az Oriens–Pannoniában fekvő negyvennégy(!) salzburgi birtok közt szerepelt Savaria civitas, az egyetlen nyugat-dunántúli római város, amelynek romjai közt 791-ben és 805-ben még emberek éltek, 10 elnyelt egyházi birtok templommal együtt, és két beolvasztott világi nagybirtok.[4] Kocel birtokainak konfiskálásakor rátették kezüket az egykori Pribina-birtokok nagy részére is – ezeket a Conversio úgy tünteti fel, mintha már 847–850 előtt is a birtokában lettek volna. A valószínűleg IX. századi eredetre visszamenő híres hamisítvány, az Arnulfinum adatai többnyire nem járhatnak messze a valóságtól. Savariában már az egyházat, tizedét és birtokait salzburgi tulajdonnak mondja, salzburgi tulajdonba ment át a mosaburgi (zalavári) Szent Adorján-monostor, keleten salzburgi birtokként tűnik fel V. Aecclesiae (Pécs), nyugaton a nemrég alapított durnawai Szent Rupert-monostor (Somlóvásárhely) egyház is, tizedével és a város kétharmadával együtt.[5] Más egyházak, például Regensburg, Freising vagy Salzburg gyarapodásáról adatok hiányában keveset tudunk, de a folyamat hasonló lehetett. Megindult a belső birtokcsere, a Rábától keletre például a regensburgi püspök és a mondsee-i apát cserélt birtokot.

830 után, az Oriens új rendezésével egy időben, egymás után ismertetik el Német Lajossal a szerzett birtokokat, még 863-ban is sor kerül Nagy Károly felhatalmazása alapján foglalt földbirtok határainak oklevélbe foglalására. Nemcsak az önálló pannoniai egyházat nem engedte megszületni a bajor egyház, de a világi hatalom megerősödésének, az egykori római városok újjászületésének is gátja lett. Mezőgazdasági gyarmattá változtatta a pannon földet, a birtokok a fiscus és a magánosok kezéből átcsúsztak az egyházéba, lakosai távoli püspökségek és apátságok szolgáivá váltak.

Irodalom

A pannoniai Karoling egyház történetét egyházi szemszögből először Balics Lajos foglalta össze: A kereszténység története hazánk mai területén a magyarok megtelepedéséig (Budapest 1901).: .203. skk.; lásd még Bóna, Cundpald fecit 31O–319. A továbbiakban Váczy Péter alapvető munkájára támaszkodtam: Magyarország kereszténysége a honfoglalás korában (In: Szent István Emlékkönyv I. 215. skk); vesd össze még P. Váczy, Die Anfänge der päpstlichen Politik bei den Slawen (Études sur l'Europe centre-orientale 6. 1942).

  1. Ortahut és Keisit Bogyay elhamarkodottan azonosította Veszprémmel és Kenesével (Th. Bogyay, Die Kirchenorte der Conversio Bagoariorum et Carantanorum. SF 19. 1960.58) – a 865 karácsonyát Mosaburgban megünneplő, s a következő napokban is a környéken tevékenykedő Adalwin érsek január 1-re aligha juthatott volna el Veszprémbe.
  2. J. Cibulka nagy műveltségről tanúskodó könyve, Velkomoravský kostel v Modré u Velehradu a začátky křeštanství na Moravé (Praha 1958) a pannoniai egyháztörténetre is fontos adatokat és eredményeket tartalmaz.
  3. Metód és Konstantin Duna vidéki szerepéről: Kniezsa István, A szláv apostolok és a tótok (Budapest 1942); valamint újabban részletesen: F. Dvornik, Byzantine Missions among the Slavs, SS. Constantine-Cyrill and Methodius (New Brunswick; 1970). 863. évi eljövetelük 1100 éves fordulójáról több kiadvány emlékezett meg a részletekre vonatkozó értékes tanulmányok egész sorával: Das östliche Mitteleuropa in Geschichte und Gegenwart. Acta Congressus Historiae Slavicae Salisburgiensis in memoriam SS. Cyrilli et Methodii anno 1963 celebrati (Wiesbaden, 1966); Cyrillo-Methodiana. Zur Frühgeschichte des Christentums bei den Slawen 863–1963 (KölnGraz, 1964); Sancti Cyrillus et Methodius (Praha, 1963).
  4. A 860. évi salzburgi birtokmegerősítő oklevélben szereplő helynevek azonosításáról: H. Koller Der östliche Salzburger Besitz im Jahre 860. (Burgenlandische Heimatblätter 22. 1960, 89–106); Fr. Posch, Zur Lokalisierung des in der Urkunde von 860 genannten Salzburger Besitzes (Mitteilungen der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde CI. 1961. 250. skk.) – egyik munka eredményei sem megnyugtatóak.
  5. A 890. évi (?) Arnulf-oklevél 10. századi hamisítványának birtokfelsorolását tárgyi szempontból hitelesnek tartja Györffy György is (Magyar Tudományos Akadémia II. Osztályának Közleményei II. 1952. 15. j.), valamint ő azonosította Durnawát Somlóvásárhellyel A Conversio Bagoariorum et Carantanorum c.12-ben idézett híres, 847. évi (?) Pribina-féle oklevél biztosan interpolált. Már keltezése is kétes: az év nem egyezik az indictióval – ez a hamis oklevelek egyik biztos ismertetőjegye. Az invocatio és a tanúk az eredeti oklevélből származnak. A szövegbetoldás Salzburg állítólagos jogait hangsúlyozza, holott Salzburgnak még 860-ban sem volt Pribina központjában birtoka.
A Karoling Pannonia
Etnikai viszonyok Tartalomjegyzék Pannonia gazdasága a IX. században